Fórum öröklés és családjog régebbi elöl     új hozzászólás


Köteles rész

wers # e-mail 2019.05.10. 19:56

kedves Katalincserpa

Szerény véleményem szerint nagyon át kellene fontolnod.

Amikor az örökhagyó meg kívánt válni az ingatlanától, annak volt egy értéke. Több módon válhatott meg az ingatlantól, esetedben ajándékozással. De lehetett volna akár értékesítés is, aminek az ellenértékét ajándékozta volna el. Akkor milyen értéket számítanál? Vagy ha ez egy kocsi lett volna, ami ma 0 érték lenne, akkor is mai értéket kérnéd a számításhoz alapul?

De az is lehetett volna, hogy értékesíti, és elutazgatja a vételárat. Vagy csudatudja. A lényeg, ajándékozás volt, ebből számíthatsz köteles részre. Egyéb esetben még az sem.

Én a helyedben elfogadnám az ajándékozás szerinti összeget, ami szerinted is megfelel az akkori valós forgalmi értéknek.

drbjozsef #   2019.05.10. 17:35

A per illetéke.

(Egyébként szvsz nyugodtan kérd a halálkori alapján számolva, valahova a kettő közé fog kerülni végül feltehetőleg, így amit elvesztesz esetleg a fölélövés miatt költség/illetékben, azt megnyered azon, hogy többet kértél, mint az ajándékozás kori. Legfeljebb a halálkori érték reális intervallumának az aljára nézd)

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

wers # e-mail 2019.05.10. 11:36

Na de ez olyan mint a tippmix?

Naaaaaa :D

drbjozsef #   2019.05.10. 11:25

Katalincserpa,

Akkor számolj.
Kevesebbet kérsz, kevesebb lesz az illeték és kevesebb esik rád a többi költségből (vagy semennyi, ha megítélik teljes egészében az igényedet), vagy többet kérsz, amit vagy megítélnek és jobban jársz, vagy nem, és akkor több perköltséged lesz. Mérlegelj.

Egyébként, a bíró eltérhet az arányosítástól is, ha például igazolni tudod, hogy Te megpróbáltál adatokat kérni a kötelezettől, de ő nem volt együttműködő. No nem mondom, hogy jelentősen, de azért ezt az ő hátrányára értékelheti.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

wers # e-mail 2019.05.10. 09:41

szerintem nem ezt írta, hanem:

A költségeket a felperes előlegezi; a szakértő díját pedig az, aki indítványozta a kirendelését.

előlegezi

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.05.10. 07:22

A költségeket a felperes előlegezi; a szakértő díját pedig az, aki indítványozta a kirendelését.

www.kbs-ugyved.hu

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.05.09. 23:07

Erre válaszoltam.

www.kbs-ugyved.hu

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.05.09. 20:21

Nem biztos, hogy jól értem; de részleges pervesztés-pernyerés esetén annak arányában osztja el a bíróság a perköltségeket.

www.kbs-ugyved.hu

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.05.09. 19:52

Mert ha ok nélkül pereskedsz, akkor te viseled a perköltségeket.

www.kbs-ugyved.hu

drbjozsef #   2019.05.09. 14:55

Katalincserpa,

De. Annak minősül természetesen.

Ugyanakkor ha azt kéri tőled valaki, hogy ezt a megkeresést igazold, akkor mit teszel? Pláne ha azt kéri, hogy a megkeresés időpontját is igazold?

Egy screenshotot nemigen fog elfogadni a hatóság.

Ezért van az, hogy bár minden levél megkeresésnek számít (adekvát példa a behajtócégek fizetésre felszólító levelei, amelyek jellemzően sima postai levelek, de ez nem keverendő a bírósági végrehajtók levelezésével, ami mindig könyvelt küldemény), de JOGKÖVETKEZMÉNY csak az igazolható megkeresésekhez fűződik. Ezért ad fel minden hatóság tértivevényes levelet a hivatalos ügyek intézéshez.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.09. 14:38

Katalincserpa,

"az interneten való megkeresés vagy kérés?
Vagy esetleg telefonon való kérés?
Vagy írjak postán egy sima levelet?„

Én egyiket sem tanácsolnám.

Én egy tértivevényes levelet írnék neki.

”Ha arra sem válaszol?
Mivel nem hivatalos levél nem kötelezhetem válaszra.

Neked nem is az számít, hogy válaszol-e egyáltalán. Csak az, hogy TE tudd igazolni, hogy elküldted (=megkereseted) a levelet. Nem baj, ha nem válaszol. Írd a levélbe, hogy a kézhezvételtől számított 8 napon belüli választ vársz. Aztán a tértivevény szerinti átvétel+8+15 nap után (ennyibe lehetne neki is max. a sima levél), már mondhatod, hogy nem válaszolt, és indíthatsz pert ellene.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.09. 09:51

Semmit. Egy úgynevezett "poén", egy olyan kérdésre, amire nem lehet érdemleges (értelmes?) választ adni.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.09. 08:29

Tomi798,

A kifizetésről a közjegyző a végzésében csak akkor rendelkezik, ha minden fél megegyezik annak részleteiben. Tehát ha a jogosult igényli a köteles részt, de a kifizetésre kötelezett vitatja (akár a jogalapját, akár az összegét, akár bármi mást, így a kifizetést is, ha a jogosult holnaputánra akarná), akkor a közjegyző erről nem dönthet, felhívja a figyelmét a jogosultnak, hogy megegyezés híján indítson pert a köteles részi igénye miatt.

