Totálkár után


WORKING-WORKING # 2005.05.13. 06:52

Egy ügyvédet kerestem meg.

Amúgy attól a pillanattól amikor a szerelőhöz került az autó digitális fényképeket (nem keveset) csináltam az autóról ( sőt amikor a baleset volt akkor is nállam volt a fényképező,és ott a helyszinen is csináltam fotókat ) ... Minden az autón keletkezet változásról fénykép készült,és sose mentem egyedül a sráchoz ( tehát mindig volt velem tanu )
Ráadásul amikor a biztosítós ember kiment megnézni az autót ( hogy tényleg velem ütközöt a másik autó )már a szerelőnél állt az autóm,így hivatalos feljegyzés,jegyzőkönyv is készült rólla ,hogy már akkor is nálla volt.(MAJD EGY ÉVE !!!)

Még azokat az alkatrészeket is lefényképeztem,amiket eredetileg megvett nekem,hogy felhasználja,és ami késöbb eltünt.
Állítólag a történtek alapján én és a szerelő között a Ptk. 389. § szerinti vállalkozási szerződés került megkötésre, a Ptk. 216. § (1) bekezdése alapján, szóbeli megállapodással.

így a szerelő a megállapodásban vállalt teljesítési határidőt elmulasztotta teljesíteni (nem kicsit ! )így a késedelem jogkövetkezményeire tekintettel teljesítés mellett az engem ért egyéb károk megfizetését is követelhetem, amelynek megfizetésére a szerelő a Ptk. 299. § (1) bekezdése alapján köteles.

Azért ez pofátlanság !!! melyik az az autó szerelő aki egy éven át csinál egy autót(és még mindig nincs kész)... biztos van olyan,de az szerintem kézzel gyártot valami amerikai csoda autót is elöbb meglehet csinálni...

Banyamancs # 2005.05.05. 09:18

Fogyasztóvédelmiseket megkerested már?

Rexor # 2005.05.02. 12:47

Hát én túl sok jót nem látok ebben. Hiba volt szerződés nélkül ilyen hosszú időre otthagyni az autót, a másik amit nem értek, hogy miért nincs rajta Casco (úgy tudom, hogy ilyenkor kötelező jelleggel kötni kell, ha hitelre van vásárolva az autó).

Amit lehet csinálni, egy igazságügyi szakértői véleményt beszerezni az autóról, aki talán meg tudja állapítani, hogy melyik kárt okozta a baleset, és melyiket a szerelő. Ha ezt meg tudja mondnani, akkor lehet bírrósághoz fordulni, és pert indítani az autoszerelővel szemben. Ha ez nem megy, akkor gyorsan ki kell fizetni a hátralékos részletet a banknak és eladni az autót (vagy megpróbálkozni valakivel, aki átvállalja a hitelt, és ingyen odadnii neki).

WORKING-WORKING # 2005.05.01. 09:43

Hello mindenki !!!

nem tudom melyik témába is illik bele igazán,de ide írom.

Nekem is lenne egy hatalmas problémám ami ide vonatkozik :

az előtörténet:

2004 májusban okoztam egy balesetet (nem vettem figyelembe az elsőbség táblát...sajna),oldalról belémjöttek,és az autók roppant összetörtek.Az másik srácé totálkáros,az enyimben a motor épp maradt,de szintén nagyon csúnyán összetört.
A biztosítóm kifizette az okozott káromat a srácnak,én természetessen elismertem a hibámat(hál'isten személyi sérülés nem történt......

