Ági öröklés

Szia Jolly!

Megkaptam az e-mail-ed is, de csak most volt időm itt, e topikban válaszolni.

A helyzet ugyanaz, mint amit 2 és fél hónappal ezelőtt írtam (2005.12.10. 23:46:52-es hsz):

A hagyatékátadó végzés tárgyát képező ingatlan Mátyás részére került átadásra. Édesanyám ott és akkor, egyedül - a testvérei támogatása nélkül - nem akarta bíróság előtti eljárás formájában folytatni az ügyet. A nagybátyáim azóta megbánták, hogy olyan pipogyán viselkedtek (édesanyám is, hogy nem állt a sarkára akár velük szemben is); de hát ahogy mondani szokás: "Késő bánat, eb gondolat." Viszont van egy nagyon pozitív oldala az ügynek: Mátyást azóta sem láttuk, és ez egy igen fontos eredmény. :-) Lehet, hogy elvitte az ördög? ;-) 8-)

VZOLI, MI TÖRTÉNT AZÓTA VELETEK? MESÉLD EL, VÁRJUK A SZTORIT!

JOLLY

Nincs mit, Vzoli!

Azt szeretném, ha továbbra is folytatnád a történetet, mert engem nagyon érdekelne a további sorsotok.

Kellemes ünnepeket!

Jolly

Amennyiben van leszármazó, mindig az örököl, ha nincs, akkor házastárs, annak hiányában felmenő (feltéve, hogy nincs végrendelet). Ha van végrendelet, a leszármazó legalább kötelesrészre jogosult.

Kérdésem a következő lenne?:

Az apósom meghalt az anyósom ujra férjhezment.

Ki örököli meg az anyósom ingó és ingatlanát ha elhalálozna, a született gyermeke az előző házasságából vagy a jelenlegi férje?

Köszi szépen, Jolly! :)

A törvénycikkeket is, meg azt is, hogy egy másik topikban feltetted tömörebben a kérdésem.

A rövidség nem az erősségem. :-)

Vzoli, nézd egy másik topicot: Ági öröklés probléma
Az a tanácsom, hogy kérdéseidet legközelebb mindig röviden add meg, mert nagyon sok jogásznak nincs ideje egy nagyon hosszú történetet elolvasni. Derill megírta a fontos választ, remélem, hogy még időben elolvasod.

Jolly

Vzoli, íme a kiválogatott törvénycikkek, amelyek hasznodra válhatnak.

49. §
(2) A tárgyaláson olyan érdekelt is megjelenhet, aki idézést nem kapott.

53. §
(1) A hagyatéki tárgyaláson meg kell kísérelni, hogy az örökösök között egyezség létesüljön. Az 1952. évi IV. törvény 87. §-ának (3) bekezdésében foglalt, a bírói egyezségre vonatkozó rendelkezés a közjegyző előtt kötött egyezség esetében is irányadó... Ilyen egyezségnek kell tekinteni az érdekeltek oly egybehangzó nyilatkozatát is, amely szerint közöttük a hagyatékra nézve vitás kérdés nem áll fenn.

73. §
(1) A hagyatéki eljárás során hozott olyan végzés ellen, amely érdemi rendelkezést tartalmaz, vagy amely ellen a jelen rendelet azt külön megengedi, fellebbezésnek van helye.
(2) Fellebbezéssel mindenki élhet, aki a végzés valamely rendelkezését magára nézve sérelmesnek tartja.
(4) A fellebbezési határidő tizenöt nap.

75. §
(1) A fellebbezést az illetékes közjegyzőnél kell szóban vagy írásban előterjeszteni.
(2) A kellő időben beadott fellebbezésnek halasztó hatálya van.

76. §
(1) A fellebbezés elintézése a megyei bíróság hatáskörébe tartozik.
(2) A megyei bíróság végzése ellen további fellebbezésnek helye nincs.

„Sajnos a törvény nem írja azt, hogy mi a teendő, ha valaki az egyezség megkötése után „meggondolja” magát és kéri az ági öröklési igényét. ”

Nem tudom, hogy a tárgyaláson megkötött egyezség visszavonható-e, arról nem ír a törvény. Jó lenne, ha egy hozzáértő jogász segítene!!!

Jolly

(Megjegyzés: ez alatt 2 hozzászólással (vzoli # 2005.12.10. 23:46:52), a hsz alján vastagon kiemelve feltettem 2 kérdést, amelyre köszönettel venném a választ jogban járatos személy(ek)től. Ezen hsz. alján - szintén vastagon kiemelve - ugyanezen kérdéseket ismételtem meg; csak esetleg más szavakkal.)

Jolly!

Nagyon egyszerű a megoldása annak, hogy Mátyásnál miért lehetett adásvételi szerződés; míg nálunk ajándékozásra vonatkozó dokumentum(ok).

A szülőknek (Mária és Julianna szüleinek) kettős érdekük volt:

1) A lehető legkisebb illetéket fizetni az állam felé a jogügylettel kapcsolatban.

Gondolom, hogy már akkor, 74 évvel ezelőtt is volt illetéktörvény; az állam már akkor is leakasztotta a maga sápját a vagyonmozgások különböző formái után. És gondolom, hogy - a logikából fakadóan is - ugyanaz lehetett a helyzet mint most: a "vagyonmozgással" járó ingyenes jellegű jogügyletek illetéke jóval magasabb volt, mint a visszterhes vagyonátruházásé. Magyarán: ajándékozás esetén többet kellett fizetni az állam felé mint az adásvétel után.

Tehát a szülőknek egyrészt az volt az érdekük, hogy kifelé, az állam felé hivatalosan ez adásvételként legyen feltüntetve.

(Tudomásom szerint ma is sokan csinálják ezt a "trükköt"; és ha jól tudom, ezt úgy hívják, hogy színlelt (vagy takart) szerződés. Konkrétan: egy adásvételi szerződéssel takart ajándékozási szerződés. Amely esetben az adásvételi szerződés érvénytelen, és helyette az ajándékozási szerződés áll meg. Mert a felek akarata is valójában erre irányult.)

2) Másrészről Mária és Julianna szüleinek az volt az érdeke 1931-ben, hogy azért ők később - ha esetleg valamilyen okból szükségük lesz rá - be tudják bizonyítani azt, hogy ők adták teljes egészében a ház vásárlásához szükséges pénzt Máriának.

Pl. gondolhattak arra, hogy esetleg ők maguk (a szülők) is tartásra szorulhatnak majd a jövőben, a viszonyuk megromolhat Máriával; kellett, hogy legyen valamiféle hivatkozási alapjuk.

Vagy a másik lány: nagymamám, Julianna érdekeire is gondolhattak. Vagyis, hogy ha esetleg később (1931 után) Mária olyan helyzetbe kerül, hogy ki tudja fizetni Juliannát, akkor legyen valamiféle jogalap arra, hogy miért is jár(t volna) egy fél ház ára Juliannának. (Amit ő "természetesen" soha nem kapott meg Máriától.)

Tehát vagy a maguk, vagy a lányuk, Julianna érdekeit akarták biztosítani azzal, hogy írtak egy olyan dokumentumot is, amelyen szerepel hármuk (a szülők és Mária) aláírása; és Mária ebben aláírásával elismeri, hogy a ház vásárlásához szükséges pénzt a szüleitől kapta. Az ügyvéd aláírása ezen nem szerepel.

Az ügyvéd aláírása nyilván a színlelt szerződésen szerepel: az adásvételin. (Amit Mátyás fennen lobogtatott a hagyatéki eljárás során.)

