solegaby
Mit szeretnél örökölni ?
solegaby
Mit szeretnél örökölni ?
Vadsuhanc:
Ismertem a hagyaték hagyót, és nagyjából tudtam hogy milyen ingóságai voltak.
A hagyatéki hitelezői igényt bejelentettem, a tárgyaláson ott voltam.
Nem akarok átvenni nekem nem kellő dolgokat (kis értékű ingatlan résztulajdon akárhol), pár eszköz.
Értékesítse őket az örökös (magyar állam), és fizesse ki ami jár a hagyaték értéke alapján.
A hagyatékba értelemszerűen szeretném bevonni az onnan kivont dolgokat. Ha nem megy másképpen akkor büntetőügy lesz belőle.
A követelést illetően van pár infóm szintén hogy ki tartozott (ki tartozhatott) az örökhagyónak, azért kérdezem, hogy mit kell beszereznem, bizonyítanom ha azt szeretném hogy az örökhagyó követelése a hagyatékban szerepeljen.
Végső soron valóban azt szeretném elérni, hogy a hagyaték értéke az eltűnt ingóságokkal együtt növekedjen, valamint hogy az örökhagyó követelését be tudjam vetetni a hagyatékba.
elfmage999
Ott voltál a hagyatéki tárgyaláson ezt írtad. Mit mondott a közjegyző és mi történt a tárgyaláson? Megosztanád ?
solegaby
Csak perben tudod érvényesíteni az ingatlan-nyilvántartáson kívüli (ha egyáltalán) tulajdoni igényedet.
Hagyatéki tárgyaláson:
Az örökös lemondott a hagyatékról.
A közjegyző elrendelte az élettárs lakásában a szemle megismétlését, ami most sikeresen lezajlott.
Azt a tájékoztatást adta hogy a követelésekhez a legjobb ha egy elismerő nyilatkozatot hozok az adóstól, mert egyébként nagy a valószínűsége hogy a magyar állam képviselője nem fogja elfogadni a követelés hagyatékba vételét.
Elmondta azt is hogy a hagyaték eltitkolása bűncselekmény , ha sehogy nem tudom elérni hogy az ingóságok előkerüljenek akkor tehetek feljelentést.
Jön a következő hagyatéki tárgyalás ahol örökösként már a magyar állam és hagyatéki hitelezőként én leszünk jelen valószínűleg.
Magyarul és röviden. A Te jelenlegi hitelezői igényedet a jelenlegi örökségből nem lehet kielégíteni, és ez a 200.000. forint kell hozzá ?
Ezt valóban nem hangsúlyoztam ki, de ha a törvényes örökös lemondott az nem erre utal? :)
Igen, a hagyatéki igényem nagyobb mint az eddig hagyatékban szereplő összérték.
Sokkal több kellene mint 200eFt, de ha ez van akkor az azért szerepeljen. :)
Plusz ha ki tudok deríteni követelést akkor az is.
Most már tudsz tanácsot adni hogy mit tegyek? :)
elfmage999
Őszintém .. a Közjegyző az általad leírtad alapján mindent elmondott már Neked, miért itt várod a választ?
Elismerő nyilatkozatot hoztál az adóstól ?
Feljelentést tettél az eltitkolt hagyaték vonatkozásában ?
( Milyen eredménye lett a nyomozásnak ? )
Mit fogsz letenni a közjegyző asztalára ? Csak annyit, hogy szerintem van követelése az elhaltnak és szerintem
eltitkolt vagyon tárgyai vannak ? Ettől kicsit többre lenne szükséged.
Figyelemmel arra, hogy az első tárgyaláson a közjegyző ezeknek pótlására felhívta a figyelmed. A közjegyző nem nyomozó hatóság. Igazolnod kellett volna vagy kellene az állításaid. Mivel fogod ez a kérdés ....
Na akkor a konkrét kérdést megismétlem neked:
"Másik kérdés, hogy az a örök hagyónak van követelése harmadik személlyel szemben akkor azt a magyar állam képviselője mikor köteles elfogadni a hagyatékba?
Úgy értem, hogy mivel kell tudni bizonyítani? Örökhagyó vállalkozó volt, tehát ha van kifizetetlen számlája az elég-e vagy elismerő nyilatkozat kell az adóstól?"
Magyarul, milyen bizonyítás esetén nem kerülheti el a magyar állam hogy a hagyatékba kerüljön egy követelés?