itt jön a lényeg :
az én autóm egy 7éves 1.200.000 Ft feletti félig hiteles autó volt,ezért megakartam kisérelni a szervízelést,hogy ne keljen kidobni az autót,és a semmiért fizetni még 4 éven át a részleteket... egy ismerősöm ismerőse által kaptam egy telcsi számot,aki ilyen "roncs" autókat is képes összerakni,főlleg,hogy a motorja nem sérült lényegessen.
Beszéltem telefonon,majd személyessen a szerelővel,ő látta az autót,és azt igérte 3,de max. 4 hónapon belüll megcsinálja 400.000.-Ft ért,kulcsra kész állapotba,fényezéssel együtt.Nem írtunk szerződést,mivel "bíztam" benne,hogy 4hónap alatt kész az autóm. 3 hónapig hozzá se nyult az autómhoz,csak lerakta az udvara elött,"pihenni"Ekkor telefonált hogy van alkatrész,és kéne neki előlegbe 220.000.-Ft. Odaadtam,és örültem,hogy lesz változás,majd a maradék összegben megállapodtunk ha kész az autó letesztelem,és megkapja. Vett érte alkatrészeket,láttam is őket,majd kb.4 hónap mulva eltüntek,és az autót csak darabokra szette,majd az épp utastérbe az összes kosszos darabjait bedobálta,és vissza helyezte az udvarra.....azóta semmi lényeges változás nem történt,csak mindig beigérte ,hogy még 2 hét és kész az autó...
...most 2005 május van,és odáig jutott hogy egy-két elemet rárakott az autóra,de még négy keréken mindig nem áll...sőőt közölte,hogy kb.most vagyunk egálban,és kéri a maradék pénzt (200.000.FT),mert elfogyott a pénze. Nos szívessen levágnám az összes úját,de az jogelenes,és ugye nem lehet,ézért kérdem :
van-e esélyem polgári peres utón beperelni az illetőt ? Kárt okozott azzal,hogy ami eddig jó volt az autóban azt is szétcse...te (pl.: a hátsó üléseket 1éve nehéz koszos alkatrészek nyomják-ami már bizti tönkre ment-),fizetem a semmire azóta is a részleteket, munkába járásom igen körülményes lett ,az autó 1 év alat a piaci értékéből legalább 150.000.-FT-ot esett,és a szóbeli "szerződés"-t is fel lehet-e elene használni ?
Megjegyzem hogy még mindig nincs kész az autó !!!! Megkora kár igényt tudok benyujtani ilyen esetben?

szajbertattila # 2004.07.19. 10:44

azért sokkal jobb helyztebn vagy így, hogy van biztosítás - ez egy intézmény, amely hosszab-rövidebb idő alatt, de azért kifizeti, amt vállalt... nem kell agyonnyerni a meccset - de amúgy elméletileg igazad van: teljes kártérítés jár - a károkozótól! A kár egy részét - egy részét - helyette kifizeti a bíiztosító - de ez j nagy rész, ahogy the big cat is írja

the big cat # 2004.07.19. 09:33

El kell olvasni, hogy mit fedez a biztosítás és mit nem, és nem csak hinni kell valamit. Ez vonatkozik mindenféle biztosításra, nem csak a GKFB-re. Természetesen egy balesetnél sok olyan kár lehet, amit a biztosítás nem fedez, miért pont mondjuk az átiratás költsége lenne kivétel. A GKFB alapból ara hivatott hogy balesetnél fölmerülő káraid közül az általában (de persze nem mindig) legnagyobb tételt képező javítási költségekekt fedezze, illetve bizonyos korlátok között a csereautó költségének egy részét is állja.

bootmaker # 2004.07.19. 09:09

Szó sincs róla, dehogy akarok pereskedni, sőőt másikat venni sem, megcsinálom ami kell és kész.
Viszont akkor valamit nem értek, ezek szerint hiába van nekem köt. felelőségbiztositásom, azért ha balasetet okozok nekem is fizetnem kell az anyagi kárt.
Megértem, ha maradandó sérülést okoz, de azt hittem azért van a kötelező, hogy rendezze a vétlen fél felé az anyagi dolgokat.
Naiv vagyok :(
Köszi
B

szajbertattila # 2004.07.19. 08:16

A károkozó ellen indítharsz polgári pert, ha magától nem fizeti ki az átirás költségét. Ha van kedved pereskedni 10-20 ezer forintért, akkor rajta, de egy felszólítást azárt megér az ügy. Hosszú, költséges, elhúzható ügy, a bíróságon se fognak örülni neki, mert ez egy tyúkper, de ez előbb-utóbb nyerhető ügy. A biztosító ezért tuti, hogy nem fog fizetni (erre nem terjed ki a biztosítás)- a károkozótól kérheted a kárt.
Tehát a lehetőság adott - döntsd el, hgy mit akarsz

bootmaker # 2004.07.19. 03:54

Tiszteletem,
A következő kérdésem lenne.
Totálkáros lett az autóm, nem én voltam a vétkes, a biztositó megállapitotta az autó forgalmi értékét és a roncsértéket.
A különbözetet kifizette.
Na de, most van x öszegü készpénzem, meg 1 roncs autóm amit elvileg eladhatok y összegért.
Ezért elvileg vehetnék 1 olyan állapotú autót amilyen eredetileg volt, de mi lesz az átiratási költséggel, azt ki fizeti?
Ha én akkor anyagilag csak ráfizettem, hiszen vétlen voltam, és hogy helyreálljon az eredeti állapot nekem kerül +10-20 ezer forintomba.
Vélemény?
Köszi
B