veszélyes fenyegét telefonon


F. Krisztina # 2005.02.25. 14:14

Lehet-e valakit telefonon megfenyegetni azzal, hogy megerőszakolják és csak 3 hónappal a hivatkozott eset után tesz rendőrségi feljelentést?

F. Krisztina # 2005.02.25. 14:24

Sőt a 3 hónap alatt volt egy bírósági tárgyalás is, ahol megítélték a gyerektartást és a láthatást, és ahol a "tisztelt" hölgyemény nem jelentkezett két kézzel, hogy én megfenyeggettem novemberben azzal, hogy megerőszakolom, pedig ott mondhatta volna, hogy erre hivatkozva nem engélyezi a láthatást. Az első láthatás alkalmával nem tudtam felvenni a kapcsolatot a gyermekemmel, mivel az anyja a folyósónál beljebb nem engedett, eljöttem, majd fél óra múlva visszamentem, de akkor már rendőrt kellett hívnom, de akkor sem mehettem be. A hölgyemény még ezen a napon tette ellenem ezt a feljelentést, hogy én novemberben megfenyegettem. Lehetséges ez?

Nick Name # 2005.02.25. 18:34

Hát elméletileg igen, de ezek a körülmények azért eléggé lerontják a hitelét.


Nick Name

F. Krisztina # 2005.02.28. 11:54

Sajnos az ügyben eljáró bíróság nem engedélyezte a lakhelyem szerinti bírósághoz az ügy áttételét, mondván, hogy az elkövetés helyszíne a hölgyemény lakása.
Kérdem én, mi értelme lett volna a saját lakásán telefonon megfenyegetnem? Egymással szemben álltunk és közben telefonáltunk? Ez nevetséges! Ezek szerint minden koholt váddal fel lehet valakit jelenteni.Az akarja elérni, hogy ne láthassam a lányom, csak a pénzt fizessem érte, elszólta magát az új élettára előttem, hogy kocsit akarnak venni részletre, amit így én fizetek nekik. Abban biztos vagyok, hogy a gyerektartást nem a gyerekre költik. De sajnos egy apának nincsenek jogai. Mit tegyek, csütörtökön lesz a szabálysértési tárgyalás és el vagyok keseredve, ő meg kárörvendve hívogat telefonon. Mit tegyek?

Nick Name # 2005.02.28. 17:02

Mondjuk az oké, hogy a fenyegetés helye, ahol a sértett azt észleli, tehát természetesen nem azt gondolja a bíróság, hogy egymás mellett állva telefonáltatok egymásnak.

Hogy mit tegyél? Ha nem volt ilyen fenyegetés, akkor tagadd, és hivatkozz azokra az életszerűtlenségekre, amiket itt az első két hozzászólásodban leírtál. És próbálj a tárgynál maradni.

Ja, és még annyit, hogy ez nem büntetőügy, hanem szabálysértés, ami egy külön jogterület.


Nick Name