Gyámság alá helyezés


rigoz # 2020.07.04. 17:07

Tisztelt Kriszti1983!

A gondnok személyéről az gondnokság alá helyezett személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóság, azaz járási (kerületi) kormányhivatal Gyámügyi Osztálya jogosult és köteles dönteni.

Amennyiben a gondnok felmentése indokolt, akkor e kérdésben is gyámhatóság jön.

A gyámhatóság a gondnokot elsősorban annak kérelmére, illetve akkor menti fel - hivatalból, illetve

A gondnok felmentésének és új gondnok kirendelésének lehet oka többek közt, ha:

  • a gdondnok a gondnokolt érdekeit sértő módon jár el
  • a gondnokoltra nézve kedvezőbb lenne, ha más lenne a gondnoka

A fenti észrevételét közérdekű bejelentés formájában jelezheti a gyámhatóságnak.

A gyámhatóság azt köteles kivizsgálni és a vizsgálat eredményéről tájékoztatni.

Arra számítson, hogy a gyámhatóság bejelentése tárgyában - hivatalból - közigazgatási hatósági eljárást fog indítani, mely során Önt tanúként, még a jelenlegi gondnokot és a gondnokoltat pedig ügyfélként meg fogja hallgatni, személyesen.

Jó eséllyel tárgyaláson, egymás jelenlétében.

A gyámhatóság idézése alapján a megjelenés kötelező, a gyámhatóság eljárása során fő sz abály szerint csak személyesen lehet joghatályos jognyilatkozat tenni gondnokság alá helyezéssel összefüggő ügyekben, ezért - bár közérdekű bejelentését benyújkthatja írásba is, akár névtelenül is, ez esetben a hatóságot azonban nem terheli sem válaszadási, sem vizsgálati kötelezettség -, tanúvallomását tehát írásban nem teheti meg.

Ön mint tanú, azonban kérheti - már közérdekű bejelentése kivizsgálása kapcsán is - adatai nevére is kiterjedő zárt kezelését. Ez esetben jó eséllyel nem a többi érintett jelenlétében hallgatja majd ki a közigazgatási hatósági eljárás során a gyámhatóság. Így a bejelentő, azaz az Ön kiléte nem kerül felfedésre a jelenlegi gondnok és a gondnokolt előtt sem. Csak az Ön kivonatos vallomását láthatják majd, ha akarják.

A gyámhatóság határozatát csak akkor küldi meg Önnek, ha az rendelkezést tartalmaz Önre nézve - új gondnokként Önt rendeli ki -, egyébként a hatósági eljárás formáit nélkülöző tájékoztató levélben tájékoztatja annak eredményéről, mint a közérdekű bejelentés alapján tett intézkedésről.

rigoz # 2020.07.04. 17:00

Miért kellene valakit gonnokság alá helyezni azért, mert ápolásra szorul?? A gondnokság alá helyezés nem erre való.

Egy 99 éves embernek nem igen szükséges jognyilatkozatot tennie egyébként, egyébként meg, az, hogy ápolásra szorul, még nem feltételezi azt, hogy a szükséges jognyilatkozatot ne tudná megtenni, ahhoz hiányozna szükséges belátása.

Merthogy a gondnokság alá helyezés arra való (lenne), hogy a z ügyei viteléhez mentális zavara folytán szükséges belátással nem bíró személyt, ebből fakadó károsodástól megóvása érdekében egy gondnokhoz, egy törvényes képviselőhöz, illetve annak a jóváhagyásához kösse akarata és szándéka érvényes kialakításában.

A gondnokság alá helyezés iránti pert - ahogy KBS topiktárs, tapasztalt ügyvéd rá is mutatott az alább - a gondnokság alá helyezni kívánt személlyel együttélő hozzátartozó is megindíthatja, erre irányuló keresete alperes lakóhelye (tartózkodási helye) szerint iletékes járásbíróság - Budapesten kerületi bíróság - részére címzetten, oda történő benyújtásával.

