Gyermekelhelyezés, válás...

Több helyen levelezgettünk már zaklatásról. Fenntartom továbbra is, zaklatni csak azt lehet, aki hagyja, aki reagál. Ez tehát a lányodon is mulik.

Azt hiszem az előző válaszomból kifelejtettem az elévülést. Az elévülési határidő az államigazgatási eljárásban 3 év. Ez azt jelenti, hogy tegyük fel egy 2001 augusztusában elmaradt kapcsolattartás esetében, ha az apa bejelenti, hogy elmaradt, de a gyámhivatal nem intézkedett a mai napig, akkor az 2004. augusztusában elévült. Kivétel, ha közben mégiscsak intézkedett a gyámhivatal, tehát volt végrehajtási cselekmény. Ha például 2002-ben megbirságolták az anyát, akkor 2005-ben fog elévülni, szintén abban az esetben, ha a gyámhivatal semmit nem csinál a 2002-től eltelt időben. Ezt ugyan nem tehetné, mivel jogszabály kizárja, ugyanis az Áe. szerint addig kell a végrehajtási cselekményeket alkalmazni, amig eredményre nem vezetnek, tehát például ha birságot szabnak ki, és eredménytelen, ujra kiszabható a birság, amig az anya a kapcsolattartást nem pótolja, de ha a gyámhivatal a jogszabályok ellenére nem intézkedik a végrehajtás érdekében, akkor kártéritési felelőssége egyértelmüen megállapitható. Minden elmaradt kapcsolattartás esetében - természetesen csak akkor, ha a másik szülő kéri a végrehajtást - külön indul az elévülési idő. Tehát pl. 2001. augusztus 1 hétvégéjére 2004. augusztusának ugyanazon a napján jár le az elévülési idő. 2001 augusztus 3. hétvégéjére pedig 2004. augusztusának azonos napján. Figyelembe véve természetesen, hogy a gyámhivatal hibájából nem volt további végrehajtási cselekmény.

Ehhez persze az is kell, hogy a gyámhivatali határozat megfeleljen a jogszabályoknak. Az Áe. 82. paragrafus (3) bekezdése kimondja ugyanis, hogy amennyiben birságot szab ki a végrehajtó hatóság, a határozatban határidőt kell tüzni arra vonatkozóan, hogy az elmaradt cselekményt meddig kell pótolni. Ha ilyen határidő tüzés nem történik, akkor nyilvánvalóan a gondozó szülő befizeti a birság összegét - ha befizeti -, és utána nem fogja pótolni az elmaradt kapcsolattartást, arra hivatkozással, hogy a határozatban nem szerepelt. Igaz, ugyan, hogy jogszabály előirja, hogy pótolni kell, és a gondozó szülőre önmagában a jogszabály is kötelező (Gyer. 30. §), de ettől még a közigazgatási szerv hibás határozatát fogja kihasználni annak érdekében, hogy mentesüljön a pótlási kötelezettség alól. Ez kb. olyan, mintha valaki ellop egy autót, és tegyük fel kap egy pénzbüntetést. Ettől még az autót vissza kell adnia, és a pénzbüntetést is ki kell fizetnie. A pénzbüntetés ugyanis csak szankció amit azért kapott, mert elkövette a cselekményt. Az autó visszaadása - és ha kárt okozott benne annak kifizetése, illetve ha a gazdája addig kénytelen volt másik autót bérelni, a bérleti dij megfizetése és minden ezzel kapcsolatban felmerült kárának a megtéritése - a bünöző kötelessége.

Halihó!
Események a következők:
Hétfőn voltam a II. ker.-i Gyámhivatalban, ahol az előadóhölgy visszatért a szabadságáról. Ezért nem történt eddig semmilyen intézkedés. (Megdícsértem, hogy ő egy nélkülözhetetlen ember.) A Közigtől kapott Utasítás szerint le kell folytatnia egy új eljárást, ezért kitűzött 28.-ára egy palávert. (Az anya helyből megtagadta, arra hivatkozott, hogy beszéljen a gyámhivatalos hölgy az ügyvédnőjével.) A Gyámhivatalos hölgy viszont ragaszkodott ahhoz, hogy, ha írásban figyelmezteti az anyát, utána nem kérhetem az elmaradt láthatást. Nem írnám le, mit mondtam erre. (Pedig szalonképes!) Közölte, hogy a gyermek védelembevételét a Családsegítők intézik.
Átmentem oda. Ott az egyik családsegítő Gyes-re ment, a következő kilépett, azóta nincs senki. Viszont kérdésemre azt mondták, hogy a Gyámhivatal kezdeményezheti a gyermek védelembevételét....
Ma beszéltem a Köziggel telefonon, holnap megyek be személyesen elmesélni, mi az ábra.
Holnap este újra jelentkezem.

Hali mindenkinek!
Szóval ma elmondták, hogy csak a törvény adta lehetőségekből intézkedhetnek, de .... a legfontosabb számukra az egyértelmű Bírói Ítélet, mert ott minden konkrétan le van szabályozva. Amennyiben a Bírói Ítélet nem egyértelmű, pongyola a fogalmazás, vagy adott -előre nem látható - probléma nincs fixen írásban rögzítve, Õk nem tudnak intézkedni, mert nincs "kaptafa", amihez igazodjanak. Csak arra tudnak reagálni, ami az Ítéletben van!
Ilyen a Törvény.
Meg kéne módósíttatni a törvényt.
Hogyan?
Tutucs

A 30 napos államigazgatási ügyintézési határidő akkor is 30 nap, ha valaki szabadságon van, ugyanis a vezető a dolgozó helyettesitéséről köteles gondoskodni.

Esetleg egyet tehetnek, 30 nappal meghosszabbitják a határidőt erre hivatkozással. De legkésőbb a 60. napon ez esetben is köteles a gyámhivatal dönteni. Az Áe. ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy szabadság miatt a határidőt ismételten hosszabbitsák, vagy a 60 napot tullépjék. Ráadásul az sem biztos, hogy 30 nap a határidő, ugyanis végrehajtási ügyben 15 napot ir az Áe. azon esetekben, amikor a tényállás tisztázott. Akkor tisztázott, ha a kérelmed benyujtásakor tanukkal igazolod, hogy a kapcsolattartásra megjelentél, de az anya megakadályozta a kapcsolattartás létrejöttét.

Amit a figyelmeztetésről irtál, az ugy nem igaz.

A figyelmeztetésnek ugyanis arról kell szólnia, hogy figyelmezteti az anyát, hogy tartsa be a jogerős birói végzésben foglaltakat, és a Gyer. 30. paragrafusa - no meg az itéletben foglaltak - alapján haladéktalanul pótolja az elmaradt kapcsolattartást.

A haladéktalan viszont azt jelenti, hogy a következő olyan hétvégén, amikor nem lenne kapcsolattartás.

Amennyiben ez nem történik meg, és Te jelzed, hogy a birói itéletben foglaltaknak az anya még mindig nem tett eleget, kéred a birói itéletben foglaltak végrehajtását, akkor - mivel a figyelmeztetés ezek szerint nem járt eredménnyel - más eszközt, most már az Áe. végrehajtási szabályait kell a gyámhivatalnak alkalmaznia.

Ezek közül választhat, hogy birságot szab ki, vagy karhatalmi végrehajtást alkalmaz. A gyámhivatalnak azt az eszközt kell választania, amely a legnagyobb valószinüséggel eredményre vezet. Ha a birságot választja, akkor határidőt kell tüznie, hogy meddig pótolja az anya az elmaradt kapcsolattartást.

Amennyiben ezen határidő leteltéig nem pótolja, ez esetben vagy ujabb birságot kell kiszabnia ujabb határidő tüzésével, vagy amennyiben ugy látja, hogy a birság nem fog eredményre vezetni - tehát az anya nem pótolja az elmaradt kapcsolattartást - más eszközt kell választania.