Szerintem a 15 vagy 30 nap alsó hangon jár, ez elég életszerű, de ha az összege akkora, és a kötelezett körülményei olyanok, akkor akár 60 vagy 90 nap is lehet - de mondom, ez megegyezés kérdése.

Jobban jár a jogosult is, ha inkább belemegy egy hosszabb határidőbe, hiszen a per még sokkal hosszabb, biztosan több hónap, a bíró ott a körülmények alapján eleve előírhat egy hosszabb határidőt, és főleg a per költséges is, most pedig egyből kap a jogosult egy végrehajtható okiratot a közjegyzőtől, ha esetleg nem fizetne a kötelezett határidőre.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2019.05.09. 08:26

Ha az a kérdés, akkor a köteles rész a hagyaték megnyíltával esedékes. (Pont a hagyatéki tárgyalás időpontjához semmi köze.) De rokonok vagytok, néhány hónap késedelemért csak nem fognak beperelni.

www.kbs-ugyved.hu

drbjozsef #   2019.05.09. 08:11

Mikszath,

Tipp? Volt kérdés, vagy a BL győztesre célzol?

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

Tomi798 # e-mail 2019.05.09. 04:39

Üdvözlöm!

Édesanyám januárban elhunyt, a hagyatéki tárgyalás a hónap végén lesz. Készült végrendelet, amely alapján én vagyok az örökös. A testvérem, aki korábban elhunyt két gyereke van, tudom, hogy őket megilleti a köteles rész, amennyiben igénylik. Ha ez megtörténik, akkor mennyi idő alatt kell kifizetnem? Azonnal? Már a tárgyalás másnapján? Vagy kérhetek pár hónapnyi időt?

drbjozsef #   2019.05.08. 11:49

De. Párszázezer forintért már érdemes, annyi talán lehet, pár tízezerért én már nem indítanék pert.

Viszont egyet még hagy kérdezzek : ha jól értettelek, akkor az elhunyt neked is a szülőd. Tehát örökös vagy. Akkor ott voltál a hagyatéki tárgyaláson, gondolom. Miért nem akkor protestáltál apád kisemmizése miatt? Ha örökös vagy, miért mindent a két féltestvéred örökölt? Te is lemondtál az örökségről?

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.08. 07:36

(Csak halkan jegyzem meg, hogy új kérdéseket felteszel (feleslegeseket), de nem érdekelnek más kérdései, amik segíthetnének, mert a leírásodból én még mindig azt gyanítom, hogy vagy semennyi köteles rész nem jár már, vagy csak minimális)

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.08. 07:34

Akkor számíthatok arra hogy reálisan egy 12.000.000 millió lehet belőle max?

Arra hogy max. arra nem. Mondjuk 8 és 15 között lesz, arra számíthatsz. Persze lehet 1 vagy 50 is, csak az nagyon kicsi eséllyel (de hát ugye a kvantumfizika).

Egyébként mire való a főszabály ha nem ahhoz ragaszkodunk elsősorban?

Hogy ha nincsenek különleges körülmények, akkor az legyen a kiindulási alap. De körülmények mindig vannak.....

Igy kicsit elveszti a jellegét hogy FŐszabály legyen nem?
De.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 18:33

Főszabály szerint a juttatáskori értéket kell nézni. Ha ez valamelyik félnek súlyosan méltánytalan lenne, akkor ettől eltérő értéket is megállapíthat a bíró. A bírósági gyakorlat rendszerint figyelembe veszi azt, ha juttatás és a haláleset között eltelt időben jelentősen változott az ingatlan értéke.
Nincs általános formula. A bíró mérlegeli az összes körülményt, és aszerint dönt, de érdemes számítani arra, hogy a halálkori értékhez lesz közelebb a megállapított érték.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 16:50

Elvileg az igény és a megítélt összeg arányában.
Ha valaki sokat kér, de kevés jár, akkor ő fizeti nagy részét. Ha annyit kap, amennyit kért, vagyis jogos volt az igénye, akkor a másik fél fizeti. A kettő között meg arányosan. De a bíró természetesen megoszthatja máshogy is, ha van rá oka, például méltánytalan az egyik félre az eszerinti megosztás.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 14:42

Szerintem = szerinted

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 14:41

Vagy már megint csak nem tudom értelmezni amit írsz. Pfff.

Szóval.

de azt is ami az elhunyt nevén volt közös pénzből vették

Tehát az "ami az elhunyt nevén volt" kifejezés alatt a neked ajándékozott ingatlannak az elhunyt tulajdonát képező 50%-át érted?

Szerintem a másik 50%-át, ami apád nevén volt, miből vették? Égi mannából?

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 14:39

Oké, akkor hagyjuk. Én kiszálltam, további jó keresgélést.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.

drbjozsef #   2019.05.07. 13:30

de azt is ami az elhunyt nevén volt közös pénzből vették

Ez most mi? Nehogy azt mondd, hogy ez az ingatlan a 2 millió értékű örökség.

József:laikus paraszt, dilettáns hozzászóló.
Fórumból való jogi tájékozódás kockázatokat és mellékhatásokat rejthet.