„. Természetesen személyesen is el fogunk menni ügyvédhez, ha kell, csak szeretném tudni, van-e értelme.”
Személyesen, az okiratok ismeretében az ügyvéd fog tudni tanácsot adni, míg mi itt látatlanban csak kevéssé.
A leírásod alapján, ha többszázezer forintról van szó, akkor valszeg érdemes lehet polgári pert indítani, van rá esélye megnyerni.
Nem lesz olcsó, ha a munka minőségét is vitatjátok, akkor igazságügyi szakértő is kell majd, mai önmagában százezer forintos nagyságrend, de ha teljes egészében megnyeri a pert a fiad, akkor ezt mind a vesztes fél fogja fizetni.
Szóval kockázat azért van benne nektek is.
autójavítás
Kedves Szakértők! Az alábbi esettel fordulok Önökhöz. Keresztfiam az autóját elvitte egy (magát karosszéria lakatosnak hirdető) emberhez, aki a mai napig fent van egy közösségi oldalon, hasonló munkát vállalva. Az ottani képek az internetről letöltött, más képei (utólag derült ki). Papírt írtak arról, hogy a kocsit átvette, és milyen munkát kell elvégeznie. Illetve 150 ezer átvétele is a papíron van, két tanú aláírásával. Kb 3 hónapig volt ott az autó, és ez idő alatt mindig kérte még a pénzt, hogy utaljon mert ilyen- olyan hibák jöttek elő. Amikor végre "elkészült" az autó, és lehetett volna érte menni, persze közbejött valami, és egy benzinkútnál hagyta az autót és kulcsát, hogy oda menjen érte. Másnap reggel a világosban látni lehetett a munkája eredményét.
Most az autó pocsék állapotban van, nem hogy a munkát nem végezte el, de még kárt is okozott.
Számla nincs, csak a kár, a "szerelőt" nem lehet elérni, pénzt nem fizette vissza, a felszólítás ellenére sem. Rendőrségen akart a keresztfiam feljelentést tenni, de nem járt sikerrel. Mit lehet tenni? Van lehetőség arra, hogy visszakapja a pénzét? Tudom, sok a keresztfiam felelőssége is, jobban utána kellett volna járnia többmindennek, tudjuk, hibázott. Természetesen személyesen is el fogunk menni ügyvédhez, ha kell, csak szeretném tudni, van-e értelme. Nagyon köszönöm a válaszokat!
Szomorú Örökös.
Igen sok kontár szerelő van aki ráadásul szakképzett és neves szervizben dolgozik. Volt hogy alkatrészért menten akkor már barátomnak számító eladóhoz akinek kis maszek boltja volt. Míg beszélgettünk bejött egy dühös vevő hogy a szar az uj kuplung amit eladott neki. Hozott munkalapot számlát egy nem is kicsi országos szervízhálózattól. Szemügyre vettük és egyből kiderült hogy a tárcsát fordítva rakták be és még csak központosítva sem volt mert szét volt cseszve az agy a tárcsában.
Fejezzétek már be!
Atis
"clara pacta boni amici"
Azóta már megtérült az új váltó és szereztél egy tartós ügyfelet.
Atis77
„Van hogy le kell nyelni a bèkát.”
Ez előfordulhat, de itt azért kicsit más volt a sztori. Mint kiderült, itt a szerelő nem kicsit volt kókler, amikor az anyagszállító mögé elbújva próbált meg kibújni a saját maga által elkövetett hibák elöl. De nyilván mikor erre felhívta a jogász a figyelmét, már más volt a helyzet.
Normál esetben az szerelő elviszi oda a terméket, ahol vette és érvényesíti a garanciális jogait. Ha a bolt korrekt, akkor ezt meg is teszi. A 21 év szakmai múltammal nekem általában az üzletben el szokták hinni, hogy valóban rossz az eszköz, amit visszaviszek, de azért néha-néha nagyobb értékű eszközök esetén egy vizsgálat ezt megelőzi, ami legtöbb esetben engem igazol.
