Sziasztok!
Tegnap a munkatársaim között járványszerűen terjedni kezdett az, hogy:
"Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni. A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot vagy akár vasvillát is lehet ragadni."
(Persze nem szó szerint így, de a tartalma lényegében ez volt. Az idézet az alább elsőként belinkelt oldalról származik.)
Kabódi Csabára, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docensére hivatkoznak, valamint erre az internetes oldalra:
Eléggé megdöbbentem, mert ezt ellentétben állónak érzem azzal, amit eddig a jogos védelemről, a jogos védelmi helyzetről, a jogtalan támadás elhárításáról, az arányosságról olvastam. A fentebb említett oldal alján jelenleg harmadfélszáz hozzászólásban adják egymás alá a lovat az emberek, hogy márpedig ez így van. Plusz a munkatársaim fele-háromnegyede; akik meg vannak döbbenve attól, hogy én meg kételkedem.
A következő oldal amit találtam (és aminek a tartalmát jobban el tudom hinni) ez volt:
Szeretném tudni az igazságot; illetve olvasni értő jogászok véleményét. Előre is köszönöm.
Mindenki a maga szerencséjének jogásza.