Aki a tulajdonjogát átruházta bármilyen módon, az már nem rendelkezhet arról, hogy ki örököljön.
öröklés,ingatlan
Kedves Szakértő!
A NAGY SZÜLEIM A HÁZUKAT, AZ ÉDESAPÁMRA IRATTÁK, A HASZONÉLVEZŐK A NAGY SZÜLŐK LETTEK, MAJD AZ EGYIK NAGYSZÜLŐ MEGHALT, IGY NAGYMAMÁM AZ EGYEDÜLI HASZONÉLVEZŐ. AMIKOR ÉDESAPÁMRA ÍRATTÁK A HÁZAT, A NAGYSZÜLŐK AKKOR ÍRTAK EGY PAPIRT MIVEL A 3 UNOKÁT LEVÉDIK BENNE. AZ ÁLL BENNE HOGY ÉDESAPÁM, ELSŐ HÁZASSÁGÁBÓL SZÁRMAZÓ 3 GYEREK ÖRÖKÖLHET, ÉDESAPÁNK HALÁLA UTÁN.
CSAK HOGY AZÓTA, VAGYIS MOST AZ ÉLETTÁRSÁTÓL MOST SZÜLETETT EGY GYEREK.
EZ A GYEREK ÖRÖKÖLHET VALAHOGY?
HA ESETLEGESEN AZ ÉDESAPÁNK A HÁZAT ELADJA, AKKOR MI TÖRTÉNIK?
MI ÖRÖKÖLNI AKKOR NEM FOGUNK SEMMIT?
KÖSZÖNETTEL.
ZSUPO
Ha a jogosult pert indít a köteles részért - nem értem, miért nem lehet neki kifizetni -, akkor a perérték a követelés összege lesz, ennek 6%-a az illeték. Az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya, nem tévedünk nagyot, ha a perérték 10%-ára tesszük.
Ha a felek a köteles rész alapjában sem értenek egyet, akkor igazságügyi szakértő kirendelése válik szükségessé, ami egy-két százezret ismét csak rátesz a perköltségre.
Egy polgári jogi szerződés megszegése egészen biztosan nem lehet ok a kitagadásra. Akit pedig nem tagadtak ki - csak kizárták az örökségből, az jogosult a köteles részer. (Hiszen, mint említettem, az nem örökség, hanem kötelmi jogi igény.)
Mellesleg kitagdabni is kizárni is csak az örökhagyó jogosult - ő pedig, ha jól értem már meghalt. Isten nyugosztalja.
Köszönöm a választ,de bocsánat, hogy bevallom nem értem. Az eltartási szerződés ez év 2009.januárjától élt, az élettárs július 24.-n bekövetkezett haláláig.Nem tartalmaz kikötéseket, az eltartott nem kért semmit csupán a haszonélvezetet.
Kedves Kovács_Béla_Sándor köszönöm a választ,hogy miért nekem kell a hagyatéki tárgyalás költségét fizetni.Kérdezném,ha a nővérem pert indít annak milyen költségvonzata van a bíróság felé,ha nem ért egyet az ingatlan megjelölt értékével felkell értékeltetnie?Anyámnak és a nővéremnek volt eltartási szerződésük,de az anyám felbontotta mert a nővérem soha nem adott neki semmit és betegsége után nem látogatta őt amikor ápolásra szorult volna,ezzel a nővérem nem sértette meg súlyosan a törvényes eltartási kötelezettségét?Ami kizáró ok a kötelesrészből."öröklésre érdemtelen"-mitől érdemtelen valaki az öröklésre? Üdv.majlo
Ha az élettársnak volt rokona, akkor övé, ha nem, az államé. Amennyiben az élettárs által eddig nyújtott tartás azt a fele házrészt fedezte, akkor csak édesanyád marad kötelezett, ha nem, akkor az örökös is addig, amíg a nyújtott tartás ezt az értéket nem fedezi. Egyebekhez látni kellene a tartási szerződést. A házban édesanyád a tulajdonostárs elővásárlási jogával el fogja tudni adni a saját tulajdonrészét, illetve a közös tulajdon megszüntetése iránt per lesz indítható.
Kedves Szakértő!
