a szomszéd előrréb van rangsorban, nem?
Termőföld kifüggesztés
A polgármester állápontja helyes.
"több, azonos ranghelyen álló elővásárlásra jogosult esetén pedig az eladó választása szerinti elővásárlásra jogosult lép."
(Földforgalmi törvény 22.§ (2) bekezdése)
Mellékelem az FVM-nek írt levelemet, kérem a kollégákat foglaljanak állást!
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter
1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.
Tisztelt Miniszter Úr!
Egy nagyjelentőségű jogeset kapcsán kérem állásfoglalásukat a 2013.évi CXXII.tv. 18.§.-ának értelmezésében. Önkormányzati szántó,rét,legelő eladása kapcsán jelentkezett elővásárlásra jogosult magánszemély ügyében.
A vevő a kifüggesztett szerződése alapján a 18.§. /2//a pontja alapján jelölte meg az elővásárlási jogosultságát, mint állattartó telepet üzemeltető földműves.
Határidőben elfogadó nyilatkozatott tett az elővásárlásra jogosult, aki szintén állattartó telepet üzemeltető földműves a 18.§.2/a pontja alapján, de egyben a 18.§.1/c pontja alapján helyben lakó szomszéd is.
A polgármester úr álláspontja szerint a vevő és az elővásárlásra jogosult, azonos ranghelyen állnak, és úgy döntött. hogy az eredeti vevővel tartja fenn a szerződést. A Polgármester úr jogértelmezése szerint nincs jelentősége a földszomszédságnak.
A megyei joggyakorlat bizonytalan a helyes jogértelmezésben, bírósági ügy jelen eset értelmezésében tudtommal még nem született. A saját jogértelmezésem az, hogy jelentősége van a szomszédságnak, hiszen a jogalkotó szándéka arra terjedt ki vele, hogy a sok apró parcellákból, megfelelő birtoknagyság alakulhasson ki. Ezért tette a 18.§ c. pontjába a földszomszédot.
A 18.§. 2/a pontja azért fogalmazza meg az állattartás előnyben részesítését, hogy két azonos szomszéd közül választani lehessen. Ezen jogértelmezést támasztja alá a többes szám is: mely szerint az 1/bekezdés c/-e/ pontjában meghatározott földművest az elővásárlásra jogosultak sorrendjében megelőzi az állattartó.
Amennyiben nem lenne jelentősége a többes számnak a törvény szövege úgy szólna, hogy a jogosultság sorrendjében.
- 2-
A rendszertani jogértelmezés is azt támasztja alá, hogy a 18.§.1.pontja az elővásárlásra jogosultak sorrendjét állapítja meg, a /2/bekezdés pedig a több azonos elővásárlásra jogosultat különbözteti meg az állattartó előnyére.
Ezt támasztja alá a 18.§. /4/bekezdése is ahol a tv szövege a jogosulti csoportokon belül szabja meg a sorrendet.
Téves jogértelmezésnek vélem, ha a /2/ bekezdés teljesen felülírná az /1/-es bekezdés c-e pontjait. Ha így lenne, akkor a jogalkotó a c. pont helyére írta volna az állattartót. A jogalkotói szándék arra terjedhetett ki, hogy a sorrend meghagyása mellett több azonos jelentkező esetén az állattartó előnyt élvezzen.
Kérjük a beadványunknak a jogalkotási főosztály szakembereivel való jogértelmezését és mielőbbi állásfoglalásuk megküldést.
Berettyóújfalu, 2015-07-21.
Dr. Halász Árpád
jogtanácsos
Szerintem is, de sem a helyi polgármester,sem a megyei kormányhivatal nem így gondolja!
A szomszéd a nyerő. Szerintem
A Földtörvény értelmezése:
Van egy vevő rét legelőre aki állattartó,de nem szomszéd,van egy elővásárlásra jogosult aki szintén állattartó,de szomszéd is. Az elbírálás során lehetnek-e egy rangsorban?
Kitől érdemes állásfoglalást kérni?FVM?KIM?Helyi Korm.hivatal?
Hogy jön ez ide?
Megtaláltam, magyarorszag.hu
Ugye elvileg a neten is elérhetőnek kell lennie a kifüggesztésnek. Sztetek hol keressem ? A helyi önkormányzat oldalán nem találom..
Kisfiatal
Új tetőről beszélünk!
Egyébként önvédelmi reflexből kérj 3-4 ajánlatot, nagy eltérés nem lesz, főleg vidéken, ahol minden cég ugyanattol a nagykereskedelmi cégtől szerzi be az anyagot.
„Különben nem építő anyagot szoktam
,, vásárolni,, hanem beruházásokat bonyolitok és rendelek meg.
”
https://www.ksh.hu/…_qse002.html
Pff. Pedig én előzőleg jóval kevesebbel kalkuláltam netes utánanézés alapján.. Azt hittem a milla körüli összegek rendes nagy házaknál vannak.
Kisfiatal
Az ajánlat nagyon barátságos.
Alkudd le 1 millióra s rendeld meg.
Ha megbontja, s ujralëcezi, alâfoliázza, nem jössz ki sokkal olcsóbban.
Így lesz egy új tetőd .
Kbs
Én sem minősitem a te munkádat, te se minositsd az enyémet.
(megjegyzem ügyvédtõl én még nem kaptam számlát).
Különben nem építő anyagot szoktam
,, vásárolni,, hanem beruházásokat bonyolitok és rendelek meg.
Major küldtem mailt !
Rossz helyen vásárolsz.
(Kis demagógia tőled sem áll távol, igaz? A cél érdekében még konfabulálsz is itt-ott.)
Elméletileg és deklaráltan nincs.
Csak tudod én tavaly is meg az idén is üdítőkfel tetőket meg homlokzatokat, és látom a számlákat.
Változnak!
„vagy építő anyagok drágulása.”
:) Drágulnak? Gyakorlatilag nincs infláció.
Egyébként sem egyiket, sem a másikat nem fogadja el a bíróság szakértő nélkül.
Mindkettő bizonyítható!
Előző évi termés, vagy építő anyagok drágulása.
„A többi meg matek.”
Meg bizonyítás. A tényre is, az összegre is.
Amennyiben most a 7. hónapban indítja újra az ügyet akkor azon a mezőgazdasági területen majd csak jövőre termelhet, illetve ha építkezni akar abból is talán tavaszi kezdés lesz. A többi meg matek.
Dr. Bokros Gábor
ügyvéd
Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000
Ami a Jegyző hibájából érte.
Mi a kár?
Közigazgatási jogkörben okozott kár tipikus esete.
Dr. Bokros Gábor
ügyvéd
Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000
Sziasztok!
Az illetékes hatóság elutasította az elfogadó jognyilatkozatomat, mivel azt átvételkor a jegyző nem írta alá:
10. § (4) "Ha a jegyző megállapítja, hogy az elfogadó jognyilatkozat az azt átadó elővásárlásra jogosulttól származik, ezt a tényt az elfogadó jognyilatkozaton az aláírásával igazolja, és azt átveszi."
Lehet bármit tenni ilyen ügyben? Volt már más is hasonló helyzetben?
Az elfogadó jognyilatkozat leadásakor szoktam csatolni igazolvány másolatokat és aláírási címpéldányt is, meg aztán ismernek a hivatalban...
Szóval úgy érzem nem én hibáztam. A jegyző, mint hatóság volt az, aki nem tartotta be a jogszabályt. Mégis én kerültem hátrányba.
Köszönöm, Leó
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02