Van hogy le kell nyelni a bèkát. Én is jártam úgy hogy egy anyaghibás csapágy miatt totálkárosra ment a felújított váltó. Javitás utá.n megvolt a próbakör 20km semmi gond bem volt jött a kocsiért volt wgy közös próbakör probléma mentwsen, elindult haza és 5km múlva reccsenést hallotr és 3.sebességben rqgadt a váltó. Mondtam hozza vissza azonnal. Megint leszereltem szétkqptam akkor láttam hogy eldurranr egy csapágy, megsérültak a fogaskerekek, tehát kuka lett. Kerestem másik váltót, elmentem érte az ország másik felébe, azt is szétkaptam, megcsapàgyaztam összeraktam, és szóltam hogy viheti . Kérdezte mivel tartozik még, én meg mondtam hogy semmivel. Ennek 4éve, ésazóta is hozzám jár. Ennyi.
Minden jó ha jó a vége...
Autója lesz a kérdezőnek.pont.
Hozzád meg ki a retek szólt?
Nem te szoktál ilyenkor hisztizni, jajj jajj miket írsz egy nyilvános fórumra, megütheted a bokádat ne beszélj csúnyán, jajj jajj. :D
Mik vannak.
Nagy szerencséd, hogy az autószerelőd nem konzultált egy kaputelefon-szerelővel, lehet, már autód se lenne...
Fejlemény az ügyben!
Jogász megkeresésére minden megváltozott. El is kezdődött az autó javítása!
Nem kell újra kifizetnem és nem is lesz más nevén a meghibásodott alkatrész.
Addig viszont se alkatrész nincs,se autó.
Csak el kellene fogadni a szervíz ajánlatát.
Tehát én kötözködök veled értelmetlenül, amikor a veled példálózásnak pont semmi relevanciája nincs a kérdező szempontjából, hiszen ő nem a boltba vette az alkatrészt és vitte a szerelőnek, hanem pont fordítva.
Pont erre akartam rámutatni. Hogy a te válaszaidnak nincs semmi relevanciája a kérdező kérdésére.
És kedves Józsi az én példám azért nagyon rossz, mert nálam az anyagot mindig közvetlenül a bolt számlázza a házak felé nem rajtam keresztül megy. Szóval ismét egy jót kötözködsz velem értelmetlenül, köszi. :-D
drbjozsef
„a társasház meg ott áll addig nyitott ajtóval, riasztó vagy kaputelefon nélkül, és hiába mutogat a szerződésre, amiben X napra vállaltad, hogy egy működő rendszere lesz”
Még szerencse, hogy ilyen mondatok sohasem szerepelnek az én vállalkozói szerződésemben, ami a kivitelezésre vonatkozik. De általában a javítás sem mindig egy hétig tart hanem többnyire vagy aznap kész vagy legkésőbb másnap. Ebbe azt hiszem hogy kevés ember tudna belekötni. Na nem rád gondoltam Józsi mert te az élő fába is belekötsz. :-D
Legutóbb egyébként egy olyan egy egységnél, ami már nem volt garanciális éppen egy hétig volt nyitva a ház meg Pestre kellett küldenem javításra. A lakók teljesen türelmesek voltak és kivárták míg visszahozom nekik.
Én?
Kabátlopási ügybe keveredtem...
drbjozsef
Talán addig hivatkozhatsz ameddig a törvényben előírtnaknak szerint jársz el. A fogyasztó veled van kapcsolatban, téged jelent fel a fogyasztóvédelemnél. Téged rúgnak picsán, aztán háríthatod tovább a gyártónak ha tudod.
„Ettől még az ő szállítója garanciális feltételei maradnak továbbra is.”
Úgy érted, hogy ha veszel egy akármit, telefont, bögrét, alufóliasisakot, akkor az eladó majd hivatkozhat arra, hogy milyenek az ő nagykereskedőjének a garanciális izéi? Az pedig arra, hogy az importőré milyen? Az meg arra, hogy a gyártóé milyen? Az meg arra, hogy az alapanyag bányászoké milyen?
„Kiszerelem, elviszem a boltba és ott érvényesítem a garanciát, hiszen ugyanazt adtam tovább én is, amit kaptam rá.”