A nem elektronikus úton kapcsolatot tartó félnek - az elektronikus kapcsolattartás előfeltétele az Ügyfélkapu regisztráció - beadványát, keresetét 3 példányban, okirati tanúk által ellenjegyzetten aláírva kell benyújtani. A kereset papír alapú benyújtása történhet a bíróságnak tértivevényes levélben való megküldésével, ügyfélfogadási időben a bíróság kezelőirodáján történő beadással, avagy a bíróság épületében lévő gyűjtőládában - hivatali időben - történő elhelyezéssel.

A gondnokság alá helyezés keresetben fel kell tüntetni, illetve a keresethez csatolni kell:

  • az alperes természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét, tartózkodási helyét, egyéb elérhetőségét
  • azt, hogy ki, milyen jogcímen (gondnokoltnak kicsodája), milyen ügycsoportok tekintetében vagy teljes körűen kéri-e az alperes cselekvőképességét korlátozni, illetve azt, hogy milyen okból
  • amennyiben a korlátozás a cselekvőképesség teljes vagy vagyoni jogokat is érintő korlátozására is irányul, alperes bankszámlakivonatait - amennyiben van bankszámlája -, ingatlan tulajdonait igazoló tulajdoni lap másolatokat is csatolni kell
  • amennyiben ingatlannal való rendelkezés jogát érintő korlátozásra (is) irányul a kereset, akkor is csatolni kell az alperes

A gondnokság alá helyezés iránti pert a gyámhatóság akkor indíthatja meg, ha az arra jogosult hozzátartozók egyik sem kíván erre irányuló jogával élni, illetve a gyámhatóság felhívásának kézbesítésétől számított 60 napon belül a pert nem indítja meg.

A gyámhatóság a per megindítása előtt közigazgatási hatósági eljárás keretében - hivatalból, illetve bárki, bármely szerv bejelentése, illetve a hozzátartozók vagy az érintett kérelmére - a perindítás szükségességét megvizsgálja.

A perindítást megelőző eljárás során a gyámhatóság köteles az ügyfelet - akinek gondnokság alá helyezése szükségesnek látszódhat - személyesen meghallgatni, bizonyítási eljárásban - lehetőség szerint - az ügyfél állapotára vontakozóan szakorvosi, orvosszakértői véleményt beszerezni.

Ez rendszerint a közvetlen hozzátartozók tanúkénti, személyes meghallgatásával is jár.

A gyámhatóság eljárása során azt is vizsgálja, hogy indokolt-e zárgondnok vagy

Amennyiben a gyámhatóság zárgondnokot vagy ideiglenes gondnokot rendel, erről rendelkező határozata véglegessé válásától számított 8 napon belül keresettel köteles az ügyfél gondnokság alá helyezése iránti pert megindítani

Az ideiglenes gondnokot vagy zárgondnokot rendelő döntés ellen fellebbezésnek vagy más jogorvoslatnak nincs helye.

Az ideiglenes gondnok vagy a zárgondnok rendelésének szükségességét a bíróság a kereset benyújtásától számított 30 napon belül felülvizsgálja. Ha az indokolt és szükséges, azt a per jogerős befejezéséig fenntartja, egyébként megszünteti. A bíróság e körben előzetes bizonyítást folytathat le és elrendelheti az alperes szakorvosi, orvosszakértői vizsgálatát, illetve alperest meghallgathatja.

A bíróság előtti eljárás során is az alperes személyes meghallgatására kerül sor, továbbá a bíróság által - hivatalból, kötelezően - kirendelésre kerülő igazságügyi orvosszakértő által is megvizsgálásra kerül az alperes.

A bíróság az alperest akkor helyzezheti az arra jogosult személy keresete alapján cselekvőképességet érintő gondnokság alá az alperest a keresetben megjelölt ügycsoportokban, részlegesen, ha:

  • ügyei viteléhez szükséges belátási képessége mentális zavara folytán nagy mértékben csökkent
  • károsodástól való megóvása érdekvédelme másként nem biztosítható
  • családi-társadalmi, szociális helyzetére is figyelemmel

Teljes körű, általános gondnokság alá helyezésnek az előző bekezdésben írt feltételek fennállása mellett az ügyei viteléhez való belátási képesség állandó, nagy fokú és teljes körű hiánya esetén van helye.

