Kiskorú veszélyeztetése


Zsazska # 2010.07.07. 07:11

Kérem, segítsen egy jogász is!

Köszönöm!

Malacka88 # 2010.10.11. 10:16

Sziasztok!

Remélem valaki tud segíteni.
5 éves kislányról van szó, az anyjával lakik.Elhelyezve nincs, az anya csak fogta és elvitte.
Bizonyíthatóan nagyrészt a nagymama neveli.Ő viszont mikor a saját lányát nevelte börtönben volt kiskorú veszélyeztetése miatt.Az élettársát pedig elmegyógyászaton kezelték. A kislánynak a fél lábfején égési sérülés van, a mamánál ráesett a lámpa.A kapcsolattartást akadályozzák.
Ez így már kiskorú veszélyeztetésének minősül?
Ha igen, akkor ezek alapján elvehetik az anyától?

sagit # 2010.10.11. 10:24

Hogy vennék el mikor nincs is elhelyezve nála?

Malacka88 # 2010.10.11. 10:35

A gyámhatóság tehet valamit?
Ha nem feltétlenül szükséges, az apa nem akar bíróságra menni, mert lássuk be, egy apának sokkal kisebb eséllyel ítélik a gyereket.És ha mégis az sem két nap.Addig mit tehet az apa hogy biztonságban tudja a gyerekét? Lopja el az anyától?

sagit # 2010.10.11. 10:47

Szomorú helyzet de gyermekelhelyezési per az egyetlen megoldás az ilyen helyzetben. Addig míg nem dönt a bíróság mindkét szülőnek ugyanannyi joga van.

sió # 2010.10.11. 13:14
  • gyermekjóléti szolgálat. Ott bejelenteni. Megkeresik és eldöntik, hogy szükség van-e azonnali beavatkozásra.
  • Feljelentést tenni a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt. Az égést, és egyéb külsérelmi nyomot bizonytani kell tudni!
  • Nem olyan egyszerű elvenni az anyától/gondozó szülőtől. Azt kell bizonyítani, hogy alkalmatlan a gyerek nevelésére. Ha drogos, alkoholista, prostituált, akkor többnyire mindhárom tényező együttes jelenléte sem biztosíték minderre. Ha ugyanez úgy van jelen, hogy a férj/apa egyszer is fenyegetően néz, / vagy valaki annak látja,/ akkor már deviáns, agresszív, összeférhetetlen.
  • A gyámhatóság csak bírói út után van jelen.
  • Lopja el? Igen. Közben sérül a gyerek, sérül a szülő, sérül mindenki. Aztán visszalopja a másik szülő, és ez így megy, amíg az érdekérvényesítőbb félnek oda nem ítélik a gyereket. Ez nem feltétlen azonos a jobb szülő fogalmával. Tehát senki nem szól egy szót sem, ha ellopja a gyereket. Amíg nincs elhelyezve, addig közös szülői felügyelet van, és addig teljes joggal magához veheti bármelyik fél. Ha nem fél!
Malacka88 # 2010.10.11. 20:07

Sajnos az anya nem fogja fel hogy az apának ugyanannyi joga van a gyerekhez.Szerinte ha az apa elhozza akkor ő a rendőrökkel visszavitetheti mert az apa "emberrablást" követ el.Ellopni ezért nem akarja, mert nem akarja hogy a gyerek sérüljön.Így viszont esélye sincs, mert az anyjánál lakik már egy ideje.
El vagyok keseredve...

sió # 2010.10.11. 20:23

A rendőröktől nem kell félni. Ha nincs végzés, akkor a rendőr köszön. Senkit sem fog meghurcolni, mert nem teheti. Ha nem lopja el, akkor a bíróság később a huzamosabb időt egyik szülő háztartásában nevelkedett szlogennel megállapodásnak fogja titulálni. Ebből, pedig nincs kiút. Ha megállapodásnak hívja, akkor már csak az elhelyezés megváltoztatása címszóval lehet a gyerek elhelyezés megváltozatását kérni. Ott pedig a minimum, hogy megváltozott körülményeket kell bizonytani. De ha nőivarú a gondozó szülő, akkor ma ebben az országban nincs az a bíróság aki az apának ítéli a gyereket.

Maximum egyesek lázálmában.

A jogsértések, és jog félre értelmezések, bírói tévedések mind-mind nem fognak játszani. Hazudozhat akármelyik bíróság, azt amit csak akar. A lényeg hogy maradjon a gyerek az anyánál.

Ha gyereket akar az apa, akkor lopja el, és vegye magához. És utazzon el vele 2 hónapra, hogy az anyját elfelejtse. Utána lehet 0,5 % eséllyel indulni az ideiglenes elhelyezésért.

Sajnos nincs más út. Aki mást mond az olyan fára akar mászni, ami rég ki van vágva!

