Nem lesz ez így jó. A kölcsönt folyósítót nem érdekli, hogy hogyan egyezett meg a kölcsönfelvevő harmadik személyekkel, ő nem engedi ki a kötelemből. Az illető tehát könnyen úgy járhat, hogy a haszonélvezetét elveszti (mert lemond róla), de a kölcsön továbbra is őt terheli.
Egyébként sem tiszta ez az ügy, magyarázatra szorul, miért kötöttek ilyen enyhén szólva furcsa szerződést.
Úgy tudom, hogy eleve a kölcsönszerződés úgy lett megkötve (jogász is jelen volt, mert a tulajdonosok fiatalkoruak és nem rendelkeznek jövedelemmel), hogy esetleges fizetésképtelenség esetén automatikusan lekerül a kölcsönt felvevő félről a haszonélvezet, viszont a törlesztés így áthárul a tulajdonosokra. Emiatt lenne törlesztést átvállaló (nem tulajdonos) fél azzal a kikötéssel, hogy haszonélvezet átszáll rá, fizeti továbbra a kölcsönt, viszont az aki felvette, de nem fizette, költözzön ki a lakásból.
Miért szűnik meg a haszonélvezet a kölcsöntartozás nem fizetése esetén? Ha a szerződés szerint tényleg megszűnik (és a "régi" haszonélvező is aláírta a szerződést...), akkor természetesen eljárhat: felszólítás és ha az eredménytelen, lakáskiürítési per útján.
Annyi kérdésem lenne, hogy a haszonélvezet esetén, ha az lakáskölcsöntartozás miatt szerződés szerint megszűnik, és átkerül arra, aki a kölcsönt átvállalja, az új haszonélvező eljárhat-e az előző (tartozás miatt megszűnt) haszonélvezővel szemben az irányban, hogy költözzön és jelentkezzen ki a lakásból?
Még több a végrehajtásáról: 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet
a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról
"(Az Nytv. 26. §-ához)
29. § (1) A polgárnak a lakcímét, illetve annak változását az új lakcíme szerint illetékes jegyzőnél kell bejelentenie. A polgár tartózkodási helyének újabb tartózkodási hely létesítése nélküli megszüntetését a lakóhelye szerint illetékes jegyzőnél is bejelentheti.
(2) A lakcímbejelentésről a polgár lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes körzetközponti jegyző a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolványt kiállítja és kézbesíti a polgár részére.
(3) A letelepedett jogállású polgár a nyilvántartásba való bejelentési kötelezettségét a 21. § (2) bekezdésében meghatározott eljárás során az idegenrendészeti hatóság által kiadott letelepedett jogállást igazoló okmány, valamint az érintett személyi adatairól és első bejelentett lakcíméről kiállított hatósági bizonyítvány bemutatásával teljesíti.
(4) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy első lakóhelyét az idegenrendészeti hatóságnál a regisztrációs igazolás, illetve a tartózkodási kártya kiállításával kapcsolatos eljárásban jelenti be.
30. § (1) A kiskorú gyermek lakóhelyeként - ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek lakóhelyéről jogerősen másként nem határoz - a szülő (törvényes képviselő) lakóhelyét kell bejelenteni.
(2) Az újszülött első lakóhelyeként az anya lakóhelyét, ennek hiányában tartózkodási helyét - a születés tényével együtt - az anyakönyvvezető jelenti be.
(3) Az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek (a továbbiakban: nevelésbe vett gyermek) lakóhelyét - a szülőjének lakóhelyével megegyezően - a gyámhivatal állapítja meg. A nevelésbe vett gyermek lakóhelyeként - ha az fontos okból érdekében áll - a gyámhivatal megállapíthatja a tényleges gondozás helye szerinti gyermekotthont vagy - ha a nevelőszülő ehhez hozzájárult - a nevelőszülő lakóhelyét, ennek hiányában a területi gyermekvédelmi szakszolgálat székhelyét.
(4) Az ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban, illetve más bentlakásos intézményben elhelyezett gyermek lakóhelye megegyezik szülőjének (törvényes képviselőjének) lakóhelyével.
31. § (1) A polgár lakcímbejelentési kötelezettségét - a (2)-(5) bekezdések szerinti esetek kivételével - személyesen, illetve törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján teljesítheti.
(2) Ha a bejelentési kötelezettség több együtt költöző hozzátartozót érint, a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan az egyik bejelentésre kötelezett is teljesítheti.