Ilyen esetben csak a karhatalmi végrehajtási lehetősége marad, hiszen a birság sikertelen volt, és csak a birság és a karhatalmi intézkedés elrendelésének lehetősége áll fenn.

Ha ez is eredménytelen (például mert az anya elrejti a gyermeket, tehát a rendőrség kiérkezésekor például sem ő, sem a gyermek nem tartózkodik a lakásban), akkor a gyámhivatal ideiglenes hatállyal elhelyezheti a másik szülőnél, vagy gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt pert indithat.

Egyébként amennyiben egy szülő olyan mértékben veszélyezteti a gyermekét, hogy karhatalmi intézkedést kell igénybe venni, akkor teljes mértékben alkalmatlan a gyermek nevelésére, és ez megalapozza a gyermek másik szülőjénél történő elhelyezést.

Itt ugyanis arról van szó, hogy a gondozó szülő veszélyezteti gyermekét a kapcsolattartást akadályozó magatartásával, és ha a gyermeket szándékosan veszélyezteti, és a veszélyeztetés nem szüntethető meg, a gyermeket ki kell emelni a veszélyeztető családból. (Természetesen előfordulhat az is, hogy az anya nem tudja, hogy ez a magatartása veszélyezteti a gyermekét, ezért vannak az államigazgatási eljárás alapelvei, többek közt a fokozatosság elve, tehát ezért kell figyelmeztetéssel kezdeni az eljárást, és annak eredménytelensége esetén mindig egy kicsit erősebb fokozatot választani.)

Amennyiben a végrehajtási birság hatására az anya pótolja az elmaradt kapcsolattartást, de a kapcsolattartás akadályozása rendszeresen, többször ismétlődve fordul elő, akkor a védelembe vételi eljárás lehetőségét választhatja, ha attól várható, hogy az anya a gyermek veszélyeztetését - tehát a kapcsolattartás akadályozását - beszünteti.

A védelembe vételi eljárás célja az anya meggyőzése arról, hogy tartsa be a jogerős kapcsolattartást szabályozó határozatban foglaltakat.

Amennyiben a gyermekjóléti szolgálat ugy látja, hogy ez sikertelen - mert mondjuk ismételten akadályozza az anya a kapcsolattartást - ez esetben tájékoztatja a jegyzőt, hogy a védelembe vételi eljárás eredménytelen volt, a szülő nem hajlandó a veszélyeztetés megszüntetésére, ezért javasolja a védelembe vételi eljárás megszüntetését, mivel attól nem várható a gyermek veszélyeztetésének megszüntetése.

Ez esetben a jegyzői gyámhatóság a teljes iratanyagot átadja a gyámhivatalnak azzal, hogy a gondozó szülő veszélyeztető magatartásán nem hajlandó változtatni, a védelembe vételi eljárás emiatt eredménytelen, és nem is várható, hogy eredményes lesz.

Emiatt javasolja, hogy a gyermek veszélyeztetésének megszüntetésére a gyámhivatal más eszközt válasszon. Ez a más eszköz ez esetben is a gyermek ideiglenes hatályu elhelyezése, illetve a gyermekelhelyezési per meginditása.

A törvény tehát nem olyan, hanem ilyen, amilyennek irtam: Gyer. 30. 33. paragrafus, Gyvt. 68. paragrafus, Áe. 82. paragrafus (3) bekezdés. Módositásra semmi szükség, alkalmazni kellene csak.

A jogszabály mindig kaptafa, egyébiránt pedig a gyámhivatal, amennyiben nem tudja értelmezni az itéletet, kérhet birói értelmezést attól a birótól, aki az itéletet hozta.

Jelezheti azt is a biróságnak, hogy az itélet igy végrehajthatatlan, tehát hibás, vagy például hiányos.

Ez esetben az a fél, akinek az érdekében áll, kérheti a biróságot végrehajtható döntés meghozatalára (ez tulajdonképpen egy uj kérelem, ami arra vonatkozik, hogy egyes kérdésekben részletesebb döntést hozzon, vagy egyes kérdéseket, amiket korábban nem szabályozott, most szabályozzon. Például ha a szabályozás a gyermek 3 éves korában történt, és nem vette figyelembe, hogy a gyerek egyszer iskolás is lesz).

A pontos szabályozás egyébként ténylegesen megoldaná a problémát, de az elmaradt kapcsolattartások végrehajtására vonatkozó szabályoknak ilyen szempontból semmi köze az itélethez, tehát az elmaradt kapcsolattartást akkor is pótolni kell, ha tegyük fel az itélet nem rendelkezik róla, épp azért, mert jogszabály viszont rendelkezik.

Ha a kapcsolattartás ugyanis a kötelezett hibájából marad el, azt a jogszabály erejénél fogva - mivel jogszabály rendelkezik róla, és egy esetleges birói döntés sem lehet ellentétes a jogszabállyal - pótolni kell akkor is, ha az itélet nem egyértelmü. Például azért nem szokott egyértelmü lenni, mert nem derül ki, hogy mikor kell pótolni.

Pótolni elvileg az elmaradt kapcsolattartást követő hétvégén kell, és általában az itéletek is igy szólnak.

De ha tegyük fel az itélet igy szól, és a kötelezett a következő hétvégén nem pótolja, akkor nyilvánvalóan már csak más időpontban fogja tudni pótolni. A jogerős kapcsolattartási határozat végrehajtása pedig azt jelenti, hogy a gyámhivatalnak addig kell végrehajtási cselekményeket folytatni, amig az eredményre nem vezet, tehát amig a kötelezett nem pótolja az elmaradt kapcsolattartást, vagy ha a gyámhivatal ugy látja (2-3-szori próbálkozás után), hogy a végrehajtástól eredmény nem várható, ez esetben tér át a gyermekvédelem más eszközére (ideiglenes elhelyezés, illetve gyermekelhelyezési per).

Mindebből az is kitünik, hogy a figyelmeztetés, vagy a birság nem "váltja meg" a kapcsolattartás pótlásának kötelezettségét, tehát a kapcsolattartás nem "megvásárolható".

Hisz amennyiben igy lenne, egy milliomos szülő egyszerüen kifizetné a birságokat, és nem kellene odaadnia a gyermekét kapcsolattartásra. A végrehajtási eljárás célja az, hogy az elmulasztott cselekményt kikényszeritse, tehát a szankciókat addig kell kiszabni, amig a cselekmény meg nem történik.

Uff, Uff!
Újabb kérdések, problémák merültek fel.

A II. ker.-i Gyámhivatalban egy csipkeverő-néni intézte eddig (illetve nem-intézte) az ügyeimet, és október 11.-én megegyeztünk egy dátumban (25.-e), hogy összehozunk egy kerek-bútort, amit csak az anya, én-, mint apa, és a szép csipkeverő-néni ülünk körbe.
Tegnap, 19.-én rámtelefonált egy ország-nevű hölgy, hogy a csipkeverő-nénitől átvette az egész paksamétámat, innentől Õ lesz az ügyintézőm, és megerősítette, hogy az előre megbeszélt dátumon Õ hozza létre a fent említett bútort, sőt „végrehajtási intézkedést” emlegetett, amit Õ ott létrehoz.

Ma, 20.-án kaptam egy hivatalos levelet a II. ker.-i Gyámhivatal vezetőjétől, miszerint, idézem:

Határozat!
A Bp II. ker. Gyámhiv. Vezetője XY apa kérelmére kk.XY (a fiam) apai kapcsolattartási ügyében indult eljárás elintézési határidejét 30 nappal meghosszabbítja.
Indoklás
A hivatalos eljárás ismételt lefolytatása, mindkét szülő meghallgatása meg kell, hogy előzze a döntést. Ehhez szükséges a határidő meghosszabbítása. A határozat az ÁE általános szabályairól szóló többszörösen módosított 1957. évi IV. tv.15. §. (5) bekezdésén alapul.
Dátum, aláírás: XY hivatalvezető

És mindez úgy megy, hogy a Közignél voltam már bent személyesen, és ott azt (is) mondták, hogy október 31.ig van az elsőfoknak ideje, utána bekérik az összes aktát, és Õk veszik kézba az ügyemet. (+ én is telefonáljak, bármi történés van)

Szóval, most kinek higgyek, kinek van igaza, illetve mi a folytatás? Elmenjek 25.-én?

