Kapcsolattartás


kaméleon # 2010.04.23. 15:41

Természetesen pontos véleményformáláshoz az iratokat és az ügyet is pontosan kellene ismerni, de még mindig azt gondolom, hogy igen. Amit most idéztél, arról már én is kértem régebben itt magyarázatot, mert ugyan én jól értettem, a gyámhivatal, ahol ügyintézünk, nem. Idézem neked, mert azóta már biztosan tudom, hogy jó a magyarázat:
Az a rendelkezés, hogy az időszakos kapcsolattartás alatt a folyamatos szünetel, csupán annyit jelent, hogy pl. ha a jogosult szülőnek a nyári szünetből egy teljes hónap jár, és ebbe beleesik két „rendes“ hétvége (folyamatos) kapcsolattartás is, annak a pótlását nem lehet kérni, ilyenkor elsőbbséget élvez az ún. időszakos kapcsolattartás.
Ez a rendelkezés azért került bele a jogszabályba, mert voltak ugyanis olyan jogosult szülők, akik úgy értelmezték, hogy amikor időszakos hosszú kapcsolattartáson volt náluk a gyermek, akkor a közbeeső két folyamatos hétvégi kapcsolattartás úgymond „elmaradt“, és ennek pótlását kérték. Tehát ha egybeesik az időszakos és a folyamatos kapcsolattartás, akkor egybeesik és kész.

Amire én hivatkoztam a 2007-es változás nyomán, az nem erről a folyamatosról szól, hanem arról, ami nem esik egybe az időszakos kapcsolattartással, de a gyerek szünidejében van. Akkor, amikor – 2007.01.01-től – a gondozó szülő huzamosan gyerekkel tölthető időszakát sem lehet a kéthetenkénti megszakítással megzavarni. Ezt viszont csak az tudja érvényesíteni, akinek a határozatában szerepel. (Ne kérdezd miért, mert nekem sem logikus, viszont ma egy nagyon jó gyámhivatali vezetővel voltak óráim, és ezt a problémát vele oldattam meg.)

lolo4343 # 2010.04.23. 14:29

Kaméleon
A határozat rögzíti, hogy nem tekinthető elmaradt kapcsolattartásnak az időszakos kapcs.tartás idejével részben vagy teljesen egybeeső folyamatos kapcs.tartás.
Ezek után igaza van a gyh-nak?
Köszi a választ.

kaméleon # 2010.04.23. 13:05

Lolo4343, elsősorban annak van jelentősége, milyen részletességgel szabályoz a határozatotok.
A rátok érvényes szabályok megállapításánál kötelezően figyelembe kellett volna venni a 149/1997. Korm. rendelet vonatkozó előírásait, és aszerint a folyamatos kapcsolattartás a szünidő gondozó szülővel tölthető részében szünetelne. Tehát, nem kellene a saját szünetrészedben a hétvégére a gyereket átengedned. Csakhogy, ha a határozatba ezt nem írtátok bele, akkor nem is így lesz végrehajtható. A gyámhivatal jól ítélt az esetedben. Más kérdés, hogy ilyenkor tájékoztatni kellene a szülőket, hogy gubanc van, de ott a lehetőség az újraszabályozásra, hogy később ne legyen.
Ha újraszabályoztatod, hogy a rendeletnek megfelelően legyen végrehajtható a határozat, arra is figyelj, hogy pontosan írjatok körül minden rendkívüli esetet. Pl., ha a szünet páratlan napból áll, akkor nem lehet úgy felezni, hogy a szünet második felének első napján, 9 órakor jelenjen meg a kapcsolattartó. Ugyanis ilyen nincs, és a határozat megint nem végrehajtható. Ilyenkor méltányosan abban kell megegyezni, hogy egyszer az egyiknek, egyszer a másiknak jut kevesebb, vagy máshonnan pótol egy napot. Szóval, neki kell esni, és jó hosszú, részletes, végrehajtható szabályokat (egyezséget) kidolgozni a saját esetetekre, úgy, hogy a rendeletnek és nektek is megfelelő legyen.
(Nem olyan bonyolult, mint ahogyan írtam, és amilyennek elsőre látszik. Két éven belül bíróság, túl, a gyámhivatal fog újraszabályozni.) Sok sikert!

