Ezek szerint semmi esély?
Apuka mibe szólhat bele?
Ja és nem fog megváltozni a lakóhelye.
Most 14 éves, elvégzi majd a középiskolát és, ha továbbtanul akkor ugyanúgy el fog költözni.
Akkor mennyivel lesz másabb?
Köszönöm.
Tisztelt Cím/Címek!
Köszönöm a kedves válaszukat.
Félre ne értsék itt nincs vita. Semmiféle vita nincs, mert nincs miről vitázni.
A legcsúnyább dolog a világon, ha a gyereket használják eszközként.
A bíróság hozhat egy bizonyos döntést, de ettől korántsincs megoldva semmi. Ez körülbelül olyan, mint válás előtt gyerek nehezen víselte a szülők közti vitákat és egyféleképpen reagálta le, erre a háziorvos pszihológust javasolt. Elmondanám, a szakember sem tudott semmit sem megoldani, mert rögtön, hogy hazaköltöztem anyukámhoz fiammal és nyugodt környezetben élt megszünt minden tünet.
Itt ugyanarról van szó, mint az élet nagyon sok területén. Az egyik kötekedik és a másik , ha belefárad enged és minden megy a maga útján.
„És még el se mentem külföldre, de, ha gyerek nála maradna akkor máris a nem létező ottani fizetésem 20%-ra fáj a foga:-(”
Két külön dolog, hogy kinél van elhelyezve, és hogy megváltozhat-e a lakóhelye.
„Igazságtalan az egész úgy ahogy van.”
Az, hogy a szülők közti vitában bíróság dönt?
„Az elején még az volt a válasz, hogy ha az apa beleegyezik az utazásba akkor nem kell jogi hercehurca.
Ha nem egyezik bele akkor vélhetően a jogi út se járna sikerrel.”
Az a válasz nem tőlem jött.
És még el se mentem külföldre, de, ha gyerek nála maradna akkor máris a nem létező ottani fizetésem 20%-ra fáj a foga:-(
Igazságtalan az egész úgy ahogy van.
Elnézést, ha kissé durva hangnemben írtam volna.
Ja és még csak annyit, ha netán apjánál szeretne maradni gyerek aki éjszak is dolgozik és símán egyedül hagyná gyereket , mert hiszen "nagy gyerek az már", ez mennyivel humánusabb?
Szóljak én is akkor a gyámhatóságnak, hogy hé emberek ez van?
Na most aztán jól össze lettem zavarva.
Az elején még az volt a válasz, hogy ha az apa beleegyezik az utazásba akkor nem kell jogi hercehurca.
Ha nem egyezik bele akkor vélhetően a jogi út se járna sikerrel.
Aztán bejött a képbe a gyámhatóság is.
Az én ügyvédem azt mondta ezt meg lehet beszélni emberi módon.
Akkor most, hogy is van ez?
Vagy, ha az ember elválik és egy jobb jövőt szeretne biztosítani magának és gyermekének is akkor nem lehet mert ezer féle ember kell beleszóljon?
Ha mindkét szülő beleegyezik a külföldre vitelbe, a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. Ha az egyik nem, a bíróság dönt nemperes eljárásban bármelyik szülő kérelmére.
„Ha nincs megegyezés, akkor a láthatás gyakorisága/mértéke nem változik, az államhatárig (reptérig) az anya hozza a gyereket.”
Ezt most hogy is érted??
Külfödre mehet egyezség nélkül is de más városba nem költözhet az ember apuka engedélye nélkül??
láthatás gyakorisága: nem törvény, hanem GYH gyakorlat alapján.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Ha nincs megegyezés, akkor a láthatás gyakorisága/mértéke nem változik, az államhatárig (reptérig) az anya hozza a gyereket.
Ha ezt nem tudja/akarja az anya biztosítani, a gyámhatóság megakadályozhatja a külföldre távozást.
Egyeztetned kell az apával a gyermek iskolájáról is.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Köszönöm a választ.
1-Ilyen esetben mivel több km választaná el gyermeket apjától, hogy szokás a láthatást kivitelezni?
2-Amig gyerek kijöhetne utánam külföldre maradhat anyukámmal, hiszen gyerek apja éjszaka is dolgozik, így gyakran egyedül lenne a gyerek akkor.
Ha az apa beleegyezik, nincs szükség jogi útra.
Ha nem egyezik bele, vélhetően a jogi út se járna sikerrel.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, ha majdnem 14 éves gyermekemmel külföldön szeretnék munkát vállalni jogi útra kell ezt vinni, vagy elég, ha a volt férjemmel megbeszélem.
Köszönöm.
Vzoli!
Köszi hogy a férfiak szempontjából próbáltad megvilágítani a helyzetet.
A férjem a terhességem 5. hónapjába lelépett, szoval mi már elég rég óta nem vagyunk együtt.
Azt gondolom arról amit írtál, hogy én akár meg is feszülhetek hogy jöjjön gyakrabban a gyerekhez, ha ő nincs ösztönözve akkor minek kéne ezt erőltetni?! Meg azt is gondolom hogyha érdekelné akkor jönne magától is. Egyébként én felvettettem neki már párszor közös progikat, de miután azt is közöltem hogy a barinőjére nem vagyok kiváncsi.. igy nem jött, merthogy a lányt előtérbe helyezi ahelyett hogy a fiával töltene több időt. És itt most nem azért nem vagyok kiváncsi a barinője mert hogy féltékeny vagyok, hanem mert hogy nagyon szemét, gerinctelen modon szedte el a férjemet, jópofizott nekem, és közbe hátba támadott, gondolom nem csoda hogy ilyen emberre nem vagyok kiváncsi. Ha töle függetlenül hagyott volna el a férjem baromira nem zavarna hogy van. Nálunk az is tény hogy a férjem inkább választotta az uj kocsit meg a szabad életet, minthogy felelősséget vállalna egy babáért akiről együtt döntöttünk hogy legyen. Hát ennyit a gondoskodni kivánó apukánkról.. merthogy pont csak azért jön a gyerekhez mert ezt várják el tőle....