Nagyanyám, Julianna birtokába a szülei halála ('50-es évek) után kerülhetett az az okirat, amelyen az ajándékozás van feltüntetve. (Vagy még a szülők életében; ezt nem tudom pontosan.) Ez nyilván megvan Mátyásnak is (mert Máriánál is kellett, hogy legyen egy példány); csak Mátyásnak ezt nem érdeke lobogtatni. Az az érdeke, hogy úgy tegyen, mintha nem is létezne. Viszont nálunk ott van az eredeti, 74 évvel ezelőtti aláírt dokumentum.

És ezenkívül van még egy másik is: egy, az '50-es évek közepén kelt dokumentum is birtokunkban van, amelyben Mária a nagyanyám, Julianna felé ismeri el azt, hogy a pénzt ajándékba kapta a szüleitől, és hogy a fél ház árával tartozik Juliannának.

A hagyatékátadó végzésnél édesanyámék nem mondtak le a fellebbezési jogukról. Csak jelezték, hogy beletörődnek abba, hogy a törvényes öröklés szabályai érvényesüljenek.

Viszont maga a hagyatékátadó végzés is tartalmazza a hivatkozást a 15 napos fellebbezési határidőre; tehát ebből is nyilvánvaló számomra az, hogy ők magáról a fellebbezési lehetőségről nem mondtak le. Tehát maga a hagyatékátadó végzés még biztos nem jogerős.

Viszont azt nem tudom, hogy maga a fellebbezési lehetőség a közjegyző előtti eljárás jogi-eljárási-ténymegállapítási hibáira vonatkozik-e, vagy magában foglalja a "meggondoltam magam, mégis ági öröklési igényt akarok érvényesíteni"-lehetőséget is.

Vagyis nem tudom, hogy milyen viszonyban van a közjegyző előtti eljárás megfellebbezése a bíróság előtti igényérvényesítéssel. Ez utóbbira van lehetőség a 15 napos jogvesztő(?) határidőn belül? Lehetőség van erre a "meggondoltam magam"-esetben is?

Ezek lennének a fő kérdéseim.

Egyébként nem hiszem, hogy a Mátyással szembeni sikeres fellépés igazából a bátorság hiányán múlt.

Mondjuk, én magam sem értem pontosan. Az a baj, hogy a hagyatéki eljáráson jelen lévő nagybátyám kicsit "tesze-tosza"-jellem. Mátyás "magánszámától" vagy megijedt, vagy meghatotta, vagy mittudomén. (Esetleg megijedt a pertől vagy az esetleges perköltségektől.) És ugye ő egyben egy másik nagybátyámat is képviselte. A közjegyző hölgy meg nyilván a megegyezést forszíroza, mert ő - gondolom - a "jobb a megegyezés, mert az nekem kevesebb idő de ugyanannyi pénz"-alapon áll.

Édesanyám meg nem állt a sarkára, és hagyta sodortatni magát az eseményekkel. Ez meg az ő hibája.

Aztán amikor hazajöttek, eltelt egy-két nap és Mátyás a furkálódásait ott folytatta ahol abbahagyta: nyilván már bánják az egészet.

Egy családon belül azért nem egyszerű pereskedni. A család nagy, és néhányan úgy gondolják, hogy Mátyás még mindig ebbe a családba tartozik.

Pedig dehogy! :-)

Vzoli, a gonosz :-))

A történeten nagyon megrökönyödtem. Kérdéseidre sajnos nem tudok válaszolni, majd megteszi azt valaki.

Sajnálom, hogy édesanyádéknak nem volt bátorságuk Mátyással szemben. Helyükben pereskedtem volna, még akkor is, ha vesztettem volna, csak idegesítsem őt.
(Te mint hallgató elmehettél volna a tárgyalásra, jegyzeteltél volna, de nem szólalhattál volna fel.)

Azt nem értem, hogy Mátyásnak 1931-es adás-vételi szerződése volt, nektek pedig 1931-es ajándékozási szerződés. Ilyen nincs.

Azt tudom, hogy ha a hagyatékátadó végzésnél édesanyádék azonnal lemondtak fellebbezési jogukról, ezáltal jogerőre emelkedését vonja maga után, akkor nehezen lehet visszacsinálni.

A hagyatékról szóló törvényeket át kell nézni, majd szólok, ha valamit találok.

Jolly

(Megjegyzés: a történet végén szerepel majd 2 - vastagon kiemelt - kérdésem. Szeretném, és nagyon megköszönném, ha egy jogban járatos személy felvilágosítással tudna szolgálni ezekkel kapcsolatban.)

A történet folytatása:

A hagyatékátadó végzés 2005. dec. 6-án született.

Édesanyám és az egyik nagybátyám jelent meg a hagyatéki eljáráson; mindketten egy-egy távollévő nagybátyámat is képviselték. A 4. nagybátyám nem jelent meg, de ő (mint az a hagyatékátadó végzésből számomra kiderült) öröklési igényt nem is terjesztett elő. (Persze, ő is meg lett idézve a tárgyalásra.)

És természetesen a nagyanyám elhalt testvérének (az örökhagyónak) férje: Mátyás is jelen volt.

Mátyás valahonnan kerített egy szintén 1931-ben kelt szerződést, és azon adásvétel volt feltüntetve jogcímként.

Édesanyámnál, illetve nagybátyámnál 2 okirat is volt: az egyiken Mária elismeri nagyanyámnak, Juliannának, hogy az ingatlan megvásárlásához szükséges pénzt ő a szüleitől kapta; a másik dokumentumon pedig a Mária és szülei közötti, az adott ingatlannal kapcsolatos jogügylet jogcímeként kifejezetten ajándékozás van feltüntetve.

A közjegyző asszony (kíváncsi természet) rákérdezett, hogy Mátyás tudomása szerint Máriának honnan volt annyi pénze, hogy 20 évesen a saját vagyonából házat tudott venni. (Mert a Mátyásnál lévő okiraton adásvétel szerepel.)

Mátyás ekkor előadta, hogy Mária 17 éves korától keresettel rendelkezett (varrónő volt), ebből saját magát is fenn tudta tartani, a szüleit is támogatta; sőt(!) egy teljes, kertes házas ingatlanra valót is össze tudott spórolni. (Ez így szerepel a jegyzőkönyvben. Mókás. :-) )

(Apró megjegyzés: történt mindez 1928 és 1931 között, a gazdasági világválság legsötétebb éveiben, varrónői fizetésből, amikor más - hasonlóan "túlfizetett" és kvalifikált munkakörben dolgozó - halandók fizetésének háromnegyede kenyérre ment el. A ház egy szép nagy kertes családi ház. Tegye fel a kezét az az ügyvéd(!) aki ugyanezt tudja produkálni most 2-3 év alatt kápéban a 20-as életévei elején-közepén! :-) Mindenesetre Mária szerény számításaim szerint minimum 800 órát kellett hogy dolgozzon egy nap mindehhez. :-) )

Ezenkívül Mátyás előadta a "jaj de idős, törődött ember vagyok" és "a feleségem testvérének gyermekei milyen mocskos szemétládák, hogy az én vagyonomra ácsingóznak" című magánszámát. (Persze, nem ilyen jelzőkkel, de azért ez volt a lényege.)

