nonolet,
ugyanúgy létezik élettársi vagyonközösség is, mint házastársi, úgyhogy, ahogyan ObudaFan írta, harmadik fél felé nem lehet kötelezettsége az élettársnak (ha nem vállalta elve), de egymás között rendszerint keletkezik vagyonközösség.
nonolet,
ugyanúgy létezik élettársi vagyonközösség is, mint házastársi, úgyhogy, ahogyan ObudaFan írta, harmadik fél felé nem lehet kötelezettsége az élettársnak (ha nem vállalta elve), de egymás között rendszerint keletkezik vagyonközösség.
Akkor most, hogy eljöttem otthonról, és nem is megyek vissza a saját különvagyoni lakásomba, míg a férjemnek ki nem kell költöznie onnan, akkor én így most kitoltam magammal?
Ha lesz költséged a lakhatással, akkor azt igen nehezen fogod tudni behajtani, igen nehéz lesz ugyanis bizonyítani, mi történt. Ennyiben kitöltál magaddal.
Ez nem érdekel, nem akarok behajtani semmit. Csak hogy takarodjon ki a lakásomból. A bíró emiatt nem dönthet neki inkább? hogy a férjem maradhat az én lakásomban?
Milyen alapon maradhatna a lakásodban?
A bíró biztos nem ítélhet ilyet.
Az más kérdés, hogy hogyan fogod végrehajta(t)ni az ítéletet.
ma már nincs ilyen, hogy a közös lakásban maradnak az elvált felek? Egyik szobában a volt férj, a másikban a volt feleség. Hacsak a fél lakás árát nem tudja kifizetni a fél lakás árát, több milliót.
Letiltások
drbjozsef
Tehát: NEM ugyanúgy létezik!
Csak valami kicsit hasonló előállhat.
„A bíró emiatt nem dönthet neki inkább? hogy a férjem maradhat az én lakásomban?”
Ha mindketten meg akarjátok majd váltani a másiknak a hányadát, akkor az is egy szempont lesz, hogy ki lakik bent.
Obudafan : nina a sajat, 1/1 hanyadu, kulonvagyonu lakasabol jott el, legalabbis szerinte.
OK, a házastársa szerint meg nem. Természetesen ha 100% különvagyon, akkor nincs mit megváltani. Ha meg nem 100% különvagyon, de ahhoz közeli, akkor hangsúlyos körülmény abban a kérdésben, hogy ki válthatja meg a másikét, hogy kinek van nagyobb hányada eleve.
Az alábbi ügyben kérem a véleményeket: 2008-ban kötöttem házasságot. Nekem is és férjemnek is felnőtt gyermeke van. Közös nincs. 2009-ben örököltem egy lakást,mely a nevemen van,benne lakom.Férjem önkormányzati bérlakásban lakik. A Ptk 2015-ös változása miatt közjegyző előtt a férjem lemondott a lakásom ráeső részéről esetleges halálom esetére. Kérdésem a következő.1,Az örökölt lakás házastársi közös vagyonnak számít-e? 2, Ha a férjem halálozik el előttem,a lánya támaszthat-e igényt velem szemben a lakásommal kapcsolatban?
Köszönöm a válaszokat.
"ma már nincs ilyen, hogy a közös lakásban maradnak az elvált felek? Egyik szobában a volt férj, a másikban a volt feleség. Hacsak a fél lakás árát nem tudja kifizetni a fél lakás árát, több milliót."
„A bíró emiatt nem dönthet neki inkább? hogy a férjem maradhat az én lakásomban?”
"Ha mindketten meg akarjátok majd váltani a másiknak a hányadát, akkor az is egy szempont lesz, hogy ki lakik bent."
Külön vagyon a lakásom, ismeretségünk előtt örököltem. Ezt a férjem is elismeri. De mivel állandóan cirkuszol, fenyeget, agresszív, stb, kiköltöztem a saját különvagyonú lakásomból, arra az időre, míg kimondják a válást, és reményeim szerint neki kell mennie. Ez volt a kérdésem, h mivel én otthagytam a saját lakásomat, nem dönt-e a bíró úgy, hogy akkor maradhat a férjem benne (akinek semmi köze hozzá)
Nem.
