Apaság vélelmének megdöntése


clara79 # 2009.10.28. 21:17

Szia Andy30!

Én úgy tudom, hogy az a legegyszerűbb, ha összeházasodtok, még a baba születése előtt. AZ esküvő után már be lehet jegyezni az új férjet apaként. Sajnos én már erről lekéstem, úgyhogy Nekem marad az apaság vélelmének megdöntése.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.10.29. 08:03

Ha valaki házasságot köt, miközben a meglévő házasságát még nem bontották fel, az nem a gyermek apaságának rendezése, hanem bűncselekmény.

Suzy39 # 2009.11.04. 16:45

Tisztelt Dr.Grád András Úr!

Egy hónapja született a kislányom aki a volt férjem nevére került mert a születése idöpontja nem haladta túl a válástól számitott 300 napot.
A jelenlegi párom aki a gyermek biológiai apja már terhesség alatt szerette volna meg tenni az apasági nyilatkozatot de közölték hogy ezt addig nem lehet mig le nem tellik a 300 nap.Szóval ezért a gyermek a volt férjem nevére került.
Most szerettük volna végre a nevére iratni a kislányt de a gyámhivatalba közölték hogy ez nem olyan egyszerü mert ha én az anya adom be az apasági vélelmének megdöntése iránti kérelmet akkor a gyermeknek kell egy ügyvéd/gondnok/aki képviselné hivatalosan akinek legalább 20ezer forintot kéne fizetnünk..Ezt sem igazán értem hogy miért kell nekem fizetnem hogy ha ez hivatalból rendelik el??? mellékesen megjegyzem, hogy a bünözöknek hivatalból kirendelnek ügyvédet akiért nem kell fizetni...a gyermek név változtatásához meg fizessünk mi??? Hogy van ez? Jah és még azt is közölték hogy legalább fél egy év mire ez lezajlik mert hogy nem egy hanem több tárgyalás lenne..nem tudom miért? mert a volt férjem is mindenben benne van hogy minnél előbb rendeződjön a dolog vagyis nem lenne akadály...A gyámhivatali ügyintéző még azt is közölte hogy dns tesztet is kell csináltatni amit ha jó ügyvédje van a gyereknek akkor szociális alapon talán nem kell kifizetnünk ami kb 100-150ezer forint lenne...mit ne mondjak elhültem...
tényleg igy van ez? ezeket nekünk kell fizetni??
itt olvastuk hogy be adhatja a volt férjem is ezt az apasági dolgot.Kérdezném hogy akkor mi a menete? hogy kéne belevágni? hova kell mennünk?milyen költségek lennének?...stb...

Előre is köszönöm a válaszát Nagy Józsefné

ObudaFan # 2009.11.04. 19:21

Mivel a gyermeket te ebben a perben nem képviselheted, ezért szükséges neki ügygondnokot kirendelni, ami valóban költség. (Mellesleg a büntetőeljárásban a kirendelt védő munkadíját a terhelt csak felmentés esetén nem viseli.) Az a helyzet, hogy itt persze az fogja előlegezni a költségeket, aki a pert megindítja, de egyben pernyertes is lesz, így végül viselni meg a másik fél fogja. Több tárgyalás azért lesz, mert apasági perben a bíróság akkor is köteles bizonyítást lefolytatni, ha mindkét fél egyezően adja elő a tényállást.

annaangyalka # 2009.11.05. 09:53

Szép napot mindenkinek!
Nos nekem is lenne gy kérdésem,bár elég kusza számomra ez az egész,de belevágok,és sűrítek :-)
A párom volt feleségétől van egy leányzója 3 éves.Idén Februárban mondták ki a válást,alig egy év házasság után.
Nos és itt jön ami érdekelne minket.
Szeretne kérni a párom apasági tesztet,de így válás után lehet-e ezt kérni?
Mi kell hogy ezt kérjük?
Házasságuk alatt,sőt a terhesség alatt is kételkedett abban,hogy a gyermek az övé,és ez most ahogy a Picike nő egyre szembetűnőbb,hogy nem hasonlít rá.
Tudom rosszul hangzik,hogy ezek után még azt merészelem írni,hogy szándékunkban áll magunkhoz venni,és felnevelni,de nagyon szeretnénk,csak ez a bizonytalanság a páromba,mély.
És egyáltalán van-e esélyünk magunkhoz venni,mivel nem vagyunk házasok,sőt nem is tervezzük ezt a lépést.
Mind a kettőnknek fix,és jól kereső állása van,az Édesanyával ellentétben,aki rettenetesen elhanyagolja gyermekét,és szinte nem is ő neveli.
Nekem is van egy 13 éves Fiam,és már úgy szereti a Csöppséget,mint az édes testvérét.
Szóval ha tudnak erre választ,avagy tanácsot adni,és nagyon megköszönném önöknek!
Előre is köszönöm válaszát-válaszukat!