lolo4343 # 2010.04.22. 06:17

Kaméleon!
Nem arról van szó, hogy én csökkenteni akarom a napokat. Arra kérdeztem rá, hogy kell számolni a szünetek felét, pont azért mert szabályosan akarok eljárni. A határozat 08-as.
Köszönöm és várom a válaszodat.

mindfoglalt # 2010.04.21. 20:21

Most olvasom vissza, hogy a tegnap esti hozzászólásomat mennyire elírtam (talán ezért hangzott hülyén):
"Nagyvonalakban elmondta az elmúlt időszak eseményeit, és azt tanácsolta, hogy kérjük a bíróságtól a kapcsolattartás újraszabályozását. Azt mondta, hogy szerinte úgy adjuk be, hogy pl. kéthetente szombaton reggeltől késő délutánig vihesse csak el apuka a gyerkőcöt." - a családsegítős kapcsolattartónk adott természetesen tanácsot, csak kimaradt...

mindfoglalt # 2010.04.21. 20:14

Történetesen kétszer volt már ilyen eset - tőlem függetlenül:

  1. Rossz lett a fiam matek dogája, de következő hét hétfőjén lehett írni javítót. A gyerkőc úgy jött haza suliból, hogy rossz jegyet kapott, de ő megbeszélte a tanító nénivel, hogy szeretne javító dogát írni. Azt mondta nekem egyszerűen, hogy hívjuk fel apát, hogy most nem szeretne menni, mert dolga van. Én tárcsáztam, de ő beszélt az apjával.
  2. Élete első versenye volt pénteki napon. Pont a kéthetenkénti apás hétvégére esett. (Apját nem érdekli, hogy a fia sportol, egy év alatt egyszer sem vitte el vagy nézte meg a gyerkőcöt.) Szintén ő mondta, hogy nem megy apához, mert a meccs fontosabb. Fel is hívtuk az apját - ismét a gyerek beszélt vele. Elmondta, amit akart, de hallottam, hogy az apja felemelte a hangerejét. Ezután közölte a gyerek, hogy jó, jó, akkor inkább megyek, de csak másnap...

Elsőnél nem szólt, hogy pótoljuk. Hát ennyi.

kaméleon # 2010.04.21. 19:23

Megnéztem a régebbi kérdésed is, és a leírt viszonyból úgy tűnik, nagyon rossz ötlet, hogy a gyerek beszélje meg az apával, hogy menne, vagy sem. A problémát a felnőtteknek kell rendezni. Ha valóban a gyermek érdekét tartod szem előtt, akkor őt ebből hagyd ki. Senki nem fogja elhinni, hogy ebben a helyzetben a gyermek önállóan és befolyásmentesen dönt, vagy kér valamit, ami véletlenül éppen a vele élő gondozó szülő kívánságával egyezik. (indulatmentes vélemény volt.)

kaméleon # 2010.04.21. 19:11

Mindfoglalt: ha a gyerek nem akar elmenni, és ezt a papával egyeztetni lehet, akkor semmi gond. Elengedheti pótlással, vagy anélkül. Ha az a baj, hogy nem bíztok egymásban, és attól tartasz, hogy a papa később kéri az elmaradást végrehajtani, akkor az egyeztetést elfogadható formába kell önteni: írásban kéred, hogy a köv. kapcsolattartás helyett fogadjon el egy másik alkalmat pótlásnak. Ha hozzájárul (bizonyíthatóan), rendben van. Ha nem, akkor végrehajtatható.

