Ketten vagyunk testvérek. Szomszédunk (Józsi bácsi) még életében nekünk ajándékozta a lakását /1/2-1/2 arányban/ mert a saját gyermeke nem törődött vele, mi gondoskodtunk róla. Az ajándékozási szerződés után az illetékhivatal kiszabta a terhünkre az illetéket, amit be is fizettünk.
Eltelt két év, meghalt a Józsi bácsi, és a hagyatéki tárgyaláson megjelent a saját gyermeke, és igényt tartott a lakásból a kötelesrészre. (Józsi bácsinak más ingatlana nem volt, csekély pénz maradt még a betétkönyvében.) Anyagi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy a kötelesrész értékének megfelelő pénzösszeget fizessünk a vér szerinti (törvényes) örökösnek, így megállapodást kötöttünk vele, hogy az ingatlanból 1/4-1/4-et ingyenesen átadunk neki. Az örökös a Ptk. rendelkezésére hivatkozott, hogy az örökhagyó életében, a halálának időpontjához viszonyítva 15 éven belül ajándékozott vagyontárgyakat a hagyatékba tartozónak kell tekinteni - tehát kénytelenek voltunk a törvénynek megfelelően eljárni.
Ezzel párhuzamosan kérelmeztük az illetékhivatalnál, hogy akkor ennek megfelelően ne 1/2-1/2; hanem 1/4-1/4 után kelljen az illetéket fizetnünk; azaz a másik 1/4-1/4-re eső illetéket térítsék nekünk vissza. Visszajár-e nekünk ténylegesen a kötelesrészként kiadott 1/4-1/4-re eső illeték?
longdancer