Fogadd meg Rasmanov tanácsát,
Nagyon hasznos!
lakás kiürítési per
Ez sem lesz egyszerű, ha továbbra is a hazugságok útján akarnak kisemmizni. Mivel én az igazat mondom így tanúm is annyi lehet mint a tenger. Komplett brigád, szomszédok, kollégák, barátok, mindenki akivel együtt építettem. Fényképek. Számlák. Átutalások. Majd alakul.
Sok mindent ;) Hála az égnek. De úgy gondolom szívességi lakáshasználó nem vagyok semmiképp. Az akkor lehetnék ha egy kész full házba csak úgy beestem volna minden nélkül. Azt el is ismerném és már rég nem lennék itt. De mikor az alaptól kezdve felépítek egy komplett házat apummal, rokonaimmal, apum kőműves brigádjával és még több milliót bele is fektetek, naná, hogy nem kívánok a kifizetésem nélkül távozni. Szerintem ez megérthető.
Erre gondoltam.
Kérdés hogy mit tudsz ebből számlákkal és főleg tanukkal bizonyítani!
Erre gondolsz ugye:
Ingatlan tulajdonjogának megszerzésére többfeléképpen kerülhet sor. Ezek között vannak
bizonyos szerzésmódok, amelyek annak ellenére az ingatlan tulajdonosává teszik az adott
személyt, hogy tulajdonjoga konkrétan bejegyzésre került volna az ingatlan-nyilvántartásba.
1. Ráépítés: A ráépítésnél tehát a ráépítő annak arányában, amennyivel az általa eszközölt
költségekkel emelte az ingatlan forgalmi értékét, tulajdonjogot szerez az ingatlanon.
Amennyiben az érintett felek erről ráépítési megállapodást kötnek, úgy ebben konkrétan
meg tudják határozni, hogy a ráépítés útján kinek, mekkora tulajdoni hányada keletkezik.
Amennyiben azonban ilyen megállapodás nem születik, úgy az ingatlan-nyilvántartásban
a régi állapot marad, ami a későbbiekben komoly jogvitákhoz vezethet. A ráépítő ugyanis
a ráépítéssel ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosnak számít, egészen addig, amíg
akár megállapodás, akár bírósági eljárást követően be nem jegyzik tulajdonjogát. Minél
később kerül erre sor, annál nehezebb megállapítani a ráépítéssel megszerzett tulajdoni
hányad mértékét.
Én erre gondolok. Feleségemé a telek, apósék pénzén építve lett rá alap, de mi építettük a saját kezünkkel édesapámmal és a mi rokonainkkal, barátaimmal. Aztán én vettem meg több dolgot például összes nyílászáró, komplett fűtési rendszer, stb. Építeni mindent édeaspámmal a brigádjával építettünk. Aztán együtt élés, házasság, rengeteg mindent építettünk közös pénzen és mire kész lett a palota jött a nagy ötlete feleségemnek váljunk el, bumm....
Telekkönyvön kívüli tulajdonos elvileg lehetsz.
Azért, mert az övé volt a telek. És azért mert hülye voltam mikor elmentünk egy közjegyzőhöz a házassági szerződés miatt, de nem csináltattuk meg, mert kellemetlenül éreztem magam, pont úgy mint ha válnék. Ott tudtuk volna elrendezni a tulajdoni hányadot.
Most kérte éppen az ügyvédje, hogy hagyjam el a házat 15 napon belül vagy kiürítési pert indít, mivel csak szívességi lakáshasználó vagyok szerintük és ezen jogomat megvonják.
Én tulajdoni lapra be nem jegyzett tulajdonosnak gondolom magamat, de majd elválik a per során jól gondolom e. Szakértői számítás szerint 55-45% a lakásba befektetett munkánk, pénzünk.
Ha te építetted a két mancsoddal,
Akkor hogy van minden az asszony nevén?
Nem ítéljük el az asszonyt sem, míg nem ismerjük az ő álláspontját.
Ha önként, a visszatérés szándéka nélkül távozott a közös! lakásból akkor használati díj nem illeti meg.
Ez olyasmi eset mint az enyém csak itt én maradtam a házban.
Minden asszony nevén, de én építettem a házat édesapámmal gyakorlatban, és anyagilag is öltem a házba pénzt együtt élés előtt és házasság után is.
Asszony beadta a válást, nem voltam agresszív, nem ordibáltam, nem veszekedtem. Önként elköltözött a kislányommal, akit csak annak köszönhetően láthatok hetente 10-18 között egyik hétvégi napon, hogy ideiglenes végzést hozott rá a bírónő.
A csekkek nem fizetését eljátszották velem, mivel átkérte a címet az édesanyjáékhoz és oda mentek a csekkek így befizetni sem tudtam sokáig. Mikor majdnem kikötötték az áramot akkor dobtak a nyakamba 3 havi számlát. Természetesen ha megkapom a csekket befizetem. Azóta megkapom.
Zárat én is cseréltem, mert elromlott. Lett belőle egy magánlaksértés bűncselekménye, jövő héten irat ismertetés, aztán 30 napon belül megtudom vádat emel e az ügyészség vagy megszüntetik.
