Azért nem tudod jobban megfogalmazni a kérdést, mert nincs is különösebb értelme. A szerződéses szabadság az egyik alapelve a hatályos kötelmi jogunknak. A törvény csak nagyon szűk körben ír elő kötelező szabályokat, egyébként a felek úgy állapodnak meg, ahogyan akarnak, tudnak.
A szerződéskötés előtt a bérbeadó joggal kéri, hogy te fizesd a biztosítást, te meg joggal mondhatod, hogy nem akarod fizetni. Aztán ha nem tudtok megegyezni, nem lesz szerződés - és az is jogszerű. Mert a szerződéses szabadságba a nemszerződés joga is beleértendő.
Albérleti szerződés
Még mindig nem tudtam megfogalmazni kellőképpen, azt hiszem. Én nem szándékozom vitázni a tulajjal. Másképp próbálom elmagyarázni. ha most kerülne sor a szerződéskötésre, jogosan kérhetné-e beleírni a szerződésbe, hogy én fizetem az elemi kárra vonatkozó biztosítást, vagyis kinek kötelessége azt fizetni, joggal kérhetné-e tőlem, hogy azt is én fizessem, ne csak a kaució által "biztosított" lakás belsejében okozott kárt?
Az kerül bele a szerződésbe, amit mind a két fél akar, nincs olyan, hogy valami nem jogosan kerül bele, hiszen vállaltad, ahogy kadaj1 is írja.
Jól átgondolva úgy tudnám ezt leegyszerűsíteni, hogy egyszer vállalok kötelezettséget az általam okozott kár megtérítésére, (amire kéthavi kauciót letettem), másrészt pedig elemi kárra fizetem a biztosítást, ami tőlem független... Ezért kérdem, hogy jogosan került-e bele a szerződésbe.
Köszönöm a választ, de egyébként nem így értettem. Az, hogy kárt okozok a lakásban, tiszta sor, hogy meg is fizetem, biztosítás "kihagyásával". Ez a biztosítás az épületre vonatkozik, elemi kárra. Az pedig fel sem merült bennem, hogy én kapnám a kártérítést, ennyire én sem vagyok buta. Én csak abba gondoltam bele, hogy övék a lakás, és pl. nagy vihar közben pl. belecsap a villám és kár keletkezik, vagy egy másik lakásban okoznak tüzet, ami ide is kiterjed. Én ilyen esetre nem értem...
Jogos, ha aláírtad, tudomásul vetted a szerződést. Az pedig, hogy ő adózik vagy sem, neked semmi közöd. Nem értem a logikát, ha kárt okozol a lakásban, neked kellene kapnod kártéritést? Vicces.
Kedves Fórumozók!
Egy gyors kérdésem lenne. Albérleti szerződésem van a tulajdonossal, ugyan nem jelenti le, csak "magunk között". Viszont a társasház biztosítását is velem fizetteti meg minden hónapban. Benne van a szerződésben, hogy én fizetem, de felmerült bennem, hogy vajon ez jogos-e? Hiszen ha káresemény történik, ő kapja a kártérítést...
Hello!
A nagybetüst részt én is szívesen elhagytam volna,csak sajnos az a tapasztalatom,hogy mikor a tulajnak kell fizetni vissza a pénzt mindig kitalálnak valamit.
Meg te nem ismered a főbérlőmet,nincs előted az a sunyi feje,mikor már nem vagyunk hasznára,probál kitalálni mindent csak hogy tartsa a pénzét.
Ezért is fogok mindent úgy csinálni hogy én jöjek ki jól minden lelkiismeret furdalás nélkül.
Ja adót nem fizet,és ki tudja adni,mert nem látszik szinte semmi.Mondom csak rafináltoskodik
Pl:az előszobába ahol leraktuk felmosot,a nyél vége megfogta a falat néhány csíkba.Ezért fessem ki az egész előszobát.
Ja és ha üzlet akkor mindenki ott probálja lehúzni a másikat ahol tudja?
Na mindegy!
De inkább az érdekel hogy a rendes karbantartási munkára értjük a festést is?
