Sziasztok!
Az én kérdésem az lenne, hogy mire hivatkozással rendelhető el a különélő szülő kapcsolattartási jogának szüneteltetése? Például két pofon már elégséges hozzá?
Köszönöm!
Sziasztok!
Az én kérdésem az lenne, hogy mire hivatkozással rendelhető el a különélő szülő kapcsolattartási jogának szüneteltetése? Például két pofon már elégséges hozzá?
Köszönöm!
Kedves mona!
A szellynek írt javaslatodat elfogadom magam is annyi kiegészítéssel, hogy én nem vagyok biztos abban, hogy a gyereket kellene pszichológushoz vinni.
Az előzményekből kitűnik, az apa-fiú kapcsolatban az apának kellene pszichológiai tanácsokat adni. Mert miért is azt a gyermeket tegyük ki újabb tortúrának aki kénytelen elviselni a két áves korában elszenvedett erőszakos kapcsolattatás következményeit.
Furcsa ellentmondásnak érzem a gyermekvédelmi törvény értelmezését, tekintettel arra, hogy a gyermekvédelemben dolgozó felnőtteknek, még neves pszichológusok is azt javallják, hogy a felnőttnek kell megfelelően fordulni a gyermekekhez. Ez csak az állami nevelésben levő gyermekekre vonatkozik, a csonka családok esetében másként kell értelmezni a törvényt?
Üdvözlettel egy mentálhigiénikus
Kedves mona!
Apuka odaül a gyerekkel ezzel nincs is gond. Mind a ketten megteszünk mindent a gyerekekért.-kivéve az anyagiak de az most nem tartozik ide-.Igazad van nem vagyok szakember csak egy tanár aki tanult gyermeklélektant,illetve ismerem a gyermekeimet és a jelenlegi helyzet előzményeit. Van új feleség és egy féltestvér is. Véleményem szerint az apa-fia közötti bizalom hiánya az elsődleges probléma amit kettőjükön kívül senki nem állíthat helyre.
Ismét javaslom pszichológushoz vinni (= járatni) a gyermeket mert a szorongásos -lelki/idegi- problémára csak a szakember tud gyógyírt hozni. Ebben sem te sem a volt párod nem hozzáértő.
Addig is, a gyermek üljön rá a Wc-re az apja meg üldön oda és beszélgessenek mindenfélékről -csak éppen nem az odaülés okáról- akár 20-30 percig is, illetve amíg "eredmény" nincs. Mivel a gyermek az apjáé is (...) ezért muszáj neki időt-, fáradtságot- figyelmet áldozni az egészségi problémával küzdő gyermekére.
Nem írtad, de ha a kapcsolattartás ideje alatt az ex uj társa/barátnője felügyeli, gondozza a gyermeket, akár ő is megteheti a fentieket.
ml.
Kedves hozzászólók!
Mielőtt teljesen el lennék marasztalva kicsit bővebben kifejtem az előbbi kérdésemet!
A gyermeket 2005 októberétől vihette el folyamatos és időszakos kapcs.tartásra. Két gyermekem van a lányom ekkor 3 a fiam 2 éves volt. Megállapodtunk a bíróság előtt abban,hogy amennyiben a gyermek/kek-elsősorban a kisebbik haza szeretne jönni estérre,vállalja,hogy hazahozza. Ez soha nem történt meg. Ennek következménye lett a szorongás,ami ide vezetett. /4 éves koráig nála bepisilt/ Kakálni nem tudott. Tudom,hogy mi az én felelősségem,éppen ezért vásároltam Laevolakkot,ami megoldása lehetett volna ennek a problémának. De ha nem adják be a gyereknek akkor mit ér?...Ez költői kérdés volt. Igyekeztem a mai napig azon lenni,hogy javuljon a helyzet, messze eltértem a kapcs.tartás előírásától,hiszen az utóbbi időben hetente 4-5 délután feljött/feljöhetett a gyerekekhez ergo részese volt a mindennapoknak. Ennek ellenére nem javult a kapcsolat az apa és fia között. Az én és a volt párom között nincs ellenséges viszony. Még részletezhetném tovább is de nem tartom fontosnak. A múlt nem változtatható viszont a kettőjük kapcsolata a jövőre nézve nem valami bíztató. Az én lelkiismeretem tiszta én nem hangolom/nevelem a gyerekeket a másik szülő ellen. Az a legnagyobb baj,hogy csak én vagyok olyan hülye,hogy fontosnak tartom azt,hogy a kapcsolatuk jobbra forduljon és ne rombolódjon tovább.Ő csak a jogait erölteti a gyerekekre és nem veszi vigyelembe,hogy a szeretet nem erőszakolható ki. Köszönöm az eddigi hozzászólásokat.