Igazából a másik félnek ilyenkor lakás használati díjat kérni "pofátlanság" hiszen önként ment el nem zavarta senki. Nem tudom lehet e egyáltalán.
Amíg a bíróságon folyik a vagyonmegosztás és annak megítélése van e tulajdonjogom a házban és ha van az mennyi, nem hiszem, hogy "önbíráskodva" lekapcsolható az áram vagy közmű legálisan csak azért, hogy elűzzenek abból a házból amit a két kezemmel építettem.
Csak azért írtam le, hogy lássuk a két eset nagyon hasonló és mindkét oldalról érdemes megvizsgálni...mielőtt bármelyik felet elítéljük bármiért is.
Global
Addig is kapcsoltasd ki a közműveket
Pld. Áram.
Így Vb idején ez felettébb bosszantó tud lenni.
Hoppá! Azt hiszem, a fórummotor viccelődése miatt sikerült megint a nyitókérdésre válaszolnom. :/
„Mit fog vizsgálni a bíróság?”
Hogy van-e az alperesnek érvényes és hatályos jogcíme a birtoklásra.
„Mit kell bizonyítania a tulajdonosnak?”
Főszabályként semmit. Ha az alperes bizonyítja a jogcímet, akkor ellenbizonyítással élhet, hogy az már megszűnt.
Nem kellene megbízni egy ügyvédet? Csak kérdezem...
Köszönöm a hozzászólásokat. "Miért ti költöztetek el?"
Azért döntöttem a költözés mellett,mert exem egy éve nem volt hajlandó elköltözni(már nem voltunk egy pár),a rezsibe nem szállt be,viszont használt mindent és otthon étkezett,stb. A kert és a lakás is rendetlen,mivel mindent haza hord (szemetet),hátha még jó lesz valamire...Már túl vagyunk egy jegyzői birtokvédelmi eljáráson,mivel költözésünk után a zárakat lecserélte. A határozatban az áll,hogy az eredeti birtokállapot helyreállítása,birtokháborítás megszüntetése.Vagyis hazaköltözhetek a gyerekkel.... Mi már nem akarunk vele egy fedél alatt élni!!!! Vitatja a tulajdonjogot,mert a felújításba pénzt feltetett.Két éve egyedül lakja a házat,arra az időre lakáshasználati díjat kéne fizetnie,ami bőven fedezi a befektetett pénzét?!
Csak a kivégzés nem vonható vissza, az ideiglenes intézkedés viszont igen.
Női logika
Áhhh, ez olyan, mintha büntetőügyben ideiglenes intézkedéssel elrendelnék a vádlott kivégzését. Ilyet nem lehet.
„ObudaFan, lakáskiürítése iránti perben nem fogják ideiglenes intézkedésként elrendelni a kiürítést. (Általában sem szeretnek ideiglenes intézkedésként kvázi helyt adni a kereseti kérelemnek.)”
Szerintem felmerülhet olyan helyzet, amikor pedig az ideiglenes intézkedés a helyes döntés. Ha bármilyen okból nem lehet ítéletet hozni, de a per adatai alapján megalapozottnak tűnik az igény és ugyanakkor a bérlő folyamatosan növeli a közüzemi tartozást, vagy az ingatlan állagát rongálja, akkor szerintem kellene.
„De miért ti költöztetek el?”
Valószinű nem bírja a háborúskodást !
De miért a tulaj költözik el?
ObudaFan, lakáskiürítése iránti perben nem fogják ideiglenes intézkedésként elrendelni a kiürítést. (Általában sem szeretnek ideiglenes intézkedésként kvázi helyt adni a kereseti kérelemnek.)
De miért ti költöztetek el?
Global2012
Ha az élettársad nem jogosult ott tartózkodni, akkor kérj ideiglenes intézkedést a bíróságtól a perben.
Mikor vetted azt a házat? Az élettársi együttélés alatt? Mert akkor van egy rossz hírem...
Tisztelt Fórumozok!
Kérdésem az lenne ,hogy a lakáskiürítési per mennyi időt vesz igénybe?
Vettem egy házat vidéken kb 10 éve.Elettársammal és lányommal laktunk ott.3 éve kapcsolatunk megromlott.Kérésem ellenére nem költözött el,ezért 1 éve albérletbe kényszerültünk.Exem lakja a házamat ,elköltözni nem akar és fizetni sem.A házat hitelre vettem ,melynek törlesztő részleteit én fizetem.
Valakinek van, vagy volt hasonló ügye kérem jelezze.
Köszönöm
lakóval az ingatlan ára alacsonyabb, ha valóban el akarja adni a másik tulaj is, neki is az az érdeke, hogy üres legyen
Köszönöma válaszokat.
Sajna a másik tulajdonos/bérbeadó egy "sötét ló", nem tudni, mit tesz és mit nem, mert a két bérbeadó éppen válófélben van, de mindketten el akarják adni az ingatlant, vevő is lenne, csak ez a "kis" baj van a bérlőkkel.
Eddig a másik bérbeadó nem jelzett semmit, se azt hogy jönne a tárgyalásra, se azt, hogy mi az álláspontja. Sőt, azt sem tudjuk, idézték-e.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02