Öröklés - mezőgazdasági földterület ajándékozás


Terminus # 2022.03.18. 12:42

Tisztelt szakértők!

2014-ben komoly értékű ingatlant (összesen 17 hektár szántóföld több helyrajzi számon, mai piaci értékét tekintve kb. 60-70 millió forint értékű) ajándékozott egyik fiú unokatestvérem részére az akkor 80 esztendős, jelenleg 88 éves anyai nagymamám. Nagymamámnak két lánya (ők az idősebbek) és egy fia van, a fia egyik gyermeke a szóban forgó örökös.)
Nagymamámnak összesen 7 unokája van a három gyermeke után, igazságtalannak érzem, hogy egyiküknek ajándékozta a szóban forgó földterületeket, ahelyett, hogy igazságosan elosztotta volna a gyermekei, vagy az unokái között.

Mi eddig nem tudtunk erről az ajándékozásról, viszont elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy ilyen értékű ingatlanegyüttest kizárólag egy unoka kap meg hat másik unoka kárára. A kedvezményezett unokatestvér, illetve annak apja (aki a nagymama férjének családnevét viszi tovább) eddig nem tájékoztatott erről bennünket, gyakorilatilag abban a tudatban voltunk, hogy az esetleges hagyatéki eljárás során majd igazságosan elosztoznak az örökösök az érintett földterületeken. Fontos megjegyezni, hogy az ajándékozást megelőző években is az örökös művelte a szóban forgó területeket, ő részesült az anyagi előnyökből, mivel ő foglalkozik mezőgazdasággal a családban - korábban a mama erre is hivatkozott, hogy azért ő műveli ezeket a területeket.)

Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy hagyatéki eljárás esetén megtámadjuk nagymamánk ezen döntését, vagy az örököstől anyagi ellenszolgáltatáshoz jussunk a nyilvánvaló igazságtalanság miatt?

Köszönöm válaszukat.

drbjozsef # 2022.03.18. 13:25

Terminus,

Az életében mindenki azt csinál a vagyonával, amit akar.
Semmi közötök hozzá.

Nem igazságtalan ez, inkább az elfogadhatatlan, hogy megkérdőjelezitek a döntését.

osztap # 2022.03.18. 14:03

Terminus,

Az örökösök legfeljebb kötelesrészt követelhetnek majd a megajándékozottól.

Azt is csak akkor, ha a nagymama az ajándékozástól számított tíz éven belül hal meg. Utána már azt sem. Drbjozsefnek teljesen igaza van: mindenki azt csinál életében a vagyonával, amit akar.

Olvasgasd a Ptk. 7:75-7:86. §-t.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Terminus # 2022.03.18. 14:22

Köszönöm az eddigi válaszokat! Még egy adalék: Ezeket a földeket, illetve további erdőterületeket kárpótlás során édesapám szerezte a 90-es években (aki a mama egyik lányának férje) a mama részére (azzal a céllal, hogy később az örökösök egyenlően részesülnek belőle), mivel a család többi tagját nem érdekelte a kárpótlási jegyek sorsa, akkor pl. a kedvezményezett unoka városlakó volt és semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz. A kárpótlási jegyek a mama tulajdonában voltak.

Így elsősorban érzelmi kérdésről van szó, hiszen olyan földterületekhez jutott unokatestvérem, amelyek édesapám közbenjárása nélkül nem kerültek volna a mama tulajdonába, mert más nem ment volna el a kárpótlásra.
Az önök értelmezése és a jog szerint tehát teljesen normális, hogy egy nagyszülő úgy dönt, hogy egy unokájával kivételezik, a többi hatot kisemmizi, annak ellenére, hogy az örökös semmivel sem tett többet a nagyszülőkért, mint a többi 6 unoka.

drbjozsef # 2022.03.18. 17:25

Terminus,

Jól érted. Sőt. Nemcsak a jog szerint van rendben.
Ha édesapád a mama részére szerezte, akkor vele kellett volna megbeszélnie.
Úgy látszik a mamád nem így gondolta. Előfordul az ilyen.

Ha ez érzelmi kérdés, akkor ne jogi megoldást keress. Menj el az unokatesóhoz, meg a mamához, és beszéld meg velük.

Akár az is lehet, hogy a mamát megvezették, becsapták - de nagy valószínűséggel ezzel se nagyon tudsz mit kezdeni. Bizonyítani nehéz, inkább lehetetlen.