Ebben szeretnék segítséget, hogy mi reális.
Az ingóságok esetén is jó lett volna ha valaki ad valami tippet, hogy ne büntető feljelentéssel kelljen ezt kezelni.
Az élettársnak szóltam hogy ha nem kerülnek elő a dolgok akkor fel lesz jelentve, de más ötletem nem volt.
NA akkor megismétlem amit közjegyző is mondott illetve amit leírtál:
Azt a tájékoztatást adta hogy a követelésekhez a legjobb ha egy elismerő nyilatkozatot hozok az adóstól, mert egyébként nagy a valószínűsége hogy a magyar állam képviselője nem fogja elfogadni a követelés hagyatékba vételét.
Sima számlát nem fogják elfogadni ezt garantálom.
Az ingóságok kivonását, hogyan tudod igazolni ? Bizonyítani ?
Kedves Fórumozok!
Még mindig nem érkezett meg 26 nap után sem a közjegyzőtöl a teljes hatályú végzés.
Papír nélkül semmire sem megyek, viszont ő időhiányra hivatkozva továbbra sem küldi ki.
Meddig húzhatja még az időd????
Ingóságokat csak úgy, ha a rendőrség szépen kihallgat mindenkit és kideríti hogy most ki és mit vitt el.
Persze ez még akkor sem tuti eredmény, ha egymásra vallanak, mert ugyan összejöhet a 2 állítás egy tagadás állapot akár mindkét irányba, de azért ez még mindig kevés lehet egy büntetőeljáráshoz.
Valahogy nem bízom benne hogy tuti a siker. :)
Mindenesetre köszi hogy foglalkoztál velem, reméltem hogy egy hagyatéki ügyekben "jártas" jogász is hozzászól, de így is összeraktuk azt amit már eddig is tudtam.
Majd beszámolok a fejleményekről ha nem felejtem el :)
Kedves Fórumozok!
Még mindig nem érkezett meg 27 nap után sem a közjegyzőtöl a teljes hatályú végzés.
Papír nélkül semmire sem megyek, viszont ő időhiányra hivatkozva továbbra sem küldi ki.
Meddig húzhatja még az időd????
"Meddig húzhatja még az időd????"
Mi időnket nem húzza, legfeljebb az Önét.
Kezdeményezni kell, hogy időhiányos közjegyzői körzetben állítsanak fel újabb közjegyzőt.
A közjegyzői státusz nagyon féltett. Fix jogi munka, fix jogszabály által garantált munkadíjjal. Egyébként nem értem a közjegyzői késlekedés okát. Minden eddig általam ismert közjegyzői irodában 2-3 adminisztrátor és legalább egy helyettes közjegyző tevékenykedik.
Üdv! Kiskorú öröklésével kapcsolatban érdeklődöm. Anyósom novemberben halt meg, többször jelezte hogy szeretné, ha a családi házuk valamelyik unokájára szállna, de nem végrendelkezett. Apósom lakik még ott. A férjem és a húga is örökösök, illetve a férjem a 17 éves fiúnknak ajándékozta a közjegyző előtt az ő teljes részét. Úgy tűnik hogy após és a lánya próbálják a gyereket kisemmizni.. A férjem nagymamája is oda van bejelentve, de mikor anyós megbetegedett, elvitte a fia magához, viszont minden ingóságát a férjemnek adtak, ami most ott van és apósék készülnek kidobni. Megtehetik? (Nincs még lezárva a hagyaték, mert a házat kiegészítő fedezetként kaptuk a lakásvásárlásunkhoz és még fennáll a hitel, így anyós és após adóstársak voltak, a bank most vizsgálja hogy mehet-e tovább) Bontanak, rombolnak a házban. Kérhetem-e a gyerek biztos 1/4 részét kijelölni mihamarabb? Nem engednek be egyikünket sem, pedig szeretnénk a nagymama lakrészét kijelöltetni a gyereknek és lezárni, hogy az ottlévő ingóságok biztonságban legyenek. Köszönöm
Azért a Fórumnak megvannak a maga korlátai. Vakbelet sem műtenek telefonon.
Anyamanya
Az a lezáratás aligha fog menni, hiszen apósodnak az ingatlanon vélhetően haszonélvezete lesz.