(3) A kiskorú gyermek, illetve a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy lakcímbejelentését szülője, illetve gondnoka (törvényes képviselője) teljesíti. A 14. életévet betöltött kiskorú gyermek tartózkodási helyét maga is bejelentheti.
(4) Az átmeneti gondozásban részesülő gyermek lakcímbejelentéséről a szállásadó gondoskodik. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt tekintetében is.
(5) A munkásszálláson, mozgószálláson vagy építkezés felvonulási lakóépületben lakó polgár bejelentését a lakóhely tekintetében szállásadónak minősülő személy (képviselője) is elvégezheti.
32. § (1) A lakcímbejelentést - a 29. § (3) és a 30. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel - a 3. számú mellékletben előírt adattartalmú bejelentőlapon kell teljesíteni. A bejelentőlapot a lakcímbejelentés teljesítésére kötelezettnek és az e rendeletben meghatározott esetekben a szállásadónak is saját kezűleg alá kell írnia.
(2) A bejelentőlapon szereplő személyi adatokat a személyazonosító igazolvány, ennek hiányában a személyazonosság igazolására alkalmas más érvényes okmány adattartalmával egyezően kell kiállítani. Ilyen okmány hiányában az adatok igazolására szolgál
bevándorolt esetében a jogerős bevándorlási engedély,
a letelepedett jogállású polgár esetében az érvényes letelepedett jogállást igazoló okmánya,
a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy esetében érvényes úti okmánya,
menekült esetében a menekültkénti elismerésről rendelkező jogerős határozat.
(3) A bejelentkezés teljesítésekor a polgár a személyazonosító igazolványát vagy - amennyiben személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkezik - más, személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványát köteles bemutatni és a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolványát leadni.
33. § (1) A lakcímbejelentési eljárásban a befogadott polgár tekintetében szállásadó
a magánszemély tulajdonában lévő lakás tulajdonosa vagy haszonélvezője;
az általa bérelt lakásra nézve a bérlő (bérlőtárs, társbérlő);
a munkásszállásra, a felvonulási lakóépületbe vagy a munkáltató zárt területén belül szolgálati lakásra nézve a munkáltató;
a hajléktalanszállásra nézve a szálláshely fenntartója, illetve annak megbízottja.
(2) Szállásadó továbbá
a kereskedelmi szálláshely (szálloda, fogadó, kemping, üdülőház, turistaszállás, fizetővendég szálláshely, sátortábor, panzió stb.) vezetője a szálláshelyre befogadott polgár, valamint az irányítása alatt álló szálláshelyen lakó alkalmazott és hozzátartozói tekintetében;
a csecsemőotthon, más egészségügyi intézmény, diákotthon, kollégium, bentlakásos szociális intézmény vezetője (gondnoka) az irányítása alá tartozó szálláshelyre vagy lakóhelyre befogadott polgár és az ott lakó alkalmazott vagy hozzátartozó esetében.
(3) A tulajdonosnak, a haszonélvezőnek, a bérlőnek, valamint a bíróság vagy más hatóság jogerős és végrehajtható határozata alapján lakó- vagy tartózkodási helyet változtatónak a lakcímjelentőlapján a „tulajdonos”, „bérlő”, illetve értelemszerűen a megfelelő kifejezést kell feltüntetni.
34. § (1) A bejelentett lakcím valódiságát az adatok alapján a jegyző ellenőrzi. Amennyiben a bejelentett lakcím nem valós vagy a bejelentőlapot a szállásadó nem írta alá, vagy a bejelentés egyéb okból nem felel meg a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, a bejelentkezést el kell utasítani.
(2) Ha a polgár által bejelentett lakcím nem szerepel a helyi címnyilvántartásban, de a lakcím valódiságát hiteltérdemlően igazolja, a bejelentést el kell fogadni és egyidejűleg a jegyző a nyilvántartást módosítja.
(3) Ha a jegyző a bejelentkezés elfogadása után állapítja meg, hogy a bejelentett lakcím nem valós, megállapítja a lakcím érvénytelenségét és a döntés jogerőre emelkedését követően az érvénytelen lakcímadatot a nyilvántartásban fiktív jelzéssel szerepelteti mindaddig, amíg a polgár a valós lakcímét be nem jelenti.
