Csatorna átvezetés a telkünkön


Gabka # 2024.02.26. 08:56

Kedves Fórumozók!

Jogi segítséget szeretnék kérni. Nemrég vásároltuk a házunkat, vásárlás előtt észrevettük, hogy nem egy hanem két vízóra van. Erre rákérdeztünk telefonon és azt a választ kaptuk, hogy áthúztuk, de nem lényeges, majd annyi, hogy egy évben egyszer leolvassák.
Azt tudni kell, hogy ahova áthúzták az egy üres telek és annak a tulajdonában van akitől mi vettük az ingatlanunkat és amikor áthúzta még a két telek egy telek volt, az áthúzás után lett kettéválasztva. A vízátvezetéssel nincs is probléma, bár a telke a másik utcáról megközelíthető, ezért a vizet onnan is be tudná köttetni.
A gondom a csatorna átvezetéssel van. Ugyanis erről nem volt szó a vásárlás előtt. A napokban elkezdtük rendezni az udvart és észrevettünk egy szerintünk csatorna betekintő csövet, ami nem volt látható a nagy gaztól az ingatlan vásárlásnál a megtekintés során sem. Ez arról árulkodik, hogy a csatornát is átvezették az üres telekre, ami magasabban helyezkedik el, tehát mi a mi telkünkről nem láthattuk, hogy valóban kiáll a földből a szomszéd telkén. Igen ám, de nem az utcai csatorna gerincbe kötötték be, hanem a mi telken belüli csatornánkba kötötték egy idommal. Így tulajdonképpen, közös a csatorna bekötésünk úgy 5-6 méteres szakaszon, az ő csatornájuk csatlakozó pontjától az utcai csatornáig. Nem lenne gondom, ha a azt a csövet nem mi csövünkre, hanem egyenesen az utcai csatornába vezették volna. Így, ha a közös szakaszon dugulás van, akkor a szomszéd ebből nem érzékel semmit, mert a szennyvize neki nem fog visszabugyogni, mivel a mi telkünk alacsonyabban van, dugulás esetén nálunk fogja elönteni a házat a szennyvíz. A szomorú az, hogy ez megtörténik ezt a szomszéd észre sem veszi. Egy csatorna, főleg ha többen használják előbb utóbb eldugul (nedves törlő, hajszál, sampon, tampon, ki tudja miket dobálnak bele) és egyszer csak arra megyünk haza, hogy áll a szennyvíz a házunkban. Erre szeretnék megoldást. A csatornát is be tudják köttetni a másik utcáról, ahonnan a telkük megközelíthető, azt nem tudom, hogy jelentős többletköltséggel járna-e. Mindenesetre ez így nem maradhat. Szeretném ha nem lenne közös szakasz, hanem független lenne az ő csatornájuk a miénktől. Jobb lenne, ha nem a mi telkünkön menne a cső, de ha ezt nem áll jogomban kérni, akkor legalább legyen különválasztva. Ráadásul az egy nagyon nagy telek. Ha építenek rá több házat vagy sorházat, akkor több háztartás szennyvize már nagyon hamar tud ilyen problémát okozni. Azt sem tudom, hogy mennyire hivatalosan csinálták ezt, mert a mi csatornánkat is le kellett jelentenünk a közmű szolgáltató felé. Gyanítom, hogy akkor arról sem tud senki semmit. Vagy húzza be a másik utcáról a csatornát, vagy válassza le a miénkről. Használatba véve nincsen, mert nincs épület. Oda raktak egy lepusztult lakókocsit, de az sincs rákötve. Fogalmam sincs melyik irányba menjek. Nem várom meg amíg felépül valami, mert akkor sokkal nehezebb lesz tenni bármit is ebben az ügyben. Azzal kezdem talán, hogy a közmű szolgáltatónál érdeklődöm a helyzetről.
Köszönöm, ha kapok választ a lehetőségekről és a jogainkról.

drbjozsef # 2024.02.26. 10:28

Gabka,

Mi van a tulajdoni lapon? Gondolom, vásárlás előtt megnéztétek.
Van szolgalom bejegyezve a másik telek javára a csatornavezetékre?

Gabka # 2024.02.26. 10:42

Kedves József!