Apropó: Az EszCsM-fórumról eltűnt a topic-om. (Félek, hogy másoké is).

Menj el. Adj nekik még egy esélyt. Érdekelni csak az érdekelne, hogy mikori kérelemre hosszabbitotta meg a határidőt. Végrehajtási eljárásban ugyanis ha tisztázott a tényállás, akkor nem az Áe. 15, hanem az Áe. 78. § (2) bekezdése az irányadó, az pedig 15 napot ir. Tisztázott a tényállás, ha Te tanukkal igazoltad, hogy elmaradt a kapcsolattartás (a végrehajtási kérelmeden a tanuk odairják, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában nyilaktoznak, hogy azon a napon ott akkor megjelentek, és Te hiába csengettél, nem kaptad meg a gyereket. Ezt szépen aláirják).

Tehát mikori kérelem határidejét hosszabbitották meg 30 nappal?

„Amit a figyelmeztetésről irtál, az ugy nem igaz.

A figyelmeztetésnek ugyanis arról kell szólnia, hogy figyelmezteti az anyát, hogy tartsa be a jogerős birói végzésben foglaltakat, és a Gyer. 30. paragrafusa - no meg az itéletben foglaltak - alapján haladéktalanul pótolja az elmaradt kapcsolattartást.

A haladéktalan viszont azt jelenti, hogy a következő olyan hétvégén, amikor nem lenne kapcsolattartás. ”

Nos, erre még a Közignél is azt magyarázták, hogy a pótlás pótlásáról Õk sem kötelesek/tudnak intézkedni.

Ugyanis: Ha az anya az Ítélet szerint köteles az elmaradt kapcsolattartást pótolni a következő olyan hétvégén, amikor nem lenne kapcsolattartás, az már szerintük pótlásnak minősül.
Innentől, ha Õk pótoltatni akarják az elmaradt kapcsolattartás pótlását, az már a kapcsolattartás pótlásának a pótlása lenne, amihez nincs joguk!
(Imádom a magyar nyelvet!)

„Tisztázott a tényállás, ha Te tanukkal igazoltad, hogy elmaradt a kapcsolattartás (a végrehajtási kérelmeden a tanuk odairják, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában nyilaktoznak, hogy azon a napon ott akkor megjelentek, és Te hiába csengettél, nem kaptad meg a gyereket. Ezt szépen aláirják).”

Nos, ilyenem nincs. Honnan tudtam volna, hogy ez is kell ehhez a beadványhoz. (Buta vegyész vagyok.)

De, bocsáss meg Derill!!!
Miért nem hiszik el bemondésra, hogy nem kaptam meg a gyermeket? Tudom, a visszaélés. De az anyát is megkérdezik, nem?
Vagy, ha az anya állítja, hogy adta a gyermeket, az lesz igaz?
Nem értem az alapállást. Itt létezik az "ártatlanság vélelme"? Ugyanis, ha én hazudom, lebukok, de, ha az anya hazudik, Õ nem?
Naggggyonn bocsáss meg, kérlek!!

Szép sorban: Az első kérdésed egy téves birósági határozat értelmezésen alapul. Az a BH másról szól, és egyébként az is hibás. Ugyanis a jogszabály egyet mond: az elmaradt kapcsolattartást pótolni kell. Akár jogszabály, akár itélet mondja ki, hogy a következő héten kellene pótolni, amennyiben nem pótolták, még mindig ott tartunk, hogy az elmaradt kapcsolattartást pótolni kell. Csak egyszer. De kell! Ha pótolták, akkor nincs több kérdés. Ha nem, akkor marad a jogszabály, miszerint pótolni kell. A pótlás pótlása azért értelmetlen, mert ha pótolták, akkor már nem kell pótolni még egyszer. Ha meg nem pótolták, akkor az elmaradt kapcsolattartást, és nem a pótlást kell pótolni. Na ennyit a magyar nyelvről:))

Másik kérdés. Ha nincs bizonyitékod, akkor Te azt állitod nem kaptad meg, az anya meg mondjuk azt, hogy nem is mentél érte. Bizonyitani pedig annak kell, aki állit, jelen esetben aki végrehajtási kérelemmel fordul valahova. Létezik az ártatlanság vélelme, mégpedig olyan formában, hogy nála is. Tehát ha ő beismeri, hogy nem adta (de hát miért tenné?) akkor végrehajtási eljárás. Ha viszont nem, akkor az ő állitása a tieddel szemben, és milyen alapon adnának neked, vagy neki igazat? Egyszerüen elutasitják a kérelmedet, és bizonyiték hiányában megszüntetik az eljárást.

Ha az ügyfél szándékosan valótlant állit, akkor birságolható. Csakhogy azt is bizonyitani kell, hogy szándékosan valótlant állitott. Mondjuk akár a szomszéddal, vagy máshogy (jelen esetben tanuval).

Ezért nem mindegy például, hogy egy államigazgatási eljárásban tanuként, vagy ügyfélként hallgatnak meg. Ügyfélként azt hazudsz, amit akarsz, max ha lebuksz, megbirságolnak. Ha tanuként hazudsz, az hamis tanuzás, és büncselekmény. Nagyon nem mindegy.

„Ha pótolták, akkor nincs több kérdés.”

Én is így gondoltam.

„Ha meg nem pótolták, akkor az elmaradt kapcsolattartást, és nem a pótlást kell pótolni. Na ennyit a magyar nyelvről:))”

Köszönöm, de egy általam ismeretlen pályán nem mertem vitatkozni.

(Így is "bunkó"-ként kezelhetnek, mert beszólok olyanokat, hogy nekem fáj. (( Múltkor, valamiért megkérdezték tőlem, " ön szerint csak a fizetésért vagyunk itt? -Úgy látom, mert, eddig ténylegesen nem történt semmi. -válaszoltam a csipkeverő hölgynek))-).Nem szép!

„Te azt állitod nem kaptad meg, az anya meg mondjuk azt, hogy nem is mentél érte. Bizonyitani pedig annak kell, aki állit”

Nos, az anya rámtelefonál, hogy beteg a gyermek, ne menjek érte ekkor-és ekkor. Oké. Legközelebb rákérdezek, azt a válasz kapom, hogy az Ítéletben az van leírva, "pótolható". Nos azt neki is elmondta a Bírónő, hogy az elmaradt láthatást pótolni kell, csak engem nem akart kötelezni, ezért írt ilyen megfogalmazást.
Viszont ez neki kibúvó, "nem pótolom".
Pont.
Viszont betegpapírt eddig egyet sem láttam!

„Köszönöm, de egy általam ismeretlen pályán ” (ez a jog!) „nem mertem vitatkozni. ”

Ez esetben kérd a gyámhivataltól, hogy intézkedjenek, egyrészt igazoltassák, hogy a gyerek tényleg beteg volt, másrészt ez esetben rendeljék el a végrehajtást. A pótolhatóról csak annyit, hogy teljesen mindegy, hogy a biróság hogyan fogalmazott ez esetben, ugyanis jogszabály mondja ki, hogy kötelező pótolni (Gyer. 30.) a birói döntés pedig nem lehet ellentétes a jogszabállyal, amennyiben mégis, akkor a jogszabály a magasabb rendü, mivelhogy jogszabály, tehát az él.

Amennyiben viszont az anya nem tudja igazolni, hogy a gyerek beteg volt, ez esetben kérd, hogy a gyámhivatal szankcionálja is az anya öntörvényü magatartását, hogy ne legyen többet kedve hozzá. Tehát ez esetben birság kiszabás, és egyidejüleg a határozatban meg kell jelölni, hogy meddig kell az elmaradt kapcsolattartást pótolnia. Ha nem teszi a gyámhivatal által meghatározott időpontig, akkor eredménytelen volt a birság, tehát más végrehajtási eszközt kell a gyámhivatalnak alkalmaznia. Ez lehet karhatalmi végrehajtás, de lehet gyermekelhelyezési per inditása, vagy sulyosabb esetben a gyermek azonnali kiemelése az anyai háztartásból. A fokozatosság elve alapján a karhatalmi végrehajtás jönne.