kaméleon # 2010.04.21. 19:05

Lolo, ha 2007. előtti a határozat, akkor a szünetre a kapcsolattartónak jár a rendkívüli (szünet fele) és az a folyamatos kapcsolattartás, ami a rendkívülijén kívül esik. (Nem a szünetből számolják le a hétvégét, hanem megkapja a szünet felét, és a hétvégéjének azon részét, amely nem esik a saját szünidejére.) Ott tévedsz (ha 2007. előtti hat.), hogy azt gondolod, neked is jár a szünet fele, és abból akarnak „leszámolni” napokat. Azért, ha számolgatni szeretnénk, valóban kiszámolhatjuk, hogy 365 napból hányat tölt a gyerkőc veled, és hányat a másik szülővel. Méltánytalannak érzed így is az arányt? A másik szülőnek egy teljes évből mindössze 26 hétvége „jár”, a szüneteken túl. „Leszámolnád” a 26-ból azt, ami a Te szünidős feledre esik?

mindfoglalt # 2010.04.21. 19:01

Lenne esetleg itt SZAKEMBER, aki válaszolna a tegnap feltett két hozzászólásomra? - Megköszönném.

Az indulatos hozzászólásokra nem véletlenül nem reagáltam...

  • 1 kérdés: Hogyan kell akkor eljárni, ha a gyerkőc dönt úgy, hogy az adott folyamatos kapcsolattartásra nem szeretne elmenni. Ha ő kéri, hogy hívjuk fel az apát, hogy most itthon maradna és ő beszéli meg vele?

Köszönöm

lolo4343 # 2010.04.21. 17:51

Az esetem különleges az eljárásokat illetően, mert a hivatal szerint a jogosult folyamatos aznapi lemondása esetén is pótlási joga van a folyamatos kapcs.tartás vonatkozásában. Érdekes továbbá, hogy a 2. fok helybenhagyja a 1. fok határozatait. És ez csak egy eset, ebből százat tudnék idézni.

Én a gondozó szülő vagyok és a határozatban semmi különleges kitétel nincs megfogalmazva, ezért nem értem, hogy bármelyik szünetból miért kellene leszámolni a hétvégét és a maradék napokat elosztani!?

kaméleon # 2010.04.21. 17:32

(8) Az elmaradt kapcsolattartást pótolni kell, ha

  1. az a kapcsolattartásra kötelezett miatt maradt el,
  2. az a kapcsolattartásra jogosultnak fel nem róható okból maradt el, feltéve, hogy a kapcsolattartást szabályozó döntésben foglaltak szerint eleget tett előzetes értesítési kötelezettségének, illetve az előre nem látható akadályok felmerülését utólag igazolja. Az elmaradt kapcsolattartás pótlása nem veszélyeztetheti a gyermek egészséges fejlődését.154

(9) Nem tekinthető elmaradt kapcsolattartásnak az időszakos kapcsolattartás idejével, illetve a gyermeket gondozó szülőt a 27. § (5) bekezdésének b) pontja alapján megillető, a gyermekkel folyamatosan együtt tölthető időtartammal részben vagy teljesen egybeeső folyamatos kapcsolattartás. Az ünnepnapokra eső elmaradt időszakos kapcsolattartás nem pótolható.155

Mint látod, a 149/1997. Korm. rendeletben (30.§) világosan ott áll: „pótolni kell”. Nem az, hogy lehetőség, hanem az, hogy kell. A gyámhivatali gyakorlat azonban az, hogy azt gondolja, csak akkor kérhetsz pótlást, ha a határozatodból ezt nem felejtették ki, mert szerintük azt kell végrehajtatni, ami oda van írva. (Ált. csak ilyenkor persze.) Mivel a hivatalt nem csak a határozat, de a vonatkozó jogszabályok és rendeletek is kötik, én biztosan nem hagynám rájuk, hogy a rendelettel ellentétesen hozzanak végzést. (Ha ők nem így gondolják, akkor a bíróságtól kell kérni, hogy a rendeletben meghatározottak szerint egészítse ki a határozatot.)

sió # 2010.04.21. 17:12

Olvasom a végzésben leírtakról a véleményt.
Mi van akkor, ha ideiglenes elhelyezésről szóló végzésben, nem ejt szót a bíróság a pótlásról?
Tehát elméletileg a nevelő fél megteheti azt, hogy minden kapcsolattartáskor beteg lesz a gyerek, vagy ne adj isten csak pont ma nem jó. A gyámhivatal szerint mivel csak annyi van leírva, hogy 24 órával a kapcsolattartás előtt értesíteni kell egymást a feleknek, így max értesít hogy nem jó. Hiába jelentem, nincs mit számon kérni.
Ez tényleg így van?

