Kedves Hozzáértők!
A következő jogi kérdésben szeretném kikérni a véleményeteket:
adott volt egy telek, mely pár éve ketté lett választva, külön hrszon szerepelnek az új részek, külön tulajdonosok. az eredeti telek két utca között feküdt, a leválaszott kert lefutott egy utcára.
- a mi részünk (A) , a leválasztott kertrész (B) -
a megosztáskor a kertrész új tulajdonosa meggyőzte az eladókat, hogy neki szüksége lenne továbbra is átjárásra az első részen is, mert neki így egyszerűbb megközelíteni a kertet, nem kell a kerten belül utat csinálnia.
A szolgalmi jogról az eladáskor nyilatkoztak, miszerint az A telek tulajdonosai megengedik a B telek mostani tulajdonosának, hogy átjárjon. A B telek új tulajdonosára ez már nem érvényes, az A telek új tulajdonosait azonban "tájékoztatniuk kell erről a tényről".
A földhivatalban ez nem került bejegyzésre.
Nos, én vagyok az új tulajdonos, de én a megvételkor erről nem értesültem, a földhivatalban ugye ez nem szerepel.
A B telek tulajdonosa követeli, hogy engedjem át továbbra is, mert neki átjárási joga van. A bíróságon annyit mondtak, hogy szolgalmi jogot nem így alapítanak (azt be kellett volna akkor jegyeztetni), ezért ne törödjek a fenyegetésekkel, zárjam le nyugodtan a kapukat.
nektek mi erről a véleményetek?