MajorDomus # 2010.10.11. 22:17

Sajnos ez van.

tóth beatrix # 2010.11.01. 18:31

sziasztok! nagy segitségre lenne szükségem ! a nevelt fiam jelenleg az anyukájával él ahol folyamatos kiabálásnak illetve durva szavaknak esetenként pofonoknak is ki van téve! ami nagyobb baj hogy az anyuka jelenlegi párjának van 1 fia aki 9 éves és folyamatosan bántalmazza a nevelt fiamat aki 4 és fél éves! rugdossa pofozza illetve torok vágásokkal fenyegeti!! mivel a fiunk picike és gyáva igy nem tudja magát megvédeni sem és szolni sem mer csak nekünk mert utánna jönnek az ujjabb fenyitések! nem tudjuk mit tegyünk a foltokra azt mondják máshonnan is lehet és a kisfiu szavára nem adnak mert picike! kérlek titeket segitsetek minnél hamarabb ha lehet! előre is köszönöm mindenkinek!

V.a.laki # 2010.11.01. 18:45

Sziasztok! Nekünk is tanácsra lenne szükségünk. Párom a kislányát 3 éves kora óta hozhatja el láthatásra. Egészen augusztusig két hetente el is jött hozzánk a kislány, mindig nagyon jól érezte magát nálunk, de folyamatosan ellenünk hangolják, és nem nevelik arra otthon, hogy a párom az apukája. Szeptember óta a kislányt lehozzák a ház elé - ezzel biztosítják a láthatást állítólag - a gyerek közli a párommal, hogy nem akar jönni. A nagymama hozza le, de ő azt mondja, hogy nem szól bele mi történik, a párommal sem áll szóba. Anyukát meg nem is látja, sőt nem is köszön a páromnak. Teljesen patt helyzetben vagyunk. A gyámhivatalhoz adtunk be kérelmet, de eddig még semmi nem történt. Ha tudtok nekünk segíteni előre is köszönjük.

ObudaFan # 2010.11.02. 08:43

tóth beatrix

A gyámhatósághoz kellene fordulni.

V.a.laki

Meg lehetne próbálni egy pert az elhelyezés megváltoztatása iránt.

Basthet82 # 2010.11.20. 17:06

Sziasztok!

Ha tud valaki, akkor segítsem. A férjem akitől válok elvitte a kissebbik gyermekem, és nem engedi látnom sem nekem, sem a 6 éves bátyjának, ráadásul azzal vádol, ogy veszélyeztetem az ő életét, mert rá fogok támadni, ő 160 kiló én 60 vagyok, így furcsa a kép.

Bemásolok egy levelet, amit a leendő volt férjem tisztelt ügyvédje akar velem aláírattatni, hogy láthassam a még 3. évét be nem töltött kisfiamat. Kíváncsi lennék ki írná alá, de ha hasonló ügyetek van és szeretnétek olyan ügyvédet, aki nem híve a tisztességes útnak forduljatok nyugodtan ehhez az ügyvédhez, mert egy garantáltan gerinctelen ügyvéd, aki visszaél azzal hogy valaha bontóperes bíró volt, de már rég nem praktizál. Ha akarjátok megtaláljátok Bp. 13 kerületében G. András.

Nyilatkozat

Alulírott XX sz: XX (születési hely: .............., születési idő:................., anyja neve: ....................., lakóhelye: .........................) jelen nyilatkozat aláírásával visszavonhatatlanul kijelentem, hogy XY házastársamtól született gyermekem (született Bp., ............) közös gyermekünkkel való kapcsolattartásaimra rendőri kíséret nélkül és egyedül érkezem, rendőrt vagy más személyt a kapcsolattartások időtartamára sem hívok.

Tudomásul veszem, hogy közös gyermekünk a bíróság ezzel kapcsolatos jogerős határozatáig XY férjem nevelésében és gondozásában marad, a közös gyermekünket erre tekintettel meg sem kísérlem önhatalmúlag magammal vinni, és a kapcsolattartások időtartama alatt XY férjemmel szemben semmiféle erőszakos cselekményt vagy más bűncselekményt nem követek el.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a fenti nyilatkozatomban vállaltak bármelyik részét nem tartom be, XY férjem a kapcsolattartást nem fogja lehetővé tenni, illetve a már folyamatban lévő kapcsolattartást egyoldalúan megszakítja, a bíróság ezzel kapcsolatos jogerős döntésének meghozataláig.
Budapest, 2010. .........

ObudaFan # 2010.11.21. 09:43

A bíróságtól kérd, hogy az elhelyezésről és a kapcsolattartásról hozzon ideiglenes intézkedést.

MajorDomus # 2010.11.21. 12:42

Látta mar orvos ezt az embert ?

Basthet82 # 2010.11.21. 13:39

A bíróságon már bent van az ideiglenes intézkedés, de sajnos hazánkban igen rossz szerkezetű a családjog, és sok a kiskapu benne, a bíróság meg túl lassú. Marad a reménykedés.....

ObudaFan # 2010.11.21. 15:42

Ez így meglehetősen általános.

sió # 2010.11.21. 19:07

ő 160 kiló én 60 vagyok, így furcsa a kép.