kaméleon # 2010.04.21. 17:08

Hoppá, Te véletlenül nem a gondozó szülő vagy, és a határozat a páros hétvégéket adja a kapcsolattartónak? A kérdésnek ugyanis csak akkor van értelme, hiszen a téli szünet 2. felébe a köztes hétvége nem esett bele.
Ha Te vagy a gondozó szülő, és a másiké a páros hétvége, valamint a szünet 2. fele, akkor a téli szünet tavaly úgy alakult, hogy a karácsonyi hétvége is a kapcsolattartóé, mert páros, valóban függetlenül a szünettől.

kaméleon # 2010.04.21. 16:41

Azért kérdeztem a határozatodat, mert abban lehetnek az általánostól eltérő szabályok, amelyekben magatok egyeztetek meg, vagy egy speciális élethelyzetre szól az ítélet.

Ha a határozatotok nem tér ki arra (nem szokott), hogy az ünnepekből, és a hétvégékből a gondozó szülőt mindenképp megilleti ez és ez, akkor a hivatalnak nincs igaza. Általában úgy szól a határozat, hogy az iskolai szünetek második fele a kapcsolattartó szülőt illeti. (Annak első nap 9. órájától, az utolsó nap 18. órájáig folyamatosan.) Ez rendkívüli kapcsolattartás, és ezalatt (ha valami specialitás nincs nálatok) egy folyamatos időszakot tölthetsz a gyerekkel. Bármilyen ünnep tartozik bele, az is hozzád esik ilyenkor. Ebben az időszakban tervezhetsz utazást, nyáron hosszabb nyaralást. Hogy tennéd, ha közben haza kellene szaladgálnod a gyerekkel? A gyerek egész évben a gondozó szülővel van, ennek a szülőnek nem „jár” külön hétvége. A szünet egyik fele folyamatosan az övé volt, Te sem kapsz többet, de ugyanannyi neked is jár. Megegyezhettek úgy, hogy az ünnepet mindenképpen felezitek, akkor is, ha az egész hozzád kerül, de ebben az esetben, a szünet előtti időszakból méltányos, hogy a Te rövidített napjaidat visszapótolja a gondozó szülő. Remélem, érthetően fogalmaztam.
Nézd át a kapcsolattartási határozatodat, és ha ott nincs a hivatal álláspontját alátámasztó kitétel, ne fogadd el, kérd írásban (szerintem nem fogja leírni), ha végzést hoz, fellebbezd meg.

lolo4343 # 2010.04.21. 16:27

Az állásfoglalás szóban hangzott el. A határozatban a szünetek vonatkozásában így szerepel az idézett rész, hogy a tanítási szünetek .......
Jelen esetben a téli szünet miatt van végrehajtási eljárás, mert az ügyintéző szerint, a dec.22-31 tartó szünetből le kell vonni az ünnepeket(ezt értem), de szerint a hétvégét is(ezt nem értem miért).

kaméleon # 2010.04.21. 16:21

Lolo4343, honnan idézed ezt az állásfoglalást? Melyik szünettel kapcsolatban kaptad? Esetleg, ez ilyen részletességgel szerepel a rátok irányadó kapcsolattartási (egyezségetekben) határozatban? (Abban kitértetek arra is, hogy a gondozó szülőé minden második hétvége?)

lolo4343 # 2010.04.21. 14:26

Sziasztok!
Határozat szabályozza a szünetek felosztását. "A tanítási szünetek időpontjára, illetve tartamára az oktatási miniszter a tanév rendjét meghatározó rendeletben foglaltak az irányadók."
A határozatot hozó szerv álláspontja szerint a szünetek időtartamában csak azokat a napokat kell figyelembe venni, mikor egyébként is tanítási nap lenne. A többi napon(hétvége)a szünet alatt is, szintén a páros ill. páratlan hetek lépnek érvénybe.
Elvesztem ennek az értelmezésében és ebben kérem a segítséget.
Előre is köszönöm.

justizmord # 2010.04.21. 14:02

Márpedig a gyermek nagyjából a szülő tulajdona. Nem teljesen, és NAGYON NAGYON rosszat nem tehet a gyerekévbel, de amíg csak kicsit rosszat tesz, addig sem az államnak sem más emnbereknek nincs joguk bneleszólni.