Persze, megnéztük vásárlás előtt, nincs szolgalom bejegyezve semmire sem.
Igazából jó lenne ha eltűnnének ezek a dolgok a telkünkről, de ha nem lehetséges, az is megfelelő ha legalább külön megy bele a csatornába. A másik utcáról tudja megközelíteni a telkét, de megkérdeztem egy vizes tervezőt ez ügyben és legalább két gerincet kellene betenni a csatorna bekötéséhez abból az irányból, nyilván saját költségére, ezért az olcsóbb verziót választotta.
Szeretném ezt valahogy megoldani, mert félek egyszer majd arra megyünk haza, hogy bokáig ér a szennyvíz a házban :(
Azt gondolom, addig könnyebben el lehet intézni ameddig nem épül ott valami. Nem tudom mik a tervei, lehet, hogy csak el akarja majd adni. Sok mindenben átvert minket és nem is igazán lehet vele kommunikálni. Más ügyből kifolyólag is lerázott, szóval ezt még fel sem hoztuk neki, szeretném előbb körüljárni a jogi oldalról.

drbjozsef # 2024.02.26. 11:13

Gabka,

És a telket „per- teher- és igénymentesen” vásároltátok a szerződés szerint?
Mert ha igen, akkor az eladót is kérdőre lehet vonni azért, hogy ezt így hogy?

Amúgy nem hiszem, hogy lenne annál jobb ötlet, minthogy a szolgáltatót, vagy a helyi ügyekben jártas tervezőt (aki ismeri a helyi szabályokat) keresed meg. Ha műszakilag lehetséges, és nem jár jelentős többletköltséggel (ami elég tág fogalom azért), akkor lehet esélyetek akár áthelyeztetni is.
Hogy a közös csőszakasz megszüntethető-e legalább, az nem jogi, hanem szintén műszaki szakkérdés. Bár elképzelhető, hogy az a szabály, hogy egy telek felől csak egy bekötés lehet a gerincvezetékre. Ezt is a szolgáltató tudja megmondani.

Gabka # 2024.02.26. 11:33

Kedves József!

Az ingatlant per-teher és igénymentesen vásároltuk.
Köszönöm szépen, felkeresem a szolgáltatót, megpróbálok több információhoz jutni ez ügyben.
Kinek mi a jelentős többletköltség. Nekünk, ha egyszer megtörténik amitől tartok, akkor az burkolat, bútor és gipszkartonfal cserével járna, azt gondolom minimum 10 M forint kárunk lenne. Még perelni sem tudnám, hiszen hogy bizonyítom be ki okozta a kárt. Nyilván, ha egyedül vagyunk a szennyvízelvezető csövünkön, és mondjuk dugulás van, megy a mosógép, vagy lehúzom a wc-t, zuhanyzok, ilyenkor nyilván otthon vagyok és észreveszem, hogy baj van. Azonnal ki tudom hívni az elhárítókat. De ha nem vagyok otthon és más is használja a csövet és dugulás van azon a szakaszon, akkor baj van. A szomszéd észre sem veszi, mert van hova menjen a szennyvíz... Azt gondolom, hogy ez csak idő kérdése...Hogy pont otthon leszek akkor vagy sem, nem bíznám ezt a véletlenre.

Gabka # 2024.02.26. 12:30

Kedves József!

Még egy kérdésem van. Igazából a víz és csatorna amit átvezetett nincs használatban jelenleg. Nincs épület a telken. Jól gondolom, hogy így igazából a szomszédnak nem igazából van bármihez is joga? (vagyis egy lelakott üres lakókocsit rakott oda, azt nem tudom minek). Más lenne a helyzet, ha már használná ezeket a közműveket?

Alapos # 2024.02.26. 13:20

Mondjuk ha vásárol valaki egy ingatlant, ráadásul családi ház jellegű az, csak megnézi a vízórát.Nyomban feltűnik, hogy az aknában 2 db mérő van 1 db helyett.
És még melegen akkor kérdez ezt azt.
Ez a lehetőség sajnos már elment.Viszont ahogy írja a panaszos a szomszéd telek gyakorlatilag lakatlan, így a vízellátás megszüntethető...El kell zárni a nyomóvezetéket( ha van rajta egyáltalán elzáró ),aztán majd kiderül mit lép a szomszéd.
Nyilván valamikor értékesíteni szeretné.
Az új érdeklődők óvatosak lesznek,kiszúrják ezt a félmegoldást.
Műszakilag megoldható a teljes megoldás és a közös is,természetesen sok sok pénzért.

