Szomszéd ház alapozása


_vigyori_ # 2018.05.13. 19:55

Sziasztok!
Jövő héten kezdenénk új házunk építését. Már minden készen van a kezdéshez: tervek, készenlétbe helyezett e-napló, kivitelező vállalkozó.

A héten volt is kint a telken a vállalkozó, hogy megnézze, mivel is kell dolgoznia hétfőtől. És itt kezdődtek a problémák.

Egy oldalhatáros telekről van szó, amivel nem is lenne probléma, viszont ugyanazon oldalhatáron áll a szomszéd ház is, ahol az általunk megvett majd lebontott ház állt. Ennek a lebontott háznak a helyére szeretnénk új házunkat felépíteni. Ez ikres beépítésnek tűnik, de papíron nem az, LKE-1-es oldahatáros telekről van szó.

Egy régi, kb 100 éves, nem túl jó állapotban lévő szomszéd házról van szó. Annyira nem jó az állapota, hogy a tűzfal téglai látszanak (vakolat, malter már nincs).

A kivitelező, félve attól, hogy ezen "ikres beépítés" még gondot okozhat az alapozásnál, néhány helyen feltárta a szomszéd ház alapját. A tervek és szabályok szerint a két ház alapozásának alsó síkjának egy szinten kell lennie. Mint ez a feltárásnál kiderült, nem lehetséges, mert a szomszéd ház alapja 0-45 cm között van (két feltárás két különböző alapozási mélységet mutatott).

Így sajnos nem tudjuk megépíteni a házat a tervek szerint, hiszen mindenki nagyon fél attól, hogy kárt tehetünk a szomszéd házban: az alap esetlegesen megcsúszik, a fala megreped, megmozdul, esetleg még komolyabban megrongálódik.

Beszéltünk az építésszel, aki a szomszéd ház alapozásának alábetonozását javasolta azon a 20 méteren, ahol a két ház találkozik.

Gondoltuk, aláíratunk velük egy hozzájáruló nyilatkozatot, hogy aláalapozunk a házuknak (ezzel még jobbá is tesszük). Viszont így bonyolódik a helyzet: eladás alatt van a ház, egy-két héten belül már írják is alá a papírokat.

Az a kérdésem, hogy ilyen esetben milyen jogi problémába ütközhetünk a szomszéddal? Van bármilyen lehetőségünk, jogunk arra, hogy ezt az aláalapozást az ő beleegyezésük nélkül megtegyük?

Köszönöm segítségét előre is!
vigyori