Ott van az alapvető hiba, hogy a gyerek nem a „szülőé“, ahogy sokan hiszik, hanem önálló személyiség, akinek szüksége van szülőre, hogy egészséges és normális felnőtt váljon belőle.Szomorú dolog a válás, de egy hétvégi apa sem tehet meg bármit a gyerekkel, teljesen niylvánvaló, hogy mivel alapvetően az anya neveli a gyereket joga van hozzá, hogy elküldje a búsba az apát aki kocsmázni viszi a gyereket. Az apa vagy nevelje normálisan a gyereket, vagy elmehet a búsba.

NINCS JOGA ERRE AZ ANYÁNAK. A nemzetközi egyezmények úgy fogalmaznak, emberi és gyermeki jogi egyezmények, hoigy az állam elfogadja a szülő nevelési módszereit KIVÉVE, ha az súlyosan árt a gyereknek. A szülőnek nem kötelessége a legjobban nevelnie a gyerekét, vagy egyesek szerint a legjobban, hanem úggy nevelheti, ahogyan akarja, joga van hozzá, KIVÉLVE (ez csak ritka kivétel lehet, tehát nem minden második szülő), mondom kivéve, ha a gyereknek súlyosan árt. Ha a gyereknek nbem enged tv-t nézbni, vagy beviszi a kocsmába de nem ad neki alkoholt, ezek nem azpok a kategóriák, amik súlyosan ártanának a gyereknek, ergo a társadalomnak kuss van az ilyen szülői magatartáshoz. TZudomául kell vennünk, hogy vannak jobb és rosszabb szülők, okosabb és butább szülők, de mindnek joga van szaporodni. Jól is néznénk ki, ha egy teszten kellene keresztül mennie mindenkinek, éls aki nincs a legjobb 5%-ban, az vagy nem csinálhatna gyereket, vagy nem nevelhetné saját maga.

A nemzetközi emberi jogi egyezmények szerint az állam tudomásul veszi a szülő nevelési módszereit, KIVÉLVE, ami egy szűk kivételt takarhat csak, kivéve, ha a szülő súlyosan árt a gyerekének. De amíg nincs ez a kivétel, addig az államnak kuss van a gyerekhez, és a szülő maga dönti el a gyereknevelés hogyanját és mikélntkjét, és az állam csak tudomásul veheti, és kussolhat.


Iniuria non excusat iniuriam

sió # 2010.04.21. 12:49

Alapvetően egyetértek veled.
„Ott van az alapvető hiba, hogy a gyerek nem a „szülőé“, ahogy sokan hiszik, hanem önálló személyiség, akinek szüksége van szülőre, hogy egészséges és normális felnőtt váljon belőle.”

Ezt azoknak a nőknek is meg kellene érteniük, akik képesek kisajátítania gyereküket, vagy önös bosszúból vezérelve eszközként felhasználni! De továbbmegyek! Az egyik előző beíró azt írja hogy „bántásképpen látja apuka a gyerekét” ezt aztán hogy elhet csinálni? Ha apuka akkor joga van nem csak látni! Ezt a beíró anyuka nyilván elfelejti! Talán azért mert jogot formál a gyerekre? Ergo=tulajdonának tekinti?

Szomorú dolog a válás, de egy hétvégi apa sem tehet meg bármit a gyerekkel, teljesen nyilvánvaló, hogy mivel alapvetően az anya neveli a gyereket joga van hozzá, hogy elküldje a búsba az apát aki kocsmázni viszi a gyereket.

Nem, ki kell, hogy javítsalak. Akkor teheti szóvá a kocsmázást, ha van rá tanúja. De akkor nagyon.
Egyébként ha ebből az észjárásból indulunk ki, akkor a fél ország kocsmáztatja gyerekét, és a bíróságnak el kell venni az ilyen szülő életét is! Legalábbis anyuka szerint! Csak azért, mert anyuka agya kórosan működik a volt férj felé, és minden szart rá akar kenni! Tehát elidegenít!

