Örökbefogadás felbontása

Kedves Mindenki!

Csak a lényeget írom: 3éve örökbe kellett adnom a gyermekemet, nem volt más választásom, nem engedtek haza vele. Nyílt örökbefogadással történt. a gyámhivatal képzelt apát jegyzett be. A lemondás után sikerült megtalálnom a gyermek apukáját, elmondtam neki mi történt és kerestönk egy ügyvédet. Két éve húzódik a per, a dns vizsgálatot nem akarja a bírónő elrendelni, 4 tárgyalás volt eddig 6 tanút hívtak be hogy a párommal való együttlétünket igazolja. Idén februárban megszüntette a pert, hogy a kiskorú családi jogállása rendezett, apai jogkör be van töltve, az örökbefogadás által.Így dns-nek nincs helye. Mi ezt megfellebbeztük, de a kislányom október végén lesz 3 éves, és úgy tudom, utána már az örökbefogadást nem lehet felbontani. Tehát mindenképpen kicsúszunk az időből. Ismerem az örökbfogadó szülőket, peren kívül meg lehetne egyezni? esetleg anyukám kérhet-e láthatást. Ha ez szándékos időhúzás mit lehet tenni?

Kedves legolo!

Valószínű mindannyiunk életében történtek, történnek dolgok, amit szeretnénk meg nem történtté tenni. Teljes mértékben megértem az elkeseredését és az igyekezetét a gyermek visszaszerzésére. Azt is elfogadom, hogy akkor nem látott más kiutat. De...

Mi is örökbe fogadtunk egy kisfiút immár 20 éve. Tehát nem a "kibicnek semmi sem drága" szemszögéből beszélek. Nagyon szerettük és ma is nagyon szeretjük őt. Ő tudja, hogy nem a saját fiunk. Sokáig izgultunk, hogy mi történik, ha megjelennek a vér szerinti szülők. (Szerencsére nem következett be.)

Ő is hozzánk ragaszkodik, bennünket tart a szüleinek, hiszen mi neveltük, szerettük és minden tőlünk telhetőt megadtunk neki. Aki örökbefogad, nagyon vágyik a gyerekre és biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti őket és különösen azt az egyet sajátjaként tudja szeretni, akivel megajándékozta a sors és a törvény.
Biztosan Ön is nagyon szereti, hiszen 9 hónapig hordta a szíve alatt. De pont ezért - mert nagyon szereti - nem lenne szabad a kis életét így megzavarni. Ő még nem értené, hogy mi történik, csak azt érezné, hogy elszakítják azoktól, akikhez Ő tartozik, és akiket Ő nagyon szeret. Ők jelentik számára a biztonságot, a szobája a biztos menedéket, a játékai a barátokat.
Ezerszer végiggondoltam annak idején, mit tennék, ha a szülők megjelennének. Az alábbi döntésre jutottam:
Mindenképpen azon lettem volna, hogy a gyerek a mi családunkban maradjon. De minden igyekezetemmel arra törekedtem volna, hogy jó barátság alakuljon ki köztünk és a vér szerinti szülők között. És őszintén és nyíltan, egy percig sem hazudva a lehető legtermészetesebb módon tartottuk volna felszínen - nem különösebben magyarázkodva - mindkét kapcsolatát a gyereknek - mint egy családi jó barát házaspár. Nem baj, ha az elején nem értette volna, miért anyu és miért apu két-két személy, ráért volna megérteni.
De úgy gondolom, hogy ez lett volna az Ő érdeke. Lehet, hogy ez utópia volt részemről, hiszen kétszer két ember kell hozzá, de én ezen munkálkodtam volna.
A lényeg mindenképpen az, hogy mi a gyerek érdeke, hogy sérül a legkevésbé. Kell-e egyáltalán sérülnie? Tudom, vér szerinti szülők gyakran mondják, hogy a szülő szeretetére van szüksége a gyereknek. Higyje el, a nevelő szülő a szeretetében nem mérlegel. Úgy lehet szeretni az örökbefogadott gyereket is, mint a sajátot. Ezt is tapasztalatból mondom, miután 16 éves a saját fiam. És ők ketten igazi testvérként szeretik egymást.
Gondolja végig. Legyen a gyerek közelében, figyelje a fejlődését, szeresse őt. De ne szakítsa ki a jelenlegi környezetéből.

Bármilyen fájdalmas is: jogilag nincs mit tenni. A pernek nem a mostani kifejlete a meglepő, hanem az, hogy miért nem hoztak mindenféle bizonyítás lefolytatása nélkül elutasító ítéletet mindjárt az elején.