Olyan kérdéseim lennének, hogy a gyermekemet nálam helyezték el most augusztusban. Hallottam arról ,hogy az apuka beleszólhat, hogy a gyermekkel pl. hová költözöm. Kb. hány km-en belül nem szólhat semmit?
másik, hogy élettársi kapcsolatba lehet- e beleszólása, ha minden rendben van, rendesen van nevelve a Kisfiam, csak éppen a nevelő apa volt már büntetve?
Nem az számít, hogy milyen messzire, a gyermek lakóhelye mindenképpen olyan kérdés, amire kiterjed az ő szülői felügyeleti joga is, ha tehát a gyermek legalább egy évre máshová költözik, abba beleszólása ven. Ugyanígy a gyermek nevének, illetve életpályájának megváltoztatásába is.
Önmagában az, hogy az élettárs volt már büntetve, nem ok az elhelyezés megváltoztatására, de egyébként az élettárs magatartása , ha az a gyermeket veszélyezteti, ok lehet.
Most komolyan: ha az adott városon belül költözködne az anya, abba is beleszólhat? Milyen alapon? (Mondjuk anyuka közelebb akar lenni a munkahelyéhez, így többet lehet a gyerekkel, vagy netán túl drága neki a mostani lakás fenntartása...)
Nem kis anomália, ezt magam is tapasztalom... Van egy kérdésem is. Ha jól tudom, annak a szülőnek, akinél elhelyezik a gyermeket, a nem nevelő szülő felé zavartalan kapcsolattartást kell biztosítania. Az zavartalan kapcsolattartásnak mondható-e, ha a nevelő szülő az említett idő alatt szinte minden nap telefonon hívja a gyereket?
Én annyira nem értem ezt az egész családjogi törvényt, mi a logika benne? A különélő szülő beleszolhat a lakhely változtatásba, de pl: én Pesten lakom, a volt párom vidéken, ő költözhet szabadon? és én nem szolhatok bele hogy milyen messzire viheti a gyerekemet ha elviszi magához? Õ meg beleszolhat pedig aztán neki baromira mindegy hogy pár km-el többet jön.... A másik az iskola választás meg a vallás.. ha nem él a gyerekkel honnan tudja hogy a gyereket mi érdekli? Abból a kevés időből amit a gyerekkel tölt nehogy már ugyanolyan joga legyen ebbe beleszolni! Nem ő él vele napi szinten. És amit még nem értek.. hogy a különélő szülő jön ha akar, és ugy potolni csak a munka vagy betegség miatt létre nem jött láthatást kell potolni. És ha egyszer az anyának van dolga akkor meg köteles vagyok a potlásra? Jó valahol ezt megértem mert valszeg sok anya megjátszaná és így lehetetlenné tenné az apa felé a láthatást. De pl ez hogy a különélő szülő tényleg jön ha kedve van, vagy eltünik évekre és utána felbukkan és ugyanugy vannak még jogai? Ezeket miért nem mérlegelik?
És még egy kérdésem lenne, ha a különélő szülő elviszi a gyereket és történik vele baleset, akkor sem szolhat bele a gyerek korházi dolgaiba? és ha teszem azt sürgős beavatkozásra van szükség akkor is meg kell várni az anyát? Vagy mi az eljárás ilyenkor? És ez felroható az apának hogy nem figyelt a gyerekre? És az anyának fordított esetbe? A különélő szülő aki nem is gyakorolja a szülői felügyeletet.. ő felrohat bármit is az anyának?
Azért nem mérlegelik, mert joga van a gyermeknek is, meg az apának is kapcsolattartásra. Attól függetlenül is, hogy egy ideig ezt nem gyakorolták.
Ha sürgős beavatkozásra van szükség, akkor az orvosi ellátáshoz egyáltalán nem szükséges senkinek a nyilatkozata, ha a nem teljesen cselekvőképes személy törvényes képviselőtől nem lehet beszerezni a nyilatkozatot időben.
mano80! Ahogy olvaslak, nagyon hasonlóak a gondjaink! Nekem azt tanácsolták, hogy ne hagyjam, hogy beleszóljon a dolgainkba (csak amibe a tv. szerint beleszólhat)...egyelőre működik, és így sokkal nyugodtabb itthon is a légkör.
Akkor szerinted ne engedjem azt se hogy a szülei jöjjenek az unokájukhoz? Bár nagyon érdekes család, multkor azért szedtek elő mert apos betegség miatt több hétig nem látta a gyereket, most meg jött itt volt max 5 percet és ment a dolgára.