(4) Az (1) bekezdés szerinti elutasításról, illetve a lakcím érvénytelenségének megállapításáról a jegyző a bevándorolt, illetve letelepedett jogállású polgár, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy esetén haladéktalanul értesíti az illetékes területi idegenrendészeti hatóságot.
35. § (1) Ha a polgárnak a nyilvántartásban sem lakó-, sem tartózkodási helye nincs, és nem külföldön élő magyar állampolgár, adatait „lakcím nélküli”-ként kezelik.
(2) A bíróság vagy más hatóság - amennyiben a lakás használatának megváltoztatására vonatkozó döntés végrehajtásának foganatosítására sor került - erről értesíti a jegyzőt, aki hivatalból intézkedik a lakcím érvénytelenítésére. Ha egyidejűleg a döntéssel érintett polgár új lakcímet nem jelent be, illetőleg a jegyző a bejelentett lakcímről nem szerez tudomást, az (1) bekezdésnek megfelelően kell eljárni.
(3) Ha a polgár igazolja, hogy a lakásába bejelentkezett személy ténylegesen nem lakik ott, a jegyző a 34. § (3) bekezdés szerint jár el. Nem szerepeltethető „fiktív” jelzéssel a lakcím, ha a jegyző eljárása során megállapítja, hogy az érintett - a lakás végleges elhagyásának szándéka nélkül - átmenetileg nem tartózkodik a lakásban.
(4) A lakcím érvénytelenítése, illetőleg „fiktív” jelzéssel szerepeltetése esetén a jegyző haladéktalanul gondoskodik arról, hogy az érintett polgár lakcímet tartalmazó hatósági igazolványa érvénytelenségének ténye a hatósági igazolvány nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
36. § (1) A mozgószálláson (mozgó lakókocsiban, hajón lévő szálláson, kihelyezett idényszálláson) történt elszállásolást, amennyiben a polgár más bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, lakóhelyként, egyéb esetben tartózkodási helyként kell bejelenteni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szálláshely esetén a lakó- vagy tartózkodási hely címeként a munkáltató székhelyét, ennek hiányában telephelyét kell bejegyezni. E lakcímet a székhely (telephely) szerint illetékes jegyzőnél kell bejelenteni.
(3) A hajléktalanszálláson tíz napot meghaladóan tartózkodó lakcím nélküli személyt a szállásadónak a befogadástól számított tizedik napot követő huszonnégy órán belül be kell jelentenie a szálláshely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél.
(4) Az ideiglenes szálláshellyel sem rendelkező hajléktalan személynek lakóhelyeként azt a települést (fővárosi kerületet) kell bejelentenie, ahol szokásosan megtalálható. A nyilvántartásba ebben az esetben a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) mellett „lakcím nélküli” bejegyzést kell tenni.
(5)
37. § (1) Helységnév, postai irányítószám, közterület elnevezés, házszám, épület, lépcsőház, szint, ajtó számozásának változása és területátcsatolás miatt költözéssel nem járó lakcímváltozásról a polgárnak nem kell bejelentést tennie. A lakcímadat ilyen megváltozása nem minősül adatváltozásnak, arról - az eredeti bejegyzési időpont változatlanul hagyásával - a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél előterjesztett kérelemre a lakóhely szerint illetékes körzetközponti jegyző a címváltozásnak megfelelő hatósági igazolványt állít ki és kézbesít a polgár részére.
(2) A jegyző az (1) bekezdés szerinti változást hivatalból vezeti át a nyilvántartáson.
38. § Nem tartozik lakcímbejelentési kötelezettség alá a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek tagja tartózkodási helyének bentlakásos iskolára (tanfolyamra) vezénylés miatti változása, valamint az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítőknek, továbbá a szerződéses tisztes és honvéd rendfokozatú állománynak a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek által biztosított elhelyezése.
39. § (1) A jegyző - amennyiben a szükséges technikai feltételek rendelkezésre állnak - átvezeti a nyilvántartáson a lakcímbejelentés adatait, és megküldi a bejelentőlapot, valamint a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló leadott hatósági igazolványt a lakóhely szerint illetékes körzetközponti jegyzőnek.
(2) A lakcímbejelentés adatainak a nyilvántartáson való átvezetéséhez szükséges technikai feltételek hiányában a jegyző - a nyilvántartási és ügykezelési feladatok teljesítése után - köteles a bejelentőlapot, valamint a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló leadott hatósági igazolványt a lakcím szerint illetékes körzetközponti jegyzőnek megküldeni feldolgozásra.
