Köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek.
Azt hiszem, okosabb lettem valamivel :-)
Gyereket szeretnék
Ez talán egyértelmű:
Csjt. 35. § (1) A gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.
(2) A vélelmezett fogamzási idő a gyermek születésének napjától visszafelé számított száznyolcvankettedik és háromszázadik nap között eltelt idő, mind a két határnap hozzászámításával. Bizonyítani lehet azonban, hogy a gyermek fogamzása a vélelmezett fogamzási idő előtt vagy után történt.
Magyarul: ha a szülésre a válás (jogerős) kimondását követő 300. nap után kerül sor, a régi férjnek semmi köze a gyerekhez. Az ugye majdnem tíz hónap.
Ügyvéd - Társasági szakjogász
Clown: nem vagyok szakértője a területnek, mert nem ezzel foglalkozok, de úgy tudom hogy az apasági nyilatkozatnak megvannak a törvényi feltételei, amit nem lehet megkerülni. Ezért említettem a vérvizsgálatot is, ami bizonyító erejű. Egyébként úgy tudom, hogy a jelenlegi férj lemondó nyilatkozata kell a gyermekről.
Bocs, még egy dolog, amit már említettem: mi NEM akarunk házasságot kötni.
Emiatt is fontos az időtényező. Hiszen így igenis beleszólhat az előző férj a dologba, hisz a nő nem megy újra férjhez.
Azt hiszem, mégsem elég egyértelmű a kérdésem. Nem akarok senkit megbántani, de mint mondtam, amit Rexor írt, azzal tisztában vagyunk.
Nekünk az a lényeg, hogy NEM akarunk semmiféle vérvizsgálatot, apasági vélelem megdöntést, stb. Egyszerűen csak azt, hogy (max, egy apasági nyilatkozattal) az én nevemre kerüljön a gyerek, mindenféle egyéb jogi huzavona nélkül.
Tehát: NE legyen semmiféle vizsgálat!
NE legyen az előző férjnek beleszólási joga!
NE legyen semmiféle jogi akadály!
Egyszerűen csak az én nevemre kerüljön a gyerek!
És itt igenis fontos az időtényező!
Ja igen: a KJK-Kerszöv-ös CD-jogtárban erről semmi nincs, azt már átnéztem..
NEM.Rexor elég világosan fogalmazott.
attika
Rexor: Köszi, de ezt én is tudom. De nem ez a kérdés. Hanem az, hogy mennyi időt kell várni, és kell-e egyáltalán várni? Mert a lényeg az, hogy új házasságot nem akarunk kötni, de gyereket szeretnénk. Viszont azt nem akarjuk, hogy az előző férjnek bármi köze is legyen a kicsihez. Ami nekünk lényeg: az idő! Kell várnunk, vagy nem?
Az apaság vélelme megdönthető vélelem, arra szolgál, hogy egyszerűsítse a fennálló viszonyokat. Szóval a törvény szerint ellenkező bizonyításig valóban a házastárs tekinthető apának, de amint bebizonyitják, hogy más az apa(pl. vérvizsgálattal), akkor a gyermek apjának már a 3. személy tekinthető.
Segítséget szeretnék kérni a következő dologban: barátnőm hosszú ideje külön él a férjétől, folyamatban van a válóperük. Sajnos anyagi okok miatt nagyon elhúzódott, de most úgy néz ki, hogy pár héten-hónapon belül végre lezajlik. A lényeg: szeretnénk közös utódot, de úgy, hogy ne legyen az előző férjnek a gyerekhez semmi köze. A buktató a következő: törvény szerint, ha akár szülés előtt egy nappal is köt (új) házasságot a nő, akkor az új férj tekintendő a gyermek apjának. Viszont mi nem akarunk házasságot kötni, csak élettársi kapcsolatban akarunk maradni. Ilyenkor mennyi időt kell várni a válás kimondásától számítva a teherbe eséssel, vagy szüléssel, hogy az előző férjnek semmi köze ne legyen a gyermekhez? Hisz ha nem kötünk házasságot, akkor elvileg az ő nevét kapná (egy bizonyos időn belüli terhesség esetén). Illetve, hogy mikortól számít a válás? Attól a pillanattól, ahogy a bíróságon kimondják, vagy amikor kézbe kapja az ember az erről szóló határozatot. Ezen két dolog közt akár hónapok is eltelhetnek. Aki tud, segítsen.
Válaszokat magánba is várom:
mosq99@mailbox.hu
Köszi mindenkinek.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02