Próbálom tartani csak a minimális kapcs. tartást, és a tv szerint élni... Pl írásba tudattam a volt férjemmel hogy csak akkor legyünk kapcsolatba ha a láthatás nem jön létre, és akkor is levélben értesítjük egymást. Azt hiszed érdekelte? Msn-be próbálkozott, egész héten nem írtam neki, aztán kész tények elé állított hogy szombaton jön.. ezt péntek este írta... aztán nagy vita, hogy nem előre van potlás meg ezt az előző héten már tudhatta volna, és min. 48 órával előtte kell szolni, nem pár órával előtte... Aztán belementem hogy jöjjön szombaton, egy órát adtam neki, persze azt se használta ki. Azért mentem bele mert mérlegeltem hogy akkor 3 hét nyugink lesz. De a barom, a szüleinek nem szolt, azok meg jöttek.. Eléggé meglepödtem és megkérdeztem mit keresnek itt... Biztos szar volt nekik, főleg mert a gyerek se volt itthon, szoval feleslegesen sétáltak. Tudod az én volt párom még mindig azt hiszi hogy én ugy ugrálok ahogy ő fütyül, és hogy beoszthatja az időmet... Ilyeneket csinál... És baromira dühit a dolog. Mert a válásig tényleg nem szoltam semmit, hagytam hogy jöjjenek.. de most hogy van papír... csak miért legyen bunkó anyósékkal?! Utálok szemét lenni, nem mintha nem érdemelnék meg amugy, egy fél pillanatra nem álltam mellettem tölük is csak támadást kapok. Sőt még nem se volt a gyerek amikor apos egyszer becsöngetett és közötle hogy ez a gyerek egyszer felnő és ellenem fog fordulni... Ja a barinő is fáraszt hogy neki is joga lenne jönni, csak velem nem akartak kötözködni, de az ügyvédjük felvilágosította. A volt párom párszor probálkozott is hogy hozza a lányt.. én meg mondtam hogy nem tul jó ötlet.. de hát ha egyszer bejátszák akkor magánlaksértés miatt kihivhatom a rendörséget.. csak én tényleg nem akarok a gyerek előtt semmi vitát, meg nem akarom hogy feszült hangulatot érezzen..
Hát igy telnek a napjaink.
Amugy mik azok a tv-i dolgok amik ilyenkor vonatkoznak? mert hogy írtad hogy annyit engedjek csak
Van egy kérdésem is. Ha jól tudom, annak a szülőnek, akinél elhelyezik a gyermeket, a nem nevelő szülő felé zavartalan kapcsolattartást kell biztosítania. Az zavartalan kapcsolattartásnak mondható-e, ha a nevelő szülő az említett idő alatt szinte minden nap telefonon hívja a gyereket?
igen zavartalan kapcs. tartást kell biztosítani... szerintem a nevelő szülőnek joga van felhívni a gyerekét amikor nincs vele hogy mi ujság, jól van-e ilyenek...
mano80! Nekem ilyen gondjaim szerencsére nincsenek. A volt anyósom jött néha, nagyobb ünnepek előtt hozta nekik az ajándékot. A válás óta én nem voltam náluk, de ők sem jönnek ezen kívül. Ha találkozunk az utcán, köszönünk. Ennyi.
Nem tudom, ti hogy egyeztetek meg, vagy mi áll a bírósági végzésben, nálunk csak az enyém a szülői felügyelet, rá meg a láthatások és a Csjt. 72/B § vonatkozik, ami a "lényeges kérdéseket" tartalmazza (pl. névválasztás, iskolaválasztás, ...), ezeket megtalálod a törvénytárban. Próbáld betartatni vele amit az ítélet tartalmaz! Hozzád semmi köze, ne hagyd, hogy beleszóljon az életedbe!
Ha valamit rosszul írtam, biztosan kijavítanak. Én is sok mindent itt kérdezek meg, és böngészem a törvénytárt. Már nagyon sokat segítettek a jogászok és a fórumozók, amit nem győzök megköszönni! Szebb napokat neked is!
Ugyanez van nálunk, én gyakorlom a szülői felügyeletet, és így a lényeges kérdésekbe szolhat bele.
Hát... én nem tudom még hogy hogy csináljam a dolgaimat, azt persze nem hagyom hogy beleszoljon az életembe, és ő sem szol bele, csak ilyeneket alkot, amit írtam hogy nem szolt anyoséknak... nincs tekintettel még rájuk se.
Ma beszéltem az ügyvédemmel, mondta hogy megjött a végzés, és hogy ha csak egy havi tartásdíjat kapok akkor az nem jó, mert azt előre kell fizetni és két havit kell kapnom... Szóval ez se jött most össze, mindig én szívok. Az a baj hogy még nem kaptam meg a levonást, csak a férjem mondta a láthatáson hogy mult héten kapott fizut és levonták.. egy havit.
Mennyivel később kapom meg a gyerektartást? Csak annyit tudok hogy pár nappal.. de az mennyit jelent?
