Sziasztok,
egy ítéletben olvastam, hogy idézem: "a volt házastársnak a vagyonközösségen alapuló helytállási kötelezettsége járulékos jellegű, így az mindaddig nem évül el, amíg a főkötelezettel szemben a követelés érvényesíthető".
Ennek ismeretében ha egy hitelszerződést felmondanak 2014-ben, amelyet csak az egyik házastárs kötött korábban, de ezt a felmondást csak az egyik házastársnak küldik ki (aki kötötte a hitelszerződést) és utána a fizetési felszólítást is csak ennek a házastársnak küldik ki, MAJD 2019-ben ( 5 év elteltével) a volt házastárs is kap egy fizetési felszólítást (előtte ő semmilyen felmondást, felszólítást nem kapott), az álláspontotok szerint nem évült el?
Én úgy gondolom, hogy a volt házastárs helytállási kötelezettsége annyiban járulékos jellegű, hogy a "házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn" és nem osztom azt, hogy annyiban is járulékos jellegű, hogy a volt házastárssal szemben mindaddig nem évül el, amíg a főkötelezettel szemben a követelés érvényesíthető.
Azt elfogadom, hogy ezt a hitelszerződést a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, DE úgy gondolom, hogy a házastársakkal szemben ez a követelés külön-külön is elévülhet, ha - a mi példánkat is alapul véve - a volt házastársat nem értesítik a felmondásról, majd nem szólítják fel 5 évig sem, csak a felmondás közlésétől számított 5 éven túl kap egy felszólítást.
Köszönöm véleményeteket!
Üdv,
Dani