Üdv
Ha neked lenne kiadó lakásod, te -is igy gondolkodnál. A lakáskiadás nem szivesség hanem üzlet, ami után adót fizet. Ha olyan állapotban van a lakás hogy-nem tudja kiadni, akkor az legyen az ő költsége ?
A nagybetűs részt elhagyhattad volna, az ilyen beszédre itt senki sem kíváncsi.
Szóval nem írtad hogy már egy év éve vagytok a bérelt lakásban, én úgy vettem ki épp hogy beköltöztetek aztán valami okán mindjárt odébb is mennétek.
Egy éves lakáshasználat már meglátszik a legnagyobb óvatosság ellenére is, vagyis a bérbeadó részéről benne van a pakliban. Hacsak külön nincs a szerződésben hogy a távozó bérlő végzi/fizeti maga után a festetést.
Ha nem adja legalább a fele kaukciót, te meg ne add neki vissza a kulcsot - lelakod még...
Ennyi idővel veheti később birtokba a lakást.
ml.
Szia!
A tisztító festés az az egész lakásra vonatkozik,nem csak a foltokra.
A fal fehér,és így minden meglátszik rajta,és gondolom ahol valaki egy évig él,hagy nyomot maga után.
De én se egy egy tisztán kifestett lakást vettem át,mert a tulaj itt lakott egy másfél évig.
Mondtam neki felesbe fessük ki,de azt mondta gondolkodik.
Én laktam már pár albérletbe,meg ismerösőktől se hallotam hogy ki kelett volna festeni a lakast miután elköltöztek.
Szerintem a tulajnak kéne festeni,mert az nem az én dolgom.Jól nézne ki hogy elmennék egy szálodába,és szólnának hogy fessem már ki a szóbát.
DE ITT ÜZENEM A SOK CIGÁNYKODÓ,RAFINÁLTKODÓ,A SAJÁT ANYJÁT KÉTFORINTÉRT MEG.... FŐBÉRLÖKNEK,HOGY A BÉRLŐNEK HA VAN EGY KIS ESZE NAGYON SOK FÉLEKÉPPEM KI TUD BASZNI VELETEK!!!
Örökzöld vita a bérbeadó és a bérlő között, vagyis látni kellene a foltosságot. (Félem hogy a helyreállító javító festés színárnyalati különbséget okoz, emiatt az egész helyiség festése indokolt lehet.)
Bár ma már sz.gép vezérlésű színkeverő gépek vannak., ha ismert a jelenlegi szín pontos keverésszáma a gép akár az évek fakultságát is figyelembe véve képes megfelelő árnyalatot kikeverni - amivel az adott foltfelület eltüntethető ill. kijavítható. Igy nem kell az egész helyiséget ujra festeni.
A szerződésben azért volt beleírva hogy a nagyobb volumenu munka majdan a bérbeadóé, mert az nem volt előre látható, hogy ti rövid idő alatt "foltosítjátok" a lakást...
A festés mint anyagköltség + munkadíj okán a kaukció megfelezése jogos igény lehet részéről.
Sziasztok!
Tudna nekem segiteni valaki egy kerdesben.
Kivettem egy albit,kifizettem kethavi kaukcoit.
Most szoltam a foberlonek hogy elmegyek,es le akarom lakni a kaukciot.A megbeszelt 2 honappal elotte szoltam.
Azt kerdeznem hogy szolt,hogy le akarja vonni a tisztito festes arat,szerintem jogtalanul.
Nem nagyon koszos,csak hat laktunk a lakasba es nehol foltos lett.
A szerzodesbe beleirta hogy erdeti allapotaban adjam vissza,és ezert keri a festest.
De beleirta azt is hogy "a rendes karbantartasi feluli,nagyobb volemenu felujitasi vagy helyreallitasi munkak koltsegei teljes egeszeben a berbeadot terhelik".
Akkor most igaza van vagy nem?
Légyszives valaszoljatok!