Mano80! Szerintem sok férfi egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal a szituációval, hogy az egészen pici gyereke másnál van elhelyezve. Mert egyszerűen nem tud mit kezdeni az egészen kicsi gyerekével. (Meg talán egy sor be nem forrt sebbel.) Ha a gyerek még csak egy éves, akkor ez azt jelenti, hogy nemrég mentetek szét. Az exed érezheti úgy, hogy jelenleg egy gyakori látogatással sokkal inkább téged látogatna, mintsem a gyerekét. (Buta érzés, de ettől még érezheti így.) De mindez nem zárja ki, hogy ahogy a gyerek egyre nagyobb lesz, ahogy kinyílik a külvilág felé, úgy az apja is egyre jobban érdeklődni fog iránta. Egy gyereknek igenis szüksége van az apjára. Ezért egy jó anya minden erejével azt szorgalmazza, hogy a gyerek és az apja közötti kapcsolat kialakuljon, és minél teljesebbé váljon. Akkor is, ha az elején esetleg ösztökélni kell egy kicsit a másik felet. Próbálkozni kell. Mert itt nem rólad van szó, nem a te és az exed közötti kapcsolatról van szó, hanem a gyerekedről, és a gyereked valódi érdekeiről. És nem biztos, hogy a gyereked érdekeit a te nézőpontodból - tele az exed iránti előítélettel - objektívan meg tudod ítélni. Nevezetesen, hogy ha az exed számodra rossz volt, akkor majd a gyerekednek is az lesz. És gondolom, hogy a jog is elsősorban a gyerek érdekeit tartja szem előtt, nem a te érzelmi és kényelmi szempontjaidat. Ezért nem zárja be a lehetőségek kapuját akkor, amikor annak nyitva tartása - akárcsak esetlegesen is - előnyökkel járhat a gyerek számára.
Bár nekem még csak egy éves a gyermekem, de én amikor vége lett ezeknek a jogi proceduráknak közöltem a volt férjemmel hogy bővel elégséges annyi kapcsolattartás amennyira a bíróság minimálisan kötelezett minket, vagyis hogy ha nem jön létre a láthatás akkor min. 48 órával előtte tájékoztatjuk egymást. Meg is szakítottam minden egyéb kapcsolatot, msn, telefon... csak a mail cimemen tud elérni. Azt is hozzáteszem hogy egyébként nem is érdeklődik hogy mi van a gyerekkel, szoval nem is bánom hogy ezek a kötelező körök megszüntek, mert amikor még érdeklödött akkoris annyira lehetett érezni hogy kötelességből teszi fel a sablon kérdést hogy hogy van a fia. Sokkal nyugodtabb igy most az élet, hogy jön két hetetne, és ennyi.
Azt hogy mikor éri el egy gyerek azt a kort amikor már vele tartja a kapcsolatot a külön élő szülő, ezt nem tudom, de hiszem hogy egy három vagy akár egy 6 éves gyereknek már telefonnal kéne léteznie ezért.
Számomra még mindig rejtély hogy aki egyébként se mutat nagy érdeklődést a gyerek iránt az miért is kap jogot, vagy miért nincs valami megoldás hogy a gyerek érdekeit szem előtt tartva???
Azért érdekes, hogy a nevelő szülő nem hívhatja a gyerekét láthatáskor telefonon akárcsak aggódásból, de a különélő szülőnek joga van naponta többször is kioktatni a gyereket telefonon, msn-en, stb, ha nincs is szülői felügyeleti joga...
A nap bizonyos időszakában kapcsold ki a telefont, ill. ne vegyétek fel ha az ő neve és/vagy telefonszáma jelenik meg a híváskor. Egy idő után alábbhagy majd az aggodása.
De hogy teljesen ne legyen kizárva, pl. kétnaponként 3 percre a gyerek is felhívhatja egyazon előre megbeszélt időpontban. (Ami 3 perc alatt nem elmondható, az nem telefontéma...)
Mano80! Köszi a választ az alábbi , régebbi kérdésemre. Engem az éredekelne, hogy jogilag mi a helyzet. "Van egy kérdésem is. Ha jól tudom, annak a szülőnek, akinél elhelyezik a gyermeket, a nem nevelő szülő felé zavartalan kapcsolattartást kell biztosítania. Az zavartalan kapcsolattartásnak mondható-e, ha a nevelő szülő az említett idő alatt szinte minden nap telefonon hívja a gyereket?" Ezt írtam kb. két-három hete, de még mindig nem lettem okosabb... Az zavartalannak nevezhető, ha minden napos a dolog?
Akkor a végzést, hogy nálad van elhelyezve. Az tökéletesen elég. A közös szülői felügyelet az nem automatikus, kérni kell, és megállapítják, tehát akkor arról lenne végzés. Értehetőbben: a tied 100%-ban.
Így teljesen egyértelmű.
Jelentgetni nem akarok.
Mi nem voltunk összeházasodva,a végzésben az van, hogy a gyermekünk nálam van elhelyezve.
Felügyeleti jog ilyen kor kinek hány %-os?
Igen, azért kellett. Egyébként nem ha bemutatja a végzést.
"külön élő szülő aláírása nem kell az útlevél kiváltásához":
Szerintem kell, nálunk legalábbis kellett. Igaz, 50-50%-os a felügyeleti jogunk lehet, hogy ez is számit.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02