Én a birságoló határozatot ugy hoznám meg, hogy beleirnám, hogy amennyiben az általam meghatározott időpontig (ez a legrövidebb idő, ami alatt pótolni lehet, tehát a következő nem kapcsolattartásos hétvége) nem pótolja, akkor karhatalmi végrehajtást fogok elrendelni.

Eddig még azok a kapcsolattartási ügyek, amiket én intéztem, minden esetben nagyon gyorsan lezárultak. igaz, hogy sokszor ugy, hogy az anya pillanatok alatt rájött, hogy kénytelen odaadni a gyereket hacsak át nem jelentkezik más gyámhivatal illetékességi területére, emiatt az esetek nagy részében ezt a megoldást választotta. Viszont nekem sosem voltak évekig elhuzódó ügyeim.

Kedves Derill!

A véleményére lennék kiváncsi: Ön szerint a bíróság a gyermekelhelyezési pernél miként ítéli meg azt, hogy az Apa nem járult hozzá, hogy a gyereket a nevelési tanácsadóba elvigyem. (Elötte az oszt.főnök, - nem egyszer beszélt vele - a gyermekvédelmis is javasolta, hogy egyezzen bele abba, hogy a gyerek hozzám kerüljön. Mereven és agresszívan elutasította Õket.) Engem megfenyegetett, ha elmerem vinni az iskolából "bajok" lesznek.
A gy.elhelyezési pert én kezdeményeztem, november közepén lesz az első tárgyalás. (2003. márciusában volt a válás - "közös " megegyezéssel -, 2004. májusban lett beadva a gy.elh.)
Vajon számít az is, hogy amikor az ügyvéd írt egy levelet, hogy egyezzünk meg peren kívül én nem kérek gyerektartást sem (ez fontos, mivel nála a legfontosabb a pénz) ezek után még a heti 1 telefontól is eltíltott (még a testvéreket is).
Azt mennyire veszik figyelembe, hogy ha valamilyen példát nem tud megoldani, akkor megveri (pofon), ez elég sokszor előfordul. (A középső gyermeket még 21 évesen is a falhoz vágta, a papucsával verte mielőtt elköltöztünk, mert nem adott neki havi 50 ezer Ft-ot rezsire a fizetéséből, ami bruttó 60 e Ft.)
A gyereknek azóta azt mondogatja, hogy ha Anyádat választod, akkor felszámol itt mindent, elköltözik vidékre és maximum évente egyszer fognak találkozni. (Már kb. négyszer mondta az Apjának a fiam, hogy velünk szeretne élni, de ez az Apját nem érdekli.) Ez nem számít zsarolásnak?
A gyereket tudtommal közvetlenül még meg sem kérdezik, mivel csak 12 éves.
Tudom, hogy miután én vagyok a felperes nekem kell bizonyítani az állításaimat, de a csukott ajtó mögött történteket mivel tudom bizonyítani.
Bocsánat, ha zavaros vagyok, de a lelki állapotom nincs a toppon.

Előre is köszönöm válaszát: Tádé

S.O.S.!!!

Okt. 22-én kaptam egy levelet (Idéző végzés), nov. 3-ára a bíróságtól, a válóperünk ügyében...

Már egy éve nem élünk együtt a férjemmel, úgy terveztük, hogy nem is fogunk, de konkrét megbeszélés nem történt köztünk arról, hogyan is legyen tovább, erre most hirtelen a nyakamba zuhan ez az idézés... Kétségbe vagyok esve, járatlan vagyok mindenféle jogi ügyekben, erre kaptam kb. 1 hetet, hogy felkészüljek. Kérdésem: mi történik, ha nem megyek el? Ha nem találok addig ügyvédet? Egyáltalán: kit kéne megbíznom? Az első szembejövőt???

A másik gondom, hogy a levélhez csatolva volt az a levél, amit a férjem írt a Bíróságnak, és ez khm.. ha nem is hazugságokkal, de csúsztatásokkal van teli. (Pl.: közös otthonunkból az édesanyjához költözött... pedig az új nőjéhez költözött, ma is nála lakik. Vagy: az eltelt időben nem tettünk kísérletet az életközösség helyreállítására.. ejnye... hónapokig ment a hercehurca: hol visszaköltözött, hol újra elcuccolt..., jártunk családterápiára, stb.)

De ami a legjobban aggaszt: Van egy kisfiunk, aki nov. végén lesz 2 éves... Itthon vagyok vele Gyesen, 2-3 óránál hosszabb időre sosem hagytam magára. Amióta a férjemmel nem élünk együtt - jöhetett látogatni a picit, amikor csak akarta, de heti 1-2 óránál többet sosem volt itt, akkor is csak munka után beesve. Erre most olyasmit ír, hogy kerüljön a gyerek az én gondozásomba, a felügyeletem alá kerüljön elhelyezésre, közös szülői felügyeleti jog meghatározása mellett. Ez vajon mit jelenthet? Szabályozását úgy kéri (hogy ezt ügyvéd fogalmazta, és nem Õ, az is biztos) , hogy kéthetente péntek 4-től vasárnap 6-ig legyen nála a gyerek, + nyaranta 30 nap... Ne értsetek félre, én nem akarom (sosem akartam) a picit elszakítani az apjától, vagy korlátozni a láthatásokat, sőt- de ez az ottalvásos történet engem nagyon kétségbeejt. Először is: pici Õ még ehhez. Másodszor: elvittem a babát nyaralni, akkor a környezetváltozás miatt az első 3 napban végig kínlódás ment éjszaka, ringattam, dúdoltam, fogtam a kezét egész éjjel... A másik, hogy a férjem lényegében azt sem tudja, mi fán terem a pelenka. Ha a látogatásai során pl. "ok nélkül" sírva fakad a pici - rögtön odaadja nekem, "Te vagy az anyja, Te tudod, mi baja" felkiáltással. Nagyon aggódom, hogy megsínyli a kisfiú, ha nem leszek legalább jelen a látogatások idejére.

Időt szeretnék nyerni, felkészíteni a picit (és magamat), de szerintem a 30 nap akkor is rengeteg, nem fog menni, még ha pártolnám, se fog.

És nov. 3. nagyon közel van, nem lehet valahogy elnapoltatni, vagy ... S.O.S., kérek mindenkit, aki tud: segítsen.

Tádé: az egyáltalán nem számit, hogy a férje nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy a gyerekek Önnél legyenek elhelyezve.

Ugyanis nyilvánvalóan Ön sem lett volna hajlandó beleegyezni abba, hogy nála legyenek elhelyezve, hiába beszélt volna önnel a családgondozó, vagy a pszichológus.

Az már számit viszont, ha a gyermekeket rendszeresen bántalmazza. Ugyanis egyrészt Ön kérheti, hogy tanuként hallgassák meg a nagyobb fiát, továbbá kérheti, hogy pszichológiai vizsgálatot rendeljenek el a kisebbnél. Sőt azt is, hogy hallgassák meg, ugyanis az itélőképessége birtokában lévő gyermeket a biróság is meghallgathatja. Márpedig a 12 éves gyermek - hacsak nem fogyatékos - itélőképessége birtokában van abban a tekintetben, hogy kinél legyen elhelyezve.

Seminem: örülj neki, hogy csak ennyit kér, kérhetné akár azt is, hogy nála helyezzék el a gyermeket, de bizik benned, és ugy gondolja, nálad a helye, viszont apa akar maradni, és ez nagyon tiszteletreméltó.

A közös szülői felügyelet azt jelenti, hogy szeretné, ha mindenben az ő véleményét is kikérnéd. Ez teljesen természetes.