ObudaFan # 2009.11.05. 09:59

Így három év elteltével az apa csak akkor indíthat önállóan pert, ha valamilyen új bizonyíték (pl. az általa készíttetett privát szakvélemény) arra utal, hogy nem az övé a gyermek. Egyébként az ügyészséghez lehetne fordulni, hogy az indítson pert, de az meg nem teszi meg, amíg nincs jobban megalapozva.

annaangyalka # 2009.11.05. 10:18

Hát most kicsit el vagyok kenődve ,hogy őszinte legyek.
Azt hittem ez megy egyszerűbben is.
De köszönöm gyors válaszát!

ObudaFan # 2009.11.05. 12:11

Nincs mit.

pazs # 2009.11.05. 12:36

Azért azt tegyük hozzá, hogy amennyiben sikerül perben megdönteni az apaság vélelmét, akkor gyakorlatilag minden esélyetek megszűnik arra, hogy magatokhoz vegyétek. Így viszont, míg az apa papíron is apa, lehet rá esély.

Suzy39 # 2009.11.05. 16:17

obudafan irtam emailt.Kérem tekintse meg.
Köszönöm az itteni válaszát.

Üdvözletem

Harcolnifogok # 2009.11.12. 20:38

Tisztelt Illetékes,
bonyolult történetbe csöppentem bele:
Párom 4 éven keresztül volt párkapcsolatban egy hölggyel. A hölgy várandós lett kapcsolatuk vége felé. A gyermek megszületett. 3 év huzavona következett - a hölgy pszichés állapota hagy némi kívánnivalót maga után. Páromnak nem engedte, hogy lássa a gyermeket, majd megjelent és pénzt követelt, majd újra eltűnt a gyermekkel. Párom szerette volna nevére venni a gyermeket, jogász közvetítésével is kérte, de a hölgy nem járult hozzá ehhez. Levelek, fényképek, hangfelvételek, hivatalos iratok tömkelege bizonyítja, hogy párom szeretett volna a gyermek édesapja lenni, és a hölgy többször mondta/írta, hogy ő az apa - hivatalosan viszont soha nem járult hozzá.

A gyermek már elmúlt 3 éves. Néhány hónappal ezelőtt kiderült, hogy a hölgy életében a párom mellett párhuzamosan volt egy kapcsolata, így nem biztos, hogy párom az apa. Párom úgy gondolja, hogy ő az, de nem lehet tudni, hogy ki az, a hölgy nem járul hozzá sem a gyermek anyakönyvi kivonatának kiadásához (úgy tudom, ezzel már lehetne apasági pert kezdeményezni), sem a genetikai vizsgálathoz. Az anyakönyvi kivonatban egy harmadik (nem fiktív) úr van megjelölve apaként. Lehet, hogy a hölgy már akkor házas volt, ezért lett megjelölve egy harmadik úr apának?

Hogyan lehet apasági pert kezdeményezni így? Elrendel ilyenkor a bíróság apasági vizsgálatot?

Előre is köszönöm válaszát!

Üdvözlettel:
Harcolnifogok

Kovács_Béla_Sándor # 2009.11.12. 22:11

Ebben az esetben az, aki apának véli magát, nem indíthat pert. Az apai státusz ugyanis rendezett.

monalisa1 # 2009.11.13. 08:12

Harcolnifogok,

Azzal egészítem ki az alábbi hozzászólást, hogy pert indíthatna a gyámhatóság vagy az ügyészség, de mivel az apasági státusz be van töltve nem biztos hogy fognak is - éppen a gyermek érdekeit szem előtt tartva.

Minden esetre a jelen helyzetben a hölgy a továbbaikban pénzt nem kérhet - nincs rá jogalapja.

Külön írom: kicsi a valószínűsége, hogy a férfi hozzájárulna a gyermek párod általi örökbefogadásához.