A cselekvőképesség korlátozásának még részlegesen sincs helye, ha az érdekelt jogvédelme bármilyen más, a cselekvőképességet nem érintő módon biztosítható vagy a jogvédelmi szükségesség hiánya teljes hiányzik.

A gondnokság alá helyezést csak már bekövetkezett tények, múltbéli események és fennálló tények, körülmények alapozhatják meg, annak alapjául feltételezések, prejudikációk, jövőbeni feltevések nem alapozhatják meg. A cselekvőképesség intézménye sem retorzióként, szankcionálási jelleggel, sem prevenció céljából nem alkalmazható.

A gondnokság alá helyezés során a szükségesség-arányosság vizsgálata kiemelten hangsúlyos.

A bíróság - a felek bármelyikének kérelmére - a gondnokság alá helyezési per tartama alatt, amennyiben feltételei fennállnak, bármikor ideiglenes gondnokot rendelhet ideiglenes intézkedéssel és idielgnes intézkedés keretében - kérelemre - bármilyen más intékzedést is tehet, így pl. az alperes vagyonára zárgondnok rendelésével zárlatot is rendelhet. A gondnok személyéről ekkor is a gyámhatóság dönt. Az ideiglenes intézkedést elrendelő bírósági döntés - illetve a gyámhatóság által az ideiglenes gondnok kirendelése és zárgondnok rendelése tárgyában hozott határozatot hatályában fenntartó bíróság határozat is - fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.

A bíróság gondnokság alá helyezésről csak annyiban dönthet, amennyiben az a keresetben szerepelt, tehát cselekvőképesség részleges korlátozására irányuló keresetben meg nem jelölt ügycsoportban vagy teljes körűen, illetve a cselekvőképesség teljes korlátozására irányuló kereset esetében csak részleges gondnokság alá helyezésről a bíróság nem dönthet.

A gondnokot az alperes lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes járási (kerületi) kormányhivatal Gyámügyi Osztálya, közigazgatási hatósági eljárás keretében hozott határozattal rendeli ki.

Az eljárás során a gondnokolt meghallgatása kötelező, illetve a gondnokul rendelhető személyeket is nyilatkozatni szükséges, valamint meg kell hallgatni.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.07.03. 14:15

A gondnokság alá helyezésről bíróság dönt, perben. Annak a pernek a megindítására jogosult vagy.
A gondnokot, ha kell, majd a gyámhatóság fogja kirendelni, ott már lehet, hogy téged nem fognak alkalmasnak találni a mentális zavar miatt.

(Az ápolásnak, gondozásnak nincs túl sok köze a gondnoksághoz. Még ha hasonlóan hangzanak is.)

minimaxi # 2020.07.03. 09:32

Üdv.!
Édesanyám 96 éves, súlyos demenciában szenved. Én a lánya vagyok, 61 éves, pszichiátriai beteg (skizofrénia, depresszió). Nálunk lakik az Édesanyám tavaly július óta. Hárman lakunk együtt, az Édesanyám, a férjem és én. Én ápolom az Édesanyámat, aki 24 órás felügyeletet igényel. Kérdésem az, hogy gyámság alá lehet-e venni az Édesanyámat, és én lehetek-e a gyámja? (vagy esetleg a férjem?)Ha igen, akkor ez milyen módon tehető meg, ha nem, akkor annak mi a kizáró oka? Csak mi tudjuk ápolni az Édesanyámat, más megoldás nincs.
Előre is köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.12.14. 21:47

Gondnoka.

Kriszti1983 # 2019.12.14. 21:03

Szép estét!
Szeretném megkérdezni hogy lehetek-e a nagymamám törvényes képviselője vagy gyámja ha úgy látom hogy a fia nem a nagymamám érdekeit tartja szem elött a rehabilitációval kapcsolatban. Magyarul Ő elfekvőbe akarja bedugni még Én egy fizetős szociális otthont javasoltam a mama sporolt pénzéből. Azt tudni kell hogy a mama öregkori demenciától szenved.

MissPantera # 2019.08.06. 12:58

Én is a pénzadáson gondolkodom. ???? Papír munkát elintéztem a bíróságon és köszönöm a segitséget.

Bori Bori # 2019.08.05. 13:06

Átérzem és szorítok. Én 2017-ben 500 ezer forintot tettem le egy lakóotthon asztalára. Adományként könyvelték. A legtöbb pszichiátriai intézmény működési szabályzatában kizárják az ön- és közveszélyes betegek fogadását.

MissPantera # 2019.08.04. 18:16

Senkinek nem kívánom ezt a helyzetet, főleg terhesen... Persze, hogy nem én akarom gondozni, főleg úgy hogy ránk is veszélyes. Itt az a legnagyobb baj, hogy túl sok jog van adva az ilyen betegeknek. Így is ha sikerül valami hivatalos papírom, pénz nélkül sehova nem tudom helyezni. Nyugtom legyen, hitelt kell felvegyek, mert pár száz ezer félretett pénzzel nem tudok kezdeni semmit. Szorisatok, hogy sikerüljön valamit intézni...köszi

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.04. 16:19

Már folyik a per. Nem gondnokot akar ő igazából, hanem gondozót. De az egy másik téma.

rigoz # 2019.08.04. 14:07

Ideiglenes gondnokért, helyesen.

Családsegítőhöz ne forduljon, mert ilyen ügyekkel Ők nem tudnak mit kezdeni. Gyámhatósághoz akkor célszerű fordulni, ha egyik hozzátartozó sem kíván pert indítani nagy valószínűség szerint. Egyébként forduljon a bírósághoz.

MissPantera # 2019.08.04. 14:01

Még annyit kérdeznék, hogy érdemes e a gyámhivatal hoz forduljak ideiglenes gyámért vagy segítségért? Bírósághoz, vagy családsegitőhöz? Köszönöm az eddigi segítő válaszokat.

rigoz # 2019.08.04. 12:04

Azt teljességgel kizárt, hogy olyan ítéletet tudna hozni. Ez nem az az ügy, amiben születhet olyan határozat, ami mindenkinek tetszik.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.04. 11:33

Jaaaa.. Bocs. Fordítva értelmeztem. Akkor viszont ezt már megtanulta. :) (Bár jogerős aligha lesz időben. Ha csak le nem mondd mindenki a fellebbezésről.)

rigoz # 2019.08.04. 11:14

Látok benne rációt, hogy megteszi, hogy szept. 12-én lezárja az ügyet, amivel egy szép kis hatályon kívül helyezést kockáztat.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.04. 10:49

Akkor tényleg rutintalan a bíró. :) A rutinos ilyenkor úgy tűzi a határnapot, hogy még két éven belül befejezze. Különben írhatja az igazoló jelentést, és a minősítését is rontja.

rigoz # 2019.08.04. 10:40
  • két éves
rigoz # 2019.08.04. 10:39

Kicsit sem.

rigoz # 2019.08.04. 10:39

Az ügy szeptember 21-én lesz tíz éves, a következő tűzött határnap után 9 nappal.

És ennél cifrább eljárásjogi problémák is vannak az ügy körül...

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.04. 10:39

Kifejezetten "átlagos" perről beszéltem. Ez már nyilván nem az.

rigoz # 2019.08.04. 10:34

Abban az ügyben, amiről Én beszélek, ott már két intézmény kirendelés volt és majdnem egy elmemegfigyelés, amit a másodfok helybenhagyott, majd az elsőfok mellőzött.

Először a SOTE ÁOK IBOI lett kirendelve, mely elmemegfigyelést javasolt, arra a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - mint az ÁOK IBOI által javasolt intézmény - ki is lett rendelve, majd a megfigyelés elsőfok általi mellőzése után aztán az NSZKK-t rendelte ki indítványra a bíróság.

A SOTE és az NSZKK véleménye egyébként teljesen ellent mond egymásnak.

A SOTE-nek a szakértői vizsgálat kb. 5 hónapig tartott, igaz jelentős részt önhibáján kívül, de a nettó tartam is közel 1-1,5 hónap volt, az NSZKK-nak sokkal több, kb. 5,5 hónap.