Az is természetes, hogy kéri, hogy a gyermek hétvégén nála legyen, és a nyári egy hónap nem sok, kérhetné a nyár felét is.

Sem a 2 éves, sem a kisebb gyermek nem tul kicsi az ottalváshoz, hiszen akár nála is elhelyezhetné a biróság.

Az, hogy nem látott még pelenkát, semmit nem jelent, amig neked nem volt gyermeked, gondolom Te sem láttál.

De megszületett, igy megtanultad.

Õ is meg fogja, de ha nem, akkor nyilván gondoskodni fog olyan személyről maga körül, aki ezt megoldja: édesanyja, vagy a barátnője. Ez lényegtelen. Nyilvánvaló, hogy a saját gyermekére ő is ugyanugy fog vigyázni, mint Te.

Javaslom, hogy tegyél meg mindent azért, hogy a gyerek számára természetessé váljon, hogy néha máshol is alszik, ugyanis neki a legrosszabb, ha ennyire magadhoz kötöd.

Ez egyáltalán nem természetes - gondold el, ha például kórházba kell valamiért vinni. Nem elég, hogy a betegség megviseli, akkor még az is, hogy "nem tud nélküled elaludni", ami persze csak azért igaz, mert Te ilyenné tetted.

Ez az ugynevezett "tulféltő" nevelés, ami legalább olyan káros a gyermekre nézve, mint az, ha nem törődnek vele, hosszu távon ugyanis iszonyatosan káros a gyermekre nézve. Egy nyávogós, érvényesülni nem tudó, önállótlan, anyámasszony katonája gyermekké fog válni, aki helyett mindig és mindenben a szülő dönt, aki minden bajának megoldását a szülőtől várja. Sok ilyen pasi van, akiket 40 éves korukban is az anyjuk irányit, és egyedül képtelenek bármilyen problémát megoldani. Köszönhetik ezt anyjuknak.

Az, hogy a gyermek milyen, kihez közelit szeretettel, nagymértékben függ az anyától. Ha a gyermeked látja, hogy örülsz annak, hogy az apjával lehet, ő is örülni fog neki. Ha ugy készited fel a kapcsolattartásra, hogy nemsokára jön apu, és milyen jó lesz vele, akkor boldogan megy el. Ha viszont látja, hogy félsz, hogy ideges vagy, hogy utálod az apját, ő is rosszul fogja viselni a kapcsolattartást. Legalább is eleinte. Később rájön, hogy csak Te utáltad az apát, emiatt felruháztad nemlétező, vagy eltulzott rossz tulajdonságokkal, és ellened fordul (kamaszkorban).

Én tehát a helyedben igyekeznék, hogy gyermekem minél több időt tölthessen az apjával. Megbeszélném ezt az apával is, tehát kérném, hogy fokozatosan egyre több időt töltsön a gyermekkel - persze nem nálad, hanem nála.

Megoldás erre az, hogy Te odaviszed, aztán elmész sétálni. Ha gond van, a férjed fel tud hivni, és vissza tudsz menni a gyerekért. Vagy gondolom van kocsija a férjednek, bármikor visszaviheti hozzád a gyermeket. Te sem csináltál mindent jól a gyermeked nevelése, gondozása során - ld.: tulféltő nevelés - nyilván ő sem fog mindent elsőre jól csinálni. Neked több a tapasztalatod, mondd el a férjednek a gyermeked szokásait, és ajánld fel, hogy bármikor felhivhat, ha gondja van. Ezzel tudsz a gyermekednek a legtöbbet segiteni.

Ha igy teszel, megkönnyited gyermeked életét is, és a sajátodat is. Eleinte persze ideges leszel. Ez nem is inkább a gyermeknek rossz (mármint az ottalvás), hanem neked. Később már nem lesz ilyen gondod, és rájössz, hogy ezek az idők számodra lehetőséget teremtenek kapcsolatteremtésre, tanulásra, szórakozásra.

Derill: Köszönöm a választ, de azért lenne pár észrevételem a "túlféltő" magatartásommal kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy egy gyereket korának megfelelően kell kezelni - egy újszülöttől túlzás elvárni, hogy "önálló" legyen, és pl. képes legyen leválni az anyjáról, hiszen pillanatokkal előtte még benne élt. Ugyanilyen túlzásnak érzem ha egy 40 éves férfi anyuci szemefényeként éli mindennapjait. Nem egy kamaszt kell babusgatni, de nem is egy kétévest kell arra szoktatni, hogy önállósuljon. Említetted, hogy mi lesz, ha véletlenül kórházi kezelésre szorulna: pont a kórházak azok, akik belátták, hogy egy gyerek gyógyulását bizony nagymértékben szolgálja, segíti a szülő jelenléte: 24 órában a gyerek mellett lehet tartózkodni - és ezt már ha jól tudom, törvény, vagy rendelet elő is írja a kórházak számára. Pont a gyerek nyugalma, biztonságérzetének megteremtése miatt. Ha kellemetlen vizsgálatokra kerül sor (akár csak egy injekció): egy gyerek könnyebben elviseli, ha mellette az anyja, aki utána megvigasztalja, mint nélküle - megúszható a gyerekek rutinszerű "kikötözése" az ágyhoz, stb.
A nevelési elveiddel az a baj, hogy nem ez a szakmád, nekem meg igen.. Én tudom, hogy az a gyerek, aki szeretetben nő fel, akit kétévesen "túlféltenek", aki tudja, hogy az anyja ott áll mellette, és rá figyel - sokkal előbb meri elengedni anyuci szoknyáját, és felfedező utakra indul a játszótéren - mert biztos magában, és a mögötte állókban - mint az a gyerek, akit az anyja lökdös el, hoy na menj már, miért nem mész Te is? Látod, bezzeg a többiek... Mert ha a gyerek attól szorong, hogy az anyjának elvárásai vannak felé, és nem biztos, hogy meg tud ezeknek felelni - akkor már jobban ragaszkodik a biztos anyai szoknyához, akkor már félelmei vannak.
A gyerekeket az aktuális koruknak megfelelően kell kezelni, egy újszülöttet egész nap fogni, ellátni, ringatni (ahogy a méhben megszokta) - egy egyévest hagyni, hogy talpra álljon, lehetőséget adni neki, hogy fejlessze saját tudását, teret adni a szaladgáláshoz - de szorosan a közelében maradni, hogy érzelmileg biztonságban érezze magát. Egy kb. hároméves pedig elkezd lassanként érdeklődni a kortárscsoportok iránt, elkezd barátkozni - egy anya ilyenkor a gyereke mellől beáll a gyerek mögé, elengedi a kezét, és hagyja őt a saját útját járni. (és mögötte állva még esélyt hagy arra, hogy "elkapja", ha zuhan). Iskoláskorban inkább barát, szellemi társ, tanár.. De ez már a jövő zenéje. Aggódom, hogy a fiam, aki egyévesen "elvesztette" az elköltöző apját, és azóta csak ritkán látja - kétévesen átélheti, hogy időről időre - számára ugyanilyen érthetetlen módon - elveszítse az anyját is - és ettől érzelmileg nagyon könnyen labilissá válhat, átélheti az "engem nem szeret senki" érzést. "A miért mész el, ha nem akarom" érzést, a "mi lesz, ha nem kellek nekik" érzést - csak azért, mert az apjában hirtelen feltámadt, hogy vannak jogai. Jöhetett volna eddig is, bármikor látogatni a fiát - de nem akarta. Most hirtelen 30 napra elvinné. Én úgy érzem, eszközként akarja felhasználni ellenem a gyerekünket, és ez az, ami dühít, nem az, hogy az apja akarna maradni. Érdekel a véleményed.

Sajnos nem minden betegség esetén tudsz mellette lenni, épp a többi beteg gyermek érdekének védelme miatt. Intenziv osztályokon ugyanis megfertőzheted a többi beteget, tehát oda nem engednek be. Ezen felül lehet influenzajárvány miatti zárlat, stb, tehát készülj fel, hogy előfordulhat, mégsem lehetsz mellette, teljesen váratlanul.

