5 év után a vételi jogot meg kell hosszabbítani, de ez az Ön esetében irreleváns, mert így is, úgy is az AUTÓ értékén fognak elszámolni.
Nem értem a hozzáállást, min számoljanak el, egy másik autó értékén?
Vállaltak egy kötelezettséget x évre, ha ebből y ment jól, irreleváns az y, ha x-y nem megy.
Ez üzlet.
Lehetnek reklámok, hogy mi imádjuk az ügyfelet, meg kinél ki az első és kérdezzen, de attól még a kötelezettség kötelezettség marad és ahogy leírja, a bank nagyon is korrekten áll hozzá.
Ilyen hosszú futamidőt nem tud hosszabbítani, felmentést nem adhat a fizetés alól.
Autóhitel és behajtási költség
mné ne vigye vissza az autót. Csak rosszabbul járhat.
Ez a gond az internetes fórumokkal- főleg a jogifórummal- hogy kap a kérdező egy számára kedvező jogi tanácsot, de jönnek "okostojások", akik az ellenkezőjét állítják joggyakorlat, vonatkozó speciális jogi ismeret nélkül és elbizonytalanítják.
Magam részéről itt befejeztem.
Attika, háttérműveleti osztályt vezetek egy bankban eszközfinanszírozási területen, hidd el, van némi fogalmam a dologról, ráadásul korrekten és hatékonyan csinálom, amit csinálok.
Szépen kérlek, ne adj olyan tanácsot, amivel az ügyfél rosszul jár, és büntetőjogi vetületei is lehetnek akár.
Ez a hitel bedőlt.
Van az az út, amit Te mondasz, a faszacsávós magyarbetyár, aki nem adja vissza a finanszírozás egyetlen fedezetét, és van, aki belátja, hogy az autó leadásával csökkenteni tudja a tartozását.
Valamiből nekünk, ügyvédeknek is élnünk kell. ;) Ha nincs per, akkor generálunk.
Béla, generálj, ha már leadta, az elszámolással.
Azzal sok a munka.
Az más, én kérek elnézést.
OFF
Remélem, senki nem veszi komolyan.
ON
reméljük.
„Akkor a gyakorlatot az LB ( Kúria) nem ismeri, mert egyilyen esetre vonatkozó EBH-ban nem ezt írta.”
A BDT 2011.2555 nem erről szól, hanem hogy [egy mechanikus számítási mód] ami ...[az ingatlan] elérhető reális forgalmi értékét egyediesítés nélkül, önkényes értékcsökkenéssel devalválja - nem érvényes. BH viszont több van amiben benne van, hogy legmagasabb piaci ár, stb. kikötése érvényes. Sőt, egy kikötés nem szokott érvényes lenni, ha az opciós ár elszámolási kötelezettség nélkül megegyezik a tartozás összegével, feltéve hogy az ingatlan értékéhez képest feltűnő értékaránytalanság mutatkozik; és a vonatkozó pk szerint még ekkor is csak az értékaránytalanságot szokták kiküszöbölni.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Ez ingó, itt a legrentábilisebb és legprudensebb piaci áron történő elszámolás, mert általában jobb állapotban kerül vissza a kocsi, mint az opciós vételár.
Ezzel jobban jár az adós és a bank is.
Sőt, még vissza is kaphat pénzt az adós.
Üdvözlök mindenkit !
Írtam egy hsz-t 2012.05.25. 23:36 időpontban. Talán nem zavar senkit ha idézem a lényeget belőle:
"A szüleim vettek hitelre egy autót, nem sokkal utána 2008-ban édesapám meghalt. Mivel közben édesanyám nyugdíjba ment és egyéb okokból, nem tudjuk fizetni a részletet.
Úgy tudom a bank lefoglalja a kocsit, értékesíti, és a különbözettel továbbra is tartozni fogunk. Az autó édesanyám nevén van. Van egy házunk aminek 1/4-ed része az én nevemen van, 1/4-ed része a testvéremén, 2/4-ed édesanyámén. A házon van egy kisebb jelzálog hitel, én a házban élek édesanyámmal.
Azt szeretném kérdezni, hogy a bank, hogy fogja behajtani a különbözetet?
1 Levonja a nyugdíjból részletekbe? Ha igen kb hány %-ot?
2 Ráterheli a házra? Ebben az esetben részletben kell törlesztenünk? Ha igen, az kevesebb lesz-e mint az autó mostani törlesztő részlete?"
