Tippeket és ötleteket kérek


Bendeguz # 2002.10.07. 10:46

Köszönöm a sok tippet. Nagyon sokat segitettetek!
Részemröl a témának vége, nagyon tanulságos volt!!!

Bendeguz # 2002.09.26. 11:23

Emese!
Ugy látom, hogy pusztán az érzéseidre hagyatkozol és nem a törvényekre (sajnos nincs igazad). Az elsö tárgyaláson bemutattam a biroságnak a bankszámlám másolatát, melyen elegendö összeg szerepelt ahhoz, hogy kifizessem a volt feleségem részét. A bironö szinte figyelembe sem vette. Allitolag a jog szerint a biroság senkit eröszakkal nem tesz ki a lakásbol, ezért amig ö nem akar kiköltözni, törvényes uton ezt elérni nem lehet. Ezért mondtam, hogy a legnagyobb hibát azzal követtem el, hogy elköltöztem albérletbe. Ami esetleg érzelmileg befolyásolhatná a dolgot egy kiskoru gyerek, de az sincs mivel már 24 éves és dolgozik.
Reagálnék a másik észrevételedre is, hogy nincs ügyvédem. Lehet, hogy amit most leírok azzal itt nem leszek tul népszerü, de mindenképpen az igazságot takarja. Ügyvédem van, mégpedig ez a hamadik a váloperem kezdete ota. Mind a három füt-fát igért amikor elvállalta az ügyem, aztán nem csináltak semmit. A jelenlegi is arra probál rávenni, hogy ne támadjam meg az eladott haszonélvezeti jogot, pedig a törvények szerint az a szerzödés teljes mértékben jogszerütlen. Mivel az ügyvédek munkatársak és nem ellenségek, ezért szerintem a peres ügyek nagyrésze a háttérben döl el, a tárgyalás pedig csak szinjáték.
Ha érdekel valakit, még azt is leirom, milyen indokok miatt van már a harmadik ügyvédem.

emese # 2002.09.26. 07:43

No, legjobb tudomásom szerint egy vagyonmegosztási perben ha az egyik fél ki tudja fizetni a másik fél tulajdoni részét, akkor az tuti. Tehát szerintem nem kerülhet sor arra, hogy a feleség nem tudja neked kifizetni a részed és elárverezik a lakást, hanem ha te ki tudod fizetni az ő részét, akkor tiéd lesz a lakás és törölni kell az ő haszonélvezeti jogát is, mivel innentől kezdve semmi joga nincs ott, hiszen megkapja az ingatlan fele értékét és abból vegyen magának amit tud.

Egyébként pedig van aki megvásárol ilyen ingatlant befektetési céllal, melynek felére haszonélvezeti jog van bejegyezve, csak éppen tutira jelentősen a piaci ár alatt.

Szerintem ezeket kellene tisztázni a bíróságon. Gondolom nincs ügyvéded, de minden bíróságon van hetente v. havonta 1 nap, amely ún. panasznap, amikor ingyenesen adnak jogi tanácsot és felvilágosítást, oda nem ártana elmenned és jobban körüljárni a lehetőségeket, mielőtt a törvényes kereteken kívül lépsz, mert lehet, hogy jogilag is vannak jogaid, amelyekről nem tudsz, de jól járhatsz.

Sok sikert!


Emese

Bendeguz # 2002.09.25. 13:18

Na akkor most egy kicsit részletezem, ha ez a kérés. Ez az eset egyébként tanulságos lehet pro és kontra mindenkinek.
Sok éven keresztül voltam házas és volt feleségemmel egy lakásban laktunk, mely 50-50%-ban volt tulajdonunkban. Amikor szakítottam feleségemmel, elköltöztem albérletbe. Ekkor követtem el az egyik legnagyobb hibát, mert kiköltöztem önként a lakásból. Ezért itélte meg a biroság a kizárolagos lakáshasználatot részére. Azt hittem én vagyok a jo fiu azzal, hogy nem csinálom a feszültséget, hanem inkább elköltözök. Mostmár látom, jól pofán kellet volna verni és elzavarni. Ha én maradtam volna a lakásban semmi bajom nem lett volna. Egyébként hozzáteszem, életemben egy hangos szot nem ejtettem ki irányába, természetesen nem bántottam. A lakáshasználat ilyen esetekben természetesen az egész lakásra vonatkozik, amiért nekem használati dij jár. Jelen esetben havi 12000 Ft, melyböl lejön bizonyos rezsik rám esö része és a végén kapok havonta 6 ezer forintot.
A lakás még nem az enyém, ugyanis jelenleg még folyik a vagyonmegosztási per. Ha a biroság nem tudja rávenni arra, hogy a nekem járo részt kifizesse, akkor elárverezi lakottan a lakást. Ez annyit jelent, hogy a forgalmi érték alatti áron vásárolhatom meg, de jogilag a lakásban addig él, ameddig akar, a lakást pedig csak akkor adhatom el, ha üres. Ezért volt a kérdésem, hogy kinek milyen ötlete van törvényes kereteken kivül a helyzet megoldására. Amint látni lehet a törvény egy viszonylag patt helyzetet alakit ki, ami leginkább a bentlakonak jo.
A haszonélvezeti jog csak a lakás 50%-ra lett bejegyezve, az én részemre nem. De ki vesz meg ma egy olyan kétszobás lakást, melynek felére holtig tarto haszonélvezet van bejegyezve. Egyébként a következö tárgyaláson ezt a haszonélvezeti jogot meg fogom támadni.
Legjobb infom szerint árverezéskor a kizárolagos használati jog lekerül. Ettöl kezdve már ujbol igényt tarthatok a lakás felére, a másik feléért pedig bérleti dijat kérhetek. Azt hiszem, hogy a saját részbe valami szinesbörüeket vagy hajléktalanokat fogok költöztetni.
Utólag még leirom csak azért, hogy jobban meg tudjátok itélni a hozzáállásom, az ingoságokban sem jutottunk egyröl a kettöre, mert volt feleségem azt mondta, hogy uj élethez vegyek mindenbol ujat. Ez a téma jogilag már le van zárva avval, hogy azt mondtam 'lemondok mindenröl az értékkülönbözet megtéritése nélkül'.
(Bocs ha hosszu voltam!)

emese # 2002.09.25. 12:25

Először is tisztázzuk: az ingatlan mondjuk fele-fele a te és a feleséged tulajdonában van és a bíróság az egész ingatlanra biztosított neki kizárólagos használatot v. csak az ő tulajdoni részére?

Ha megvetted, akkor te vagy a tulajdonos, de ha ő haszonélvezeti jogot kapott az ingatlanra, az addig él, amíg arról le nem mond v. el nem halálozik, másnak ilyen jog el nem adható, v. legalábbis tuti nem a tulajdonos hozzájárulása nélkül, de szerintem nem adható el.

Ha haszonélvezeti jogot kapott az ingatlanra v. annak egy részére, akkor azt csak jó pénzért lehet vele megtárgyalni, hogy kiköltözzön. Nincs jogalap az ő kiköltöztetésére.

Jó lenne, ha kicsit bővebben leírnád az esetet... mert így csak találgatni tudtam...


Emese

Bendeguz # 2002.09.25. 06:53

Segitségeteket szeretném kérni.
Ha árverezésen lakottan megveszem a volt feleségem által lakott közös ingatlanunkat, milyen modszerekkel birhatom rá, hogy távozzon a lakásbol.
Mivel a biroság számára a válopernél kizárolagos használatot állapitott meg, igy nem hajlando semmilyen egyezségre, söt már a lakás felének haszonélvezeti jogát is eladta másnak.