A közjegyző asszony mindezek után kilátásba helyezte, hogy ő a Mátyás birtokában lévő adásvételi szerződés alapján kénytelen megállapítani a tényeket; de édesanyáméknak jelezte, hogy az ő birtokukban lévő okiratokat is legalább ugyanilyen súlyúnak, bizonyító erejűnek véli, úgyhogy bíróság előtt az ági jelleget akár sikerrel érvényesíteni is lehet.

Aztán a nagybátyám (és az édesanyám) itt követett el egy óriási hibát.

Ugye, közben történt Mátyás kis magánszáma, plusz a közjegyző asszony elmondása alapján valószínűsíthető volt, hogy "első körben", a közjegyző előtt a törvényes öröklés szabályai fognak érvényesülni, Mátyásnak lesz átadva a hagyaték.

(Mindez inkább egy eléggé informális jellegű beszélgetés volt mintsem "merev tárgyalás"; és a közjegyző asszony természetesen a megegyezést forszírozta.)

(Én nem voltam ott; amit tudok: a jegyzőkönyvből, a hagyatékátadó végzésből, illetve édesanyám elmondásából tudom.)

Aztán a nagybátyám vagy meghatódott Mátyás magánszámán, vagy a családon belüli pereskedést nem akarta, vagy a várható perköltségektől ijedt meg; ... mindenesetre kijelentette, hogy nem kíván pereskedni Mátyással, és elfogadja, hogy a közjegyző teljes hatállyal adja át a hagyatékot Mátyásnak. Édesanyám pedig követte a nagybátyámat ezen nyilatkozatában. (Gondolom, egyedül nem akarta folytatni mindezt.)

Így a hagyatékátadó végzésen az szerepel, hogy "a közjegyző a házastárs kérelmének megfelelően teljes hatállyal adja át a hagyatékot a túlélő házastárs tulajdonába, tekintettel arra, hogy a hagyatékként feltüntetett ingatlan ági jellegét nem kívánják bizonyítani".

(Holott igen szép bizonyítékok szerepeltek ott az ági jelleget illetően.)

Aztán időközben (az elmúlt 4 napban) Mátyás ott folytatta a furkálódását-bomlasztását ahol abbahagyta; persze, most már a nyertes melldöngető pozíciójából. (Telefonhívások, személyes megkeresések, hát mögötti sugdolódzások, miegymás. Ahogy szokta. A család meg nagy.)

Ez persze most már a megegyezésre oly' gyorsan rábólintó nagybátyámat is irritálja; úgyhogy vissza szeretné csinálni az egészet. :-) Akár pereskedne, ha lehetne. Nagy benne a buzgalom. :-)

A kérdéseim a következők lennének:

1. A hagyatékátadó végzés elleni fellebbezés csak jogi-eljárási-tényállás-megállapítási hiba esetén áll meg; vagy jelenthet olyasmit is, hogy "buta voltam, meggondoltam magam, vissza az egészet, nem egyezek, ági öröklési igényt akarok érvényesíteni" ? Vagyis jelenthet-e kvázi "gondolkodási időt" a fellebbezési határidő, ha egyszer már gondolkodás nélkül kijelentették, hogy nem kívánnak pereskedni?

Pontosabban: ez a 15 nap a jogvesztő határidő a bíróság előtti per megindítását illetően, függetlenül attól, hogy mit mondtak a közjegyző előtt? Vagy ez csak a hagyatékátadó végzés megfellebbezésére vonatkozik?

Tehát röviden összefoglalva: Hogyan alakul a "meggondoltam magam" esetköre? Van rá lehetőség? Ha van: csak a 15 napon belül?

2) A nagybátyám és az édesanyám még plusz egy-egy nagybátyám nevében jelezték, hogy nem kívánnak pereskedni. A 4. nagybátyám, Jenő nem terjesztett ugyan elő ági öröklési igényt, nem is jelent meg a hagyatéki tárgyaláson, és róla a jegyzőkönyvben az szerepel, hogy "a közjegyző úgy tekinti, hogy nincs öröklési igénye testvéreihez hasonlóan". Viszont Mátyás közben őt is jól felidegesítette; úgyhogy már ő is perelne. Vele mi a helyzet? A hagyatékátadó végzés illetve a fellebbezési lehetőség tekintetében ő ugyanabban vagy más pozícióban van mint testvérei?

Előre is köszönöm a válaszokat. :)

Jolly,

a hagyatéki tárgyalás még odébb van: még egy hónap, minimum. Ez még egyelőre a hagyatéki leltár időszaka. Mindenesetre a szükséges okiratok - illetve azoknak az eredetikkel egyeztetett másolatai - a közjegyző hölgy kezeinél vannak. Édesanyám és négy testvére hivatalos a hagyatéki tárgyalásra. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.

A történet tényleg érdekes, és állítólag a közjegyző asszony is megjegyezte, hogy nem túl gyakran találkozik ági örökléssel kapcsolatos ügyekkel.

Julianna, a nagymamám életében tényleg egy nagy törés lehetett az, hogy gyakorlatilag kisemmizték. A szüleivel végig jó volt a kapcsolata; sőt, később volt olyan időszak, amikor ő (Julianna) illetve férje anyagi támogatására szorultak a dédszüleim. És ők gondolkodás nélkül segítettek; annak ellenére, hogy "menet közben" (a 30-as évek közepétől az 50-es évek közepéig) 5 gyermekük született, és róluk is rendkívül szépen, erejükön felül gondoskodtak. Ma mindegyikük magasan iskolázott, jó anyagi körülmények között élő, nagycsaládos ember. És az alapjait annak, hogy ők ide juthassanak: a szó szoros értelmében vett nulláról kellett a nagyszüleimnek előteremteni.

Egyébként végiggondoltam a dolgot, és azt valószínűsítem, hogy a dédszüleim nem "direkt kitolni" akartak Julianna nagyanyámmal (pláne, mert vele jobb is volt a kapcsolatuk mint Máriával), hanem testvére, Mária egy túl életrevalónak nem mondható, kissé lassabb felfogású, annyira érvényesülni nem tudó teremtés volt, és a szülők úgy akarták jobb pozícióba helyezni a házasodás terén, hogy "alája tettek" egy házat. Mert az volt az egyetlen igazi esélye az életben, hogy kifog egy róla gondoskodni akaró és tudó férjet. (Aztán úgy gondolták, hogy Mária - illetve leendő férje - majd úgyis rendezi az adósságát, helyre teszi a nagyanyámmal, Juliannával szemben elkövetett igazságtalanságot. Csak sajnos ez nem így lett.)

Aztán Máriának 2 férje is volt. Az első Ferenc, akivel Mária a 30-as évek közepétől a 40-es évek közepéig élt együtt. Ferenc nagyon szerette őt (nem a házért vette el); és egyedül csak azért hagyta el, mert nagyon szeretett volna gyereket, és Mária hibájából ez nem adatott meg nekik. Aztán új családot alapított, gyerekei, unokái lettek. Ferencet még én is ismertem. Gyakran járt nagyanyámhoz, Juliannához, és olyankor mindig szomorúan mesélte, hogy soha nem hagyta volna el Máriát, ha az legalább egy gyerekkel meg tudja őt ajándékozni.

Mátyás Mária második férje volt. 1950-ben kötöttek házasságot. Ekkor Mária 40, Mátyás 29 (!) éves volt, amely korkülönbség akkor sokkal nagyobbnak számított, mint manapság. Azt nem akarom boncolgatni, Mátyás vajon a házra "utazott-e" vagy szerelmi házasság volt, mert - mivel én negyed évszázaddal később születtem - erről biztosat mondani nem tudok.