A következő ügyben kérnék tanácsot.
Meghalt édesanyám élettársa. Közösen gondoztak egy rokont akivel eltartási szerződést kötöttek.A rokon házát fele fele arányban bejegyezték tartás jogcímen a nevükre. A rokoné a haszonélvezet maradt. Az elhunyt élettársnak nem volt más vagyona mint ez a házrész, illetve egy hitellel terhelt autó volt a nevén. /Kezes, adóstárs nélküli hitel./ A két fia lemondott közjegyző előtt az örökségről mert a hitel 2,5 millió lett volna a házrész viszont jó esetben is 1,3 milliót ért.. Így az állam lett az örökös. Ez történt tegnap.
Jelenleg is gondozza édesanyám a rokont egyébként. Most a tényállás, ha mi jól értjük a megörökölt ház egyik fele az anyukámé, a másik az államé.
Mit tehet az anyukám? Csak neki kell a gondozást folytatni? / Itt természetben természetes hogy gondozza, de pénzben jelent e valamit, hogy ő ápolja?/ Mi történik ha meghal a rokon, közös lesz a temetési költség? Hogy lehet ezt a házat majd eladni?
Kihez forduljunk?
Köszönettel várom tanácsát!
Te vagy az örökös, neked kell fizetni a hagyatéki eljárás díját. (Aki csak köteles részre jogosult, nem örökös, hanem hagyatéki hitelező.) Aki pert veszít, annak pedig a pernyertes költségeit kell megtérítenie.
Tisztelt Ügyvéd Úr! Köszönöm a választ.Megírom és elküldöm.Szeretném még kérdezni az első tárgyaláson nekem kellett a közjegyzői díjat kifizetni csak tippelni tudok,hogy miért,mert mondjuk az én ideiglenes tulajdonomba helyezték az ingatlant.Mi alapján dönti el a közjegyző ugyanis szeretném tudni hogy lesz a második tárgyaláson.Az elsőn közölte,hogy az egészet nekem kell kifizetni kérdezte,hogy kifizetem e most?Mi van ha nem értek ezzel egyet,hogy ismét én fizessek?Ha a nővérem pert indít és a bíróság megitéli neki a kötelesrészt nekem kell a perköltséget kifizetni?Ezekre a kérdésekre adott válaszokat is megköszönöm,igazán nagyon jól jönnek.Üdv:majlo
Elküldheted. A közjegyző csak akkor dönt a kötelesrészről, ha nincs vita. Ha vita éesz, akkor a bíróság dönt.
Tisztelt Fórumozók,Szakértők! Az előző időkben is kaptam már tőletek hasznos tanácsokat öröklési ügyemben.Ismét kérném a segítségeteket.Volt egy hagyatéki tárgyalás ahol a nővérem nem értett egyet a végrendelettel az ügyvédje által írt iratot adott aközjegyzőnek amelyben nem tartja érvényesnek a végrendeletet.Most kaptam egy idézést a közjegyzőtől újabb hagyatéki tárgyalásra mellékelve az ügyvéd által a közjegyzőnek írt levelet,miszerint már elismeri a végrendelet érvényességét és e szerint kéri jogossága megállapítását a kötelesrészre.Azt szeretném kérdezni tőletek,hogy én is elküldhetem a közjegyzőnek levélben amit szeretnék a hagyatéki tárgyaláson elmondani?Mert leírva sokkal összeszedettebb lenne amit mondanék mint a tárgyaláson sajna ügyvédre nincs pénzem kérlek írjátok meg megtehetem e mi a véleményetek?Mi alapján dönt a közjegyző a kötelesrész tekintetében?Tehát van e értelme bármit is mondani:pl.volt egy eltartási szerződésük aminek a nővérem nem tett eleget,pénzt adott neki anyám amit a végrendeletében kötelesrész betudásának végrendelkezik.Köszönöm a válaszaitokat.Üdv:majlo
Tisztelt Fórumozók!
Köszönöm a válaszokat, még kadaj01-nek is, hisz a kedves és kevésbé kedves válszokból is tanul az ember. A kedvesből, hogy az embernek milyen lehetőségei vannak, a kevésbé kedvesből, hogy milyen hamar ítélkeznek emberek háttérinformációk nélkül is akár.
