Banki pénzek és állampapírok öröklése


jozsef75 # 2014.10.06. 10:48

Tisztelt szakértő !

Amennyiben örökölnék édesapámtól bankban tartott pénzt vagy állampapírt vagy betéteket, akkor azután kellene fizessek örökösödési illetéket vagy egyenesági leszármazottként nem ? Illetve ugyanez a kérdés, ha a házastársam után örökölném ugyanezeket ?

Köszönettel;

józsef75

ObudaFan # 2014.10.06. 11:34

Egyenesági rokonként, házastársként nem kell öröklési illetéket fizetni.

kraksz # 2014.11.29. 10:31

Tisztelt Szakértő!
Édesapám nemrég halt meg, szüleim 35 éve elváltak. Hárman vagyunk testvérek, más örökös, második házasság stb. nincs. A szüleink közös tulajdonában van az a lakás, amelyben édesanyám lakik, 75%-25% arányban, 25% édesapámé volt. Ahol ő lakott, azt a házat 2013-ban eladták a testvéreivel, a rá eső (szintén 25%) tulajdonrészért kapott pénzt bankbetétbe helyezte. Évtizedekkel ezelőtt vett egy telket valahol vidéken, hogy azzal az évek során mi történt, arról nem tudunk. Más vagyona nem volt tudomásunk szerint.
Kérdéseim a következők:

  1. Kell-e kérelmeznünk a lakhelye szerinti jegyzőnél a hagyatéki eljárás megindítását? Vagy ha nem "kell", akkor gyorsítja-e az eljárást esetleg, ha jelentkezünk nála?
  2. Nekünk kell-e biztosítani a vagyonrészekről szóló igazolásokat? (pl. tulajdoni lap a lakásrészről, a bankszámla adatait nem tudjuk, az anno megvásárolt telek sorsáról sem tudunk) Vagy ezt hivatalból kideríti a hagyatéki osztály?
  3. Megegyezhetünk-e úgy a hagyatéki eljárás során, hogy egyikünk a lakásrészt, másikunk a bankbetétet örökli, harmadik testvérünk pedig lemond az örökségről, ha más vagyonrész nincs?

A segítséget előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.11.29. 11:05

Szerintem nincs ezzel nektek dolgotok, majd kapjátok az értesítést a hagyatéki leltározásról.
A hagyatéki eljárásban szinte bármilyen egyezséget köthettek.

kraksz # 2014.11.29. 11:41

További kérdés:
Honnan fog kiderülni, hogy megvan-e még a telek, illetve, hogy hol van a bankszámla?
A nyugdíját postán kapta, a lakcíme egy szállón volt... A dolgai között semmilyen személyes irat nem volt az igazolványokon kívül.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.11.29. 12:07

Az egyik a telekkönyvből, a másikat meg majd bemondjátok. (Ha nem tudjátok, hogy hol van, akkor nem is lehettek biztosak benne, hogy tényleg van.)

kraksz # 2014.12.05. 10:00

Utolsó kérdés: melyik település hagyatéki osztály / jegyzője lesz az illetékes abban a hagyatéki ügyben, ahol az állandó lakcím Bp. XXI, a halál helye Bp. XX (a halotti anyakönyvi kivonat már megvan), a halott ingatlana pedig egy vidéki városban van?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.12.05. 16:33

A lakóhely szerinti jegyző. [Hetv. 5. § (1)-vel felhívott 4. § (1)] De ezt tudják hivatalból, neked mi dolgod vele?

Zsolt5050 # 2015.02.03. 15:25

Tisztelt szakértő(k) !

Kérdésem első felében szintén bankbetét és állampapír öröklési problémám lesz (sajnos). Az örökös édesanyám lesz, ezért az ő szemszögéből írnám le a problémát.
Elhalt anyám testvére -vagyis nem egyenesági rokon- után sajnos bankbetét és állampapír öröklés várható.
Bővebben: bankszámla, Prémium Magyar Államkötvény és Kamatozó Kincstárjegy. Ezek után kell-e örökösödési illetéket fizetni? Kell-e más jogcímen adót/illetéket fizetni?

A kérdésem másik fele:
Elhalt anyám testvére után egyedül én öröklök? A néni régóta elvált, gyermektelen, egy testvére volt akinek én vagyok az egyetlen lánya. Más rokonok csak a szülei testvérének leszármazottai lehetnek.
A választ előre is köszönöm. Elnézést ha hosszú voltam.

pamut # 2017.02.22. 10:08

Állampapírban tartott megtakarítást hogyan lehet kivenni a majdani hagyatéki eljárás alól, azaz hogy ne örökölje senki, amíg a másik házastárs él és közös volt az állampapír számlájuk?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.22. 10:13

Tényleg azt kérdezed, hogyan lehet a hagyaték egy részét kivonni a hagyatéki eljárás alól? Magyarul hogy hogyan lehet elvenni az örököstől az öröksége egy részét?

drbjozsef # 2017.02.22. 11:19

pamut,

haláleseti rendelkezést csak banki folyószámlára lehet tenni, ekkor ez nem része a hagyatéknak.
Minden más (befektetési számla, devizaszámla, értékpapírszámla) automatikusan része lesz a hagyatéknak, azt ilyen módon nem lehet kivonni a hagyatéki eljárás alól.