Azért vegyük hozzá, hogy a férfiakat bántalmazó nők java része éppen az ilyen kilós egyensúlymérés mögé bújik.

Tapasztalataim szerint simán megüti a 60 kilós nő a 160 kilós férjet, és abban reménykedik hogy az nem adja neki vissza.
Ez az esetek döntő többségében így is van, a 160 kilós férfi egyetlen fújásától holtan esne össze a 60 kilós nő. Tehát a férfi tudja ezt, és nem fogja megütni a nőt.
Éppen az erőfölény miatt.
Viszont halottam olyan esetről, amikor több mint 10 évig bántalmazta a gyenge nő a férfit, aki 10 év után megelégelve a női agresszivitást egyetlen jól irányzott sallerrel elintézte a dolgot. Meg magát is.
A nőnek megroppant a nyakcsigolyája, és hónapokig nem tudta használni egyik kezét.
A férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, holott volt hogy álmában a nő cigarettacsikkel megégette pl, a férfi kezét!
A nő 10 évi terrorizálása, és a férfi állandó provokációja a háttérben maradt.

Tehát tanulságképpen leszűrendő, kedves ObudaFan, hogy nem feltétlenül a férfit kell látni orvosnak!

A jelen esetre nem szeretném mindezt ráhúzni, csak példaképpen írtam be.

macilaci78 # 2010.11.22. 08:50

Persze, kétszer is! Mindkét alkalommal a feleségem (Basthet82) által az én sérelmemre és a közös gyermekünk sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. Ezek miatt immár két büntetőeljárás is folyik ellene, az egyik a rendőrség feljelentése alapján a rendőrség épületében elkövetett kiskorú veszélyeztetése és garázdaság, a másik 'csak' a sérelmemre 3 rendőr szeme láttára elkövetett könnyű testi sértés miatt." :-)

Böbe87 # 2010.11.23. 10:06

Tisztelt Szakértők!
Kérném szíves segítségüket, egy nagyon komoly helyzetben vagyunk!
Édesanyám problémája igazából, de nem tudom nézni a tehetetlenségét!
Van egy 20 éves öcsém, aki 3 éve otthagyta az iskolát, nem dolgozik, drogozik, lop, szemétül bánik az édesanyámmal. Megpróbálta kijelenteni a Polgármesteri Hivatalban, de lévén, hogy oda született, és az az állandó lakcíme, így nem lehet, csak ha önmagától elköltözik! Ezt persze nem akar! Tudni kell, hogy van egy 6 éves húgom, aki nap mint nap nézi a veszekedéseket, az öcsém ellopja anyám utolsó forintjait is, ott drogozik a lakásban, tehát a húgom veszélynek van kitéve! Ma bement anyukám a családvédelmi hivatalba és ott azt mondták neki, hogy nem veszik fel a kislányt védelembe, mert azt csak a szülő ellen tehetik... Így édesanyám nem tud semmit tenni az öcsém ellen! Kérem én, mit tehet egy anya, hogy megvédje a kiskorú gyerekét egy közveszélyes hülyétől, aki múlthéten majdnem megütötte, és mindezt a kislány is végignézi! Kérem segítsenek, hátha van valami kiskapu....
El lehet vitetni rendőrökkel, amikor látszik rajta, hogy füvet szívott? Ja, és a barátnője is odajár, hiába próbálta anyu kitiltani, az öcsém "beszökteti"! El lehet valahogy tiltani a lányt, hogy ne jöhessen be a lakásba? Hogyan lehet megvédeni a húgomat a sérülésektől? Segítsenek kérem!!!!!
Köszönöm: Egy aggódó lány és testvér

ObudaFan # 2010.11.23. 10:54

Ha édesanyjáé a ház, az öccsét nem köteles oda beengedni.

Böbe87 # 2010.11.23. 10:58

Köszönöm, de a PH-ban azt mondták, hogy mivel az az állandó lakcíme, ezért igen! Ha rendőrt hív, még anyunak lehet belőle probléma! Csak akkor nem köteles beengedni, ha önszántából elmegy, és elviszi minden cuccát! Sajnos ezt nem teheti meg! :(
Azt mondták, hogy polgári peres eljárást kell indítani ellene, de az eltarthat 3 évig is! Az pont elég ahhoz, hogy a húgom végérvényesen tönkremenjen lelkileg! Ennyire szar lenne ez a magyar jog?

ObudaFan # 2010.11.23. 11:03

Attól, hogy oda van bejelentve, még nem kell beengedni, ha egyéb jogcíme az ott tartózkodásra nincs.

Böbe87 # 2010.11.23. 12:24

És azt hol tudom megnézni, hogy milyen jogcímen lehet ott tartózkodni? Mert az édesanyám az egyedüli tulajdonosa a háznak! Mi ott születtünk, az az állandó lakcímünk (az anyukánk által!)!

ObudaFan # 2010.11.23. 14:41

Ha a tulajdoni lapon nem szerepel az öccse, és bérleti szerződést sem kötött az édesanyjával, akkor kitehető onnan.