Fórum öröklés és családjog újabb elöl     új hozzászólás


Gyerektartás és láthatás

andzsinszan # e-mail 2005.08.10. 22:39

Kösz. Az anyuka és az apuka is magyar állampolgárok. tehát 6 hónapra visszamenőleg kérheti és előre az első diplomáig köteles fizetni. Milyen szempontok alapján állapítják meg a tartásdíjat (pl. az anyának nyilatkoznia kell e a havi fixéről..stb.), mennyi a legkisebb és legmagasabb összege, kösz.

derill # e-mail 2005.08.11. 11:55

Előre nem köteles fizetni. Havonta köteles. Előre csak ha igy egyeznek meg, de a biróság önmagától ilyet sosem állapit meg, max. az egyezséget jóváhagyja.
Vizsgálják a szülők jövedelmi helyzetét, de nincs olyan, hogy legkisebb és legmagasabb összeg. Elvileg 15-25 százalék között állapitja meg a biróság, de láttam már olyan határozatot, amiben az apa jövedelmének jóval több mint 50 százalékát állapitotta meg egy gyermekre, mivel a biróság szerint volt hálapénz is, bár a pasi nyilatkozott róla, hogy nem volt. Ezek után ha nem is volt, már kénytelen lesz hálapénzt elfogadni, különben éhenhal. Erről ennyit.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

svejk # e-mail 2005.08.12. 10:16

Sziasztok!
..csak annyit, hogy a vonják a tartásdíjat, de a gyermekem láthatását folyamatosan megakadályozza ex.
Nincs semmiféle szabály arra, hogy kikényszerítsem a láthatási jogom gyakorlását?
Vívunk és mire lesz vmi érdemi döntés a gyerek felnőtté válik, vagy már elvadították az apjától?
Fizetek mint a katonatiszt...

Svejk

derill # e-mail 2005.08.12. 13:34

dehogynincs. Odamész kapcsolattartásra a határozat szerinti helyre és időben, viszel két tanut, és ha nem adja oda, akkor jelented a gyámhivatalnál, kéred a végrehajtást, az elmaradt kapcsolattartások pótlását. Szeptemberben pedig feljelented, ha nem adja oda a Btk. 195. §-a alapján. Ennek a feltétele, hogy szeptember 1 után is megakadályozza a kapcsolattartást.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.12. 13:52

Sziasztok'
Segítséget szeretnék kérni.. Anyósom kaocsolattartásra adott be igényt a gyámügyhöz, de mi a férjemmel szigorúan elzárkózunk a kérése elől. Tanácsot szeretnék kérni, hogy milyen esélyeink vannak annak érdekében, hogy megvédhessük kisfiúnkat. Anyósom férjemet kiskorában szexuálisan zaklatta, és jó okunk van feltételezini, hogy kisfiamnál is próbálkozott. Ez három éves korában fordult el. Azóta nem tartjuk anyósommal a kapcsolatot. Most kaptam idézést, a gyámügyhöz fordult, hogy kapcsolattartási jog illeti meg őt. Mi még a felügyelet melletti egy órányi beszélgetés lehetőségét sem akarjuk megadni neki. Mit tehetünk fiúnk és a családunk békéje érdekében?

derill # e-mail 2005.08.12. 16:05

Ha mindezt tudjátok bizonyitani (mármint, hogy a férjedet szexuálisan zakklatta, illetve, hogy a gyermekkel is próbálkozott), akkor semmi gond, nem fogják a kapcsolattartási jogot megállapitani. Amennyiben viszont nem, akkor a kapcsolattartási jog megilleti. A felügyelet melletti kapcsolattartással egyébként nem értem mi a bajotok, ott tuti nem tudja zaklatni a gyereket.

Mindenesetre kérjetek pszichológiai vizsgálatot, mely keretében kérjétek, hogy az anyós szexuális irányultságát is vizsgálják.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.13. 19:22

Köszi. Bizonyitani nem tudjuk, hiszen 30 éve történt, családon belül, megfélemlités mellett, stb. Fiamnál pedig egyszer próbálkozott, akkor kidobtuk, azóta sem jöhetett hozzánk. Ez három éve volt. Az ő állitása áll szemben a miénkkel. Ha ezt nyilvánoságra hozzuk, rágalmazásért beperel. Ez ellen hogy' lehet védekezni? Nem akarom, hogy akár felügyelet mellett is, de találkozzon kisfiammal. Ez már háború.
A gyámügyön azt mondta az ügyintéző, hogy ennél komolyabb esetekben is megadják a kapcsolattartási jogot! Hol marad a fiam és a mi jogunk???

derill # e-mail 2005.08.13. 20:57

Ez nézőpont kérdése. Ha nem tudod bizonyitani, akkor egy állitás az ő tagadásával szemben, és a gyereknek az érdekeihez az is hozzátartozik, hogy a nagyszülővel is kapcsolatot tarthasson, hiszen ha veletek valami történik, lehet, hogy épp ő lesz az egyetlen, aki nevelheti, anélkül intézetbe kerülne. Egy pszichológiai szakvélemény egyébként kihozhatja a dolgot, de ha nem, akkor akár tetszik, akár nem, oda kell adnod kapcsolattartásra.