"Mona"
laikus hozzászóló

ObudaFan # 2009.11.13. 10:44

Már a gyámhatóság a gyermeknek rendelhet ki eseti gondnokot a most vélelmezett apa apaságának megdöntése iránti perre. Tehát aki apának gondolja magát, az erre próbálhatja megkérni a gyámhatóságot. Csak ha a most vélelmezett apa apasága megdőlt, indíthat apasági pert. Ugyanakkor a gyámhatóság csak akkor rendel ki eseti gondnokot, ha ez a gyermeknek érdekében áll. Ha pedig a gyermek rendezett körülmények között él, akkor nem áll érdekében.

annaangyalka # 2009.11.18. 09:22

Szép jó napot mindenkinek!

Már egyszer itt írtam egy kis történetet a páromról,és volt feleségéről,és a hároméves gyermekükről,aki nem biztos,hogy a páromé.
Nos elmentünk az Édesanyához,és kértük tőle hogy próbáljuk meg kihagyni a bíróságot,és csináljuk meg az Apasági tesztet.
Ő ezt felháborodottan elutasította ,és nem hajlandó azóta szóba állni velünk.
Szerettük volna felhajtás nélkül ezt megcsinálni,de sajnos ez lehetetlen,így sajnos nem marad más választásunk,mint a bíróságra vinni az ügyet.
Mire van szükségünk ahhoz,hogy elindítsunk egy ilyen pert?
Azzal tisztában vagyunk,hogy nekünk kell állni a per költségeit,és ebben benne van a teszt is,de ezen kívül még mire van szükségünk?

Előre is köszönöm válaszát!

ObudaFan # 2009.11.18. 13:54

A gyermek születési anyakönyvi kivonatára.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.11.18. 18:42

A kérdező nem figyelt, amikor korábban írtuk neki, hogy az apa nem fog tudni keresetet indítani.

ismeretlenül # 2009.12.29. 12:03

Tisztelt Dr. Grád András!

Elvált vagyok, nem rég lett vége egy éves kapcsolatomnak. A szakításkor derült ki, hogy állapotos vagyok. Ezt most már tudja az apa is. A gyermeket megtartom, igaz ezt Ő se ellenezte. Viszont nem szeretném, ha Ő lenne édesapaként megjelölve. Ilyenkor mi a helyzet, mit tehetek? Ha aláríratok vele egy lemondó nyilatkozatot az apaságról, ez elég, vagy egyáltalán kell ilyet tennem?

ObudaFan # 2009.12.29. 15:04

Ha nincs betöltve az apai jogállás, bármikor indíthat pert az apaság megállapítása iránt, erről le sem lehet mondani.

Laci80 # 2010.01.15. 12:27

Tisztelt Illetékes
volt egy kapcsolatom, egyszer voltunk úgy együtt, a hölgy terhes lett, a baba apukája én vagyok, hónapok óta nem tartjuk a kapcsolatot, én nem keresem őt, ő nem keres engem.Kérdésem a következő lenne, hogy tudnénk apaság megállapítást kérni? Nincs apasági nyilatkozat. Abban az esetben mi a helyzet, ha a hölgy esetleg örökbeadta a picit? Most kellett vagy kell megszületnie a picinek. Ha Bírósághoz fordulok,hogy szeretném ha megállapítanák az apaságomat? Mi szükséges ehhez? Milyen adatok? Illető hölgy beleegyezése szükséges? Indíthatok egyedül ilyet, vagy a hölgy is kell hozzá? Ha indítok a bíróságon ilyet, hogy állapítsák meg az apaságomat, mennyibe kerül? Ha megy idézés a hölgynek, s ha nem jelenik meg a bíróságon a megadott időpontban, akkor Őt büntetik valamivel? Mi a teendő abban az esetben ha ő a beleegyezésem nélkül esetleg örökbeadta a kicsit? Előre is köszönöm a válaszukat,se gítségüket !

ObudaFan # 2010.01.15. 13:07

Ha már örökbefogadták, akkor nincs mit tenni. Ha nem, akkor apasági pert lehet indítani. Ezt mind a gyermek, mind az anyuka ellen meg kell indítani a lakóhelyük szerinti helyi bíróságon. A te és az ő nevüket, lakcímüket kell a keresetbe írni, azt a kérésedet, hogy az apaságot állapítsa meg a bíróság, továbbá az anyával való kapcsolatod rövid leírását, azt, hogy miért gondolod, hogy te vagy az apa. Költségfeljegyzéses a per, így az illetéket nem kell előre leróni, de valószínűleg szakértői bizonyításra lesz szükség. Ennek a költsége a százezres nagyságrendet elérheti. Ha ezt nem tudod fizetni, a bíróságon, vagy a www.birosag.hu oldalon elérhető formanyomtatványon tudsz költségmentességet kérni.