Gabka # 2024.02.26. 14:05

Kedves Alapos!

Igen a vízóra rögtön ki is lett szúrva és rá is kérdeztünk. (Sajnos csak az ingatlanoson keresztül tudtunk kommunikálni az eladóval, elég nehéz volt így az egész). Úgy voltunk vele a vízcső nem érdekel minket, nem tud nekünk gondot okozni. De ez a közös csatornabekötés viszont tud, nem kis gondot és ez akkor nem derült ki. De mivel a föld alatt semmi nem látszott és akkora volt a gaz, hogy a szomszéd telek, ami ráadásul magasabban van, nem láttuk, hogy ott kiáll valami a földből. A csatornából amiről nem szóltak, nem látszott semmi. most, hogy rendeztük a kertet a telek közepén kb. előkerült egy betekintő....Sajnos a nagy gaz teljesen benőtte, ezért nem látszott.
Egyénként mivel semmi nem látszott a csatornából az a gyanúm hiába is kérdeztünk volna rá, nem mondta volna meg.
A víz el van zárva, mert nincs is rákötve még semmi, így nem tud mire reagálni. Közmű szolgáltatónál fogok érdeklődni és utána megkérem, hogy ezt oldja meg.
"Műszakilag megoldható a teljes megoldás és a közös is,természetesen sok sok pénzért." ez nagyjából mit jelent? Milliókat? Pár százezret? Nagyon nagy telekről van szó, oda építhetnek több házat is szerintem, nem gondolom, hogy ahhoz képest aránytalanul nagy költség lenne. De ez nyilván attól függ, mit jelent a sok sok pénz.

Alapos # 2024.02.26. 14:29

Ha van lehetőség más hol rákötni a gerinc vezetékre akkor a következőket elvégezni:

Viznél építenie kell egy szabványos új mérőaknát,nagyjából 400eft. Meg kell terveztetni a víznyomvonalát, azt engedélyezni kell és engedély esetén munkaárok a közterületen, csőfektetés ,majd tereprendezés. 350 -450 eft. Majd jön a szolgáltató hozza a mérőt ráköti. 800 eft -
  • 1 millió. A csatornánál hasonló,csak más a szolgáltató. Szintén 800 e --- 1 milla.
És hogy teljes értékü legyen az a telek kell oda villany és gázrákötési lehetőség is. Ezek kiépítése hasonló összeg. Mondjuk barátilag min. 5 milla az egész aztán lehet hirdetni, hogy teljesen közművesített telek 40 - 50 - 80.... 120 millióért eladó. Ez csak egy telek,hol van még a ház ?
oligaliga # 2024.02.26. 14:38

Gabka

Ha jól írtad a tényeket, akkor a telek, amit vettél alacsonyabban van, mint a másik. Ez a két telek korábban egy volt, egy tulajdonossal. A tulajdonos megosztotta, a vizet bevezette a lenti telekre és ikerbekötéssel a másikra is. Csatorna bekötést is létesített, amire a hátsó telek rácsatlakozott. Most attól tartasz, hogy ha dugulás van a te telked alatti szakaszon, akkor az először hozzád folyik vissza.
Érdemes utánajárnod, hogy van-e visszatorlás gátló szelep beépítve, ami pont azért kell, hogy dugulás esetén ne az épületbe menjen vissza a szennyvíz. Persze, ha a dugulás a szelep előtt van, akkor az a Te épületeden belül, a saját sarad lesz.
A dugulásnak egyébként kicsi az esélye, ha a vezeték gravitációs és jól méretezett.

A vízvezeték miatt jobban aggódnék, mert ha az ő részén de a telkeden belül csőtörés van, akkor köteles vagy beengedni, hogy kijavíthassa.

A vízmű arról nem adhat felvilágosítást neked, mint harmadik személynek, hogy a szomszédodnak van-e szerződése csatornára, de ha neked van, akkor jó eséllyel neki is. Mindenesetre nem árt, ha tájékoztatod a vízművet arról, mit találtál.

oligaliga # 2024.02.26. 14:42

Alapos

Nem tudom, te hol építesz 400 ezerért egy vízmérő aknát. Legfeljebb akkor kerül ennyibe, ha falazott és legalább három mérő van benne. A vezeték építése attól függ, milyen hosszúnak kell lennie, át kell-e vezetni az út alatt, mennyi a földmunka, ettől függően akár 1 millióba is kerülhet, áfával.

