Csak figyelj a bizonyitható kommunikációra. Másként nehéz lesz behajtani a költségeket
Szomszéd fája a telkemre dőlt
Kedves drbjozsef,
Köszönöm szépen a gyors segítséget és a tanácsot!
Adorjan80,
„Ptk.5:25.§(1) Ha közérdekű munkálatok elvégzése, állatok befogása, az áthajló ágak gyümölcsének összegyűjtése, az ágak és gyökerek eltávolítása céljából vagy más fontos okból szükséges, a tulajdonos kártalanítás ellenében köteles a földjére való belépést megengedni.”
Ebből (is) következik, hogy annak eltávolítása a szomszéd kötelessége.
Felszólítod egy tértivevényes levélben (esetleg két tanú előtt a kezébe nyomod), hogy kézhezvételtől számított 3 munkanapon belül szedje össze, és tüntesse el a telkedről, és mindent állítson vissza az eredeti állapotába (pl. ha fel kell darabolni, akkor feltakarítja maga után a fűrészport, ha áthúzzák a gyepen akkor kijavíttatja azt is, ha az ág ráesett a veteményesedre, akkor azt is megcsinálja, stb). Írd bele, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor te fogod elszállíttatni, és az eredeti állapotot helyreállíttatni, de az ő költségére, amelyet ha nem fizet meg határidőre, akkor fizetési meghagyással vagy végső soron perben fogod követelni.
Ha pedig nem csinálja meg, hívj ki egy szakembert, aki elviszi úgy, hogy neked a legkevesebb kárt okozza, nem baj, ha nem a legolcsóbb. Aztán ha nem fizeti ki, mehet a fizetési meghagyás.
Tisztelt Jogi Fórum!
Az alábbi ügyben szeretnék iránymutatást, segítséget kérni.
A szomszédom telkén levő fa egyik vastag ága (egy kisebb autó méretű lombkoronával együtt) az udvaromra esett. Egyedül szinte megmozdítani sem bírom, így jeleztem a szomszédomnak, hogy legyen kedves intézkedni és a letört ágakat elszállíttatni, amelyre egyelőre nem hajlandó. Kérdésem az, ebben az esetben mit tehetek? Esetleg valamely hatósághoz tudok-e fordulni, ha továbbra sem intézkedik?
Köszönöm előre is a válaszokat!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02