Nem a szakmám, a családjog a szakmám. Viszont van egy gyermekem, aki bizonyitéka annak, hogy jól csinálom. Ha viszont neked ez a szakmád, akkor nálad még nem zárult le a gyakorlati idő, van még mit tanulnod (megjegyzem én is folyamatosan tanulok, saját hibáimból is, és másokéból is, saját siekreimből, és másokéból is).

Az ugyanis baj, ha a tulféltő nevelést jónak tartod. Csak akkor elfogadható, ha egy racionalista nevelési módszer ellensulyozza. Ez teljes családokban meg van, de nálad nincs, mert a gyermek apja nem veletek él.

Remélem egyenlőre nem olyan a munkaköröd, hogy másoknak adj tanácsokat gyermeknevelési ügyben. Ugyanis itt szó nincs ellökdösésről, nagy gond, ha szerinted a tulféltő nevelésnek az ellensulyozását az ellökdösés adja. Ez ugyanis a két véglet, a gyereknek (és soha senkinek) nem jó. Jobb az arany középut:)))

A tulféltő nevelés elhagyásáról van szó, realista, életre nevelésről, amikor ha elesik a gyerek, anyuci nem rohan azonnal felkapni. Ha ugyanis ezt teszi, a gyermek azonnal sirvafakad, és erőteljesen sajnáltatja magát. Megfigyelhető, hogy ha viszont a gyermek azt hiszi, hogy anyuci nem látta, feláll, és játszik tovább, mintha mi sem történt volna.

A tulféltő anya ezzel szemben azonnal felkapja, nekiáll babusgatni, a gyerek ettől sirdogál, és megszokja, hogy ha valami gondja van, sirva rohanjon anyucihoz, majd az megoldja, a legkisebb probléma esetén is.

Ahogy olvasom amiket irtál... jobb lenne szakmát változtatnod, ha most közvetlenül gyerekekkel foglalkozol. Egy csecsemőt sem szabad egész nap babusgatni, ringatni. Hagyni kell, hogy ő fedezze fel a világot. Tedd biztonságossá a környezetét, akkor egyszerübb neki és neked is. Aztán ahogy nő, egyre inkább pakolhatod vissza a kevésbé biztonságos tárgyakat, mert akkor már könnyen tanulja meg, mit nem lehet.

Az, hogy a kétéves gyermeked elveszit-e téged, vagy hogyan érez veled kapcsolatban, tőled függ. Szoktasd rá, hogy mindig vagy neki, sosem hagyod el, igaz, néha átmenetileg nem vagy vele.

Társaságban, rokoni körben rendszeresen bizd másokra. Előbb csak pár percre, és csak ugy, hogy átmész a másik szobába. Mondd meg neki előre, hogy most elmész picit, de mindjárt jössz.

Eleinte szinte azonnal fog hivni, vagy azonnal tiltakozni fog. Ha jó időpontot választasz, akkor nem. Például azt, amikor épp valami nagyon leköti. Előbb csak pár perc. Később egyre több. Sose tünj el ugy, hogy neki nem szóltál. Sose mondd neki, hogy nem szereted, mert rosszalkodott, ugyanis ezek bizonytalanitják el a gyermeket. Nem felejti el, és olyankor jut eszébe, amikor nem is számitasz rá. Ha viszont mindig biztositod afelől, hogy szereted, és mindig tudja, hogy csak rövid időre mész el, és utána visszajössz, ez esetben ugyanugy nyugodt marad, és biztos lesz benne, hogy szereted, nem hagytad el. Ezt persze már előbb kellett volna mikor még pici volt, akkor minden nehézség nélkül tudtad volna megvalósitani.

Most két éves lemaradásban vagy, igy megnehezitetted az ő dolgát is és a sajátodat is.

Ugyanis az apának mindenképpen van kapcsolattartási joga, az elvitel jogával, minimum minden második hétvége, és a szünidők, páros ünnepek fele. Kivétel, ha valamilyen ok miatt alkalmatlan erre, pl. alkoholista, drogozik stb.

Tehát javaslom, hogy ha már eddig elcseszted, legalább mielőbb próbáld rendbehozni, hogy a gyerekednek ne legyen tul nagy megrázkódtatás, aminek nem az apa, hanem fenti okok miatt te lennél az oka.

Azt irtad, hogy az apa bármikor látogathatta. El is vihette? Ha elvihette volna, a gyermek hozzászokott volna, hogy az apjával kettesben sétál, és utána mindig visszamegy hozzád, tehát már nem lenne ilyen problémád.

Fontos az is, hogy ha jön az apja, Te is örömmel fogadd. Ugyanis ha Te utálod, haragszol, vagy bárminemü ellenállás van benned, azt a gyermeked megérzi, átragad rá is, és sokkal nehezebb lesz számára egy olyan személlyel elmenni, akit egyrészt nem nagyon ismer, másrészt az "anyu is utálja", tehát "biztos nem lesz jó vele".

Rajtad mulik tehát, hogy megnehezited a gyeremkednek a kapcsolattartást, vagy megkönnyited. A gyermeket ugyanis erőteljesen befolyásolja az általa szeretett személy hozzáállása. Ha látja, hogy örülsz, bizol abban a személyben, akkor ő is nyugodtan megy el vele. Próbáld szétválasztani azt, hogy Te már nem szerted azt a férfit, viszont a gyermekednek az apja. Sok nő a volt férjén akar bosszutállni a gyermeke felhasználásával, és észre sem veszi, hogy épp a gyereket teszi tönkre. Próbáld barátként elfogadni, akkor neked is könnyebb lesz.

Lehet, hogy alkalmatlan volt férjnek, de valószinüleg alkalmas apának. Legalább is igyekezz alkalmassá tenni. A férfiak ugyanis hajlanak arra, hogy elfogadják a feleségük, volt feleségük gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsait még akkor is, ha esetleg rossz a kapcsolat köztük és a volt feleség közt. Ugyanis a gyermekgondozás területe mégiscsak távolabb áll tőlük, mint a nőktől, viszont kevésbé makacsok, önfejüek ezekben a kérdésekben, szivesen tanulnak, ha ez a tananyag megfelelően van számukra tálalva, tehát nem megalázóan, sértően.

Nem gondolnám, hogy a pasik eszközként próbálnák a gyereket használni. Ilyet nagyon ritkán tapasztaltam, (a nők részéről viszont nagyon sürün) talán egy-két esetben. Ott a történet mindig az volt, hogy a nő megcsalta a pasit, elhagyta, a pasi pedig még szerette a nőt, a gyermek révén megpróbálta visszaszerezni.

Ezek a próbálkozások mindig sikertelenek maradtak, és a pasik nagyon hamar belátták ezt.

Tehát ha tényleg a véleményemre vagy kiváncsi, gondold át ujra a gyerek szempontjából. Az apa mindenképpen jogosult lesz a gyermeket elvinni. Tehát rajtad áll, hogy ezt a gyermek hogyan fogja megélni, minden azon mulik, hogy Te hogyan készited erre fel.