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a gyermek elhelyezését követően - közös szülői felügyelet hiányában is - együttesen gyakorolják jogaikat, kivéve, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdés: a kiskorú gyermek nevének meghatározása, illetve nevének megváltoztatása, tartózkodási helyének kijelölése, továbbá iskolájának, valamint életpályájának megválasztása.
Sziasztok ! A kislányom az édesanyjával él a válás óta .Néhány alkalommal kérdőre vonta a gyereket az anyja , ha rákérdeztem valamire. Példa : nekem panaszkodott az iskolatáskájára , én ezt szóvá tettem , mire a lányunkhoz fordulva : - de hát azt mondtad még jó ! Erre a gyerek kissé a vállát vonogatva félrevonult . Nos most ennél komolyabb dolog történt : egy rendezvényről hazafelé tartva , balesetveszélyesen ( ittasan ) kerékpározott az úton a gyerekkel . Ez a kislányom szájából kb. így hangzott :- anya mostanában sokat szomorú és elég sok Unicumot és sört ivott , hazafelé alig bírtam kikerülni néha a biciklivel ! Attól tartok , hogy a gyereken csattan az ostor , ha ezt szóvá teszem az anyjának , s bár nem tudok másik ilyen esetről , de azért jobb félni , mint megijedni ! Szerintetek mit tegyek ?
Kétezer! Én a helyedbe mindenképp érdeklődnék, vagy egy ügyvédnél, vagy a gyámhivatalnál.. Csak annyit hogy elmesélni hogy ez van, és hogy mitől tartasz... Ettől a lányodnak nem lesz semmi baja, de tényleg jobb ha utána jársz. Ha belegondolsz... hosszutávon lehet az anyának is jot teszel (bár nem tudom milyen a kapcsolatotok) de talán sikerül észhez térnie hogy a gyereke fontos....
Nekem pl nagyon sok erőt ad a fiam, és bár elégé magam alatt vagyok, és sokszor képtelen vagyok erőt venni magamon, itt van a fiam akinek szüksége van rám, és ez akkora erőt tud adni...
Gabi! A bíróság megszünteti a szülői felügyeletet:
ha a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti,
ha a gyermeket más személynél helyezték el, vagy átmeneti nevelésbe vették és a szülő felróhatóan gyermeke érdekét súlyosan sértő módon nem működik együtt a gyermekét gondozó nevelőszülővel vagy intézménnyel, gyermekével nem tart kapcsolatot, továbbá magatartásán, életvitelén, körülményein az átmeneti nevelés megszüntetése céljából nem változtat,
ha a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke személye ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a szülői felügyeletet abból az okból is megszüntetheti, hogy a szülő életközösségben él a felügyelettől megfosztott másik szülővel és ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a felügyeletet nem fogja a gyermek érdekének megfelelően ellátni.
Ha a bíróság a szülői felügyeletet a szülő mindegyik gyermeke tekintetében megszüntette, a megszüntető határozat hatálya kihat a később született gyermekre is.
Azt nem értem hogy azt írtad hogy ha más személynél vagy átmeneti nevelésbe van a gyerek és a szülő a gyerek érdekét sulyosan sértö modon nem müködik együtt a gondozó szülővel.. akkor megszünteti, de azét a szülőét miért nem ha az egyik édesszülője neveli és a másik viselkedik így ahogy azt fenn írtam.. Ha az nem müködik együtt a szülővel... mert az nem eléggé felroható hogy teszem azt évekig nem látja és hirtelen felzaklatja a gyerek életét?
Úgy látom hasonlóak a problémák(: A volt férjek miért hiszik azt, hogy még mindíg beoszthatják az időnket stb. A láthatásban is ahogy mano írta, nekünk mindíg habtákban kell álnunk még akkor is,ha csak 5 percre kiváncsi a gyermekére. És akkor is mindent megkritizál.
Na ma már eleget bosszankodtam. A mi mai láthatásunk rendőrséggel végződött. Az első fél órában kiborult a bili, megint fenyegetőzött, hogy később nála lesz elhelyezve a gyerek(amikor még a pelusát se tudja kicserélni), ez a vagyonmegosztásból kezdődőtt. Erre annyira begurultam, hogy leöntöttem a kezemben lévő kávéval, erre ő megütött. Kihívtuk a rendőröket, akik csak fogták a fejüket.
Kérdésem mit kaphatok én ezért a "provokálásért"? És ő mit kaphat, ha feljelentem, hogy megütött.
És még egy kérdés: Úgy, hogy meg lesz a sengeni határ, így is kell a kiskorúnak útlevél azokba az országokba, aki oda tartozik? Ha apuka nem megy bele az útlevélbe, mit lehet tenni?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.