Válás előtt vagyunk. A vagyonmegosztáson megy a vita. A különvagyon meghatározásánál a törvényben csak "vagyontárgy" szerepel. Mi a helyzet a bankbetéttel? Kezelhető e különvagyonként a bankszámlákon lévő összegnek az a része ami igazoltan megvolt -igaz nem ezen a bankszámlán, de egyéb bizonylatokkal igazolhatóan- az egyik félnek a házasság előtt?
Köszönettel: M
Válófélben lévő feleségemmel és kiskorú gyermekemmel abban a lakásban lakunk ami az én különvagyonom (házasság előtt már megvolt). A házasság alatt vettünk a közös vagyonból a feleségem nevére egy lakást. A válás kimondása után kérheti-e a feleség, hogy a jelenlegi lakást közösen használjuk tovább (ameddig a vagyonmegosztási vita tart), vagy én kérhetem, hogy a válás kimondása után költözzön a nevén lévő lakásba, amellyel kapcsolatban nincs vagyonmegosztási vita, vagyis az az ő külön tulajdona lesz.
köszönöm
Szerintem kérheted.
Ptk. 4:83. § (3) Kivételesen indokolt esetben a bíróság a házastársat a másik házastárs kizárólagos tulajdonában vagy haszonélvezetében álló lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a szülőt illeti meg és a kiskorú gyermek lakhatása másként nem biztosítható. Ebben az esetben a házastársat a bérlő jogállása illeti meg, azzal, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással megfelelő cserelakás felajánlásával szüntethető meg.
Jelen esetben megoldható máshol a lakhatás.
segítsetek! hogyan kell egy bejegyzésre válaszolni? kösz
Kifejezetten egyre? Sehogy. Úgy általában "új hozzászólás". Jobbra fent.
T. Ügyvéd Úr!
Szeretném kérni a véleményét:
Válás előtt vagyunk. A vagyonmegosztáson megy a vita. A különvagyon meghatározásánál a törvényben csak "vagyontárgy" szerepel. Mi a helyzet a bankbetéttel? Kezelhető e különvagyonként a bankszámlákon lévő összegnek az a része ami igazoltan megvolt -igaz nem ezen a bankszámlán, de egyéb bizonylatokkal igazolhatóan- az egyik félnek a házasság előtt?
Köszönettel: M
A pénz az: vagyon is és tárgy is ...
Ha igazolható, hogy az ugyanaz a pénz, mint ami megvolt, akkor különvagyon.
Akárhogyan is el kell számolni a különvagyonból a közösbe és a közösből a különvagyonba utalt vagyonelemekkel. Ez nagyjából és kissé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy ha a felek teljes vagyona az életközösség megszűnésekor meghaladja a különvagyonaikat, akkor a különvagyoni értékeket ki kell adni, a maradékot pedig meg kell felezni.
Tisztelt Ügyvéd Úr !
Segítségét, tanácsát szeretném kérni. 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg jelenlegi párommal.4 évvel ezelőtt eladtam az ingatlanomat,kifizettem a hitelemet és gyermekeimmel együtt költöztem egy másik településre, ott vettem ingatlant 1/1 arányban. A páromnak is volt ingatlanja. Először azt akarta, hogy fizessem ki az ő hitelét kb, 3,5 millió ft-t, költözzem albérletbe, és építkezzünk. Nem mentem bele, így vettem az ingatlant. Közösen éltünk az ő házában. Az ő fizetése elment a hitelre,tankolás, 1-2 számla, én meg fizettem a többi számlát + a saját házam számláit, és éltünk a fizetésemből. 3 évvel ezelőtt hozzámentem feleségül. 2 évvel ezelőtt pedig átköltöztünk az én ingatlanomba. Anyagilag továbbra is én vállaltam nagyobb részt, a nagyobb beruházásokat is. Folyamatosan alakítottuk, szépítettük a házat. 1 hónappal ezelőtt a férjem eladta az ingatlanját.Garázst kezdtünk építeni, a nagyobb részt 266000 ft-t a férjem fizette. Most már azt mondja, miattam adta el az ingatlanát,kisemmiztem őt és a gyermekeit. Követeli, hogy rendezzem a helyzetet, az ingatlanom 50%-t akarja. Jogos - e amit követel?
Nem írtam az előbb, mert annyira triviális: az életközösség megszűnésekor kell elszámolni.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |