Házastárs kiesése az öröklésből


ObudaFan # 2020.12.31. 11:17

Nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.

Hogy mire volt kilátás, az egy nem egyszerű bizonyítási kérdés, fel kell deríteni, hogy miért fizetett ő bármit, miért nem indult meg a per (attól, hogy az egyik fél betegeskedik, ennek még egészen biztosan nincs semmilyen akadálya.)

Horváth Annamari # 2020.12.01. 11:33

Üdv!

Édesapám nemrég elhunyt. Édesanyám már korábban elhunyt, van egy féltestvérem, édesapánk közös. (A féltestvérem egyébként kiskorú, őt az édesanyja képviseli majd, akivel sikerül majd megegyezni és mindenben egyetértünk a hagyatékot illetően.)

Az apám és a második felesége el akartak válni, el is indították a válást tavasszal, erről annyit tudok, hogy nem írták alá végül (édesapám már akkor betegeskedett, így nem tudott megjelenni az aláíráskor), de nem is vonták vissza a válási szándékukat. A feleség követelése 4 millió Ft volt a váláskor, ezt az apám kifizette neki. Írásos bizonyítékom nincs, de ezt maga a feleség mondta el nekem. Apám halála előtt fél éve már nem alkottak sem élet- sem pedig vagyonközösséget.

A válási szándékot és a kifizetést igazoló alátámasztó dokumentumokat a hagyatéki tárgyaláskor a közjegyző felkutatja, ha hivatkozom az Új Ptk.-VII könyv 7:62. § Házastárs kiesése a törvényes öröklésből szakaszra?

Követelhet-e bármit az örökségből a feleség, ha arra hivatkozik, hogy nem szakadt meg közöttük teljesen a kapcsolat, gondolok itt arra, hogy édesapám betegeskedése alatt ő intézte a közüzemi díjak befizetését és bevásárolt (édesapám költségén, természetesen).

Előre is köszönöm a választ!