Nem, a jog szerint nem tud kisemmizni, ahogy osztap írta, kizárni tud ezzel az örökségéből lényegében, de kötelesrészt (ha örökölnél, annak 1/3 részét) követelheted az unokatesótól, ha 10 éven belül meghal a mama. Utána azt sem.

Így döntött.

Terminus # 2022.03.21. 08:47

Köszönöm az újabb választ.
Nem tudom mi lenne a megoldás. A mama döntésén nem lehet változtatni, egyértelmű, hogy az unokatestvérem sem fogja felajánlani a földterületeket a többi unokatestvér részére az igazságos elosztás céljából. Ő a mezőgazdaságból él (egyébként fontos megjegyezni, hogy a mama férje, egykori nagypapánk TSZ elnök volt), egy abban érdekelt vállalkozó saját földterület nélkül semmire sem megy manapság. Emellett egy mezőgazdasággal foglalkozó cégnél dolgozik 8 órában, továbbá szarvasmarhákat nevel, melyeket később értékesít.

Apám anyámat és engem hibáztat azért, hogy nem megyünk oda és nem olvasunk be a mamának és az unokatestvérnek. (apám nem is beszél velem már, mintha ténylegesen én tehetnék mindenről) De erre azt mondtam neki, hogy nem csak engem károsítottak meg ezáltal, hanem 5 másik unokatestvéremet is, akik talán nem is tudnak arról, hogy a mama ekkora földvagyonnal rendelkezett apámnak köszönhetően, illetve a földek tulajdona nem fog ezáltal megváltozni. Azonban mivel a mama a földterületeket elajándékozta, a hagyaték során már nem lesz olyan ingatlan, vagy ingóság, amelyből ezt kompenzálni lehetne a többiek számára.

Hiába magyarázom apámnak, hogy ebben a helyzetben nem lehet mit tenni, nem képes megérteni.

Pl. egy balatoni nyaraló is a papa tulajdonában volt, ő még életében a három gyermek között elosztotta. Most mindhárom testvér 1/3 résszel rendelkezik, azonban a földterületeket öröklő unokatestvérem apja, és annak bővebb családja, barátai gyakorlatilag kisajátították magunknak az egészet. Bár azt hozzá kell tenni, hogy ők művelik a szőlőt, ők dolgoznak benne, illetve anyám nővére és annak családja, de ettől függetlenül minden lényegi kérdésből kihagyták anyámat a papa halálát követően. A szőlészeti felszereléseket anyám megkérdezése nélkül hazavitték (mivel ott is van szőlőjük, így a balatoni termés is otthon kerül feldolgozásra), a papa boros pincéjéből önkényesen dühöngőt alakítottak ki (szintén anyám megkérdezése nélkül, bár anyám gyakorlatilag hallgatólagosan beleegyezhetett, egyedül apámat zavarta, hogy mindent önkényesen átalakítottak. Pl. a nyaralót átszínezték, nem kérdezték meg anyámat, hogy szerinte jó lesz-e ez így, egyszerűen megcsinálták, mintha a sajátjuk lenne.) Mivel apám és anyám apám idős nagynénjét ápolták 2002-től 2014-ig (eltartási szerződéssel), így ez idő alatt nem is lett volna időnk odautazni, apám nagynénje állandó felügyeletet igényelt. Miután apám nagynénje 2014-ben elhunyt, anyám szeretett volna évente egy hetet a nyaralóban eltölteni, azonban a számunkra kiesett idő alatt anyám két testvére, annak gyerekei, barátai, ismerősei, segítői olyan mértékben odajártak a nyaralóba, hogy még erre az egy hetes időtartamra sem volt lehetősége anyáméknak. Annak ellenére, hogy az ingatlanadót az 1/3-része után folyamatosan fizeti. 2017 körül jelezte is ezt a mamának, illetve azt, hogy egy heti beosztást fog készíteni, ahol a három testvér heti váltásban használja majd a nyaralót. Mamának ez nagyon nem tetszett, azt mondta anyámnak, hogy akkor most minden tönkremegy ott. (Holott már tönkrement, hiszen a papa idejében megtermelt 5-600 liter bor helyett most jó, ha 100 litert termelnek ugyanannyi tőkén.). Az időbeosztás ellenére kb. két évvel ezelőtt egy olyan helyzet is adódott, hogy a földterületet öröklő unokatestvérem sógorának anyjának, illetve talán annak unokáinak (akikhez abszolút semmi közünk nincs) adták ki a nyaralót önkényesen. Anyám és apám éppen megérkezett, azonban ezek az idegenek is ott voltak annak ellenére, hogy már anyám lett volna a soros azon a héten. Mivel anyám megalkuvó, összetűzést kerülő csendes személyiség, ezért azt mondta apámnak, hogy azt az egy napot kibírják ezekkel az idegenekkel, amíg nem távoznak. De apám hajthatatlan volt, ő nem volt hajlandó velük egy légtérben maradni. Apám nem szólt nekik, mivel neki nincs tulajdona, de anyámnak jelezte, hogy neki kellene ezért szólni az idegeneknek.
Szóval hasonló esetek később is előfordultak, volt hogy másik unokatestvérem kicsit megsértődött, mivel pont arra az egy hétre akart volna odamenni, amikor anyám lett volna a soros, és anyám pont azon a héten szeretett volna egy nyaralni abban az évben. (az év többi hetében a beosztás ellenére a másik két testvér és annak bő rokonsága, ismerősei használták a nyaralót.).
Jellemző, hogy én már kb. 20 éve nem jártam ott, a papával szerettem is ott lenni, illetve emlékezetes nyarakat töltöttünk papával, mamával, és azzal az unokatestvéremmel, aki a földterületeket kapta. De ilyen háttér mellett nem szívesen mennék, mivel nem szeretnék idegenek mellett nyaralni. Anyám papa halála óta nem egyenrangú tulajdonostárs a testvérei szemében (papa talán anyámat szerette a legjobban, de ami a tulajdonában volt, azt mindent igazságosan osztott el a három testvér között.)

Kb. ez a háttere az egésznek, apám most anyám nyaralórészét is értékesítené, mivel szerinte mi másképpen nem látunk belőle egy forintot sem. Sőt, ha az övé lenne, akkor az anyámat ért igazságtalanságok miatt olyan embereknek is eladná, akik megkeserítenék a másik testvér helyzetét a nyaralóban.
Hiába mondtam neki, hogy 1/3 részt senki sem vesz, vagy csak nagyon áron alul, ezt sem érti meg, ő akár ingyen is odaadná valakinek, csak hogy anyám két testvérét bosszantsa. Anyám két testvére anyám részét megvenni nem tudná (kb. 60 milliót érhet az egész), és szerintem nem is akarná, mivel e nélkül is akkor nyaralnak ott, amikor akarnak.

Nem tudom, mit tanácsolnának a helyzetünkben, de szerintem nem nagyon lehet mit tenni ezekben az esetekben.

A földterületekkel kapcsolatban apám egyik ismerőse azt tanácsolta, hogy polgári peres útra kell terelni az ügyet a nagymama halálát követően, de véleményem szerint mivel a kötelesrész miatt említett 10 év addig jó eséllyel lejár, a 2014-ben elajándékozott földterületek már nem képezhetik a per tárgyát. Ha önök szerint van bármilyen jogi megoldás, hogy a nyaralóban lévő 1/3 részét valamilyen módon kifizessék anyámnak, illetve ha önök szerint polgári peres úton később valóban van lehetőség anyagi kárpótlásra a nagy értékű földterület ajándékozása miatt, kérem írják meg nekem.

Tisztelettel köszönöm, ha elolvasták ezt a hosszú magyarázatot.

drbjozsef # 2022.03.21. 08:52

Mondom : nem jogi probléma.

Kommunikációs.

osztap # 2022.03.21. 09:07

Terminus,

Nyaraló: Anyád megkérheti a többi tulajdonost, hogy vásárolják meg a tulajdoni hányadát, ő vásárolja ki a többit (ha tud fizetni), vagy adják el közösen az egész nyaralót. Ha nem tudnak megegyezni, pert indíthat a közös tulajdon megszüntetésére, kérve a bíróságot a fentiekre. Végső esetben a bíróság az egész nyaralót elárverezteti, és a pénzt elosztja.

drbjozsef # 2022.03.21. 09:38

osztap,

Nem az történne.
A közös tulajdont elsősorban természetben kell megosztani. Ami jelenthet területit, de időbelit is. Nyaralóknál ez szokás, és ha jól olvasom, nem is feltétlen lenne ez ellen mindenkinek kifogása. Osztott használat időszakokra.
A fenntartás persze továbbra is folyamatos vitaforrás lenne, szóval ha nem elég jó a viszony, jobb lenne a megegyezés és az értékesítés...

osztap # 2022.03.21. 09:50

drbjozsef,

Valóban, lehetőség van arra is. Itt valószínűleg a bíróság figyelembe fogja venni, hogy az időbeli megosztást a tulajdonosok már próbálták, és nem működött. De ez a bírón múlik.