Amúgy ki lehet vonni, a tulajdonos most visszaváltja, elkölti, és már nem is a hagyaték része.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.22. 16:04

Tutti megoldás. :) (Az elajándékozás már nem annyira.)

pamut # 2017.02.23. 13:37

drbjozsef: a probléma az, hogy a házastárs teljesen ki lesz örökléskor zárva az állampapír megtakarításának a feléből, pedig a másik fél a házastársra akarná hagyni, mert közösen gyűjtögették össze az állampapírban tartott kis vagyonukat.
Hogyan hagyhatná rá az egyik házastárs a másikra teljes egészében az állampapírban tartott megtakarítást?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.23. 13:41

Van egy furcsa szó... Valami végrendelet...

pamut # 2017.03.03. 08:19

Ha végrendeletet ír a másik házastárs javára, akkor is van köteles rész! Tehát az egészet nem tudja ráhagyni a házastársára...

pazs # 2017.03.03. 08:27

Ha csak az állampapírokat hagyná a házastársára és van más vagyon is, amivel eléri a köteles rész mértékét, akkor nincs köteles rész.

drbjozsef # 2017.03.03. 09:31

Mármint az állampapírból nincs köteles rész ezesetben, de a köteles rész alapjába beleszámít, nem? Tehát a többi vagyonból arányosan többet kapnak az örökösök, míg az állampapírokból semmit. Vagy rosszul tudom?

pamut,
lehet biztosra úgy is menni, hogy haláleseti rendelkezéssel rendelkező bankszámlán tartják a pénzt, nem állampapírban. Sokmillió esetén ez persze veszteséget jelent, de állampapírok se fizetnek többet mint 2-3%+infláció (ami most kezd nulláról felkúszni, legalábbis hivatalosan, mert a valóságban persze már régóta van), míg a piacon is találsz 2% körüli lekötött betéti kamatot asszem.

farok666 # 2017.06.28. 10:53

Szép napot .
Kérdésem a következő

Adott egy idős házaspár nagypapa nagymama..

Az egyik meghalt-Van 4 milló forint kincstrájegy ami az élő Nagymama nevén van
Van 1 lányuk illetve a másik lányuk meghalt de a helyén ott a fia(a ngyszülők unokája)

Kérdezném:
Kincstrájegyet be kell vallani?
HA igen hogy fog kinézni az öröksé elosztása?

Válaszuk/segítégük köszönöm szépen!

Kovács_Béla_Sándor # 2017.06.28. 11:40

Ki kérdezni? Mi az, hogy "bevallani"? Kinek, hova?
Az elosztása pedig jól fog kinézni.

drbjozsef # 2017.06.28. 12:45

farok666,

Bár a vélelem az, hogy házastársak vagyona közös, a haláleset esetén ezt máshogy kell rendezni.

Közös bankszámlánál a rajta lévő összeg felét zárolják, az megy a hagyatékba, a másik felét a másik számlatulajdonos tudja használni tovább.

Ha nem közös a bankszámla (=két számlatulajdonos, egyenlő jogokkal), akkor az egész megy a hagyatékba, és ott a túlélő házastárs vagy megegyezik az örökösökkel (jellemzően a gyerekeik), vagy, ha nem tud valamiért, akkor neki kell eljárást indítania a része megkapásához - ezt ott a közjegyző elmondja, hogyan.

Ha valaki csak meghatalmazott a párja számláján, az sem jó, azt törlik rögtön, és zárolják az egész számlát a tulajdonos halála esetén.

A fenti persze mind nem igaz, ha volt a számlán haláleseti rendelkezés leadva.

Na, ez téged mind nem érdekelt, csak azért írtam le, hogy lásd : az értékpapírszámlának egyértelműen csak a egy tulajdonosa lehet, ott nem is lehetséges, hogy társtulajdonosok legyenek. Ezért az egészet zárolni fogják, az egész megy a hagyatékba (erre nem is lehet haláleseti rendelkezést adni), a tulajdonos halála esetén.

Esetedben ez pont fordítva van : alapesetben a fentik alapján értelemszerűen nem lesz a hagyaték része a túlélő házastárs értékpapírszámlája, ilyenkor az örökösöknek kell vagy megegyezni a túlélő házastárssal, vagy eljárást indítaniuk, ha szerintük a hagyatékba tartozó vagyon van még.

A vélelem házastársak estén a közös vagyon, tehát jár belőle az örökösöknek, úgyhogy ha nem akarja a túlélő házastárs ezt elfogadni, akkor jó eséllyel a bíróság meg fogja ítélni az összeg felét az örökösöknek - kivéve, persze, ha a túlélő házastárs bizonyítani tudja, hogy az nem közös vagyon, hanem valamiért a külön vagyonába tartozik (akár egy része).

drbjozsef # 2017.06.28. 12:47

Javítás : nem a felét, mert a házastársnak is jár belőle egy gyerekrész, 2 örökös esetén az értékpapírszámla felének az 1/3 - 1/3-át.

drbjozsef # 2017.06.28. 12:47

(két leszármazó örökös)

farok666 # 2017.06.28. 12:51

béluska ne igyál ma többet .
Aki érdemben tud választ adni kérdéseimre annak továbbra is megköszönném hiszen elég nehéz helyzetben van a család jogi fronton.Szerencsére nem csak büdös szociálisan abberált pökhendi érzéketlen parasztokkal van teli a világ így bizok egy szakember válaszában.Neki ismét előre is köszönöm.

farok666 # 2017.06.28. 12:52

drbjozsef

Érehető tiszta magyarázat.Köszönöm szépen!