Gabka # 2024.02.26. 14:45

Kedves Alapos!
Köszönöm az információt, nekünk már az is elég lenne, ha a csatornát megoldaná a másik irányból, ahonnan megközelíthető a telek, mert az tud későbbiekben gondot okozni, ahogy írtam is, egy dugulás a közös szakaszon és a házunk földszintje úszik, az nem 1-2 milliós kárt tud csinálni. egyébként meg a mi csatornánk sem volt a rendszerben, mi jeleztük és vetettük jegyzőkönyvbe, hogy igen van csatornánk és azóta a számlában is megjelent. De ha a mi csatornánk nem volt lejelentve sehol a rendszerben, akkor ami a miénkre csatlakozik tuti, hogy nem szerepel sehol. Szóóóval az is lehet, hogy kiderül, hogy "ott nincs is semmi". Ezt szeretném kideríteni a szolgáltatónál.

Gabka # 2024.02.26. 15:06

Kedves Oligaliga,

Úgy kell leképzelni, hogy a két telek egy dombon helyezkedik el, a miénk alacsonyabban és a dombra megy fel két utca, a mi telkünk az egyik utcáról, a másik a másik utcáról megközelíthető. Köszönöm az információt, ennek a visszatorlás gátló szelepnek utánanézetek, Ha nincs akkor rakatok.
Persze az tiszta, ha én okozom a szelep előtt a dugulást az az én saram, de mivel az ember akkor húz le wc-t , meg akkor zuhanyzik általában amikor otthon van :D, elég nehéz lenne nem észrevenni, hogy hoppá, nem úgy megy le, akkor már nézem is a betekintőt és hívom az elhárítót. Nem ettől félek, hanem hogy a másik nem veszi észre a dugulást, hiszen miért is venné észre amikor nála eltávozik minden, közben nálunk meg tenger keletkezik miközben én mondjuk otthon sem vagyok. Ettől tartok, meg az sem enne vicces ha egész sorházat látna el ez a cső..
Bár ha jól tudom építkezésnél megoldott kell, hogy legyen a csatorna, de ha nincs szolgalmi jog részünkről, akkor elvileg nem kaphat használatba vételi engedélyt a házhoz.
Értem, hogy a szolgáltató nem fogja kiadni, hogy van e szerződése, de azért arról csak kéne valamiféle tájékoztatást kapjak, hogy mi a fene megy a telkemen keresztül. Ha a szolgáltató nem tudja kapásból, akkor valószínűleg nincs semmilyen hivatalos bekötés és szerződés sem. Azt hozzá kell még tennem, hogy amikor birtokbavétel után mentünk a közműveket intézni, akkor ami jelenleg van két óra az aknában, egyik sem szerepelt a rendszerben. nekünk kellett kihívni a szolgáltatót szemlére hogy bekerüljön az óránk..

Majordomus # 2024.02.26. 20:50

Gabka
Egy üveg bor a postásnak és máris megtudod, hogy érkezik e viz és csatornaszámla a szomszédnak.

Gabka # 2024.02.27. 10:33

Majordomus
:D ha érkezik is, nem oda és nem az a postás viszi ki :D

Gabka # 2024.02.27. 12:02

Kedves Segítők!
Köszönöm a segítséget! Még egy kérdés eszembe jutott. Ha esetleg azért amiért a telkünk így kevesebbet ér, kérhetünk kártérítést? Esetleg, ha az kb. megegyezik, vagy megközelíti azt az összeget amibe az átkötés kerül, akkor így tulajdonképpen rá tudom venni, hogy köttesse át, mert így is úgy is ki kellene fizetnie ezt az összeget?

drbjozsef # 2024.02.27. 12:38

Gabka,

Persze. Kérni nem tilos.

Amúgy kitől? Csak nem a szomszédtól? De hát mi köze van neki ahhoz, hogy a kellő gondosság nélkül vásároltál ingatlant?

Gabka # 2024.02.27. 14:30

Kedves József,

Nem értem, korábban az írta, hogy az eladót azért kérdőre lehet vonni.
"És a telket „per- teher- és igénymentesen” vásároltátok a szerződés szerint?
Mert ha igen, akkor az eladót is kérdőre lehet vonni azért, hogy ezt így hogy?"
Jelen esetben a szomszéd az eladó.