Üdv
Üdvözlök mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni. A problémám a következő. Kibéreltem egy ingatlant. Találkoztam az úriemberrel, aki az állítólagos tulaj volt. Szerződést írtunk, hivatalos személyazonosító okiratokat mutatott és tulajdonosként, tanuk előtt írta alá a szerződést, melyben kiadta nekem a lakást 30000, plusz 40000 forint kaució-ért. Nem sokra rá kiderült, Ő csak albérlő volt a lakásban és lelépett a pénzemmel. Tájékozatlan voltam és jóhiszemű, nem gondoltam, hogy érvényes személyi iratok megadásával és tulajdonosi aláírással kamu az egész. Azt tudom, hogy a rendőrség nem tesz semmit, úgy tudom, polgári peres úton érvényesíthetem az akaratomat. A kérdésem az lenne, hogy ha az igazi tulaj felbukkan, mivel védhetem meg magam. A lakásba beköltöztem és nincs pénzem újra fizetni.
Köszönöm válaszukat!
Hát ez rossz helyre került !
Akit érdekel, keresse a zsarolás - korrupció témánál. !!
T. Fórumozók !
Lenne egy speciális ügy amiben véleményt esetleg tanácsot kérnék. Egy gázkészülék csere lenne.
Ennek szabályait a GMBSZ írja körül (igaz néhol kicsit ellentmondásossan ).
Lényeg : ha ugyanolyan teljesítményű és tipusú az új készülék nem kell tervezés. Ok.
Viszont annak aki a cserét végzi figyelembe kell venni kéményseprőszakvéleményt meg egyébb feltételeket - légcsere stb.
Meg van a készülék, megvan a szakember, aki ért hozzá ( engedélyes gázszerelő ). Azt nyilatkozta, hogy ha bélelt a kémény kicseréli. Ok.
A probléma az, hogy a kémény seprők mivel elesnek egy 40 eft -os üzlettől - zsaróló helyzetben vannak. Ezt általában ki is használják a végletekig. A zsarolásuk lényege : némi kenő pénz és minden ok. vagy ha nem kapnak általában összejátszva a gázszolgáltatókkal azon nyomban lekapcsoltatják a szolgáltatást. Mindig találnak vakami többféle módon értelmezthető szabályt.
Tehát ha átmegy a projekt, akkor a seprők később nem jöhetnek azzal, hogy engedély nélkül történt a telepítés - mivel a szakvélemény eleve nem engedély. Nem így van a jogszabályban.
A kéményseprő egyébként se tudja állítani ,hogy életveszély van mivel nem látta a számításokat.
Azok egyébként készültek csak nem a területileg illetékes helyen. Azok lényegesen ólcsóbban csinálták.
Ha van valakinek véleménye erről , írjon. véget kéne vetni ennk a kéményes lobbinak , a korrupciójuknak.
kedves zoltanuss,
a kérdésemhez hozzátartozik némi háttér információ
gondolkodunk a lakás további egy éves bérlésén, de jelen életünkben nem biztos, hogy egy évig tudunk maradni.
Viszont tisztességes és korrekt bérlőknek gondoljuk magunkat, ezért szeretnénk még időben tájékozódni, hogy pontosan mit is takar ez a 60 napos felmondási idő.
Nekem az eddig albérleteimben,ha be lett tartva az adott felmondási idő akkor visszajárt a kaució, viszont most nagyon merev és a legtöbb kérdésben teljesen elutasító tulajdonosunk van.
Emiatt is van szükségem véleményre, hogy ilyen szerződés mellett, mi az ami jogos illetve jogtalan "követelés".
üdv. waggish !
Hát ha lejár a bérleti idő, akkor miért ne járna vissza ?
Természetesen ha nincs tartozás és nincs károkozás.
Egyébként már csak valamivel több mint 2 hónap van hátra. Tehát kifizeted még a májusi lakbért, a rezsi költségel elszámolása mindig csúszással történik. Elvileg be lehet úgy állítan az egyenleget, hogyamikor mész az nulla legyen. Ha egyáltalán menni akarsz.
ha nem, akkor is praktikusabb az új helyzetben az 1 hónapos felmondást beállítani
Kedves Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni kaució ügyben.
Szerződésünk július 1.el lejár.
Tovább szeretnénk maradni, tehát egy újabb egy évet kell aláírnunk.