Köszönöm a válaszát guba"! Nehezen de tudtuk fizetni pár hónapig de most tényleg nem megy.
Érdekelne, hogy valószínűség szerint milyen módon kell kifizetnünk a különbözetet? Mi a bevett gyakorlat?
Küldhetnek végrehajtót ingóságokért?
Az autó nem kell! Csak azt szeretném, hogy valahogy tudjak fizetni.
Kfgabri ezt írta mné-nek:"Gyaníthatóan közokiratos részletet fognak kapni, ami közvetlenül záradékoltatva közvetlenül végrehajtható."
Ez a részlet kevesebb mint az autó törlesztő részlete? Mert ha nem, nyilván azt se tudjuk fizetni. Ha igen, kb. hány %-al?
Köszönöm a választ!
kösz a segítséget...
Édesapám 2005-ben hitelre vett egy autót, aminek a részleteit valamivel több mint egy évig fizette is
Ezután már nem tudta fizetni, és kapta is a felszólítást, hogy az autót lekell adni stb...2 évig nem történt semmi aztán betelefonált a bankba, hogy mi a helyzet ezzel a dologgal, mire azt mondták, hogy kivan adva behajtásra, ne tegyek semmit majd jelentkezik a behajtó iroda....eltelt jónéhány év és még mindig semmi, se felszólítás se egyéb megkeresés...mi a teendő ilyen esetben?
kisczuczu
Csendben várni míg elévül a dolog.
Egész pontosan mikor lett felmondva a szerződés?
30%-os késedelmi kamat mellett én is azt mondanám a bank helyében, hogy ne csináljon semmit, várjon.
kfgabri
Emlékeim szerint 2007 körül!
Atis77
Ebben az esetben az, hogy elévül mit jelent pontosan?
ha 5 évig a bank nem ment a pénz és a kocsi után (akár sima levéllel), akkor tényleg elévült=nem kell leadni/fizetni.
megúsztátok/a bank elkúrta.
Ezt mondtam én is. A párommal is vetetett az exe a kocsit annó lizingre, nem fizette a tag aztán letette a párom háza elé, majd elvitték a lombard emberei. Ennek több mint 6 éve azóta semmi. Elévült már szerintem. (Igaz volt kezes, a párom exanyósa lehet rajta vasalták be :D )
Sziasztok!
A következő kérdésemre szeretnék választ kapni:
Törvényesen járt-e el a pénzintézet, ha felmondta a hitelszerződést arra hivatkozva, hogy 2 havi részlet nem lett befizetve, holott be lett fizetve (csekkel igazolni tudják)?
Felmondhatja-e arra hivatkozva, hogy a NAV lefoglalta a gépjárművet, de erről őket tájékoztatták, az értékesítés tényét is bejelentették, sőt azt mondták, hogy semmi probléma, ha a befizetések megtörténnek?
Jogilag támadható-e a pénzintézet a szerződés felmondása miatt?
Előre is köszönöm a válaszokat!
A foglalás miatt felmondhattak, és így már mindegy is, hogyha a hátralékra hivatkozás nem helytálló.
Nem értem! Néha az az érzésem, hogy az emberek nagyon felelőtlenek akkor, amikor vásárlásról, hitelfelvételről van szó!!
Nekem van egy 10 éves Matizom, van a férjemnek is, és nekem is munkahelyem, és nincs adósságunk, mert előbb összerakjuk a pénzt, és csak utána vásárolunk!
Nagyon szeretném lecserélni az autót, de a férjem nem engedi! Minek? Ez is elmegy oda, ahova kell, inkább időnként a javíttatására, karbantartására költ.
Tudom, hogy most "osztottam az észt" annak, akin ez már sajnos nem segít, de talán megfontolandó lesz a jövőre nézve!
Végig gondolva azt tudnám tanácsolni, hogy minél hamarabb szabadulni kellene a kocsitól úgy, hogy vevőt kell keresni rá! O.-Ft - ért eladni, vállalja át a hitelt, így sokan keresnek autót !
Kovács_Béla_Sándor köszönöm a választ.
Normál esetben nem kérdeztem volna ezt meg, mert ennek az opciónak benne kell lenni a szerződésben is. (Harmadik fél veszélyezteti a pénzintézet jogait, stb..)
Viszont ez 2011. szeptemberében történt, mármint a NAV-os dolog, foglalás, értékesítés, amit az ügyfél jelentett, akkor arra számított, hogy szerződésbontás lesz.
A felmondásról most kapott levelet.
(Ezzel nem tudok, mit kezdeni.)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02