Egyvalami viszont biztos: Julianna férje (nagyapám, József) és Mátyás jóideig egy helyen dolgoztak.

(Nagyapám kvalifikált szakmunkás mester: kőműves építésvezető, Mátyás meg amolyan - iskola és szakma nélküli - gyáron belüli teddide-teddoda párt-tótumfaktum volt, aki remekül tudott evezni az éppen aktuális politikai hullámokon; a rendszerváltás után pl. egy éles jobbkanyart véve. De nem is ez a lényeg.)

Az 1950-es évek első felében, amely - a korszakról ismerettel bírók számára nyilvánvalóan - a feljelentők és áskálódók Paradicsoma volt: Mátyás teljesen alaptalanul, és sorozatosan - mind a munkahelyén, mind a hivatalos szerveknél - igyekezett eláztatni, feljelenteni a nagyapámat, mégpedig teljesen légből kapott dolgokkal. Mindig kiderült, hogy ezek teljesen alaptalanok; tényleges kára soha nem is származott ezekből a nagyapámnak, de lelkileg nagyon kikészítették ezek a hercehurcák. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor a semmiért is kötelet lehetett kapni.

Mátyásnak egyrészt az fájhatott, hogy neki nem lehetett gyereke, míg nagyapáméknak 5 is volt; emellett - főleg azért, mert Mátyásnak szeretője volt (nyíltan vállalt kapcsolat, mely ma már több mint 50(!) éve tart) : Ágnes az elhalt feleség, Mária halotti torára is hivatalos volt (!), mely tény enyhén szólva irritálta édesanyámat -; szóval a nagyszámú gyerek ellenére a nagyszüleim azért - szorgalmas és keserves munka árán - haladtak előre az életben, ami Mátyásékra (a gyerekhiány ellenére) nem volt elmondható. Ott elfolyt a pénz a szeretőre, meg még ki tudja, mire.

De mindezek ellenére a nagyszüleim nemhogy nem utálták, őket, hanem igyekeztek jó kapcsolatban lenni velük. Nagyanyámnak, Juliannának Mária volt az egyetlen testvére, és nagyon szerette. Igaz ami igaz, Julianna nagyon utálta Mátyást :) (ki nem; a saját vérszerinti rokonai sem állhatják ki még ma sem), de nagyapám, József - aki egy talpig becsületes, nyíltszívű és konfliktuskerülő ember volt - igyekezett mindent megtenni, hogy a "mégiscsak Mária férje"-alapon Mátyás se szigetelődjön el a családon belül. Neki, Józsefnek kellett engednie a büszkeségéből, és ő - a múltban történtek ellenére - engedett. Tehát ő és hatására - a nála jóval szókimondóbb - felesége, Julianna is komoly erőfeszítéseket tettek, hogy Mátyás soha ne érezze magát kirekesztve. Az összes nagy családi rendezvényre hivatalosak voltak. (Erre még én magam is emlékszem 20-25 év távlatából. A nagyapám 20 éve halt meg.) Persze, azért a 60-as, 70-es, 80-as évek sem múltak el Mátyás áskálódásai nélkül.

Tehát ez az "alapsztori". Csak azért meséltem el, hogy akit érdekel: teljes képe legyen a történetről. Csak érdekességként; jogi relevanciája nincsen.

De úgy érzem, hogy amikor ezzel a történettel kapcsolatban nyitok egy topikot: a nagyszüleimnek, illetve a nagyszüleim emlékének tartozom annyival, hogy az olvasónak megpróbálok egy "teljes képet" adni. Persze, egy igazán teljes képet soha nem lehet adni minderről, mert ehhez - a pártatlanság érdekében - meg kellene hallgatni Mátyást is.

Mátyás viselkedését illetően a 35-55 évvel ezelőtt történtekről természetesen csak hallomásból tudhatok. Viszont az utolsó 30 év a saját tapasztalataim által is dokumentálva van, és Mátyás személyében egy, a bajkeverésben örömét lelő, az embert embernek ugrasztásban valamiféle perverz gyönyört találó, általam nem sokra becsült, okoskodó-kioktató, alapjában idegtépő figurát ismertem meg.

De igazából nem ez az, ami miatt megpróbálkozom az ági öröklési igény érvényesítésével.

A nagyszüleim Máriára tekintettel, és annak ellenére próbálták elfogadni, a családba illeszkedését elősegíteni Mátyásnak, hogy Mátyás ezer alkalommal okozott nekik fájdalmat és próbálta az életüket lehetetlenné tenni. A nagyszüleim szentek voltak; én már kevésbé vagyok az. Mária életében sem rá, Máriára, hanem a nagyszüleimre voltam tekintettel akkor, amikor türtőztettem magam, és nem mondtam el férjének, Mátyásnak azt, amit valójában gondolok róla.

(Félreértés ne essék: nem a régi családi történetek hatására, hanem annak hatására gondolom amit gondoltok, amit közvetlenül tapasztaltam Mátyással kapcsolatban. Most ugyan 85 éves, de én emlékszem olyan időkre is, amikor még csak 58-60 éves lehetett. És sajnos, nem az öregkor rontott rajta. Alapjában volt mindig is egy emberi katasztrófa.)

A nagyapám, József 20 évvel ezelőtt halt meg. A nagyanyám, Julianna 1 évvel ezelőtt. Testvére, Mária 2 hónapja. Az a helyzet állt elő, hogy ha Mátyásról a véleményemet nyíltan ki akarnám fejteni - akár előtte, akár mások előtt - : már a nagyszüleimre sem kellene tekintettel lennem; legfeljebb a Btk. becsületsértés és rágalmazás tényállásába foglaltakra.

Én viszont ezt sem most, sem később nem akarom tenni, mert a nagyszüleim emlékére tekintettel próbálok hozzájuk hasonlóan viselkedni, mind a Mátyással szembeni viszonyulásom külvilágban való megjelenését, mind az élet egyéb, a családdal kapcsolatos, hasonlóan "éles" helyzeteiben való reagálást illetően.

Ami ezt az egészet kiváltotta bennem: Mátyásnak ez az igen érdekes megmozdulása, hogy 85 évesen sem érzi magát túl öregnek ahhoz, hogy a családban viszályt és meghasonlást próbáljon kelteni. Hogy ez pontosan hogy történt, arról korábban már írtam. Végigjárta a 4 nagybátyám családját - valami rafinált ráérzéssel olyan időpontban amikor többnyire csak azok feleségei tartózkodtak otthon -, és egyrészt mindenhol egy vagyonnal hitegetési akcióba kezdett, és ezzel párhuzamosan persze a többi családtag pocskondiázásába. Aztán továbbment a következő kiszemelt célszemélyhez, és ott meg azt hordta le, akit egy nappal korábban agyondicsérve hitegetett. Nálunk ott tolta el, hogy egyrészt édesanyám a nagyanyám természetét örökölte :), másrészt meg véletlenül engem is ott talált. :) Neki se jöhet össze azért minden.

Ennyi a sztori. Nem bosszúállásra akarom használni a jogot, nem is múltbéli sérelmek orvoslására, mert ezek a sérelmek a nagyszüleim sérelmei voltak. Én ebben sem igazságot kideríteni, sem igazságot osztani nem tudok, nem akarok; de nem is vagyok jogosult. Másrészt meg a jog nem is erre való. Legalábbis nem így.

A családban - a tágabb körű családomat is tekintve - mindenki rendezett körülmények között él. Mária és Mátyás háza igen kívül esik a látókörünkön, soha nem ácsingóztunk, és most sem ácsingózunk érte.