Nekem egyébként gyanus a dolog, hogy egyszerüen azért nem akarod odaadni, mert utálod az anyósodat. Ha nem igy lenne, akkor mi a bajod a felügyelet melletti kapcsolattartással? Ott ugyanis tuti nem fogja szexuálisan zaklatni.

Szerintem gondold végig az egészet ujra. Ha csak utálat, akkor gondolj arra, hogy a gyereknek nagymamára is szüksége van. Ráadásul ez a nagymama, akit Te annyira utálsz, nevelt olyan férfit a gyermeked apjából, amilyen most, amiért szeretni tudod. A férjed nem magától lett ilyen, és ugy látszik számodra ez megfelelt.

Gondold végig azt is, hogy amennyiben szabályozzák, és igy állsz a kérdéshez, a gyerekednek ártasz, hiszen ő pontosan fogja érezni, hogy nem akarod ezt a kapcsolatot. Szorongani fog, nem fogja tudni eldönteni mi a helyes, nem fogja érteni miért ellenzed, hazudozni fog, szinészkedni fog, amikor látod, ugy tesz, mintha nem akarná a kapcsolattartást, ugyanakkor nem fog mesélni arról, hogy mi történt a kapcsolattartáson, nem lesz őszinte, ha jólérezte magát. Õ ott van két tüz közt. Mennyivel jobb lenne, ha normális lenne a kapcsolatotok? Szerintem hivjátok inkább el az anyóst néha, és akkor a Ti felügyeletetek mellett látja a gyereket. Lehet, hogy akkor visszavonja a kérelmét, és Ti is nyugodtabbak lesztek.

A szexuális zaklatás azért is fura, mert anyós-unoka közt igen ritkán fordul elő (nem is hallottam még példát rá). Ha az anyós aberrált, akkor ez már más gyerekekkel kapcsolatosan kiderült volna, ugyanis idegenek felé sokkal inkább megnyilvánulnak ezek a dolgok (a pedofilia például családon belül szintén igen ritkán fordul elő).

A gyámhivatal nyilvánvalóan vizsgálni fogja az anyós más gyerekekhez való viszonyát is, ha ezt a kérdést felveted. Amennyiben viszont más gyerekekkel (beleértve a család más tagjainak gyerekeit is) jó a kapcsolata, ez egyértelmüen azt jelenti, hogy csak a személyes utálat miatt akarod elzárni a gyermekedet a nagymamájától.

Ezen felül egyébként ha ilyen történt volna a gyermekemmel, hogy valaki zaklatja, én tuti azonnal feljelentést tettem volna. Érthetetlen - és elfogadhatatlan -, hogy miért most hivatkozol erre, miért nem akkor tettél feljelentést, hiszen akkor is tudhattad, hogy az anyósnak is van kapcsolattartási joga, vagy tudhattad volna, ha utánanézel. Sokszor előforduló eset, hogy amig valaki nem akar kapcsolattartást, addig semmi gond, ha akar, akkor egyszercsak brutális, aberrált, pedofil "lesz" belőle, csak azért, mert az anyuka nem akarja a gyereket odaadni.

Volt egy ügy, ahol pl. az apa az anya szerint megütötte a gyermeket, amiről fotók ugyan készültek, de látlelet az nem. Az apa szerint a fotók hamisak (nem ott készültek, ahol az anya mondja, továbbá az arcon mutatnak sérülést, azonban a gyermek másnap volt iskolában és a pedagógusok észlelték volna, ha a sérülések léteznek. A fotók alapján akár festék is lehet.) Ezután az anya még két évig együtt nyaraltak, sok időt töltöttek együtt, majd két év multán, amikor az anya ugy döntött, hogy mégiscsak elválik, sőt, a gyereket is elzárja az apától, erre az ominózus bántalmazásra hivatkozott. Ezt egy jó biró azonnal átlátja.