Laci80 # 2010.01.15. 13:26

Tisztelt Ügyvédúr!

Köszönöm a válaszát. Még nem találkoztam az anyával, hogy megvan-e a pici, ha véletelenül összefutok vele, s nem hajlandó nekem semmit sem mondani, hogy mi lett a picivel, illetve az enyém-e a baba, ebben az esetben tudok mit csinálni, bíróságon kívűl? Szégyenlem magam, mert a terhessége alatt semmiben nem segítettem Őt, abban sem, hogy rendesen tudjon táplálkozni, pénzt sem adtam neki. Többször mondtam neki, hogy biztos nem az enyém a baba, de a hölgy biztos benne, hogy az enyém. Ha bemegyek a bíróságra, a gyámügytől kérhet bármilyen felvilágosítást a bíróság a hölgyről? Itt biztosan tudják, hogy mi történt a picivel. Tudtom szerint ha nincs apa feltüntetve a születési anyakönyvi kivonaton, a hölgynek megkell jelennie a gyámügyön családi jogállás rendezése miatt. A hölgy nélkül tehetek apasági nyilatkozatot a gyámügyön? A hölgy számíthat bármilyen büntetésre, pl. pénzbeni büntetésre, ha tudtom nélkül örökbeadta a picit? Mégegyszer köszönöm a választ

ObudaFan # 2010.01.15. 15:40

Ha megegyeztek, tudsz tenni elismerő nyilatkozatot, ha nem, nem. Ha a tudtod nélkül örökbeadta, esetleg nem vagyoni kártérítés iránti polgári pert tudok elképzelni.

_Wasp_ # 2010.01.15. 16:21

Obudafan, az vajon működhetne ebben a sorrendben, hogy: apasági per - örökbeadás megtámadása bíróság előtt - gyermek elhelyezése iránti kérelem?


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

csicsi76 # 2010.03.12. 09:51

Segítséget kérnék!
A helyzetem már szerepelt itt; nagyon röviden házas vagyok, de babát várunk a mostani párommal.
Odáig hamar eljutottunk, hogy apasági vélelem, meg annak megdöntése csak peres úton lehetséges. Ma voltam a helyi gyámhatóságon, ahol azt az infót kaptam, hogy minden bizonnyal egyetlen tárgyalás elég lesz, és vizsgálatok sem kellenek (vérteszt, DNS, stb) mert mindenki egybehangzóan ugyanazt állítja, sőt ilyen esetekben perköltséget sem szabnak ki. kb 3 hónapos ügyintézés.
Viszont találtam egy dokumentumot, amit ennél hivatalosabb formában sajna nem sikerült még megtalálnom, amiben az áll, hogy elkerülhető a pereskedés - csak részletek:
MÁSODIK RÉSZ

A ROKONSÁG

  1. Cím: A rokoni kapcsolat
  2. Cím: A leszármazáson alapuló rokoni kapcsolat
  3. Fejezet: Az apai jogállás keletkezése
  4. Fejezet : Az apaság vélelmének megtámadása

    18. §

(1) Nincs szükség az apaság vélelmének megdöntése iránti perindításra, ha az anya házassága alapján az apaság vélelme fennáll, a házastársak életközössége azonban már megszűnt és az a férfi, akitől a gyermek ténylegesen származott, a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak kívánja elismerni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a bíróság nemperes eljárásban a vélelmezett apa, az anya, valamint a gyermek vér szerinti apjának közös kérelmére megállapítja, hogy a gyermeknek nem az anya férje (volt férje) az apja. Az apaság kérdését ugyanebben az eljárásban a 6. § rendelkezései szerinti teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal kell rendezni.

(3) A (2) bekezdésben foglalt eljárás megindítására a 15.§-ban foglalt megtámadási határidők nem irányadók.

Ebből mi az igazság, ez hivatalos????
Tényleg, hány tárgyalás szükséges ehhez, ha mindenki egy és ugyazazt állítja?

Előre is köszönöm, üdvözlettel