Persze ez vili.
De a társasház meg ott áll addig nyitott ajtóval, riasztó vagy kaputelefon nélkül, és hiába mutogat a szerződésre, amiben X napra vállaltad, hogy egy működő rendszere lesz, és kurvára nem érdekli honnan és hogyan oldod meg, akkor te erre azt mondod, hogy nyugi, majd meglátjuk, várjál kilencven napot, most garanciális ügyintézel, addig kiabáljatok fel egymásnak?
Nem csoda, hol tart ez az ország...
Nyilván teljesen más, ha a kezedbe nyomnak egy eszközt, hogy nesze ezt szereld be. Ha az elromlik, az ő bajuk (és nem te hibáztál a szerelésnél). De amit te viszel?
drbjozsef
„Úgy érted, hogy ha veszel egy akármit, telefont, bögrét, alufóliasisakot, akkor az eladó majd hivatkozhat arra, hogy milyenek az ő nagykereskedőjének a garanciális izéi? ”
Simán! Én sem rohanok egyből a boltba újat venni, ha egy beszerelt cucc elromlik. Kiszerelem, elviszem a boltba és ott érvényesítem a garanciát, hiszen ugyanazt adtam tovább én is, amit kaptam rá.
Itt a kérdező azt várja el, hogy mindent azonnal intézzen a szerelő ingyen, aztán a többi az ő dolga. Véleményem szerint részben van csak igaza.
„Ettől még az ő szállítója garanciális feltételei maradnak továbbra is.”
Úgy érted, hogy ha veszel egy akármit, telefont, bögrét, alufóliasisakot, akkor az eladó majd hivatkozhat arra, hogy milyenek az ő nagykereskedőjének a garanciális izéi? Az pedig arra, hogy az importőré milyen? Az meg arra, hogy a gyártóé milyen? Az meg arra, hogy az alapanyag bányászoké milyen?
Lacc1977
„ha ő szerezte be az alkatrészt ő tett e rá árrést? Mert ha igen akkor már alkatrész értékesítés is történt”
Ettől még az ő szállítója garanciális feltételei maradnak továbbra is.
Kérdéses hogy alkatrész beepitő címszó alatt pl hogy ha ő szerezte be az alkatrészt ő tett e rá árrést? Mert ha igen akkor már alkatrész értékesítés is történt. Gondolom keresett az alkatrészen is 20-30% ot :)
Szerelő hozzáállása számomra fura. Nálam cseréltek egyszer egy ABS kockát, mert elromlott és az új is rossz volt amit beletettek. Visszamentem és kicserélték megint egy újra és az jó lett. Semmi ilyen hülyeséget nem zagyvált össze nekem amit itt Pampa szerelője csinál. Szomorú örökös, amit itt fejtegetsz logikus, csak gyakorlatban ez abszurd! Sőt volt olyan is nálam egy másik szerviznél, hogy egy szervómotort cseréltek és avval is vissza kellett mennem és azt is cserélték újból. Megértem Pampa kiakadását, mert a gyakorlat nem az amit a szerelője csinál és Szomorú örökös állít, hanem az ami velem több esetben is megtörtént.
Pampa
A lényeg hogy ne fizess semmit. A törvény előírja hogy kell el járni… ezt tudja az alkatrész beszállító is, ezért küld csere darabot szállítón. Ha nincs szennyeződés jóvá írják a szerelődnek, még mielőtt ki kellene fizetni neki. Ha szerelési hiba, akkor ezt neki kell be nyelni!
Pampa
A magasnyomásu szivattyú lesz rossz, kérdés amikor ki szerelte a régi injektort be lett e vizsgálva? Ha nem akkor neki kell bizonyítani megfelelően járt e a szerelés során!
Ezt ellenőrizni kellett volna, csillámporos e az elsőre kiszedett injektor. Ha ezt meg teszi, most az új injektor is be van vizsgálva minden egyértelmű.
Ebben az esetben szerelési hiba lesz és neki kell bizonyítani megfelelően járt e el.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02