Az elektronikus gazdaság joga - 2005. 04. 07.


Szilágyi Károly # 2005.03.07. 22:51

Kedves arthur!

A rendezvény célja az elektronikusan - főleg, de nem kizárólag Interneten - nyújtott szolgáltatások mögötti szabályozás áttekintése. Az érintett kérdések természetesen nem tárgyalhatóak ki teljes mélységükben ilyen keretek között. Az előadások egyrészt az alapfogalmakat ill. intézményeket ismertetik, a részletes tárgyalás során egy-egy részterületet emelve ki.

Úgy gondoljuk, hogy mindazok számára hasznos lehet a részvétel, akik szeretnék jól felkészült szakemberek tolmácsolásában megismerni a vonatkozó jogi szabályozás vázlatát, megalapozva ezzel a későbbi jobb megértést, elmélyedést. Véleményünk szerint ez egyaránt fontos a korszerű ismereteket megszerezni kívánó jogászok és IT/e-business szakemberek számára.

A konferencia előadói szakterületük neves képviselői. Az elméleti érdeklődésűek mellett azok számára is élvezetes és érdekes, hasznos lesz mondandójuk, akik napi munkájuk során kerülnek kapcsolatba az e-gazdaság egyes vonatkozásaival. Így hallgatók, ügyvédek és IT döntéshozók ill. tanácsadók részvételére is számítunk.

A részvételről a pontos tartalmi feltételek megküldése - info@jogiforum.hu - után tudunk írásos igazolást adni, melyet igény esetén a konferencia helyszínén vehet át.

arthur # 2005.03.02. 21:46

A rendezvény nagyon felkeltette érdeklődésmeet, mivel éppen hasonló témából szeretném szakdolgozatomat írni, vagyis a téma egy még szűkebb metszetéről.
Érdeklődnék, hogy az előadások milyen mélységben tárgyalják az adott témákat. Általános áttekintések vagy szakértői értekezések inkább?
Illetve kérdésem még, hogy a konferencián történt részvételről kaphatok-e vmiféle írásos igazolást? köszönöm.

Szilágyi Károly # 2005.02.20. 18:51

Tisztelt Olvasóink!

E topikba várjuk a 2005. április 7-én megrendezésre kerülő, "Az elektronikus gazdaság joga" c. konferenciával kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket.

A konferenciáról bővebben:
honlap: http://konferencia.jogiforum.hu

témakörök:
adatvédelem
Elektronikus Hírközlési Törvény
média- és reklámjog
direktmarketing, spam
elektronikus aláírás

Előadók
Dr. Jóri András, ügyvéd, adatvédelmi szakértõ
Dr. Balogh Zsolt György, egyetemi docens, tanszékvezetõ
Dr. Polyák Gábor, egyetemi tanársegéd (PTE ÁJK IKJK)
Vikman László, a PTE ÁJK IKJK munkatársa, szerkesztõ (Jogi Fórum, Infokommunikáció és Jog)
Dr. Nagy Zsolt jogász, elektronikus aláírási szakértõ, NetLock Kft.

Napirend
09:00 - 09:30 Regisztráció
09:30 - 09:40 Megnyitó
09:40 - 10:30 Dr. Jóri András: Az adatvédelem jelentõsége - elvek, szabályok
10:30 - 10:40 Kávészünet
10:40 - 11:30 Dr. Balogh Zsolt György: Elektronikus hírközlési szolgáltatások - az EHT
11:30 - 11:40 Kávészünet
11:40 - 12:20 Dr. Polyák Gábor: Médiajog és Internet
12:20 - 13:20 Ebéd
13:20 - 14:00 Vikman László: Direktmarketing és spam - lehetõségek, korlátok
14:00 - 14:10 Kávészünet
14:10 - 14:50 Dr. Nagy Zsolt: Online hitelesség - az elektronikus aláírás
14:50 - 15:00 Kávészünet
15:00 - 16:00 Kerekasztal beszélgetés (vezeti: Dr. Szilágyi Károly)

REGISZTRÁCIÓ