Viziközmű tarozás


szalay25 # 2014.01.30. 14:02

Segítséget szeretnék kérni!

2009-ben vásároltunk egy kulcsra kész házat per és tehermentesen. 2011-ben kaptunk egy meghívót a viziközmű társulattól, az akkori gyűlésre. Ekkor tudtuk meg ,hogy mi tulajdonképpen tagjai lettünk ennek a társulatnak amikor megvettük a házat.A gyűlésen kiderült ,hogy a közművesítést kiadták egy cégnek aki aztán lelépett egy tetemes összeggel. Utat és közvilágítást is kellett volna építenie. A társulat hitelt vett fel erre a célra 2006 -ban. Innentől indúlna a fizetési kötelezettség. Az adásvételi szerződésben ez nem szerepelt és a tulajdoni lapon sem volt semmi ,hogy ezen a házon teher lenne.
Ekkor tőlünk és a lakóparkban még közel 100, vagy több is lehet családtól 1.057.317 forintot szeretnének kifizettetni.
Az építető azt állítja befizette amit kellett, de igazolni nem tudja.Akkor neki telkeknként kellett fizetnie most már lakásonként kell. Én egy 4 lakásos sorházban lakom, de érintett ebben egy 36 lakásos társasház is ami szintén egy telken épűlt.
Most ott tartunk ,hogy 1.313.280 forintot követelnek és végrehajtással fenyegetnek a szomszéd már kapott is róla értesítőt. Nem fizetni nem akarunk ,de nem mindegy mennyit kell fizetni. Mikor megkérdeztük ,hogyan jött ki ez az összeg miből tevődik össze a válasz csak annyi volt ,a pénzkérdés üzleti titok!
Én szeretném tudni miből tevődik össze ez az összeg és ,hogy ténylegesen nekem ezt ki kell fizetnem vagy kitesznek az utcára? Mert természetesen adók módjára indúl a behajtás és ez a banknál szerződésszegésnek minősűl így felmondja a hitelemet amit eddig hiány nélkül fizettem.
Kérem ha valaki tud valami okosat, jelezze.
Pereskedni nincs pénze senkinek és még ha pereskednénk is mi rá az esély ,hogy megnyernénk?

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.01.30. 18:13

:) Csak jelzem, hogy az utolsó mondatod keltette fel a figyelmemet.

100 család nem tud egy ügyvédet megfizetni és megnézetni, hogy mi folyik pontosan abban a társulásban.

Érdekes.

2006-tól kellett volna a hitelt törleszteni. A mindenkori tulajdonosnak kell fizetnie a törlesztő részleteket, kivéve, ha szerződésben mással máshogyan állapodott meg.
A lényeg, hogy a pénz nagysága arra enged következtetni, hogy a társulás nem megfelelően intézte a pénzügyeket. A törlesztések nem lettek fizetve, mert csak így halmozódhatott fel ekkora összeg. Nem gondolnám, hogy egyösszegben kell 8-9 év után a hitelt megfizetni.

  1. Felmerülhet a sikkasztás, hűtlen kezelés,
  2. Ha az építtető volt egy darabig a tulajdonos, akkor arra az időre neki kell megfizetnie a részleteket és a kamatokat. Hiába állítja, hogy ő befizette a pénzt, ha nem tudja igazolni, nem mentesülhet a megfizetés alól.
  3. Ha a korábbi tulajdonosok befizetései helyett nektek kell fizetni, akkor megint előjön a társulás hűtlen kezelése.

Az adók módjára történő behajtás hülyeség lehet, nincs ehhez joga, kivéve az önkormányzatnak és a NAV-nak.

Jó nagy katymasz lehet nálatok, de he nincs pénz ügyvédre, nincs mi tenni.:)

szalay25 # 2014.03.08. 14:03

Immaculata

Megkaptuk mi is a végrehajtással fenyegető levelet amit a viziközmű társulat küldött.
Azt írja átadja a jegyzőnek és az önkormányzat elindítja a végrehajtást.

A problémám még mindig az, hogy nem tudom miből tevődik össze ez az össze. 1.313.280 ft

Aki saját maga építkezett annak van szerződése és abban azt írják, hogy ez tartalmazza a közművet ,közvilágítást, aszfaltos utat. A két utóbbi nem készült el pedig 2009 év vége áll a szerződésben.

Kérdésem, hogy az önkormányzat behajthatja rajtam a közvilágítás ,út, gáz ,villany kiépítésének költségét, vagy csak a víz költsét.