Végül a Ti jogotok. Ahhoz nincs, hogy a gyermeket a családjától (és ebbe a nagymama is beletartozik) elzárjátok. A jogaitok kötelességekkel párosulnak. Ez pedig a kötelesség része.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.13. 21:36

Derill köszi a hozzászólásodat. Utálat persze, van bennünk, de ennek oka van.
Ha felügyelet melletti kapcsolattartást határoznak meg, van jogom diktafonra venni az ott elhangzottakat?
Mivek a fiam kiskorú, ragaszkodhatok ahhoz, hogy csak a jelenlétünkben találkozhassanak?

derill # e-mail 2005.08.14. 13:44

Bármikor bárhol jogod van diktafont használni. Ragaszkodni ragaszkodhatsz, de egyrészt én sem tartom jó ötletnek, másrészt nem biztos, hogy megállapitják. A felügyelet melletti kapcsolattartás feszélyezheti a kapcsolatot. A gyerek ugyanis próbál a jelenlévő szülő elvárásának megfelelően viselkedni - tehát ha az utálja a kapcsolattartásra jogosultat, igyekszik ő is utálatot mutatni akkor is, ha ez részéről nem igy van. Ezzel szinészkedésre, képmutatásra neveled, ráadásul hazugságra, hogy neked nem számolhat be minden érzéséről, mert akkor nem felel meg az elvárásaidnak, ha örülni mer annak, akit Te utálsz.

Ha már muszáj a felügyelet, én idegen személy felügyelete mellett rendelném el, de abban sem vagyok biztos, hogy felügyelet mellettit fognak megállapitani. Mindenesetre kérheted, hivatkozz arra, hogy a gyermek már régen nem látta a nagymamát és azért szeretnéd, hogy elősegitsd a kapcsolattartás kialakulását. Azonban akkor tényleg igyekezz elősegiteni, ellenkező esetben azzal az indokkal, hogy akadályozod a megfelelő kapcsolattartás kialakulását, a nagymama igyekszik majd a jelenlétedet megakadályozni - és ez esetben joggal.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.14. 13:56

Köszi! Szeretném a kisfiamat minél jobban kimélni ebben a csatában, nem célom, hogy lelkileg megszenvedje ezt az egészet. Ennek ellenére ő is és mi is nehéz időszak elé nézünk.
Mivel évek óta nem tartjuk anyósommal a kapcsolatot, ami emlék van róla az is negativ, nem tudom, mi lesz ennek a vége. Fiamat eddig még nem hangoltam a nagyanyja ellen, nem akarom őt ilyen szemét játékokba bevonni. Családi kapcsolatokat, szeretetet nem lehet erőltetni!

Kisfiam kijelentheti egy idő után, hogy elege van ezekből a kényszerlátogatásokból, ha tényleg úgy érzi?

derill # e-mail 2005.08.15. 09:46

Kijelentheti, de attól még kötelező. Tehát jobb, ha megpróbálod vele megszerettetni a nagyit. Az, hogy a fiad hogy áll hozzá, főleg Tőled függ (nem a nagyitól). Sokat segithetsz a fiadnak, de iszonyat sokat árthatsz is neki nem megfelelő hozzáállással. Tudom igen nehéz olyasvalakit megszerettetni, akit magunk meg utálunk, de a fiad érdekében megéri.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.15. 10:47

Köszi, ez nagyon nehéz lesz, de ha ez a béke ára, ???

derill # e-mail 2005.08.16. 10:50

Egyébként ne aggódj, a fiad már elég nagy, ő magától is rá fog jönni, ha a nagyival gondok vannak. Ez esetben persze magától fog tiltakozni, de azt is meg fogja érteni, hogy jelenleg nem tehet mást, majd ha nagy lesz, akkor eldöntheti, hogy akar-e a nagyival továbbra is találkozni. De ezt a témát ne Te hozd fel, hanem várd meg, amig ő kezdeményezi. 14 évesen önállóan is fordulhat a gyámhivatalhoz kérelemmel ez ügyben. Persze akkor is vizsgálják majd az okát, megalapozottságát.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

mami # e-mail 2005.08.17. 19:30

Derill köszi a segitséget. Szeptember 7-én lesz a gyámügyön az első fordulónk, ha nem bánod, irok majd a fejleményekről.

derill # e-mail 2005.08.18. 12:46

ok

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # e-mail 2005.08.22. 17:16

ha a láthatást a bíró jegyzőkönybe úgy mondta, hogy az illető minden hónap páros hétvégéjén találkozhat a gyerekével, akkor az a páros sorszámú heteket jelenti (36, 38...), vagy ha pl a hónap 1. napja péntekre esik, akkor az az adott hónap első hétvégéje, még akkor is, ha netalántán páros hét van? mert ez így eléggé megbonyolíthatja a kapcsolattartást...