Az igazat megvallva, jelzésértékűnek szánom mindezt Mátyás felé: hogy menet közben - a gondolkodásmódot is tekintve - generációváltás történt a családon belül. A szentek helyét átvették a hús-vér emberek, akikre már nem az jellemző, hogy Szent Sebestyénként póznához kötözve, méla mosollyal az arcukon várják, hogy a nyilak a testükbe fúródjanak. Az egyik fő életelvem: "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten". Kivéve a családban. De számomra Mátyás már nem tartozik a családhoz.

Az ötlet az ági igényérvényesítésre az enyém, az elhatározás viszont az édesanyámé és a testvéreié. Bennük azért élesebben ott van az, amit a nagymamámat, Juliannát ért múltbéli sérelemként a korábbiakban elmeséltem. Márcsak azért is, mert ők voltak azok, akik érezték, hogy milyen áldozatokat kellett a szüleiknek gyerekkorukban hozniuk azért, hogy ők maguk a gyerekek ne legyenek ennek a sérelemnek a vesztesei.

Aztán természetesen - jórészt Obudának köszönhetően - látom, hogy azért ez nyilvánvalóan nem egy "tiszta" jogi helyzet.

Az én szemszögemből - erkölcsileg legalábbis - már az is kétséges, hogy hogyan kerülhetett Mária eredeti különvagyonát képező ház tulajdonjoga fele részben Mátyás nevére házassági vagyonközösség címén.

(Azt persze csak gondolom, hogy mi miatt ilyen formában: valószínűleg az alternatívát jelentő esetleges ajándékozási illeték nagyobb "költsége" miatt. De ezt csak gondolom.)

És hát ugye, erkölcsileg már ez a "házassági vagyonközösség" is elég fura, ha az ember tudatában van annak, hogy Mátyás keresményének (sőt: a nyugdíjának!) egy igen jelentős része Ágnesre, a szeretőre ment el, aki egyébként nemcsak Mária halotti torán, hanem a temetésén is ott volt.

Persze, az ember ezt a "szeretőhöz folyt a pénz" - dolgot csak valószínűsíti; de azért az elég nyomós érv, hogy alapból egy kész házból startolva, gyermektelenül, azokra nem költve két közepesnek mondható fizetésből nem értek el fele annyit mint a nagyszüleim 5 gyerek és számtalan unoka mellett a nulláról indulva.

Persze, az ember azért tisztában van azzal, hogy jogilag ezek a dolgok irrelevánsak. Bizonyos szempontból indokolni lehet a házassági vagyonközösséget mint a különvagyonból történő tulajdonszerzési "jogcímet" is; bolygatni nem érdemes.

Bár, ahogy idáig tudtam: ingatlanon lehet eredeti és származékos módon tulajdont szerezni. Mátyás tulajdonszerzésénél egy olyan jellegű tulajdonszerzésről van szó, ahol a jogutód, az új tulajdonos joga a jogelőd tulajdonjogán alapszik. Tehát származékos tulajdonszerzés. Ami - ha jól tudom - lehet átruházás (ingyenes vagy visszterhes), növedék, beépítés, ráépítés, öröklés.

Tulajdont szerezni csak valamely érvényes jogcím alapján lehet. Itt az 1996-os "házassági vagyonközösség" címén történő tulajdonszerzést csak a visszterhes átruházás esetkörébe tudom besuvasztani: Mátyás adott 50 év együttélést, keresménye a közös kasszába folyt be (khmm..), abból a házra is fordítódott (khmm..khmm..; elnézést a sűrű torokköszörülésért), Mária ennek fejében adott fél házat; tehát ezt indokolni lehet, és - innen gondolom, hogy - bolygatni nem is nagyon érdemes.

Mátyás szemszögéböl állítólag van valahol(?) egy olyan papír, hogy Mária és a nagyanyám, Julianna valamikor az 50-es években megállapodtak abban, hogy Mária fizetett 3000 forintot és egy ajtót(?) Juliannának, melynek fejében Julianna lemondott a fél házra vonatkozó igényéről.

(Senki még csak nem is hallott erről, pedig az 50-es évek közepén az egyik nagybátyám 20, a második 16, a harmadik pedig 10 éves volt. Csak emlékeztek volna; pláne egy új ajtóra. :) Meg hát a nagyanyámat ismerve tudom, hogy ezután már nem emlegette volna azt, hogy őt milyen sérelem érte. Így - ha utólag is, de - a sérelem rendezve lett volna. Másrészt meg 3000 forint az ötvenes évek közepén a kőműves építésvezető nagyapám másfél havi keresete volt. 1954-ből van egy bérkimutatása 1790 Ft-ról. Ez kb. olyan, mintha valaki most 150 ezer forint fejében lemondana egy 10 millió forint értékű tulajdoni hányadról. Majd' százszoros értékkülönbség! Ez ezért is hihetetlen számomra. Ja meg kihagytam az ajtót. :) Meg, hogy állítólag adósak maradtak egy részlettel.)

De mindez elég hirtelen rögtönzöttnek tűnt ott nekem Mátyás előadásában. Meg azóta édesanyám szerette volna látni azt az állítólagos megállapodást (legalább másolati formában), de Mátyás kitért előle. Biztos azóta is keresi. :-)

Na mindegy. A hagyatéki tárgyaláson a közjegyző előtt azért szerintem ki fog derülni, hogy Mátyásnak milyen lapjai vannak. 50 évvel ezelőtt nem éltem, így nem tudhatom biztosan, hogy valójában mi történt: volt-e megállapodás.

Ha mégis volt megállapodás Mária és Julianna között, akkor én is tisztán látom, hogy érvelni lehet amellett is, hogy a testvértől való visszterhes szerzés mintegy megszüntette az ági vagyoni jelleget.

Bár ha a Ptk. szövegét nézzük (611.§ (1)) : ettől még az a helyzet áll fenn, hogy az adott vagyontárgy (a fél ház illetve az ennek megfelelő tulajdoni hányad) az örökhagyóra (Máriára) felmenőiről (a dédszüleimről) ingyenes juttatás (ajándék) formájában hárult. A Ptk. meg szerintem semmit nem ír arról, hogy maga az ági öröklési jelleg megváltozik (megszűnik-e), ha a visszterhesség az örökhagyó és testvére szintjén jelentkezik. És, - bár ezzel kapcsolatban nem sok konkrét támpontot találtam- persze az emberben ott motoszkál a kisördög, hogy valószínűleg igen, megszünteti az ági vagyoni jelleget. De azért szerintem vannak érvek a másik oldalon is, az ági vagyoni jelleg mellett.

Mindegy. Édesanyám és nagybátyáim már "képben vannak" az ügy tekintetében, és azt is tudják, hogy milyen esetekben nagyjából milyen esélyek és kockázatok lehetnek; hogy feltehetően mit érdemes és mit nem érdemes meglépni. Persze, ez utóbbi már az ő döntésük lesz, nem rám tartozik. A közjegyző előtti hagyatéki tárgyalásra hivatalosak; és majd beszámolok róla, hogy mi lett a végeredmény.

Ami engem érint: én már azelőtt elértem amit akartam, hogy a hagyatéki tárgyalás elkezdődött volna.

Mátyás most csendben van. :) Nem mászkál sehová viszályt szítani. :) Hírt se hallumk róla. :) Én nagyjából ezt akartam: a családi békét.

Még az is lehet, hogy teljesen alaptalan ez az egész ági öröklési igényérvényesítés a részünkről. Lehet, hogy ezen igény hivatalos szervek általi esetleges elvetése Mátyást erősíti meg tulajdonosi pozíciójában; de egyvalamit már most biztos elértünk: hogy egy kicsit megszeppent, hogy látja, hogy már nem a nagyszüleim által képviselt "ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is, és mosolyogj, ha leköpnek" - elvet valljuk magunkénak. Látja, hogy idegennek tekintjük őt a családban; vagy legalábbis már vannak olyanok. Mint pl. én.

És ez már maga eredmény. Sőt, igazából ehhez a jog már nem sok mindent tud hozzáadni; legalábbis számomra.

(Meséltem el mindezt bő lére eresztve, de a tisztánlátás végett egy jogi fórumon, ahol azért többnyire a száraz tények számítanak, és így bizony közben az ember néha hajlamos megfeledkezni arról, hogy a száraz tények mögött emberi sorsok húzodnak: sokszor egy-egy egymásba fonódó teljes, küzdelmes emberi élet.)

Érdekes történet. Elhiszem, mit érzett magában Julianna nagymama, amikor kisemmizték. Gondolom, már megtörtént a hagyatéki tárgyalás, Mátyás úr nem tudott védekezni és vzoli édesanyja illetve testvéreire szállt vissza Mária hányada. De persze Mátyás továbbra élvezi Mária hányadának haszonélvezetét.

Megvásárolhatjátok Mátyás hányadát haszonélvezetének fenntartásával. Akkor az ő hányada halála esetén nem vándorolna az oldalág örököseire, ami még bonyolultabb lenne tőlük visszaszerezni.

Vzoli, örülnénk, ha folytatnád a történetet, ha megtörtént a tárgyalás. Mi állunk melletted.

Nincs mit. Annak, hogy a hagyatéki eljárásban az érveiteket előhozzátok, véleményem szerint sem számottevő költsége, sem kockázata nem lesz.

Minden világos, köszi! :)

Közben gondolkoztam a dolgon, és én azt tartom valószínűnek, hogy a házassági vagyonközösség mint bejegyzési jogcím valahogy úgy jöhetett létre, hogy 10 éve Mátyás arra való hivatkozással, hogy már 40 éve együtt élnek, és különböző beruházási, felújítási munkákat végzett, végeztetett a házon fele részben a saját jövedelméből, vagyonából: Mária beleegyezésével és ügyvéd közreműködésével elintézte, hogy ily' módon a ház fele az ő nevére kerüljön. Per biztos nem volt; és abszolút egyetértek azzal, hogy ezt a részt teljesen felesleges firtatni.

Édesanyámnak majd elmagyarázom, hogy azok alapján amit korábban írtál: a Mária nevén lévő 50%-os tulajdoni hányad tekintetében milyen feltehető esélyek, kockázatok, jövőbeni költségek vannak. Mert természetesen ha ebből lesz valami, akkor ez az ő és testvérei döntése lesz. Én csak az információt közvetítem.

Nagyon szépen köszönöm még egyszer.

Ilyen jogcímen szerintem vagy házassági szerződés, vagy per szolgálhat alapul a bejegyzéshez. Ha házassági szerződés, akkor kevés a remény annak a semmisségének a megállapítására. Ha per, akkor csak tudtatok volna róla. Meg aztán ebben az esetben perújítás már elkésett lenne. Úgyhogy erre a részre én kevés esélyt látok. Azt meg, hogy mi alapján jegyezték be, a földhivatalnál iratbetekintés során lehetne megtudni. Ehhez a jogosultság igazolása szükséges, de a földhivatalban megmondják, hogy elég-e ehhez az, hogy a hagyatéki eljárásban az ingatlan másik felére igényt jelentettetek be. Mindenesetre sztem nézzetek utána, de kicsi az esély.
Jelen állás szerint a közjegyző nem fog foglalkozni ezzel a hányaddal, az ugyanis nem lesz a hagyaték része.

Köszi szépen! :) Nagyon jól el tudod magyarázni a dolgokat, most már tényleg minden teljesen tiszta számomra. :)

Ha megengeded: egyvalamit még kérdeznék.

Azt írtad: „nem az történt-e, hogy Mátyás azt alaptalanul kérte, a földhivatal meg a házasságra tekintettel bejegyezte”. Ilyen elképzelhető? A földhivatali ügyintézésre nincs nagy rálátásom, de idáig úgy képzeltem, hogy a tulajdonos hozzájárulása, az ő kézjegyével ellátott szerződés irat, vagy valamely erre jogosult hatóság (bíróság) határozata hiányában erre nem kerülhet sor. Tudom, hogy néha elég nagy a káosz a földhivatalokban; ... de ez nem csak úgy lehetett, hogy Mária egy szerződéssel (csak ajándékozásit tudok elképzelni) jogot engedett át férjének Mátyásnak? Lehetséges olyan, hogy Mátyás besétál a földhivatalba, és azt mondja: "-Kérem, 40 éve vagyok Mária férje, tessék már engem tulajdonosként bejegyezni!" ?

Egyébként - ha nem sikerül Mátyással megegyezni, jobb belátásra bírni a jogcím kérdésességére való hivatkozással is - : Érdemes a közjegyző előtti eljárásban hivatkozni arra, hogy a földhivatali bejegyzést problémásnak tartjuk? Vagy maradjon ez az egész "Mátyás jobb belátásra bírása" szintjén, és tovább nem érdemes feszegetni? Egyébként maga a közjegyző vizsgálhatja a földhivatali iratok alapján a bejegyzési jogcímet, vagy ez mindenképpen csak egy esetleges bírósági szakban lehetséges?

Amennyiben Mária és Mátyás közösen fizették ki a ház felét, akkor a ház fele volt része a vagyonközösségnek, vagyis annak a fele Mátyásé. Amennyiben bármely részre volt ajándékozás, akkor ebben a tekintetben kötelesrész lenne, de az legfeljebb az élő szülőt illetné meg, titeket már nem. Így ebben a körben az lehet kérdés, hogy nem tévesen történt-e a bejegyzés, nem az történt-e, hogy Mátyás azt alaptalanul kérte, a földhivatal meg a házasságra tekintettel bejegyezte. De ez inkább csak ijesztgetésképpen jó, hogy könnyebben lemondjon arról, ami viszont tényleg nem neki jár.

Az ági öröklés tekintetében a két testvér közötti megállapodás kétféleképpen értékelhető, ezért a bizonyítást a másik féltől meg kell követelni, elismerni sztem nem szabad. Úgy is értékelhető ugyanis, hogy vita volt a testvérek között annak jogosságában, és egyezségként született egy ilyen megállapodás, így viszont testvértől való visszterhes szerzés is fennállhatna, ami megint nem ági vagyon.

Köszi, Obuda! :) Nagyon gyorsan válaszoltál. :)

Csak az 1)-es pontra adott válaszoddal kapcsolatban lennének további kérdéseim; pontosabban kissé bizonytalan vagyok. Ha jól értettem, akkor az első mondatod („Ha olyan megállapodást talál, ami szerint mégis fizetett Mária, akkor nem ági vagyon, mivel nem ingyenes szerzésről van szó.”) Mária és a szülei kapcsolatára vonatkozik, vagyis hogy esetleg a szülők egy ajándékozással takart adásvétel keretében jutatták a házat a lányuknak 1931-ben. Ezzel nincs gond: ez biztos, hogy ajándékozás volt. Ez nem kérdéses. 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy Mátyás nem tud ezzel ellenkező tényt igazolni.