(3) A körzetközponti jegyző a feldolgozott bejelentőlapot haladéktalanul megküldi a központi szervhez.
40. § (1) A polgárnak három hónapon túli külföldi tartózkodását, továbbá annak megszűnését a lakóhelye szerint illetékes jegyzőnél vagy a konzuli tisztviselőnél a 3. számú melléklet szerinti bejelentőlappal kell bejelentenie.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentést a jegyző feldolgozza, ezt követően a jelentőlapot haladéktalanul megküldi a központi szervhez. A konzuli tisztviselőnek a jelentőlapot feldolgozás céljából öt munkanapon belül kell megküldenie a központi szervhez."
a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról
"A lakcím bejelentése és nyilvántartása
26. § (1) A Magyar Köztársaság területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár [4. § (1) bekezdés] köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjének nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni (a továbbiakban együtt: lakcímbejelentés).
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott polgárnak azt a tényt, hogy a Magyar Köztársaság területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyja, illetőleg, hogy három hónapon túl külföldön tartózkodik, a lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél vagy az illetékes külföldi külképviseleti hatóságnál kell bejelentenie.
(3) A lakcímbejelentéshez a lakás tulajdonosának vagy a lakás használatára egyéb jogcímen jogosultnak a hozzájárulása szükséges.
(4) A lakcímbejelentés ténye önmagában a lakás használatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet, és nem szüntet meg. Érvénytelen a bejelentett lakcímadat, ha a polgárnak a lakás használatára vonatkozó joga jogerős bírósági vagy hatósági határozat alapján megszűnt és a határozatot végrehajtották, továbbá, ha az illetékes települési önkormányzat jegyzője megállapította, hogy a polgár bejelentett lakcímadata nem valós.
(5) A külföldön élő, a 4. § (2) bekezdés alapján a nyilvántartásba felvett polgárnak a lakóhelyét első alkalommal a nyilvántartásba vételt kérő nyilatkozatban, lakóhelyének megváltoztatását pedig - személyesen vagy levélben - a központi szervnél vagy az illetékes konzuli hivatalnál kell bejelentenie.
(6) A külföldön élő magyar állampolgár magyarországi tartózkodási helyét az illetékes jegyzőnél jelenti be."
segítséget szeretnék kérni a következő ügyben: barátnőm bécsbe költözött, ott szeretne férjhez menni hónapokon belül. szeretne bécsben állandó lakcímet, ahhoz viszont itt, Mo-n ki kell jelentkeznie. Van itthon egy lakása, ahová jelenleg is állandó lakosként van bejelentkezve. Lehetséges-e az, hogy innen kijelentkezik, a lakásába csak ideiglenesként jelentkezik be és bécsbe lesz az állandó lakcíme? lehetséges az, hogy itthon nincs állandó lakcíme? illetve mi ennek az eljárásnak a folyamata, melyik törvény, rendelet szabályozza ezt??
"13. § (1) A névjegyzékbe fel kell venni azokat a választójoggal rendelkező személyeket, akiknek a lakóhelye (a továbbiakban: lakcím) a szavazókörben van."
Üdv mindenkinek! Akinek az adott városban településen lakcímkártyán szereplő a tartózkodási helye ott indulhat-e az önkormányzati választáson? Választó és választhatósági joga van-e??Vagy csak az állandó lakcímen? Nyugi nem én akarok indulni:):) Köszi a választ még az idén :)
Kedves Forumozók! Szasza19-éhez hasonló a problémám. Adott egy ház, külfökdi állampolgár tulajdonossal, aki évek óta nem él a házban, a fia viszont igen, és oda is van bejelentve. Kijelentheti őt a fiú beleegyezése nélkül? Vagy tehet bármi mást? Válaszokat előre is köszönöm.
Tiszteletem.Ha egy olyan családtag(haszonélvező)bejelentkezik egy olyan ingatlanba az ott lakók tudta nélkül,amit több 10 éve nem látogat,hogy lehetne kijelenteni mivel a valóságban nem lakik ott???A családtagok véletlenül tudták meg,hogy 4éve bejelentkezett oda a régi családtag.Köszönöm.