A gyereknevelést lehet tanulni is, de elég nehéz. Nem tanitják sehol, ezért mindenki próbálkozik. Vagy bejön, vagy nem. Ha nem, akkor kizárólag saját magát hibáztathatja. Vannak dolgok, amiket én is másképp csinálnék most már, de én is próbálkozásokon keresztül tanultam, és igyekeztem a saját szempontjaimat félretenni, és kizárólag a gyermekem szempontjaiból nézni a különféle helyzeteket. De iszonyatosan sok a variációs lehetőség. Körülöttem mindenki azt mondja, hogy szerencsés vagyok, azért ilyen a fiam, és minden gyerek más. Én ezt inkább nevelésnek hivom, és ugy gondolom, hogy a nevelés tesz minden gyereket mássá, a születéskori különbözőség pedig megfelelő neveléssel kiküszöbölhető:)

Viccesnek tartom, amiket írsz :o)) Vajon mit szólnál, ha most elkezdeném (nyilvánvalóan dilettánsként) elmagyarázni Neked, hogy fogalmad sincs a jogról, a professzoraid valami múlt évezredből itt porosodó, elaggott csökevény-eszmékre nevelhettek - és különben is: jobban tennéd, ha elmennél tanulni még egy picit, mielőtt tanácsokat osztogatsz jobb sorsra érdemes embereknek? Ejnye, ejnye. Sértegetéssel nem megyünk sokra. :o)

Mit tegyek? A diplomámat küldjem át? Vagy hálálkodó szülők sorait? A gyerekek mosolyát nehéz lesz... Tudom, hogy gyereket nevelni nem csak egyféleképpen lehet, és nincsen egyetlen, igazi üdvözítő út.

Miből gondolod, hogy ha elesik a gyerekem, akkor rohanok felkapni? Az én nevelésemnek pont az az eredménye: hogy nincs szükség rá, hogy felkapdossam. Mert az elmúlt 2 év során megtanulta, hogy anyu jelen van. Nem kell érte sírni. Nem kell jelenetet rendeznie ahhoz, hogy rá figyeljek. Ha elesik, megkeres a szemével, én bátorítólag rámosolygok (méterekről), mire Õ megnyugszik, hogy lám, semmi baj - és szalad tovább. Azok a gyerekek, akiknek az anyukája önállóságra próbál nevelni, és újságot olvas a padon - ha elesik a gyereke.. akkor az a gyerek hívni kénytelen az anyját, mert nem kapott semmilyen reakciót.
A kisfiam egy időben azzal játszott, hogy a fiókokat húzkodja - nem szóltam rá. Csak jelen voltam. És amikor rácsapta az ujjára, segítettem kiszabadítani, megvigasztaltam. És másnap még egyszer. Azóta nagyon vigyáz az ujjaira. Nincs rá szükség, hogy "túlféltsem". Nem gondolom, hogy túlfélteném, ezt a cimkét Tőled kaptam, meggyőződésem, hogy alaptalanul - de persze, jogodban áll olyan véleményt kialakítani, amilyet csak akarsz.

Amikor a férjemmel szétköltöztünk, egy darabig még jártunk családterápiára hármasban - a szakpszichiáter úgy fogalmazott, hogy le a kalappal előttem, és a nevelésem előtt. Nem szorulok rá egy családjogász (aki feltehetően mestere a jognak, mert milyen alapon kételkednék ebben?) gyereknevelési elveire, vagy véleményére, aki sosem látta se a fiamat, se engem - de cimkéket aggat - megalapozatlanul.

Seminem!

„hogy fogalmad sincs a jogról, a professzoraid valami múlt évezredből itt porosodó, elaggott csökevény-eszmékre nevelhettek - és különben is: jobban tennéd, ha elmennél tanulni még egy picit, mielőtt tanácsokat osztogatsz jobb sorsra érdemes embereknek? Ejnye, ejnye. Sértegetéssel nem megyünk sokra. :o)”

Bravóóóóó! Ez stílus!
Ha ennyire diplomás vagy (gondolom gyermeknevelési diplomád van) , vagy ennyire értesz a joghoz, akkor miért kérdezel, miért nem válaszolsz?

Egyébként lehet, hogy az ex pároddal bejött ez a stílus, de itt nem!
Olvass már vissza 10-20 oldalt, itt, ebben a topicban, és rájöhetsz valamire.
Hadd ne én mondjam ki.
Viszont, akit szidsz, fejből (vagy könyvből, de akkor is...) olyan paragrafusokat írt ide, hogy komoly előrelépést tettem. (Amit TE a diplomáddal együtt sem találsz meg soha.)
A gyermeknevelési elveidről ne nyissunk vitát, mert az még nekem is hajmeresztő: erősen kopasz vagyok.

A diplomádat pedig ne küldözgesd, hanem dobd el!, hidd el nekem, diplomátlannak, nem vagy méltó rá!
Én "csak" apa vagyok a fiam szemében.

Tutucs

Apropó Seminem!

Véletlenül nem ovónő, vagy pedagógus, netán tanár vagy?

Kedves tárgyaló felek, szerintem a személyeskedést abba kéne hagyni. Egyrészt mert Derill igen sok embernek segített jó tanácsaival itt, másrészt hálát kéne adnia az égnek, hogy nem hallotta a párjától az ominózus mondatot: mehetsz, drágám, ha akarsz, de csak egyedül... Tudod, az én férjem soha nem vett részt a gyerekek nevelésében, ellátásában, nagyon ritkán fordult elő, hogy játszott velük, soha egy mesét nem olvasott nekik, mégis előadta, hogy válás esetén minden (jelentős!) anyagi és kapcsolati erőforrását felhasználja, hogy neki ítéljék a gyerekeket. Minden problémánál, vitánál ez volt a végső érve, amíg kezdeti tapasztalatlanságom miatt hagytam magam ijesztgetni. Minden tiszteletem azoké az apukáké, akik küzdenek a gyermekeikért, de sajnos olyan is van, aki azt állítja magáról. hogy szereti a gyermekeit, mégis, amióta külön élünk, csak akkor jön hozzájuk, amikor a nagymamájukhoz viszi őket látogatóba.

Tutucs, ha Te it valóban 10-20 oldalra visszamenően szoktál olvasgatni, akkor nyilván Neked sem kerülte el a figyelmedet, hogy az általad idézett válaszom Derill azon szavaira vonatkozott: "Ha viszont neked ez a szakmád, akkor nálad még nem zárult le a gyakorlati idő, van még mit tanulnod", valamint " Remélem egyenlőre nem olyan a munkaköröd, hogy másoknak adj tanácsokat gyermeknevelési ügyben. " - és ezek az én szótáramban kimerítik a megalapozatlan sértegetés fogalmát. Le is írtam: dilettáns vagyok a joghoz, pont azért kérdeztem egy családjogászt, mert feltételezem, hogy Õ ért hozzá. Erre jogi tanács helyett sérteget, és a gyereknevelési módszereimet firtatja. Az idézetedből pedig kihagytad kérdésem valódi lényegét: Derill vajon mit szólna hozzá, ha én is ilyen alpári stílusban kezdenék vele társalogni - csak azért, mert nem értek egyet vele? Erre vonatkozott az azt követő rész... NEM gondolom, hogy derill szakmailag ne lenne kompetens, kedves, aranyos ember.

Derill: Leírtam már a elején: Nem azt szeretném, hogy az apát tiltsák el a fiamtól, ellenkezőleg. Csak azt szeretném, ha mindez a lehető legkevésbé viselné meg a gyereket. Ha fokozatosan szakadna el tőlem - és rendezkedne be az apjánál IS. Mert jelenleg úgy fest, hogy 3-án lesz egy tárgyalás, és 4-én máshol alhat a fiam, aki ehhez (sajnos, vagy szerencsére - tökmindegy, de ennek eldöntése nem egy családjogász hatásköre) nincs hozzászoktatva.

Na szép sorban:
Seminem: olvasd vissza, amit irtál. Aztán azt, amit én. Épp Te irod le a gyermeknevelési szokásaidat, és azok nagyon erős tulzással sem nevezhetők jónak. Biztos sok mindent jól is csinálsz, de tul sok benne a rossz, és épp azt akartam érzékeltetni, hogy ezzel legjobban pont a saját gyerekednek ártasz, aki egyszercsak most váratlanul 4-én el fog szakadni tőled, és nem igazán fogja érteni a helyzetet. Ezért ne a férjedet hibáztasd, hiszen pontosan tudnod kellett, hogy ha egyszer ő az apja, neki is joga van ahhoz, hogy a gyermekét elvigye, tehát nyilván nála fog aludni. A per sem tegnap indult, tehát már hónapokkal ezelőtt készülhettél rá, és készithetted volna a gyermekedet.

Én is vétek néha szarvashibát a munkám során. Lehet, hogy tul erős volt amit irtam, ez esetben elnézést kérek, viszont azt is kérem, hogy gondold át ujra az eddigi szokásaidat.

Azt irod, hogy csak nézted, ahogy a gyermeked huzkodta a fiókokat. Én szóltam volna neki, sőt, megmutattam volna neki, hogy ha odateszem a kezemet, akkor rá fogom csukni, és elmondtam volna, hogy ez fájni fog. Aztán már mehet a saját feje után, ha folytatni akarja, akkor a saját kárán tanul. De ha a gyerekem egy sziklán tornászik, biztos nem fogom megvárni, hogy leessen, és akkor majd megtanulja. És most lényegtelen, hogy szikla, vagy fiók, hiszen ha rosszul csukja be a fiókot, maradandó szilánkos törést is szenvedhetett volna az ujja. Tehát hibát hibára halmozol, és mindezt büszkén elmeséled. Nem az a baj, hogy elmeséled, hisz csak igy tud valaki segiteni. Az a baj, hogy büszke is vagy rá.

Ha én hibázok a jogban, bocsánatot szoktam kérni, és ujra átnézem azt, amit nem tudtam. Mint ahogy most két napja gondolkodom egy örökbefogadási kérdés válaszán, hogy helyes volt-e ugy. Elvileg igen. De lehet másképp is értelmezni. A jogban ugyanis sok minden értelmezési kérdés.

A nevelésben nem annyira. Tényleg több módszer van. Amikor a szomszédnak szóltam, hogy rosszul neveli a gyerekeit, akkor azt a választ kaptam, hogy ő másképp csinálja. Igaz. Azóta az ő gyereke betörő lett, a 8 osztályt 11 év alatt végezte el, az enyém viszont két nyelven beszél, jelenleg a jogra készül, és megjelentek a fórumon az ő válaszai is:))

Amit irtam nem sértésnek szántam, hanem azért, hogy változtathass a rossz nevelési szokásaidon. Az ugyanis, hogy a munkádat elismerték eddig, nem jelenti azt, hogy a saját gyerekedet jól nevelted - mint a mellékelt ábra mutatja. Számomra ugyanis teljesen mindegy, hogy a gyermeked 4-én mit fog átélni. Számodra viszont nem mindegy. Tehát itt a mostani hétvége, lehet gyakorolni, hogy hogyan képes az apával együtt kettesben maradni. Sőt, minden nap lehet gyakorolni, beszéld meg a férjeddel, hogy minden nap odavinnéd kis időre, hogy mire 4-én hosszabb időre kell nála maradnia, ne viselje meg annyira. Addig megszokhassa. Ez tehát rajtad mulik. Te dilettáns vagy a joghoz, én viszont nem mondanám, hogy dilettáns vagyok a gyermeknevelésben és a gyermekpszichológiában. Éveken keresztül oktattam gyermekeket sportlövészetre. Az pedig nem játék. Ott nem lehet hibázni, mert az halállal végződhet (48-as mintályu ólommagos fegyverekkel lőttek, ahol a golyó nem megy át a csonton, hanem lerobbantja az egész karját, ha csontot talál), és mint lövészetvezető én feleltem értük. Ott nem volt még egy esély, tehát el kellett érnem, hogy azt csinálják, amit én akarok, és azonnal, gondolkodás nélkül. Sosem volt balesetem.

ZKata: mindenhez két ember kell. A Te történetedhez Te kellettél, és a volt férjed. Rosszul választottál, ez a következménye. Ez pedig általában nem szerencse kérdése. Egyetlen esetről tudok csak, ahol az volt - ott a pasi megkattant amikor a barátja az ő hibájából meghalt, és erről a felesége nem tehetett, mégis viselnie kellett a következményeit. Nem ismerem a Ti eseteteket, de az biztos, hogy az ember felelős a sorsáért. Mindig Te döntöd el, hogy hogyan élsz. Valószinü, hogy egy ilyen pasitól én nem szültem volna gyereket, és ahhoz, hogy tudjam milyen pasi, legalább 2-3 évig együtt éltem volna vele a gyermek vállalásáig. Ugyanis néha pár órára mindenki tud viselkedni. 1-2 évig viszont nem lesz képes mindig a jó oldalát mutatni, tehát kiderül a turpisság, és ami a legfontosabb, a személyisége.

Tutucs: köszönöm:))

derill: Örülök, hogy (ha lassan is) de megtaláljuk a hangnemet :-) Idézgetni foglak, csak hogy pontosan értsük egymást.

"hiszen pontosan tudnod kellett, hogy ha egyszer ő az apja, neki is joga van ahhoz, hogy a gyermekét elvigye, tehát nyilván nála fog aludni"

Januárban költözött el az apja, és mindezidáig (bár joga éppen lett volna) - nem kívánta ezen jogát gyakorolni. Nem beszélt róla, nem is utalt rá, honnan sejtettem volna. Örültem volna, ha már akár az elejétől fogva gyakrabban látogatja a gyereket, vagy kereste volna a módokat, lehetőségeket - de ez nem így volt. Eddig. Örülök, hogy meggondolta magát, de mivel eltelt csaknem egy év - úgy gondolom, nem lenne szerencsés egyik pillanatról a másikra létrehozni a nagy apa-fia összeborulást - elsősorban a gyerek miatt. Fokozatosabb összeszokást jobbnak tartanék: apuka is "megtanulhatná", mit eszik, mit szeret a fia, kevesebb súrlódás, több öröm juthatna nekik. A gyerek is megszokná, hogy nini, előbukkant az apja, aki egészen máshogy reagál rá, mást enged meg, mást tilt - és alkalmazkodhatna ezekhez, mielőtt még huzamosabb időre (30nap!!) odaköltözne hozzá.

"A per sem tegnap indult, tehát már hónapokkal ezelőtt készülhettél rá, és készithetted volna a gyermekedet."

=/%(=%/(=/ bocs. Derill... a per még el sem indult. Pénteken kaptam rá egy idézést. 3-án lesz az első tárgyalás.Azon is meg vagyok döbbenve, hogy ilyen gyorsan őrölnek a bíróságok malmai, de ez gondolom, inkább jó hír, csak nekem nem az. Azt sem tudtam, hogy a férjem elszánta magát a perre, mert nem szólt róla. Januárban elköltözött, valamivel később szóba került a hogyantovább kérdése, akkor abban maradtunk, hogy együtt nem folytatjuk. Felmerült persze a válás gondolata, amit azzal intéztünk el, hogy... bonyolult, majd meglátjuk, olyan mindegy a jogi státuszunk. Erre pénteken kaptam egy idézést. Ami rendben is van, csak aggódom. 1. nincs ügyvédem. 2. a gyerek... 3. az anyagi helyzetünk is kusza - de mindebből csak a gyerekkérdést gondoltam itt kitárgyalni, és ÕSZINTÉN KÖSZÖNÖM, hogy ennyi idődet és energiádat fecsérled rám, és a gondjaimra. :-)

Fiókhuzgálás.
Nem itéltem súlyosan veszélyesnek, de annál emlékezetesebbnek. Többet tanult belőle, mintha ezerszer elmondtam volna neki, hogy ne tegye. Mindazonáltal a kést simán nem engedtem, hogy megfogja. És villanytszerelni sem tanitgatom, és fegyvert sem adnék neki :-)

Kérlek szépen.. Maradjunk a jognál... Visszatérve az eredeti kérdésemre.. Van arra (jogilag) valamiféle mód, hogy egy ideig (pár hónap, max. 1 év) a gyereket az apukája ottalvásra ne vigye el? Lehet kérni egy ilyen tárgyaláson valamiféle szakember bevonását az ügybe, aki megítélné, hogy a gyerek érett-e ,(és érdeke-e) a megszokott környezetéből történő (akár 30 napig is eltartó) kiragadásra?
Megtisztelsz türelmeddel és válaszaiddal... :-)