Gondolom, az ingyenesség kérdése az ági öröklés tekintetében az örökhagyó és felmenője (Mária és szülei) viszonylatában releváns, és nem Mária és testvére viszonylatában. Nagyanyám, Julianna pont egy évvel korábban (2004) halt meg mint testvére, az örökhagyó Mária (2005). Tehát szerintem itt nem a PTK 611.§ (2) jön számításba, hanem a 611.§ (1), mert a nagyanyám - 1 éve elhunyt lévén - nem örökölhetett testvére, Mária után. Vagyis szerintem Mária szüleire háramlik az ági vagyon, nekik 2 lányuk volt: Mária és Julianna, ezek már mindketten elhunytak, Máriának nincs leszármazója, tehát a PTK 612.§ (1) bek.-e alapján „A kieső szülő helyén leszármazói a törvényes öröklés általános szabályai szerint örökölnek.” Vagyis ez Julianna gyerekeire: édesanyámra és 4 nagybátyámra vonatkozik. Vagy rosszul okoskodom? Ezért gondoltam azt, hogy a nagyanyám és testvére közötti esetleges megállapodásnak nincs relevanciája az ági öröklés tekintetében.

Az 1)-es kérdésem a Mária, a nagyanyám testvére, és nagyanyám, Julianna közötti esetleges (Mátyás által hangoztatott) megállapodásra vonatkozott. Vagyis, hogy állítólag - érezvén a 25 évvel korábbi igazságtalanságot - 50 évvel ezelőtt Mária felajánlotta testvérének, Juliannának, hogy kifizeti számára azt a részt, amelyet egyébként neki kellett volna kapnia. (Mert a szüleik nem fele-fele alapon támogatták a lányaikat, hanem mindent Mária kapott.) Mátyás nem hivatkozhat arra, hogy - ha tényleg volt ilyen - a törlesztőrészleteket közösen fizették Máriával, tehát ezáltal úgymond a ház felének a felét ő fizette ki?

Vagy amit említettél: a kötelesrész címén a fele rész, ... itt is figyelembe jöhet? Csak azt nem tudom, hogy ilyenkor mi az ági kötelesrész alapja, amiből a kötelesrészt számolják: az egész ház vagy annak fele. Mert ugye 10 évvel ezelőtt - számomra kissé rejtélyes módon - házassági vagyonközösség címén Mátyás nevére került a ház fele.

E topik 2. hsz-ában (2005.09.19. 23:27:15) azt írtad, hogy „Mátyás tulajdona az Mátyás tulajdona, Mária után Mátyás tulajdonát nem lehet örökölni.” Ebből én azt vettem ki, hogy ha az egyébként ági jellegű vagyont az örökhagyó életében elajándékozza, vagyis rendelkezik róla, akkor ez - hiába volt ingyenes juttatás - már nem jön tekintetben az ági öröklés vonatkozásában. Vagyis amit elajándékoztak, az már nem lesz ági vagyontárgy. Most (2005.11.15. 20:58:46) viszont azt írtad, hogy „Ha viszont csak házassági vagyonközösség címén van bejegyezve, holott ajándékozási szerződés volt, akkor nyugodtan lehet perelni erre a részre”. De ekkor nem az van, hogy a 10 évvel ezelőtt Mátyás nevére került fél ház tekintetében házassági vagyonközösség helyett egyszerűen ajándékozást állapítanak meg, de ez ugyanúgy nem jön számba az ági öröklés tekintetében?

(Egyébként Mátyás szerint a megállapodás összesen 3 ezer forintról és egy ajtóról(?) szólt, ami számomra azért is hihetetlen, mert akárhogy is számolok, ez az 50-es években sem lehetett sokkal több a nagymamám kéthavi fizetésénél. A ház pedig egy még ma is igen értékesnek számító ingatlan.)

Elnézést, hogy értetlenkedem, és hogy rabolom az idődet, de azt hiszem, hogy ezek megválaszolásával már minden tiszta lesz számomra. És el kell, hogy mondjam, hogy már idáig is rengeteget segítettél, amit nagyon szépen köszönök. :)

1.) Ha olyan megállapodást talál, ami szerint mégis fizetett Mária, akkor nem ági vagyon, mivel nem ingyenes szerzésről van szó. Ebben az esetben lehetséges, hogy a korábbi ajándékozási szerződést megváltoztatták, vagy az csak színlelt szerződés volt. Ezt azonban neki kell bizonyítania, hiszen ő állítja. Ha nem tudja bizonyítani, akkor örüljön annak, amit esetleg ebből Máriától ajándékba kapott, ha ez a felénél több lenne, akkor is felére lehet leszorítani, hiszen kötelesrész ági öröklés esetén is van. Ha viszont csak házassági vagyonközösség címén van bejegyezve, holott ajándékozási szerződés volt, akkor nyugodtan lehet perelni erre a részre.

2. A hagyatéki eljárásban nyilván felmerül majd az ajándékozási szerződés, ebben az esetben a közj. hivatalból is meg kell állapítsa az ági öröklés tényét, de nem baj, ha mindenki részt vesz az eljárásban.

3. Magában a hagyatéki eljárásban ezek a költségek még nem merülnek fel, hanem az öröklési illeték annak az oldalán, aki megkapja az örökséget. Ezekkel a költségekkel a közjegyző végzését megtámadó félnek kell számolnia. Nyilván ilyen feltételek mellett a közjegyző csak ideiglenes hagyatékátadó végzést fog kibocsátani.

4. Ehhez látni kellene az okiratokat.

Azt szeretném kérdezni az öröklési jogban jártas kedves jogász fórumozóktól, hogy mi van akkor, ha egy egyébként ági öröklés alá eső ingatlan (ingatlani hányad) esetén az örökhagyó házastársa arra hivatkozik, hogy az örökhagyó korábban (50 évvel ezelőtt) testvérét a köztük létrejött megállapodás alapján pénzben kielégítette a szülői ház rá eső értéke tekintetében.

A két hónappal ezelőtt kezdett történetem úgy folytatódik, hogy az egy éve elhunyt nagymamám testvére, Mária - miként az sajnos állapotából következtethetően előrelátható volt - ez év szeptember végén 95 éves korában elhunyt.

A család azóta egyáltalán nem foglalkozott dédapám házának kérdésével, amelyben most Mária özvegye, Mátyás lakik egyedül.

Aktualitást ez az eset azért kapott, mert mostanában - az idáig is a család fekete bárányának számító, valószínűleg unatkozó - Mátyás kedvenc hobbija, hogy körbejárja felesége, Mária testvére gyermekeinek családját (nagymamámnak 5 gyermeke van: 4 fiú és édesanyám); és a nagybátyáim kissé kapzsi feleségeit azzal hitegeti, hogy - ha "jól viselkednek" (eltartásról szó sincs) -, akkor esetleg a család azon ágára hagyja a teljes házat. Persze mindig elmondja, hogy még gondolkozik a dolgon, és lehet, hogy valamely távoli rokonára hagyja az ő saját ágán.

A célja egyértelmű: meghasonlást kelteni a család tagjai között, és esetleg összeugrasztani őket. Gondoltam, hogy ez lesz; ezért is kérdeztem a házról illetve az ági öröklésről e topikban 2 hónappal ezelőtt. Meg szerettem volna ezt előzni. A ház jóval kevésbé érdekel, mint a családi békesség; de nemcsak engem: édesanyám és a nagybátyáim is így vannak ezzel.