Az apa vagy nevelje normálisan a gyereket, vagy elmehet a búsba

Egyetértek-. De ez vonatkozik anyára is! Nem kell a debil szurkálódás, hogy azért akarja látni a gyerekét, hogy bánatot okozzon! Nem kell a tartásdíj 1 napos elmaradása esetén szólni bakónak! Nem kel baszogatni az apát! Nem kell olyan elvárásokat támasztani, amiket nem tud teljesíteni! Nem kell akadályt gördíteni az elé, hogy egyforma jogai legyenek a gyereket nevelő szülőével! Mert valljuk be, az alkotmányunk nem tesz különbséget ember és ember között! A nemek szerinti szétválasztás sem megy. Akkor miért volna egyik szülőnek nagyobb, és több joga bármire is? Csak érdekességképpen: a jog azt mondja, hogy a gyereket el kell helyezni. Azt nem mondja, hogy egyik szülőjénél! Tehát lehetne egyik helyen az állandó, a másik helyen az ideiglenes lakcíme!
Egyébként Turkat írja egy tanulmányban: a tartásdíjjal gondban lévő apák nagy részénél, 90 %!!! Előzetesen bebizonyítható az, hogy a gyereket nevelő fél állandó támadásnak teszi a különélő szülőt! Tehát a nem adom a gyereket játékot játszó agyhalott nők azok akik mindezt kiprovokálják. A jog pedig kérlelhetetlen. Hiszen a gyereket tartani kell. Viszont ezt a férfiak Turkat szerint úgy élik meg hogy csak a pénzük kell.

Rexor # 2010.04.21. 12:03

Justizmord nem tudom, hogy van e gyereked, de finoman szólva baromságokat mondasz.

Ott van az alapvető hiba, hogy a gyerek nem a "szülőé", ahogy sokan hiszik, hanem önálló személyiség, akinek szüksége van szülőre, hogy egészséges és normális felnőtt váljon belőle.Szomorú dolog a válás, de egy hétvégi apa sem tehet meg bármit a gyerekkel, teljesen niylvánvaló, hogy mivel alapvetően az anya neveli a gyereket joga van hozzá, hogy elküldje a búsba az apát aki kocsmázni viszi a gyereket. Az apa vagy nevelje normálisan a gyereket, vagy elmehet a búsba.

sió # 2010.04.21. 11:40

Honnan tudod, hogy kocsmázik?
Honnan tudod, hogy energiaitalozik?
Honnan tudod, hogy éjjel tévézik?
És ha azért alszik el a kádban, mert apuka jobban le tudja fárasztani, mint eddig te bármikor is?
A szavaidból azt veszem ki hogy a barátod nagyon apuka akar lenni, hogy te akarod megtenni azzá, vagy ő akar az lenni azt nem tudom.

Azt viszont tudom, hogy ha az én gyerekemnek hasonlóan próbálna segíteni a barát, pl. a gyámhivatalba megy, stb., akkor lehet, hogy én is mérges lennék!

Valójában miért fáj az neked, hogy apukával van a gyerek? Írd le az igazi indokot! Amit leírtál az egy kissé……hmm……!

Még annyit. Nem vagyok ügyvéd, viszont apuka vagyok a másik oldalról!
Én is kocsmáztam, én sem vittem vissza időben a gyereket, sőt játszani mertem vele este, ahelyett hogy az anyukánál megszokott tévénézést gyakoroltuk volna… /felnőtt műsorokkal a 3 éves gyereknek!/
Szóval érted. Kocsmába sose jártam, időben visszavittem, és tudok vele játszani!/és nálam érdekes módon nem akar tévézni, a játék rovására!/

Tehát mi az igazi ok???????????

mindfoglalt # 2010.04.21. 10:35

Valaki esetleg tudna választ írni az alább leírt két hozzászólásomra?