Kedves szakértők. Új fordulat a hagyatéki tárgyaláson. Az örökös társak előjöttek egy új variációval, hogy az ingatlanon levő kis épületet ,amit kiadtuk bérbe az azután bejött bérleti díjat 5 évre visszamenőleg, pénzben vegyük fel leltárként és az is az örökség alapját kell, hogy képezze. Megjegyzem, szerintem ezt csak az örökhagyó kérhette volna. Mi van , ha a bérleti díjat az örökhagyóval együtt elköltöttük? Szerintetek ez életszerü?
Bizonyítás kérdése, hogy ha ti adtatok bérbe az örökhagyó, ingatlanát, akkor milyen megallapodas alapján tettetek és mi lett ezzel az összeggel.
Köszi a választ.
Tisztelt Fórum!
Ingatlan öröklésnél-apa fia-között/egyedüli örökös/
mennyi a közjegyzői dij?
Ismeretünk szerint az ügyérték alapján számitott összeg fele. Helyesen tudjuk?
TMOBIL,
igen, bár az apai-fia irreleváns, a fele munkadíj a hagyetéki és a nemperes eljárás miatt jár.
De ez csak a közjegyzői munkadíj.
A hagyatéki eljárás teljes díja lehet ennél több, mert a közjegyző felszámíthatja az esetleges költségeit is, ha voltak.
Tisztelt Szakértők!
A következő lenne a kérdésem. Édesapám meghalt, első házasságából három gyermeke született (én és két lánytestvérem). Tíz éve újranősült, abból a házasságból közös gyermek nem született.
Az örökség tartalmaz egy lakóingatlant, ami elvileg 50-50%-ban volt a házastársak tulajdona, jól értelmezzük-e, hogy az özvegyet a lakóingatlan Apukámra eső része (50%) után a haszonélvezeti jog illeti meg, vagy ezen kívül egy gyerekrész is. A napokban derült ki, hogy valószínűleg értékpapír is része az örökségről, az özvegy állítása szerint erről nem tudott. Esetünkben ennek 1/4-e is az özvegyet illeti?
A másik kérdésem az lenne, hogy az özvegy a hozzájárulásunkat kéri ahhoz, hogy édesanyját bejelenthesse az ingatlanba (egészségi ellátás miatt). Ennek ránk nézve lehet-e a későbbiekben negatív hatása (ezáltal ha esetleg az özvegy elhalálozik, akkor az édesanyja mint bejelentett lakó jogot formálhat-e haszonélvezeti jogra, öröklésre), beleegyezzünk-e, vagy utasítsuk el? Esetleg kössünk-e ki valamilyen belátható időtartamot, ami után ezt egyhangúan felül lehetne vizsgálni. Létezhet-e ilyen megoldás?
Köszönöm a válaszukat, Virág
Virág,
Az örökhagyó vagyonát a gyermekei és a felesége egyenlő arányban öröklik (feleség = egy "gyerekrész"), KIVÉVE az utolsó közösen lakott ingatlant : édesapád 50% részének tulajdonjogát csak a gyermekei öröklik, de a túlélő házastárs haszonélvezetével.
Az értékpapír a hagyaték része, abból a feleség is örököl, ha házastársi közös vagyonból rakták félre, akkor akár a fele+egy gyerekrész is az övé lehet. Ha az értékpapír, vagy az értékpapír számla csak édesapád nevén volt, akkor ezt külön jeleznie kell a hagyatéki tárgyaláson a közjegyzőnek.
A haszonélvező, mint szállásadó azt jelent be az ingatlanba, akit akar. Ehhez nem kell a Ti engedélyetek, mármint nem kell a tulajdonos engedélye. A lakcím bejelentés nem keletkeztet semmiféle jogot az ingatlan tulajdonával kapcsolatban. Gond esetleg akkor lehet, ha az édesanyja túlélné édesapátok feleségét, és ott is lakik, és nem is akar kiköltözni. Az macerás procedúra lehet kirakni, de ha nem lakik ott, akkor csak fiktiváltatni kell a lakcímét majd.
Köszönöm a választ!
Annyi lenne még a kérdésem, hogy a hagyatéki tárgyaláson azonnal nyilatkozni kell-e az örökség elfogadásáról, vagy ezt később is meg lehet tenni. (Van-e gondolkodási idő). Az örökséget csak egészében lehet elfogadni, vagy lemondani róla, jól tudom? Sosem voltam szerencsére még ilyen helyzetben.
Köszönöm,
Virág
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |