Társasházak jogásza!


Szomorú örökös # 2018.05.12. 04:48

F.Laca

Ugyan mitől lenne több eszük? Hogy tudnak beszélni? Hülyeségeket szajkózni?

Mi a baj valójában? Zavar, hogy konkurencia van számodra a házban? :-D

Szomorú örökös # 2018.05.12. 05:19

F.Laca

Folyton fújják csak az ostobát, no meg ami már jóelőre be van nekik (nagyon ügyesen) adagolva.

Már figyelmeztettelek, hogy előbb-utóbb utolér a sorsod. Az, hogy folyamatosan „leostobázod” a saját lakótársaidat - szimplán azért, mert kitettek a számvizsgáló bizottságból - még nem ok számodra, hogy nyilvánosan is folyamatosan elkövesd velük szemben a rágalmazást, becsületsértést. A magánvádas eljárás egyáltalán nem biztos, hogy a te javadra érhet csak véget. Ott ugyanis mindent bizonyítani kell, az pedig édeskevés, hogy "te jobban tudod". Mindent írásban kell bizonyítani, vagy akár meg se említsd, mert csak fokozódik tőle a helyzet. Szóval inkább pihentesd magad és fogadd el a házatok döntéseit, legfőképp azokat, amelyek téged érintenek közvetlenül. ;-)

tímea78 # 2018.05.12. 06:14

oligaliga
Igen,társasház vagyunk az alapító okirat szerint van a szomszédnak elővásárlási joga de ezzel nem él ezt szóban elmondta.Nem is ezzel van a gond hanem amit "Szomorú örökös" nagyon jól megfogalmazott. Mivel orvosi rendelőt szeretne nyitni az új tulaj ahol többen is megfordulnának ennek a "forgalomnak" az átmenetlébe nem akar beleegyezni.
Hozzáteszem ő is rendelőnek használjak az ingatlant nem életvitel szerűen él ott.
Ebben kérnék segítséget jogszabályt nem találtam,de keresem.

tímea78 # 2018.05.12. 06:17

Szomorú örökös
Nagyon pontosan megfogalmazta a problémámat,erre szeretnék megoldást találni.
Annyival egészíteném ki,hogy a szomszéd is orvosi rendelőnek használja a lakását,tehát nem életvitelszerűen él ott.
Van erre valamilyen jogszabály,előírás bármi?!

tímea78 # 2018.05.12. 06:20

Kovács_Béla_Sándor
Létezik erre valamilyen jogszabály,előírás,tanácstalanok vagyunk.
Forduljunk ügyvédhez?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.12. 08:51

Az sosem árt, elvégre nekünk is élni kell valamiből.

De mi a probléma? Miért kellene a szomszédnak beleegyeznie bármibe is?

tímea78 # 2018.05.12. 10:22

Az ingatlan amiről szó van egy olyan épület amely össze van építve (valamikor két testvér építette)két lakás egymás mellett A és B, társasházzá nyilvánítva alapítói okirattal.
Az A lakás mellett van a közös bejárat, a miénk a B lakás amit csak úgy lehet megközelíteni ha a szomszéd lakása előtt haladunk el.Ebből eddig nem is volt gond.
De a lakásunkat most szeretnénk eladni és a vevő orvosi rendelőt szeretne ott nyitni,és ebből van most a probléma mert a szomszéd nem egyezik bele,hogy a bejáratot a tulajon kívül más is használja ez esetben a leendő páciensek.Erre keressük a megoldást illetve ilyenkor mi a teendő valóban beleszólhat ebbe a szomszéd?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.12. 10:24

Én értettem eddig is. Ellenben mintha te nem értenéd, én mit mondok.

tímea78 # 2018.05.12. 10:42

Akkor ezek szerint nem kell kérni a szomszéd engedélyét hogy a közös bejáratot a leendő páciensek használhassák?

tímea78 # 2018.05.12. 10:45

A szomszéd kifogása az,hogy idegenek járkálnak majd az ő telkén az ingatlana előtt és ő ezt nem fogja engedni.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.12. 10:46

Nem ismerem az alapító okiratot, de nagyon valószínű, hogy az udvar közös tulajdonú része a társasháznak. A közös tulajdonban álló részeket a tulajdonostársak mindegyike jogosult használni - a többiek jogainak és jogos érdekeinek csorbítása nélkül.

tímea78 # 2018.05.12. 10:56

Az udvar is két részre van osztva külön helyrajzi számon van a két ingatlan, közös használatú csak a bejárat.

tímea78 # 2018.05.12. 11:21

Böngészem a társasházi törvényt, ezek szerint itt a közös bejáró használata olyan mint pl egy több lakásos társasháznál a lépcsőház? Vagy félre értelmezem?
(A törvény ismeretében a szomszéd is megszegett néhány szabályt.)

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.12. 15:54

Igen, pont olyan.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.12. 15:55

külön helyrajzi számon van a két ingatlan
Nem nagyon hiszem. Szerintem csak a felépítmény.

MajorDomus # 2018.05.12. 19:22

,,olyan mint a gyíkfing,,

mondjuk egy komodói varánusztól!

Nem lenne módod mégegyszer kicsinyitőként alkalmazni!

Szomorú örökös # 2018.05.13. 06:22

F.Laca

Ismeretlen tettes ellen ismeretlen vádakkal élni ismeretlen sértetteknek - egyenesen olyan dolog, mint például a gyíkfing - a Hortobágy kellős közepén!

Ne becsüld le a rendőrséget, seperc alatt meg fognak találni (az interneten nem tudsz nyomok nélkül cselekedni) onnan kezdve pedig már csak a tárgyalás végeredményének a szintje a kérdéses, nem pedig az, hogy melyik oldalra ítéljenek. És ne feledd, még ha nyilvánosan bocsánatot is kérsz a sértettől, az nem köteles elfogadni a békéltetőn - magánvádas eljárásnál ez az első lépcső - onnan pedig egyenes út vezet az elsőfokhoz.

Az pedig, hogy maga a társasház kiléte általában ismeretlen, a lefikázott tulajdonosok neve és lakcíme szintén - nem lehet hát oka senkinek se - így egyből nekiszaladni fejjel a falnak!

Elég sok dolgot megosztottál már, erre többször figyelmeztettelek, ebből simán magára ismerhet bárki is és onnan kezdve neked meszeltek. De lelked rajta, én szóltam.

Akinek pedig énelőttem valójában nem sok becsülete van - az mitől tudna megsértődni? A valóságtól?

Ami egyáltalán nem biztos, hogy valóság, mert mindent alá kell támasztani, bizonyítani kell. Márpedig az még mindig édes kevés, hogy „te azt mondod”.

A tények valójában tények!

Így van, már nagyon sokszor elkövetted az általam említett bűncselekményt. Ezt egyféleképpen tudod megúszni, ha nagyon gyorsan törlöd magad innen minden nyomoddal együtt. ;-)

inkább nyugodj meg, mert nem ma kezdtem az ipart

De hamarosan végezni fogod, ha így folytatod. ;-)

Elemér77 # 2018.05.13. 14:03

Köszönöm a válaszokat. Még egy kérdésem lenne. Ha a közgyűlés egy vagy több lakásra megszavazza, hogy magasabb közös költséget kell fizetnie, mint azt alapterület alapján kellene, és ezt az adott tulajdonos 60 napig nem támadja meg, akkor ez szabályossá válik, és neki azt kell fizetnie?

Mert a törvény ugye nem így szól, hanem a tulajdoni hányadhoz vagy az SZMSZ-ben megállapított mértékhez köti a közös költséget, így ez a megállapítás a törvénnyel ellentétes lenne szerintem.

MajorDomus # 2018.05.13. 14:51

Amennyiben 60 napon belül nem támadod meg bíróságon,akkor köteles vagy fizetni.

Azért nem biztos,hogy a házad szmsz-e nem tartalmazza ezt a lehetőséget! Mármint az eltérő mértékű közös költség meghatározását.

tímea78 # 2018.05.14. 19:08

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor!

Ma voltam ügyvédnél és a társasházi alapítói okiratban több finoman szólva is szabálytalanságot talált,de egyre különösen nem tudott igazán mit mondani,ha lenne szíves ezt nekem értelmezni:
"A közös tulajdonba kerülő épületrészek

  1. Alap-határ -és közfalak
  2. Szigetelések
  3. Udvari bejárat
  4. Pince
  5. Járda és telken belüli,gépkocsi közlekedésére használatos út

VI: Udvar
VII. Födém
VIII. Tetőszerkezet
IX. Kémények
X. Közművezetékek a becsatlakozástól az elágazásig

A közös tulajdonjog, itt felsorolt közös tulajdonban maradó épületrészek tekintetében a mindenkori tulajdonos társakat a külön tulajdonba kerülő épületrészeknél feltüntetett hányadrész arányában illeti meg.
A közös tulajdoni részekre a tulajdonostársakat elővásárlási jog illeti meg."

Akkor most pl a szomszédnak elővásárlási joga van a lakásomon lévő kéményre és a közös kocsibejáróra de a lakásomra nincs?
Vagy eladhatom a lakásomat de neki elővásárlási joga van az alap-köz és határfalakra?
Nagyon kérem írjon valami értelmes dolgot mert ez számomra teljesen felfoghatatlan!

Kovács_Béla_Sándor # 2018.05.14. 19:13

Azt a rendelkezést nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, mert értelmetlen.

MajorDomus # 2018.05.14. 20:57

A közös tulajdonra???
Érdekes!

Immaculata # 2018.05.15. 04:45

Amennyiben értékesítésre kerülne valamely közös tulajdonrész, akkor van elővásárlási joga a tulajdonostársaknak. Az értékesítésre egyhangú szavazat szükséges.

pl a szomszédnak elővásárlási joga van a lakásomon lévő kéményre és a közös kocsibejáróra de a lakásomra nincs?

A szomszéd szintén tulajdonostárs, nincs szüksége a kéményedre, és a kocsibejáródra, mert az ő közös tulajdonában is benne van.

A postás, vagy a szemben lévő pék igényt tarthatna a kocsibejárótokra, de a szomszédoddal összefoghatsz az értékesítés ellen.

Mintahogy a nap is mindenkié, mégsem akarja senki sem befogni.

tímea78 # 2018.05.15. 05:45

Nagyon köszönöm a válaszokat!

Flaron76 # 2018.05.17. 16:47

Kedves Fórumozók!

Információt szeretnék kérni Tőletek:

A közös ktg-ben van egy "Felújítási alap" rész, ami nálunk 80 Ft/m2. A lakógyűlés ezt 4 éve megszavazta. Egy 100m2 lakásnál viszont ez már elég megterhelő.

A kérdéseim: Létezik-e olyan törvény, ami ezt szabályozza? Arra lennék kíváncsi, hogy ezt kötelező-e fizetni? Van-e ennek maximalizált összege? Mi történik akkor, ha megszavaznak pl. 150 Ft/m2 árat? Azaz ha a lakó-többség megszavaz valamit, az szent és sérthetetlen, még akkor is, ha sokan nem értünk vele egyet?

Köszönöm a válaszaitokat!