Ja, és még egy megjegyzés: "...mert látni akarja és fogja is AZ Ő TULAJDONÁT, a gyerekét." - hááát, szomorú, ha valaki tulajdonaként emleget egy gyerkőcöt...

elkeseredett # 2010.04.21. 09:30

Sziasztok!
Jobban el tudnám fogadni a hozzáállásodat, ha jogász lennél, mert akkor már nem is lenne tőled elvárható, hogy pusztán józan paraszti ésszel közelíts a témához.
DE Most sem írtál egy szót sem a gyerekről.
Ha nem tudsz elszakadni a saját gondolataidtól felesleges irogatnod... Már elsőre is MEGÉRTETTEM amit irtál, azért válaszoltam.
A GYEREK témakörében teljesen felesleges fejtegetned a rossz, meg a jó fogalmát..., ha pedig a szakértőt így helyből leszarod akkor talán érdemes lenne elgondolkodnod, hogy kinek a véleményére adsz...
Tehát amig nem a gyerek az első, nincs miről beszélni!
Legalábbi GYEREK témakörben...
Ha egy anomálira, nevezetesen pl. arra, hogy a jogerősen megítélt gyermektartádíjat önszántából nem fizeti az álláspontod az, hogy "ez semmi", vagy azzal érvelsz, hogy ezt a törvény "nem tiltja, ez nem jogellenes" akkor ne csodálkozz, hogy az eredmény amire jutsz is hibás!!!!!!!! Nem feltétlenül kell törvénnyel szabályozni dolgokat. De ami nincs szabályozva az szerinted mind megtehető???? Ember gondolkozol egyáltalán???? Nem egy aranyláncról beszélsz amit ketté lehet vágni és "50%"-ban lehet gondolkodni!!!!!!!!!!!!
Ha már a jogászkodásnál tartasz azért írhatnál valamit az általam beidézettről is... Tehát akkor a gyermeknek nem kötelessége...!!!!!!!!!!!! Ügye?????
Üdv

justizmord # 2010.04.21. 07:33

én nem vagyok jogász

alapvetően van jó ember meg rossz is, de mindkettőnek van joga gyereket csinálni, még a rossznak is, és van joga olyanná nevelnie, amilyenné ő gondolja (persze értelmes határokon belül, pl. nem nevelheti gyilkosnak bűnözőnek, ne nyomoríthatja meg, hogy hatékonyabban koldulhasson)

Abból kell kiindulni, hogy egy rosszabb embertől sem lehet elvenni a gyerekét, azzal a felkiáltással, hogy olyan sok jó ember áll sorba gyerekért, most neked, bár te csináltad, ne legyen már gyereked csak azért, mert vannak jobb emberek is a sorban, akik jobb emberré nevelnék.

és szerinted ki a jobb ember? te meg tudod mondani?

Az a nő, aki alig dolgozik a munkahelyen, keveset keres, de a gyerek mellett van 16 órában, és reszket a gyerektartásért, hogy mikor jön meg, és még így is csak egy minimális életszínvonalat biztosít, vagy az a nő, aki kiváló életszínvonalat ad a gyereknek, de havonta váltogatja a partnereit, és többek között ők is támogatják anyukát és a gyereket, avagy az az apuka, aki csak napi 4 órát van a gyerekkel, de sok pénzt keres, és azért dolgozik, hogy sok legyen a gyereknek? Melyik az értékesebb? Melyik szereti jobban a gyerekét? Melyik jár helyesebb úton? Melyiknek adjuk oda a gyereklet, és a többitől meg vegyük el?

A válasz az, hogy olyanok amilyenek, mindnek joga van gyereket csinálni, és nevelni.

Minden nő evidensnek veszi amúgy, te is, hogfy ha egy "szakember" dönmtene, akkor az apukának kvesebb időt hagynának, és neki, a nőnek töbvbet. És mi lenne, ha tőled teljesen elvennék, és a volt férjednek adnák, meg az ő kis léha nőcikéjének? És te csak havonta 1x láthatnád?

Ezen is gondolkodj el, mert nem biztos, hogy pont neked lenne az jó.


Iniuria non excusat iniuriam