Kedves Fórumtársak.
Egy kis (nagy) segítséget kérnék.
Nagymamám tavaly elhunyt, ingatlanát három gyermeke örökölte, akik közül ketten átadták az örökséget a harmadik gyermeknek, édesapámnak. Eddig egyszerű is a történet, most jönnek a bonyodalmak.
Kiderült, hogy csak 1/3 tulajdonrésze volt nagyimnak, mert a ház nem is az ő nevén van, hanem az ő édesanyjáén (vagyis dédim nevén). Így belépnek a képbe nagyim két testvérének örökösei (mert ők már nem élnek). A házat a mamám építette fel a háború után kis gyári keresetéből, de az akkori tanácsi emberke ezt nem vette figyelembe és mert a telek dédim nevén volt, a házat is dédim nevére írták. Bizonyítani ezt semmivel sem lehet. Hacsak azzal nem, hogy mikor beköltöztek a felépült házba, nagyim két testvére már rég máshol élt a családjukkal.
A házat, a telket nagyim három gyermeke gondozta. Dédimet nagyim temettette el. 50 év után olyan ember is részesedhet, aki - vidékiesen szólva - egy kapavágást nem ejtett ott? Soha semmilyen anyagi ráfordítással nem éltek az ingatlanon? Most pedig tartják a markukat? Apukám, aki haláláig gondozta nagyimat, rendben tartotta az ingatlant, anyagi ráfordításai voltak, ő pedig fizessen idegeneknek?
Mit lehet tenni? Ha mindenképpen osztanunk kell az örökséget, élhetünk-e igényünkkel, hogy az elmúlt évek ráfordításait viszontköveteljük a felbukkant örökösöktől?
Minden segítségért nagyon hálás lennék. Előre is köszönöm.