Ami a felmondásról szerepel az ennyi :
" a bérleti jogviszony a Felek között, 2009 július 1.napjától számított minimum egy évig tartó határozott időtartamra jön létre, lejárata 2010. július 1 amelyet bármelyik fél 60 napos felmondási idővel bármikor indoklás nélkül felmondhat..."
Kérdésem az lenne, hogy a szerződésben nincs kikötve a kaució sorsa, tehát a fent leírt mondatból csak annyi derül ki h indoklás nélkül felmondhatjuk...arról nincs szó, ha betartjuk a két hónap felmondási időt akkor visszajár e a pénz.
Így nekem evidens h a kaució sorsát a szerződéseben említett 1997. évi LXXVIII. törvény rögzíti amiben nem találtam meg az erre vonatkozó részeket.
Ha valaki tudna nekem ebben segíteni, azt megköszönném
A szerződésben összesen annyi van, hogy határozatlan idejű albérleti szerződés. Nincsenek kikötések.
Olvasd el mi van a szerződésben !
Kedves Válaszadó!
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolat, hogy mit tehetek ha: anyagilag arra kényszerülök, hogy házamat el kell adnom, de határozatlan albérleti szerződésem van egy olyan családdal, ahol négy kiskorú gyerek van. Kötelezhet-e bármire a gyámhatóság a kiskorúakra hivatkozva, arra vonatkozólag, hogy szeretném, hogy elköltözzenek, mivel másképp nem tudom a házamat eladni. Kis értékű külterületi 80 %-ban kész házról van szó, és még üresen is nagyon nehéz eladnom. Ha nem adom el, akkor viszont én maradok fedél nélkül, és kerülök az utcára. Válaszukat előre is köszönöm.
Hogy mi a közös költség ? az mindig értelemezés kérdése.
A rezsi : amit mérővel lehet mérni. Így a viz/csatorna díj, a villany és a gázdíj. Ezek mennek közvetlenül a szolgálzatóknak. A Közös kölség : ami szinténa lakáshoz kapcsolódik, de nem közvetlenül mérővel mérjük. Így a lépcsőház udvar takarítása, a lépcsőház villágítása, a szemét elszállítási díj. Aztán a kisebb nagyobb javítások (égő csere, kapú zár csere stb ) vannak társas házak ahol a közös költségbe beleveszik a kisebb várható felújítások kölségét is sőt esetleg képeznek a nagy felújításra is alapot és azt is a közös kölséggel szedik be.
Néha a biztosítás is a közös költségbe van beszedve.
A lakhatásnak költségei vannak. Néha bizony nem nyomban keletkeznek, de előbb útóbb valakinek fizetni kell.
Amúgy mindig együtt kell szemlélni a kölségeket !
nyilván aki fizet annak sok, aki meg beszed annak kevés !
Meg kell egyezni !
ha nem sikerül keresni kell más lakást !
Mint írtam annyi a kinálat mint égen a csillag !
T.. koyak !
"....felújítások történtek akkor még nem ő volt a bérlő)...."
Sőt amikor a házat építették akkor sem.
Ha soknak tarja a bérlő, miért nem hagyja ott ??
Annyi a bérlet mint égen a csillag !!
Talán nem fölösleges lefordítani, amir a kérdező ír: arról talált egy előterjesztést, hogy a közös költség miből tevődik össze. Ezt a bérlőnek nem kellett aláírnia, és nem is sok köze van ahhoz, hogy a bérlőnek mit kell fizetnie és mit nem.
Először is látni kellene a bérleti szerződést, ha abban benne van, hogy a bérlő fizeti a közös kötltséget, akkor teljesen mindegy, hogy mit tartalmaz a közös költség egyébként.
Ha csak az van a szerződésben, hogy a bérlő fizeti a "rezsit", akkor kérdéses, hogy ebbe a közös költséget bele kell-e érteni. Vitás esetben a bíróság megpróbálja tisztázni, hogy a felek beleértették-e. Ha nem sikerül a tisztázás, akkor háromesélyes a dolog, nincs rá kiforott és következes gyakorlat.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02