Sziasztok! Elköltöztem otthonról, mivel albérletbe költöztem ezért csak tartozkodási helyen élek.De édesanyámmal rossz a viszony és arra kényszerit h jelentkezek ki, de sajnos nem tudok állandó lakcimre bejelentkezni, én ezt közöltem vele, ö megerre h kijelenthet mert ö a lakás tulajdonos. Tényleg megteheti? Ilyenkor mit lehet csinálni ha nem tudok más állandó lakcimre bejelentkezni?
Nem jelenthed ki - de ismétlem: nem is ez számít, hiszen nem a lakóhelye fontos neked, hanem az, hogy ne legyen ott. Ezen a téren viszont sok biztatót nem lehet mondani. Természetesen szólítsd fel írásban, hogy hagyja el a lakást. Ha azonban ezt nem teszi meg önként, csak perrel tudod kilakoltatni. Egy ilyen per viszont szeptemberig - amikorra az önkéntes távozást ígéri - el sem kezdődik, nem hogy véget érne.
Köszönöm a választ. Ez érthető, de esetleg tud Valaki valamit mondani, hogy mit tehetek? Például ha kijelentem, mert szerintem semmi joga itt lenni, egyáltalán ki jelenthetem, amikor még itt van? Tudom, maga a kijelentés nem oldja meg a problémát, illetve azt, hogyitt van. Ha például, kicseréltetem az ajtót, amire úgyis ebben a hónapban szeretnék sort keríteni, akkor eleve új bejárati kulcsok lesznek, és nem adok neki kulcsot. De a cuccai itt vannak. Ha nem hajlandó elmenni, megtehetem-e, hogy kipakolom a cuccait mondjuk a folyosóra? Tudok valahonnan segítséget kérni ez ügyben?
Mint azt alább már többször leírtam, ennek semmi köze a bejelentett lakóhelyhez vagy a kijelentéshez. A lakóhely bejelentése nem keletkeztet jogot az ingatlan használatára, a kijelentés nem szünteti meg a jogot.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy: 5 évvel ezelőtt a lányom élettársa hozzánk költözött, ( a lányom nagyothalló rokkantnyugdíjas, a párja siketnéma rokkantnyugdíjas, de dolgozik mellette) A fiút bejelentettük anno hozzánk állandóra. 8 hónappal ezelőtt teljesen megszünt az élettársikapcsolatuk a fiú agresszív magatartása miatt. Azóta a lányom ha teheti rokonoknál vagy ismerősöknél van, mert nem bírják látni sem egymást, és elkerülendő a fiú esetleges újbóli dühkitöréseit a lányommal szemben.A lányom "menekül" itthonról, a fiú meg azóta is a szobájukban lakik. A fiúnak senkije nincs, akije van meg már rég elfordult tőle. Ez miatt a fiú miatt is indult a lakásunkra végrehajtás,( amit valamilyen szinten rendezni tudtam) de ezen kívül is vannak kölcsönei, amit most fizet ugyan, de augusztusig vonnak még tőle és csak szeptembertől lenne hajlandó elmenni innen albérletbe. Próbáltam tolerálni, nem akartam utcára tenni, de mostmár egyre nehezebben tartható a helyzet. Szinte idegenné vált, nekünk kell alkalmazkodni hozzá, a kisebbik gyermekem tartós beteg, szóval egyre nehezebb. Nekem a rezsibe egy fillért nem ad, ez így megy majd 8 hónapja. Most megtudtuk, hogy adóvisszatérítést kap, közel 150.000.- ft-ot, és megkértük, hogy akkor július 1-től költözzön el, mivel akkor anyagilag meg tudná oldani most is. A lányom beszélt vele, de szinte meg sem hallgatta és azt mondta, nekünk semmi közünk hozzá, hogy mennyi pénzt kap, lenne eszünk elküldeni hamarabb mint szeptember, és nem úgy néz ki mint aki hajlandó elmenni. Régen egy alapítvány által lakott albérletben, ahová már nem veszik vissza, amit én próbáltam intézni neki, de ő sem hajlandó oda sem vissza menni. Ki jelenthetem, vagy mit tudok tenni vele, hogy most ne elszórja a pénzét,mint ahogy szokta hanem gondoskodjon magáról? Köszönöm előre a tanácsokat!
OFF „Ez a fórum nem azért van, hogy szakmai berkeken belül cseverésszen valaki és szellemeskedjen.” Akkor talán azért, hogy valaki laikusként más laikusoknak félrevezető, téves tájékoztatást, sőt tanácsokat adjon. ON
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.