A levélben azt írják ez az összeg viziközmű hozzájárulás.
Na de az nem tartalmazhatja szerintem csak a víz, csatorna kiépítését. De lehet rosszul gondolom.

Az el nem készült utat és közvilágítást sem szerintem.
Vagy igen?

Én nem írtam alá semmilyen szerződést a viziközművel, a lakásvásárlás által lettem kényszer tag.

Aki tud valami okosat kérem ossza meg velem.

molnarbela3 # 2014.03.18. 15:22

Tisztelt Ügyvéd Úr !

Az alábbi kérdésre várnám mielőbbi válaszát :
Jogos -e a viziközmű hozzájárulás követelése?

A tényállás :

1990-ben vásároltam egy ingatlant ami vendéglő művelési ágban volt.
Egyéni vállalkozóként .XY .Település Széchenyi u.40sz. alatt(ez az ingatlan címe is )kötöttem vízszolgáltatási szerződést. 2000-ben megalakult az Város és környéke viziközmű társulás.Itt Szennyvizközmű érdekeltségi hozzájárulás
megfizetésére köteleztek .A hozzájárulás mértéke a vállalkozások által használt vízmennyiség és az alkalmazottak számától függött.Így 1 érdekeltségi egység fizetésére köteleztek ami CSATI büfé névre szól.A vízszámlákat a saját nevemre,de a vállalkozás címére kaptam , míg a szennyvizet XY CSATI büfé Település Széchenyi 40 címre számlázták. Később az önkormányzat által üzemeltetett Kht .szedte a díjakat , mindkettőt , de már XY Település
Széchenyi 40 címen.Itt üzemel a vendéglátó egység .Ekkor a lakossági és a nem lakossági díjak között díjeltérés nem volt .2013-ban a vízszolgáltatás átkerült a Bácsvíz Rt. kezelésébe. Ellenőrzés során megállapították , hogy nem lakossági fogyasztóként veszem igénybe a szolgáltatást és új szerződés megkötésére köteleznek .A szerződés megkötésének feltétele a viziközmű fejlesztési hozzájárulás megkötése(+ szennyvíz).Jogos-e ?

Várom mielőbbi válaszát.

kakaóscsiga # 2015.05.22. 12:59

Tisztelt Ügyvédek!

Egy éves bejegyzés, de engem is érdekelne a válasz.
Közmű-hozzájárulás elévül?
Üdv,
kakaóscsiga

Kovács_Béla_Sándor # 2015.05.22. 16:10

El.

Immaculata # 2015.05.22. 16:46

Jogos-e ?

:) Jogos.

Új rácsatlakozónak minősül, így be kell szállnia olyan arányban, mint a kiépítéskor terhelte volna.

Csuklósbusz # 2023.03.26. 09:23

Sziasztok!

Nevemre került egy tulajdonrész, meg a vízórát akartam a nevemre íratni, kiderült hogy 50 ezres tartozás van. Nem én fogyasztottam el, de közölte a közműszolgáltató hogy addig nem köt velem szerződést, sőt a kikapcsolást is elindítja ha nem fizetem ki.
Megteheti hogy nem köt szerződést és nem szolgáltat?

osztap # 2023.03.26. 13:04

Csuklósbusz,

Gondolom, lakossági felhasználó vagy. A szerződés a víziközmű-törvény 51. § (3) szerint a szolgáltatás igénybevételével is létrejön. Ha használod a vizet, van szerződésed.

De, ha a felhasználási helyen tartozás van (akár a Tied, akár az előző felhasználóé), a vízmű az 51. § (5) és 58. § (1) szerint szűkítőt szerelhet fel. Sőt, ha meghatározott távolságon belül van közkút, akár fel is függesztheti a szolgáltatást.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Ezért aztán érdemes kifizetned. Amit aztán az előző felhasználótól követelhetsz.

oligaliga # 2023.03.26. 14:22

Igen.

Szomorú örökös # 2023.03.26. 19:57

Csuklósbusz

Megteheti hogy nem köt szerződést és nem szolgáltat?

Hogyne tehetné meg! Nem olvastál még eleget erről a fórumon? :-O

Majordomus # 2023.03.26. 21:57

A pénzt nem követelheti tőled. Nem is követeli.
.
De amig tartozás van nem ad szerződést és vizet sem.

Fizesd ki és verd le az eladón.