Pedig ez az SMS, e-mail nem rossz ötlet.
Polgári pert is indíthat, meg büntetőeljárást is, vagy mindkettőt az apuka egy titkos hangfelvétel felhasznása miatt!! Kedves Elkeseredett ez itt nem a Mónika show, ha nem vetted volna észre! Az hogy neked milyen korszakalkotó ötleteid vannak az még nem jelenti azt,hogy azok megállják a helyüket egy ilyen jellegű fórumon.
... de még jobb, ha írásban van meg...
pl. ajánljd fel, hogy ha valami gond van írjon sms-t, vagy e-mailt! amire szépen sms-ben, vagy e-mailben válaszolj... stb. és ... az eredmény legyen a megbeszéltek szerint...!
Amit írtam fenntartom!!!!
Nem tiltja a törvény a hangfelvétel készítését. A felhasználásához pedig ha nem járul hozzá majd, nyilván oka lesz és ezt is mérlegelni fogja a Bíróság!
Egyébként pedig meg kellene tanulnia minden Apukának és persze Anyukának és mindenkinek!!!!! olyanokat mondani, amit később is tud vállalni!!!!!!!!!!!!!
Mindenesetre érdekes megközelítése a dolgoknak, hogy egyesek azt pofáznak amit akarnak, de ha már szembesíthetővé vállnak vele, akkor mindjárt a személyiségi jogaikkal védekeznek!!! Álláspontom szeirnt úgy kellene beszélni, hogy ha szembesítenek vele és visszahallgatásra kerül akkor ne kelljen védekezni és ne sértsék a személyiségi jogaidat...!
Tehát a lényeg: törvény nem tiltja a hangfelvétel készítését, de nem mindegy a felhasználás módja! Bíróságon bizonyítéknak elfogadják!
Üdv
Elkeseredett, azért egy "alkotás hiánya" miatt nem kellene a kérdezőt személyiségi jogok megsértésére irányuló viselkedésre bíztatni!! (Gondolok itt a vedd fel a megbeszélést...)
Teljesen igaza van sagitnak, hogy a két szülő közti megoldatlan konfliktusok eredménye lehet az is, hogy a gyermeketek nem tud alkotni illetve túl sűrűn alkot, hiszen kinek a szervezete, hogy reagál a folyamtatos stresszhelyzetre. Hogy képzelted a gyermek elhozatalát, az a gyermek az apuka felelősségére van bízva, mit mondasz a gyámhivatalnak, hogy miért zavartad meg a kapcsolattartást, bocsi a gyermekemnek WC-ni kellett?? A konfliktusokat kellene inkább olyan szinten kezelni, hogy a gyermek abból a legkevesebbet érezzen! Ha a gyermeked apja esetleg nincs tisztában az alkotás hiányával akkor jelezd felé, hogy gyermeketek közölte veled, hogy nem wc-zett normális időn belül és keresse fel az orvosát vizsgálatok céljából,hiszen annyi oka lehet a székrekedésnek.
Egyébként ha elhozod a gyermeket akkor felelősségre fog vonni a gyámhivatal kapcsolattartás akadályozása illetve a zavartalan kapcsolattartás biztosításának hiányában szankcionálható leszel.
Ki kell bírni nyári kapcsolattartást nem pedig azon agyalni, hogy hogyan mi módón tudjuk azt megzavarni illetve megrövidíteni kedves anyuka!
Hogy itt egyesek mekkora barmok...!!!
Szelly! Vedd fel a "megbeszélést" és akkor semmi gond, vagy legyen meg írásban (pl.sms, mms) és akkor nem tudja letagadni.
Megbeszéléses alapon mindent LEHET! Még akár a határozathoz képest ellenkezőt is. De a "megbeszélés" tényét és eredményét, és azt, hogy Te a megbeszélés szerint jártál el a gyermek érdekében, tudd bizonyítani!
Üdv
Igen szerintem ellened lehet fordítani.
Írásodból az derül ki hogy az apa nem bántja a gyermeket csak a köztetek lévő viszály sodorta idáig a helyzetet. És mivel NÁLAD van a gyermek elhelyezve a te felelősséged hogy a gyermek testileg és szellemileg felkészült legyen a láthatásra... ergó a szorongás megoldásában is az élen kellene járnod és nem azon törnöd a fejed hogy azt ellened lehet e fordítani....
Kedves mona!
Ezért lépek közbe,mert féltem a gyermekem.
Kedves mona!
Tudom,hogy lelki eredetű-2 éves kora utáni erőszakos kapcs.tartás vezetett ide.....ez azóta probléma. Szándékosan nem részletezem a történetet,mert hosszú lenne....csak arra szeretnék választ kapni,hogy ellenem fordíthatja-e azt,ha a megbeszéltek szerint hazahozom a gyermeket....ez álltal ugyanis a 2hét már nem egybefüggő. Viszont azt a bizonyos megbeszélést le is tagadhatja....mert ő sajnos ilyen.
Ha valakinek -akár egy gyermeknek is- ha 4-5 napig nincs székletet az rossz esetben akár életveszélyes helyzetet is előidézhet.
A gyermeknek vélhetően nem a székelésével van probléma hanem lelki- idegi szorongásos, ergo pszichológushoz kellene vinni. (Mivel a szülők közt bizonyára közös a felügyeleti jog, ezt bármelyik megteheti.)
Külön még annyit: az apánál amúgy mit kap enni..., de ezt nem itt kell részleteiben kitárgyalni.
"Mona"
laikus hozzászóló
Üdvözlök mindenkit!
Segítséget szeretnék kérni a következő dologgal kapcsolatban. A gyermekemnek/7éves/ a kapcsolattartás alatt székelési problémája van. 4-5 napig nem "alkot" az apukájánál. Ha ilyen esetben közbelépek és apukával megbeszélve hazahozom a gyermeket,akkor elmarasztalható vagyok-e a jog illetve gyámhatóság előtt. Ez így megy már évek óta de attól tartok,hogy ez vissza lesz forgatva ellenem. Ennek természetesen előzményei is vannak,amit nem részletezek. Ha panaszt tesz ellenem mire számíthatok. Köszönettel egy édesanya
dvözlet Mindenkinek!
Új vagyok itt, egy üzenetem szerintem elszállt, de azért írok, kíváncsi vagyok a véleményetekre...
Pontosabban elkeserített kicsit amit eddig olvastam.
2 gyermekem volt, mikor megismertem a most 9 hónapos kisfiam apját. Neki hááát.. majdnem 4 gyereke van.
A legnagyobbat a volt felesége hozta a házassága. talán meglepő, de ő a kedvencünk. Ő nem él a volt párommal. A házasságában született 2 fiú (18 és 20 évesek) és egy kislány (17) akiről dns-vizsgálattal bebizonyosodott, hogy vér szerint nem az övé. Ő eredetileg költözött az anyukájával, de a középiskola megkezdése előtti augusztusban visszajött a volt páromhoz azzal, hogy az anyja nem tudja kellően finanszírozni az igényeit. Mi nem költöztünk össze a volt párommal, de szándékunkban állt, ezért vetette meg velem a szomszédos lakást (összenyithatóak). De onnantól kezdve, hogy a kislány visszakerült, kezdett megromlani a kapcsolatunk. A párom nagyon szeretett volna egy közös babát, aki akkor fogant meg, mikor nem voltam már biztos benne, hogy menthető a kapcsolat, ugyanis kértem, hogy mint "mozaikcsaládosok" tele a sok problémával, menjünk el néha tanácsot kérni szakemberhez. A volt párom ez ellen teljes mértékben elzárkózott. Ahogy bejelentettük a terhességem a gyerekeknek, a "lánya" egy héttel később megzsarolta, hogy ha mi összeköltözünk, akkor ő itthagyja apucit. Én nem akartam így bevállalni a babát, de a volt párom ragaszkodott hozzá, annak ellenére, hogy közöltem vele:
1 a saját gyerekeimre 2010-től nem kapom már az államtól a gyt. megelőlegezést
2.munkanélküli voltam, megkerestek állásajánlattal, de ahogy megmondtam, hogy babát várok, már nem volt aktuális
3.a mellékes jövedelmemet elfelejthettem, mert a babára veszélyes anyagokkal dolgozom
4. fizetnem kell a közös jövőnk miatt megvett lakás törlesztőrészleteit
Ő biztosított, hogy a gyermekeim nem fognak hátrányt szenvedni semmiben a baba miatt. Ez így is volt addig, míg ki nem derült, hogy nem lányunk fog születni.
Onnantól kezdve egyedül maradtam, ő meg élt, bulizott.
Volt már tárgyalásunk. 4 hónapig nem fizetett, ő volt a legszegényebb ember a földön, holott tudom, hogy mennyit dolgozik délutánonként. A láthatást kérte, hogy bármikor megtehesse (volt, hogy 1 hónapig rá sem nézett a gyerekre, mert nem a neveltlánya lett a keresztanyja) de mivel ez teljesen rendszertelen volt, és sokszor kocsmazárás után történt, nem egyeztem bele. Abba viszont igen, hogy heti 3x3 órát legyen a gyerekkel- gondoltam így még én is dolgozhatom kicsit, és nem a 9 és 11 gyerekeimnek kell a segítségét kérni. Sohasem jön időben, nem szól, ha elmarad a láthatás, szombatonként meg nem bír józan maradni délután 3-ig, és rendszeresen lelépett a gyerekkel a mostohalányához. (Nem viheti el a kicsit 3 éves koráig) És az előzőekben azt olvasom, hogy azzal találkozzon a gyerek, akivel az apja csak akarja. Lehet naiv vagyok, nem véletlenül választotttam ezt a nevet. De: a terhességem nem szól másról, csak megalázásról, kihasználásról, magyarázkodásról, kapcsolatmentési próbálkozásról. A lánya, a barátai akikre így jut idő, pia, ingyenfuvarok, mindent megtettek, hogy a fiam ne családban nőjjön fel. Végigsírtam és aggódtam a pici miatt 9 hónapot, és most jön apuka, ha éppen nincs egyéb dolga, és mintaapaként mutogatja és vinné azokhoz? És ez így helyes?
Elnézést, ha elragadtattam magam....
Tisztelt Fórumozók, Ügyvédek!
Szeretnék segítségek kérni Önöktől abban, hogy mit és hogyan kell tenni az ügyben, ha az apa rendszeresen a nem őt megillető hétvégén is állandóan hívogatja telefonon a gyerekeket és azon a hétvégén is megjelenik az anya lakása előtt, nem tartva tiszteletbe a bírósági végzést. A gyermekek az anyánál lettek elhelyezve, az apa két hetente hétvégére viheti el a gyerekeket. Ekkor is állandó jelleggel késve megy értük és vissza sem a megbeszélt időben viszi a Őket. Van, hogy a kislány /6 éves/ nem akar menni hozzá /sír és szomorú a gyermek/, de az apa mondja neki: - tudod apa szomorú lesz ha nem jössz hozzám!/mi ez, ha nem lelki zsarolás?/ Van, hogy nála van a kislány és egy-két nap után felhív sírva a leányzó, hogy haza akar jönni, de az apa nem hozza haza./20 km a távolság/ Napközben ha foglalkozik vele, el van a gyermek, de este már haza akarna jönni. A 6 éves gyermek már olyat is mondott, hogy meg akart szökni az apjától, csak azért nem tette, mert este volt és félt kimenni az utcára.
Az apának elmondtam mind ezt, kértem, hogy ha haza akar jönni a gyermek hozza haza és legfeljebb elviszi majd megint pár napra. De hajthatatlan. Mit kell tenni ebben az esetben? Mi lenne a legjobb a gyermeknek? Vagy csak én aggódom túl a problémát?
1 aggódó édesanya
Hm. Monalisával egyidőben írtuk le ugyanezt.
Köszönöm a személyes példát, már kezdtem aggódni, hogy nagyon is találó a neved. Igen, egészen bizonyos, hogy a gyermeknek az az érdeke, hogy mindkét szülőjével fennmaradjon a szoros kapcsolat. Akármilyen sérelmei vannak is akár az egyik, akár a másik félnek, a láthatás érdekében mindent meg kell tenni. Máskülönben a gyerek igen komolyan sérül, és a saját kapcsolataiban is problémák adódnak, szinte borítékolható. (Bőrömön tapasztalom én is, sokáig vívódtam, de már feladtam a küzdelmet. A férjemnek, akitől válok, gyerekkora óta semmilyen kapcsolata nem volt az apjával. Nagyon csúnyán váltak a szülei. Nem lehet mindent erre az okra visszavezetni, de egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindent igen.)
Kedves Kaméleon! Őszinte feltárulkozás, köszönet érte. Egyben sokan tanulhatnának belőle.
üdv.
Az erőszak és a kapcsolattartás kérdésében az a saját gyermekkori tapasztalatom, hogy a szülők különválását követően (hacsak nem lelketlen gazemberekről van szó), a különélő általában már nem folyamodik tettlegességhez a gyerekkel szemben akkor sem, ha azelőtt könnyen eljárt a keze. A gyereknek sokkal többet árt, ha ettől a szülőtől eltiltják. Engem az édesapám sokszor elvert, és a válásig ellenségnek tekintettem. Miután láttam, hogy a válás után nem mer bántani, kezdtem szemtelenül visszaadni, amit előzőleg kaptam. Tűrte. Ez később szép lassan megváltozott, és ma már szeretettel gondolok rá is.
Kaméleon, egyetértünk. Akár férfi, akár nő erőszakoskodik, helytelen. (Nehogy itt férfiellenesnek tartsatok, mert nem így van.)
Nna, most egészítsük ki még azzal, hogy sok családban a nő veri a férjét, de senki nem tudja, csak a család. Így lesz teljes a kép. Azon kívül az erőszaknak számtalan megnyilvánulási formája van. Nem mindegyik látványos, nem mindegyik brutális, de egyiket sem kell eltűrni. Viszont ez a kérdés nem is ide tartozik.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |