Tisztelt Ügyvédek!
Segítséget szeretnék kérni a következő kacifántos ügyben:
2021. júniusában vásároltunk egy 50%-ban kész ingatlant, melyre kötöttünk adásvételi szerződést is.
A szerződésbe beleírtuk, hogy a következőt:
\\\"Eladó köteles az I. pontban ingatlanon felépítendő lakások vonatkozásában a teljes közmű - kiépítést elvégezni és a közmű - engedélyeztetési eljárást lefolytatni, az ingatlant szabályszerűen közművekkel ellátni.\\\"
Nos a probléma az, hogy a víz a mai napig nem lett bekötve legálisan!
2021. szeptemberében mikor már a ház átadásának határideje közelgett, egészen eddig igérgette is, hogy el van indítva a víz bekötése. Addig cseszegettük hívogattuk a kivitelezőt, hogy közeleg a határidő, beköltöznénk, hogy végül illegálisan egy vízórát tetetett egy szakemberrel a ház elő a már előre elkészített aknába. Itt bevallotta, hogy lefizetett valakit, mert máshogy nem lenne vízünk, és hogy köszönjük meg neki kb.
2022. január első heteiben hozott egy a körzetünket vízzel ellátó víziközmű zrt.től papírt, hogy akkor indítja a víz intézését, írjunk alá pár papírt, küldi a tervezőnek.
A tervező hónapokig húzta a dolgot, 2022. novemberben hívtuk már fel a vízügyet, hogy mi lesz az ügyünkkel. A víz ügy is csak halogatta a választ, míg negm 2023. júniuban meguntuk, és bementünk személyesen, hogy ugyan miért nem kötik már be a vízet, miért nincs hivatalos vízóránk? Megígérték , hogy válaszolnak. Nem válaszoltak.
Itt jö a csavar: Behívták a kivitelezőt, meg egy másik ház tulajdonosát, hogy ami kis magánútra ők építették a házat nekünk, az azon lévő gerinc vezeték illegálisan lett megépítve, nem is jó keresztmetszet, ÍGY NEM KÖTNEK RÁ MINKET!
A kivitelezőt azóta is baszogatjuk, én már írtam a vízügynek is, hogy legyenek szívesek tájékoztatni hogy mi legyen a megoldás, hiszen nincs óránk.
Kérdésem lennem, hogy ki mit tenne ebben a helyzetben?