Majordomus # 2024.02.27. 20:29

Hja,igy még érdekesebb.
Mondjuk ebhől a szituból még a visszacsapó szelep a legolcsóbb...

drbjozsef # 2024.02.28. 05:31

Gabka,

Bocs, az nem volt meg.
Akkor mint eladót persze meg lehet kérdezni, hogy hogyan gondolta ezt, persze, nem ismerjük a szerződéseteket, nem biztos, hogy érvényesíteni tudod, de egy próbát megér esetleg.

Gabka # 2024.02.28. 07:43

József,

A szerződésünk teljesen általános adásvételi szerződés, semmi csavar, vagy kikötés nincs benne.
Arra gondoltam, hogy megkérjük, helyezze át a dolgokat (mint szomszéd), ha nem akkor kártérít a telek végett (mint eladó).
De előbb megtudom, hogy van-e nyoma bárhol ennek a dolognak (szerintem nincs, teljesen nem hivatalosan lett letéve, nem lett megterveztetve sem szerintem, azért csinálta, hogy olcsón megússza).
Eleve kellene szerintem, hogy lássunk tervet, mert így a kerítés építésénél a markoló véletlenül kikaphatja a földből és azt annyira nagyon sajnálnánk.
Ha nincs sehol semmi nyoma ezeknek a dolgoknak és sajnálatos módon a fent említett baleset megtörténne, akkor ő követelhetne rajtunk bármit?
Köszönöm

Zoltanuss # 2024.02.28. 09:07

(szerintem nincs, teljesen nem hivatalosan lett letéve, nem lett megterveztetve sem szerintem, azért csinálta, hogy olcsón megússza).
Naja mi másért tette volna.
Anno mind a kettő telek a mostani bepanaszolt / eladó / tulajdonában volt. Így saját telken azt vezet amit akar, nem kell dokumentálni.
Viszont legalizálni nem tudja.
Amúgy az egész téma a túiltolt bicikli szindroma felé hajaz.

A szomszéd telek lakatlan,el kell zárni a vizet, kizárt hogy valaki a hatóságok részéről komolyan foglalkozna a témával.
Használatba véve nincsen, mert nincs épület. Oda raktak egy lepusztult lakókocsit, de az sincs rákötve. Fogalmam sincs melyik irányba menj”ek.
Hát a volt eladóval,aki most még szomszéd kellene tisztázni a helyzetet.
Amíg nemkéső. Eladhatja egy beruházónak.
Az pedig az építkezés alatt ingyen víz és csatornahasználatot élvez majd.

Zoltanuss # 2024.02.28. 09:22

mivel a mi telkünk alacsonyabban van, dugulás esetén nálunk fogja elönteni a házat a szennyvíz. A szomorú az, hogy ez megtörténik ezt a szomszéd észre sem veszi.
Plusz a csapadékvíz is okozhat galibát.

Kitűnő telek egyberuházónak.

Az építkezés időtartalmára semmi gond a vízvételezéssel.

Gabka # 2024.02.28. 09:48

Zoltanuss,
"saját telken azt vezet amit akar, nem kell dokumentálni"- Értem, hogy amíg egyben volt a két telek azt csinált amit akart, nem kellett dokumentálni, de amikor kettéválasztotta kellett volna dokumentálni nem?

"Eladhatja egy beruházónak. Az pedig az építkezés alatt ingyen víz és csatornahasználatot élvez majd."- az aknánkban két vízóra van, az egyik az ő nevén szerepel(szolgáltatónál is, ezt biztosan tudom), szóval ha az megnyitásra kerül, nem kap ingyen vizet, azután neki fizetnie kell. A csatorna után viszont tuti biztos, hogy nem, mert a mi csatornánk sem volt lejelentve, egész egyszerűen nem szerepelt a rendszerben, mi vetettük jegyzőkönyvbe, hogy van csatorna, így már hivatalos a miénk.

Köszönöm, tisztul a kép, írtam a szolgáltatónak, várom a válaszukat. Meglátjuk mit írnak. Utána pedig szépen tisztázzuk.

Majordomus # 2024.02.28. 21:21

A szomszéd nem fog örülni. Próbálj meg beszélni vele...