Viszont azóta Mátyás eljött ám hozzánk is, és előadta magát! :) Türelmesen meghallgattam (magamban halkan kuncogva), majd óvatos kérdésekkel sikerült megtudnom, hogy Mária után nem maradt végrendelet, és a ház az öröklés megnyíltakor fele-fele arányban volt Mária és Mátyás nevén. (Utóbbit korábban is tudtam; és egyébként még nem volt hagyatéki eljárás.)

A fentiek ismeretében úgy gondoltam (és most is úgy gondolom), hogy a dédszüleim által lányuknak, nagyanyám testvérének, Máriának ajándékozott ház (pontosabban annak a Mária nevén lévő 50%-os tulajdoni hányada) ági öröklés alá esik, és ha ezen igényt érvényesítjük: "visszaszáll" a család ágára, elhalt nagymamám gyerekeire. A tulajdon már most, a tényleges használati jog pedig Mátyás halála után, miután megszűnt a haszonélvezete.

Amikor ezt Mátyásnak is szépen előadtam (miután kavarását türelmesen végighallgattam) : majdnem hanyattesett, úgy kellett elkapni. :) Először nem hitte el, hogy van ilyen, hogy ági öröklés. Azután (miután 18-as betűkkel kinyomtattam neki a PTK 611-614.§-okat) : hebegett-habogott. Aztán magához tért, és egy újabb mesébe kezdett, hogy 50 évvel ezelőtt született egy megállapodás nagyanyám, Julianna és testvére Mária között arról, hogy párezer forint fejében - akkoriban nagy pénz volt, de nem egy fél ház értéke - Julianna lemond a ház tekintetében fennálló minden követeléséről. A mese szerint Mária ugyan 1 részlettel adós maradt, de egyébként kifizette nagymamámat; és erről neki - Mátyásnak - valahol "papírja" is van. (Kizárt, mert nagymamám élete utolsó 12 évét velünk, édesanyám családjával töltötte; gyakran emlegette, hogy milyen sérelem érte őt fiatalkorában, amikor az enyhén szólva is egyenlőtlen szülői támogatás folytán koldusszegényen kellett kezdenie életét nagyapámmal; és többször is mondta, hogy soha semmit nem kapott Máriától. Ami márcsak azért is valószínű, mert Mária soha nem volt anyagilag abban a helyzetben, hogy egy fél ház árát ki tudja fizetni.)

Az igazat megvallva: galamblelkű ember vagyok. De elhatároztam, hogy ha reális esélyeim vannak rá, akkor ezek után átmegyek kőkemény igényérvényesítőbe az ági vagyon tekintetében.

Ezen hosszú bevezető után még hosszabb kérdéseim :) :

1) Hogyan befolyásolja az ági öröklést, ha Mátyás valami úton-módon mégis szerez "papírt" arra vonatkozóan, hogy tényleg volt 50 évvel ezelőtt egy megállapodás nagyanyám és testvére között?

Most lehet, hogy az én logikám hibás (nem vagyok jogász), de szerintem egy esetleges ilyen megállapodás sem változtat az ingatlan ági minőségén; vagyis akkor is arról van szó, hogy nagyanyám testvére azt a szüleitől ingyenesen szerezte, ajándékként kapta. (Erről 2 eredeti, 70 évvel ezelőtti, tökéletes állapotban lévő dokumentumunk is van a nagyanyám hagyatékából.) Vagy egy ilyen megállapodás automatikusan a "nem-ági térfélre" taszítja át az ingatlant? A PTK-ban nem találtam semmit erre vonatkozóan.

És az is biztos már, hogy a Mátyás nevén lévő tulajdoni hányad tekintetében a "házassági vagyonközösség" a bejegyzési jogcím. Na ezt sem értem, mert szerintem ez csak ajándékozás címén kerülhetett a nevére lévén a teljes ház Mária különvagyona; de mindegy. Gondolom, a Mátyás nevén lévő részt nem érdemes firtatni, mert valamilyen jogcímen csak a nevére került, és ha Mária neki ajándékozta is: az onnantól már irreleváns az ági öröklési igényérvényesítés tekintetében. Mária valamilyen formában rendelkezett róla.

2) A Mária nevén lévő 50%-os tulajdoni hányad tekintetében 5 ági igényjogosult van: édesanyám és 4 testvére. Elegendő, ha közülük 1 érvényesíti az ági öröklés szabályai által biztosított jogait és lép fel az illetékes hatóság előtt ez ügyben? Vagy együttesen érvényesíthetnek csak igényt? Illetve: hogyan célszerű?

3) Obudafan említett egy 6%-os illetéket; plusz esetleges pervesztesként az ellenfél ügyvédjének 5-10%-os ügyvédi munkadíját. (Gondolom, ez úgy megy, hogy az ember a közjegyzőnél hivatalos formában benyújtja, hogy az adott ingatlannal kapcsolatban ági öröklési igényt szeretne érvényesíteni; aztán a hagyatéki eljárás során Mátyás "papírral" vagy anélkül, de ellentmond; majd jön a bírósági eljárási út. És ekkor jönnek képbe a "százalékok" mint költségek.) Jól gondolom? A fent említettek és a saját ügyvéd munkadíján kívül milyen esetleges egyéb járulékos költségei vannak még az eljárásnak?

4) Milyen esélyeim vannak a sikeres ági öröklési igényérvényesítésre a gyakorlat tükrében? Pontosabban nem nekem, hanem édesanyámnak, 4 nagybátyámnak. (Gondoltam: a jó hosszú monológ meg a sok buta kérdés után a végén legyen egy nagyon buta is.) :-)

Annál egy ajándékozás is értelmesebb dolog.

Különvagyon, de ha Mária akarta akkor közössé válhatott.

Elképzelhető, hogy akkor téves a földhivatali bejegyzés, hacsaknem bírósági határozaton alapul. Ugyanis a házasság előtt meglévő ingatlan valóban különvagyon. A tulajdoni lapon található ügyszám alapján nézz utána, mi alapján született ez a bejegyzés. (Ehhez adott esetben örökösi minőség igazolása szükséges lehet.)

Nagyon szépen köszönöm a felvilágosítást.

Azóta már sikerült megtudnom, hogy 1/2-ed - 1/2-ed arányban szerepel a tulajdoni hányad Mária és Mátyás neve alatt; és Mátyás nevére a fél tulajdoni hányad 1996-ban került házassági vagyonközösség jogcímén; a bejegyző határozat ezt tartalmazza. (Földhivatali információ.)

Azt szeretném még megtudni, hogy ez a házassági vagyonközösség milyen bejegyzési jogcím .

Tisztában vagyok vele, hogy mi az a házassági vagyonközösség; csak azt nem értem, hogy ilyen esetben mi a különbség az ajándékozás és a „házassági vagyonközösség” között, a jogcímet tekintve. Mert maga a ház eredetileg Mária különvagyona (1931-ben kapta a szüleitől); a Mátyással kötött házasságába pedig úgy hozta.

A házassági vagyonközösség mint földhivatali bejegyzési jogcím a házasságon belüli ajándékozásra utal, illetve annak egy megjelenési formája?

(Mert Mátyás nyilván nem vette meg a fél házat Máriától; meg ilyen esetben - gondolom - adásvétel szerepelne feltüntetett jogcímként.)

Előre is köszönök minden információt ezzel kapcsolatban.