Végrendelettel is lehet holtig tartó haszonélvezetet jutattni a túlélő élettársnak. Ha az örökhagyó erre sem hajlandó, akkor nyilván az a végakarata, hogy az élettárs nem kapjon semmit. Kissé fura végakarat 15 év együttélés után, de el kell fogadni.
dbatka
"de már most az örökségen jár az agya"
Akárcsak neked.
"első házasságából származó lánya csak úgy csinál mintha érdekelné az apja"
Persze, persze. Ilyenkor mindig "ez" történik.
"Mivel ő a törvényes örökös, meg lehet támadni a hagyatéki végzést"
Mindent meg lehet támadni, de nagy bukta lehet belőle. Ha édesanyád névre szóló számlákkal tudja bizonyítani, hogy ő fizette a felújítást és fenntartást, akkor ha ez az élettársi viszony alatt keletkezett, vissza lehet perelni. Persze, mivel a élettárs is kapja a nyugdíjat, elgondolkoztató az a pénz hova tűnik...
A lakásra semmi esély, az a törvényes örököse(végrendelet és házasság híján), bármennyire is fáj a szívednek.
Ha összeházasodnak, akkor haszonélvezője marad az ingatlannak. Az ingatlanra költött összeget aligha tudja követelni az örököstől. Ahhoz értéknövelő beruházásnak kellene lennie és annak is csak a felét követelhetné.
Kedves Szakértő!
Kérem válaszoljanak arra, ha az anyukám 15 éve együtt él az élettársával az élettársa házában, de nem oda van bejelentve akkor nem is örökölhet semmit? Az élettársának sajnos súlyos betegsége van és az édesanyám csinál mindent a házban, de tényleg mindent + Ő járkál a kórházba is a párjához. Az élettársa első házasságából származó lánya csak úgy csinál mintha érdekelné az apja, de már most az örökségen jár az agya. Mivel ő a törvényes örökös, meg lehet támadni a hagyatéki végzést (mert legjobb tudomásom szerint nincs és nem is lesz végrendelet), hogy az anyukám legalább ott lakhasson amíg él? Vagy legalább amit eddig oda költött a fizetéséből vissza lehet perelni majd a lánya örökségéből? Az anyukám még dolgozik az élettársa már nyugdíjas, tehát kellett ahhoz anyukám fizetése is, hogy felújítsák és fenntartsák a házat. Tudom, csúnya dolog már ezzel foglalkozni, de nekem az anyukám a fontos és sajnos tudom, hogy az élettársa lányát nem fogja érdekelni, hogy anyut az emlékei odakötik. Köszönöm.
Hát, írjon e-mailt.
Köszönöm a választ!
A pontos részleteket nem ismerem, mivel apámat sem ismertem.A hugom csak féltestvérem.Gondolom ez nem számít az ügyben.
Az ügyvéd úr esetleg utánajárna ha megbíznám?
Köszönettel:Bujdosó Gábor
Ha ingyenes volt ez a jogügylet, és édesapja halála előtti 15 évben történt, akkor kötelesrész jár.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kérdésem a következő:apám még életében a hugom nevére iratta az ingatlanját.
Apám meghalt.
Az ingatlanból nekem jár valami, vagy a hugomé az egész?
Köszönöm válaszát:Bujdosó Gábor
Nincs mit.
Tisztelt ObudaFan!
Köazönöm szépen válaszát.
Üdvözlettel:
Tappancs
Ptk. 674. § (1) Az örökös az öröklés megnyílta után az örökséget visszautasíthatja. Az államot mint törvényes örököst az örökség visszautasításának joga nem illeti meg.
679. § (1) Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel.
Kedves EgyJogász és MonaLisa!
Köszönöm szépen válaszaikat. Nem kételkedem a szavukban, csak szeretném törvényi hivatkozással is alátámasztani amit elmondtak nekem, ezért tudnának segíteni, hogy az Önök által elmondottak, mely törvényi paragrafusban van leírva?
Köszönöm segítségüket és megértésüket.
Tisztelettel:
Tappancs
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02