Mondjuk a bíró is amatőr, relatíve kezdő, az iratok nagyságrendje mennyiségileg - jelentős részben a felperes gyámhatóság (XI. kerületiek, Cseh-Szakál féle bagázs) provokatív magatartásának köszönhetően - a tízezres nagyságrendet közelíti, az alszámok 320 felettiek.

Igaz, amiről Én beszélek, az még régi Pp.-s ügy.

Úgy néz ki az ügybe bele fog keveredni az ETT is...

Kovács_Béla_Sándor # 2019.08.04. 10:18

Ez ellen fellebbezésnek nincs is helye
Valójában nem is a fellebbezésre adtak neki határidőt, hanem az ellenkérelem beterjesztésére. Látszik a hosszából is.

rigoz # 2019.08.04. 08:38

Gondnoksági perben az ügygondnok részvétele kötelező, aki önálló peres fél. Az általános gyakorlattól eltérően a gondnoksági perben az ügygondnok nem a peres felet képviseli, hanem az eljárás legitimációját biztosítja, a gondnokolt/leendő gondnokolt "hátrányát" ellensúlyozva.

Ez ellen fellebbezésnek nincs is helye, a gondnokot az első tárgyalásra idézéssel, illetve az új, hatályos Pp. szerinti perekben a kereset megküldésével egyidejűleg kötelező kirendelni.

Bori Bori # 2019.08.04. 08:24

Ügygondnokot mi is kaptunk, az alperest képviseli a bírósági szakban.

rigoz # 2019.08.04. 07:32

@KBS: Én most a bíróság általi ideiglenes gondnokrendelésről beszéltem. De a gyámhatóságnak sem célszerű ilyen összecsapott döntést hoznia. Tudok olyan esetről, ahol a gyámhatóság rendelt ideiglenes gondnokot és éppen abba bukott bele, hogy mindenre ráment, amit Ő fontosnak vélt, csak éppen meg sem kíséreltek olyan szakvéleményt beszerezni, mely bármilyen érdemi állásfoglalást tartalmazott volna az alperesi, leendő gondnokolti belátási képességre, elmeállapotra nézve, évekkel korábbi véleményeket szedtek össze. A rendes vizsgálatot meg rá akarták hagyni a bírósági szakaszra, jól van az úgy jeligére.

Szemán Felicitász tanácsa többek közt az FT-n éppen ezen buktatta meg Őket. És egyébként sem volt ráadásul a döntés alapos, mert teljesen téves tartalmi irányba mentek el.

Aztán nekiugrottak megint, amibe szintén belebuktak, mert tévesen a Szemánék döntését úgy magyarázták, hogy csak a vélemény hiányán csúsztak el, amit kreáltattak véleményt, az sem volt semmire sem alkalmas több okból sem...

Az egészet művelő ügyintéző pedig már nem dolgozik ott, ahol, kicsivel több, mint egy éve.

Tehát a gyámhatóságnak is az javasolt, hogy minél több időt szenteljen a döntése meghozatalára.

Amúgy szerintem az ilyen eljárások leginkább elhúzó hatású körülménye egyáltalán nem az ellenkérelem előterjesztésének időtartama. A szakértői bizonyítás, na az igen, dehát az meg szükséges rossz.

@MissPantera: Az ügygondnok olyan ügyvéd vagy ügyvédi iroda, akit a relatíve vagy bírósági/gyámhatósági határozat alapján korlátozottan vagy teljesen cselekvőképtelen, törvényes képviselővel nem rendelkező félnek rendel(tett) ki a bíróság, hatóság.

Majdnem olyan, mint a gondnok, az eltérés annyi, hogy az ügygondnok az általa képviselt fél jogáról nem mondhat le, nevében egyezséget nem köthet, dolgot nevében nem vehet át, kivéve, ha nyilvánvaló károsodástól óvja meg.

A fellebbezési határidő biztos nem 30 nap, hanem legfeljebb 15, 30 napos fellebbezési határidő csak utólagos adómegállapítást tartalmazó határozat vagy ezzel összefüggő adóigazgatási eljárás megszüntető végzés ellen van.