derill # e-mail 2005.08.22. 17:39

Nem. Naptári páros hétvége. Ez azt jelenti, hogy a 2. 4. 6.....stb. hét. 52 hét van egy évben (amikor épp nem 53, mint tavaly). Vannak olyan naptárak (az összesitő naptárak is ilyenek), amelyek feltüntetik, hogy mikor melyik hét van. A mostani a 34. hét. Tehát megfogsz egy naptárat, amin jelölik a hetek számát, és sorkiemelő filccel az összes páros hétvégét bejelölöd. Aztán bejelölöd az időszakos kapcsolattartás napjait, szünetek rád eső részét, és minden jelölt napon kapcsolattartásod van. Igy nem bonyolult.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # e-mail 2005.08.22. 19:13

derill: én is így gondoltam, de az exem most azzal jön, hogy nem jókor megyek, mert a kapcsolattartás úgy szól, hogy minden hónap páros hétvégéje, nem pedig minden páros hétvége... így azonban van olyan, amikor 3 hét szünet is van, van olyan, amikor egymás utáni heteken kellene utaznom 900-1000 km-t... akkor menjek nyugodtan a páros heteken, ugye?

derill # e-mail 2005.08.23. 09:33

Ha igy olvassuk, akkor is minden páros hétvége, mert minden hónapnak a páros hétvégéje is csak a páros számozásu hétvége lehet. Egyébként is igy szokták megfogalmazni. Menj minden naptári páros hétvégén, ha meg nem adja oda a gyereket, jelezd a gyámhivatalnak. Esetleg kérjetek birói értelmezést, de szerintem azért akarja igy értelmezni, mert ezzel csökkentheti a kapcsolattartásodat.

Grád és Regász Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Hejt # e-mail 2005.08.23. 14:03

derill: követek-e el valamilyen törvényszegést azzal, ha az exem élettársával való beszélgetésemet felvettem, amiben megtagadja, hogy találkozzak a fiammal?
egyébként ők arra hivatkoznak, hogy a minden hónap páros hétvégéje azt jelenti, hogy számolni kell, hogy hanyadik szombatról van szó a hónapban, és hiába van páros hét, ha mondjuk az a 3. szombat az adott hónapban... de szerintem is ez csak kifogás...

Secret # e-mail 2005.08.23. 14:36

Kedves Mindenki!
Okulásért másoknak olvassátok el a mi esetünket:
Párommal hasonlóan bánt el az ex-e, mint Hejttel.
Bírói döntés: minden páros hétvégén péntektől bla-bla. Miután jogerőre emelkedett a végzés, „nem kapta meg ” a gyereket egy hónapon keresztül. Másodszor már tanúkkal ment és feljelentette őt. A gyámügyön az előadó páromnak adott igazat, majd miután az ex felvonult az ügyvédjével, sokáig gondolkoztak a válaszon. Egy hónap múlva - többszöri telefonhívások hatására - megkapta a jegyzőkönyvet, melyben az állt, hogy nem tudnak az ügyben érdemben dönteni és állást foglalni, de a két szülő legyen szíves és állapodjon meg a láthatásban, mert az mindkettőnek jár.
Magyarán nem tudtak állást foglalni, hogy melyik a páros és melyik a páratlan hétvége. Édes, nem?
Persze nem hagyta annyiban, írt a megyei gyámügynek, ahol már hallottak az esetről, mert sajnos abban a városban, ahol ez történt, ez már nem az első ilyen eset.
Egy hét múlva megérkezett az állásfoglalás, melyik a páros-páratlan hétvége.
Talán mindez elkerülhető lett volna, ha nem a rosszindulat vezérli párom ex-ét és az ügyvédjét és a kezükbe vesznek egy naptárat - akár kettőt is - melyben alul valamelyik oldalon megtalálják a számozást.

Sok sikert Hejt!

Zoltán György # e-mail 2005.08.23. 14:48

Igen, ezt játszotta el az én ex-em is....

A gyámhivatal úgy oldotta meg a kérdést, hogy azt vesszük hivatalosnak, amit a Gyámhivatalban is használnak.
Ami persze egyezik a "közismert" Lottó (játék) hetekkel is...

Az ex-em naptárjában ugyanis fordítva voltak feltüntetve a hetek....

Secret # e-mail 2005.08.23. 14:59

Z. György:
Az hogy lehet, hogy nála fordítva voltak a hetek?
Ezt nem értem, bár pénzügyes vagyok. :-)

Secret # e-mail 2005.08.23. 15:03

Ja! Még valami.

Tudtommal a bíróság nem úgy szokott dönteni, hogy minden hónap páros hétvégéje, hanem minden páros hétvége.
Ég és föl d a különbség a kettő közt.

Apák! Harcoljatok a jogaitokért!

Egy Anya