Kapcsolattartás szabályai


Bogie # 2006.01.07. 10:40

Derill, te láttál már bipoláris embert, akár csak filmen is? Ez nem "valaki" mellett kialakuló betegség...

moamoa # 2006.01.07. 12:13

Maximálisan egyetértek nyuszttal abban, felnőtt emberek esetén, „hogy SOHA SENKIT NEM TUDSZ MEGVÁLTOZTATNI, MAGADON KÍVÜL. ("A legnagyobb dolog a világon, amit elérhetsz: hogy önmagadat megváltoztatod. A legnagyobb dolog a világon, amit NEM érhetsz el: hogy másokat megváltoztass.") Tehát én egyszerűen nem fogadom el, hogy valakinek a személyiségváltozásáért külső személy legyen felelős.
Derill, szerintem egyszerűen a saját hitelességet gyengíti, amikor a jogi lehetőségek feltárásán túl a "te választottad ezt az embert” típusú közhelyeket ismételgeted.

derill # 2006.01.07. 12:18

Bogie: De igen. Vannak nők, akik mellett a pasik valahogy mindig alkoholisták lesznek, akárhány pasit is választ és akármilyen rendes is volt előtte. Illetve vannak nők, akik valahogy mindig alkoholistát, illetve ilyen hajlamu pasit választanak.

nyuszt: nem az számit, hogy éppen mi. Alkoholista, idegbeteg, akármi. Vagy már korábban is ilyen volt, vagy melletted lett ilyen. Nem állitom, hogy csak miattad, de nyilván a személyiségedből és az ő személyiségéből fakadó nézeteltérések, problémák is jelentősen közrejátszottak. Az igaz, hogy az emberek változnak, azonban a változás elég jól prognosztizálható. Amikor a szülők figyelmeztetik a gyereküket, hogy a leendővel ez és ez a probléma, általában nem kötözködés, hanem tapasztalat alapján teszik. Az ilyen tipusu emberből olyan tipusu lesz majd később. A rossz tulajdonságok nem mulnak el, elmélyülnek, szaporodnak. Ezért párválasztáskor fel kell mérni, hogy ezeket a rossz tulajdonságokat elnagyoltan is el tudja-e valaki fogadni. Erre igen sokan nem hajlandóak, vagy nem képesek. Ez sokszor belőlük is fakad, hiszen minden rossz lépést megpróbálnak megtorolni, ami ujabb rosz lépéseket eredményez. Jellemzően pl. nyuszt teljesen természetesnek vette, hogy amikor a pasi üvöltött vele, kitette a szürét, és emiatt nem is neki kell bocsánatot kérnie. Azonban nem tudjuk mi az üvöltözés oka, ráadásul érthetetlen, hogy miért választott olyan férfit társul, aki képtelen uralkodni az indulatain. Ez ugyanis a kapcsolatok elején már jellemző szokott lenni, és igen jól megállapitható. Vannak emberek, akik a konfliktusokat mindig üvöltözéssel, agresszivitással próbálják rendezni, és vannak akik soha. Õ olyat választott, aki igy rendezi, és utána ezen felháborodik.

SOHA SENKIT NEM TUDSZ MEGVÁLTOZTATNI, MAGADON KÍVÜL.” - ez igy tényleg nem igaz. Te is meg tusz változtatni másokat, de ami a legfontosabb, hogy megfelelő reakciókkal segitséget tudsz neki nyujtani a változáshoz, illetve ellenkezőleg, minden változási akaratot tönkre tudsz tenni rossz reagálással.

Tehát én egyszerűen nem fogadom el, hogy valakinek a személyiségváltozásáért külső személy legyen felelős.” - ez nyilvánvaló, hiszen ha elfogadnád, el kellene fogadnod egyrészt azt is, hogy Te is felelős vagy azért, hogy ő ilyen, másrészt azt is, hogy neked nem sikerült őt megváltoztatnod - ami persze nem igaz, ha melletted lett ilyen, a kapcsolatotok előtt pedig nem volt ilyen. Hiszen a rossz irányba történő változás is változás.

Összefoglalva: az emberek változnak. Elég, ha az egyik fél sokkal gyorsabban fejlődik, mint a másik, és máris nem passzolnak egymáshoz. Aki gyorsabban fejlődött, annak már mások az igényei, míg a párja esetleg még tökéletesen elégedett lenne az eredeti felállással is. Ha most mondjuk a pasi az, aki fejlődött, és hiába próbálkozik azzal az eleve halálra ítélt dologgal, hogy a párját hasonló szintre fejlessze, esetleg X év után talál valakit, aki megfelel a számára. Lelép vele. Szeretne szépen válni - de ez egy alacsonyabb szinten lévő ex képességeit meghaladhatja. A pasi nem hibáztatható: hiszen ő csak szeretett volna fejlődni, tett is érte, és sikerült is. Próbálta az asszonyt is magával vonszolni - sikertelenül. Az asszony sem hibáztatható: nagyjából ott tart még, ahol induláskor volt. Tőle nem tellett többre, nem állt képességében gyorsabban fejlődni.” Ezzel egyetértek, azonban a változás, illetve a változatlanul maradás mégis mindkettő felelőssége. Amikor valaki párt választ sokszor a lila ködben teszi, ennek eredménye, hogy nem veszi észre a mások számára nyilvánvaló gondokat, vagy csak tul későn veszi észre. Azonban általában az embereket figyelmeztetik mások arra, hogy gondok vannak, tehát lehetősége lett volna várni azzal a házassággal, főleg a gyereknemzéssel, és akkor tenni, amikor már a lila köd elmult , és még mindig ugy gondolja, hogy vele akar élni. Nyilvánvaló az is, hogy láthatja, hogy a nej mennyire regressziv, illetve stagnáló tipus. Ez később sem változik, mint ahogy fentebb már irtam, csak rosszabbodik a helyzet. Ennek fényében kellene eldöntenie, hogy ilyen személytől akar-e gyermeket. Ha akar, akkor vállalja a következményeket.

Ez persze elméleti vita, lehetne vitázni rajta évekig, azonban nekem ez a tapasztalatom.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

nyuszt # 2006.01.07. 12:39

Bogie!

Teljesen egyetértek. A bipoláris személyiségzavar egy betegség.

Derill!
Pontosan azért, mert betegség, nem a párjától lesz ilyen az illető - hanem az agyában lejátszódó kémiai reakcióktól.
És, ha már betegség, lehet ugyan sajnálni, hogy beteg szegény - de nem tehető felelőssé érte a másik.

És még az sem igaz, hogy ez már akkor is így volt, azaz miért nem választott mást.

Ha a párod rákos lesz, vagy Alzheimer-kóros, akkor is azt mondod, hogy te is tehetsz róla, miért ilyen embert választottál?

pappa # 2006.01.07. 13:21

Édesanyám parasztasszony sosem tanult. Az esküvőm előtt pár hónappal hazahívott és azt mondta, válás lesz mert M nem tud adni és engedni. Ilyen nő nem való anyának, gyerek ne legyen. Hozzá kell tenni, hogy egyszer látta addig M.-t. /Aztán mindig úgy bánt vele mint a hugaimmal. Édesanyám az az egyetlen akit M még mindig tisztel./
Nyuszt keresi az alkalmat a veszekedésre.

monkey # 2006.01.07. 13:23

Mamoa: Valami hasonlóra szerettem volna én is Derill figyelmét felhívni, de nem bonyolítom tovább.

Mindenesetre tény, hogy a de facto és a de jure szempontjainak figyelembe vételét messze meghaladja nyuszt sztoria, azt kell, hogy mondjam, rettentően szonyűnek tűnik néhány általa elmesélt momentum, szinte hihetetlen. Derill-nek igaza van abban, hogy Nyuszt nem állt volna szóba egy ordítozó alkoholistával és abban is egyet kell értenem, hogy nem hiszem, hogy a gyerekek apja szórakozásra, bulizásra használja az ivászatot, sokkal valószínűbb, hogy kétségbeesésében teszi, mint ahogy ez általában valamilyen problémamegoldás képességének a hiányában előállt frusztráció kovetkezménye. Mint tudjuk, a probléma megoldásának a forrását mindíg a probléma gyokerénél kell keresni. Namost, ha a probléma megoldása maga a probléma megszuntetése és nem pedig a hozzáállás, annak az értelmezése, megértése, akkor ezen nem tud segíteni se pszichológus, se neorológus sem pedig meteorológus.

Nyuszt, nagyon helyesen látod, hogy az emberek általában tudatosan szaporodnak, ráadásul még az érzelmi szempontokat meghaladó - tehát a szerelmi tényezőn is túlmutató - korulmények figyelembe vételével is. A gyerekvállaláshoz óriási tolerancia-kézségre van szükség, anélkül nem fog menni. Ez alatt azt értem, hogy a férfi a gyerekeit élete értelmének tekinti és nem szereti őket, hanem az erő, az értelem, a motiváció forrását jelentik számára. Számára tehát létkérdés, ezért imádja a gyermekét, azonosul vele. A gyermekek megszületését kovetően az apának gyakorlatilag megszünnek a személyes igényei, ezeket a gyermek igényeinek veti alá. Ez nagyon gyorsan kialakul, gyakorlatilag néhány hét, vagy hónap alatt. Agyilag, stratégiailag, exisztenciálisan erre kattan az agya, azt is lehet mondani, hogy egy a gyerekre fókuszálódó beszűkült tudatállapotba kerül. Ha ezt kovetően a gyereket kivonod az aurájából, akkor cselekvésképtelenné válik, ezt úgy kell elképzelni, mintha a számodra legkedvesebb ember - a feleséged, szerelmed - rávenne, hogy 10 évet edzél azért, hogy megnyerd az univerzum maratont és amikor eljon a pillanat, odamész és nincs ott senki és semmi. Egy sivatag kozepén állsz egyedül és minden okafogyottá vált. Vársz, mert nem hiszed el, várod, hogy ez ne legyen igaz. És nem torténik semmi. Majd arra járnak tevén emberek és furcsán megmosolyognak, egyik másik szigorúan a kezedbe nyom egy levelet, hogy takarodj, fizess, és tünj el, te meg csak keresed szerettedet, aki erre rávett, de ő szóba se akar állni veled, egyre viccesebb figura vagy, szánalmas és sajnálatra méltó. És hiába magyarázod, hogy te nem tettél semmit, azt tetted, ami helyes, és azon belül mindent, kirohognek, hogy fogd már fel, senkit nem érdekel, útban vagy, állj arrébb. És annyira súlyos a csalódottság, hogy osszeomlasz. Minden egyéb eltorpul. Elhanyagolod a ruházatod, nem érdekel a pénz, a barátaid, az emberek, semmi. Nem tudod feldolgozni, a veszteséget. Mivel másért tetted, nem magadért, és a lényedet, az életedet adtad oda a lelkeddel együtt, ezért elvesztettél mindent azzal, hogy értelmetlenné és értéktelenné tették. Becsaptak. Nincstelenné váltál. Lelkileg.

Nyuszt, ha valaki osszeomlik egy másik ember mellett, az azt jelenti, hogy szereti, vagy szerette. Ha iszik, ugyanezt jelenti. Ha elveszti a fejét, szintén. Meg vannak a jó módszerek arra, hogy ezt hogyan lehet stimulálni. Egy nő ehhez kiválóan ért.

Egy férfit azzal tudsz megsemmisíteni, ha a gyermekét kivonod az aurájából. Ha ettől egy férfi dühong, vagy felháborodik azon, hogy ezt a rajta és a gyermekén elovetett megbocsáthatatlan bűntettet hogy lehet osszhasonlítani azzal, hogy 10 percet késik a gyerekkel, akkor az érthető. Egy apa gyermekeként kezeli a gyereket és nem egy lábasként, amibe elvitte a székelykáposztát és időbe nem hozza vissza, ezért fontosabbnak tartja, hogy harmónikus, tartalmas és értelmes legyen az együttlét, és az újra ELSZAKADÁS egymástól. Ezek nagyon érzelemdús folyamatok és pillanatok. Ebből jogi kategóriát csinálni, azt mondom primitív. Nem téged okollak, hanem csak megállapítom.

De a gyerek. Sajnos ők ezt még borzalmasabban élik meg, de erre majd később még visszatérek. Ez a legfontosabb. A kisherceg: A felnőttek azért nem értik meg a gyerekeket, mert elfelejtették, hogy ők is voltak gyerekek. - De ezzel nincsenek kiszolgálva a gyerekek. Az biztos, hogy az édesanyák azt hiszik a gyerekük orokké gyerek marad. Ez tévedés.

A változásról Nyuszt és Mindenki még csak annyit, hogy ezen az alapon a gyerekedet is lecserélheted néhány évenként, vagy akár hónaponta. Nem elfogadható argumentum. Nem lehet semmilyen jogcímen elszakítani a gyerekeket egyik szülőtől sem. Azon, hogy megváltozott volna, pláne nem. Vegyük el az anyjától a gyereket, mert befesti szőkére a haját??? Talán nem kellene előtte pszichológushoz vinni a gyereket és felkészíteni az anyja új hajszínére??? Vagy tiltsuk el az apjától, mert az eltorte a lábát és mankóval furcsa, netán fájdalmai vannak, és fekszik és nem tud fogócskát játszani a gyerekekkel??? Nyuszt, bízd rá a dolgot a gyerekekre, ne parázz. A gyerekeknek kell az apjuk, akkor is ha neked már a hátad kozepére sem.

derill # 2006.01.07. 13:48

moamoa - monkey: megértem, hogy nehéz elfogadnotok, hisz ez azt jelentené, hogy be kell lássátok, ti is hibáztatok, ezt pedig igen nehéz elismerni. De ettől még igy van. Szeretettel, odafigyeléssel, sok-sok türelemmel mindenkit meg lehet változtatni, és agresszivitással, állandó szekálással ugyszintén. Az első esetben egy alkoholistából is lehet rendes embert csinálni, és a másodikban egy angyalból is lehet alkoholistát csinálni.

monkey: Épp azt próbálom elmagyarázni, amit Te. Alkoholistává nem véletlenül lesz valaki. Nem azért, mert otthon minden rendben van. Ha otthon minden rendben van, nem lesz senki alkoholista.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

pappa # 2006.01.07. 14:06

Monkey nagyon jól leírta az apa érzéseit. Derillel egyetértek mert az emberek hatnak egymásra. Boldoggá tehetik egymást vagy mély kétségbeesésbe is kergethetik.

derill # 2006.01.07. 14:16

monkey: az irásodból csak most értettem meg igazán, hogy hogyan éreznek a férfiak a gyerek iránt. A nők egész másképp. A férjem erre azt mondta, hogy a nők évszázadok alatt ugy gondolták, hogy egyedüli joguk eldönteni, hogy mi jó a gyereknek és mi nem, és ha ugy gondolják, joguk van a szerintük rossz dolgokat megvonni tőle, ily módon az apát is. Ezt Te is mondtad korábban.

Nyuszt szerint az a jó a gyereknek, ha korán kel és korán fekszik, a gyerekek apja szerint viszont nem ez a jó. Ki tud igazságot tenni, és kell-e egyáltalán igazságot tenni. A gyerekek megtapasztalják ezt is azt is.

Nem emlékszem már pontosan, de valami ilyesmit mondtál erre, hogy minél nagyobb a nézetkülönbség két ember között, annál valószinübb, hogy valamelyiknek igaza van. És ha a gyerekek megismerik mindkettőt, akkor nagy eséllyel tanulják meg azt, hogy ilyen is létezik, meg olyan is, és akár mindkettő lehet helyes is.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

monkey # 2006.01.07. 14:41

Derill, pont erről van szó. Szeretetről, odafigyelésről, sőt onfeláldozásról beszélek én is. Jóllehet, ha a gyerek megszületik, ebből ő az apa részéről tobbet kap, mint az anya. Mert a hűlye - apa - azt gondolja, hogy ez normális és hogy az anya is így gondolja, és méltányolja az apai gondoskodást. A nagy fenét. Az anya továbbra is az első, és az apa dolga nem a gyerekkel foglalkozni akkor sem, ha vágyik rá, vagy netán tobb türelme is van hozzá, vagy mondjuk akár valahogy jobban is megy neki, lássuk be, nagyon sok nő hetekig szinte sokk alatt áll, előfordul, hogy mehanikusan bánik a gyerekkel. Az apa dolga hálásnak lenni a gyerekért, és kozhelyes divat, hogy ügyetlen a gyerekhez, szinte félteni kell tole, jajjnehogyleejtse, és hasonló baromságok. Első pillanattól távolságra intik az apát, ez egy tévesen bevett szokásnak, női rogeszmének tűnő gyakorlat, kőkorszaki reflex, de nem, teljesen tudatos. Család az, ahol van hűtőszekrény, az apa szinte vendég lesz a lakásában, távoltartási tehnikával ki van szorítva, sakkban van tartva. Válás után meg aztán inkább idegeneknél teszi le az anya a gyereket akkor is, ha nem ér rá, vagy nem tudja ellátni, csak éppen az apjától legyen távol tartva. Ez a helyzet. Amíg a gyereknek az anyjánál a helye, addig nem lesz ebben változás, a nőnek megéri vinni a gyereket és kérni a pénzt. Ha a gyerekeknek a szülőknél lesz a helye egyformán, nem lesz ennyi válás, ennyi aljasság, gyülolet. Lesz harmónia és boldogság, megértés és szeretet. A gyűlolkodés most még rovidtávon kifizetődőbb. Hosszú távon hatalmas árat fizetnek ezért a gyermekek. De a nők is. Ezt miért olyan nehéz megérteni? Ne érts félre Derill, nem neked, hanem a nőknek.

monkey # 2006.01.07. 14:48

Derill: Minél jobban eltér a véleményünk egymástól, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy kettőnk kozül vmelyikünknek igaza van. Japán kozmondás. És azt is jól idézed fel, hogy tettem rá utalást, hogy a gyerek szempontjából teljesen indiferens, hogy a szülőknek egy kérdésben egyező, vagy eltér a véleménye. Ha eltér, az talán még jobb is, mert onállóságra osztonzi a gyereket, elgondolkodik és saját magának eldonteni, hogy esetleg akár mindkettőjüknek igaza van, csak őket ez nem érdekli, fő, hogy legyen min vitatkozni. A gyerekek mindent tudnak. Ezt is.

pappa # 2006.01.07. 14:50

Derill a férjeddel vitatkoznék. Szerintem évszázadokig rendben ment minden az utóbbi évtizedekben lett divat hogy az anyák azt hiszik a gyerek csak az övék. Rajongtunk mi hat testvér Édesapánkért és Édesanyánkat ez nagyon boldoggá tette. Az én gyerekem ugyanúgy rajong értem de az anyjának ez baj.

nyuszt # 2006.01.07. 14:58

Kedves mindenki!

Nem mintha zavarna, nyugodtan szőjétek tovább a beszélgetés fonalát - csupán megjegyezném, hogy az én exem NEM alkoholista, sőt, mániákusan elzárkózik minden alkoholtól, még a pörköltben sem lehet. Õ pszichésen beteg, bipoláris, és NEM hiszem, hogy az apai agresszivitás, az esetleges pofonok, az üvöltözés a gyerekek hasznára lenne, és amennyiben "a gyerekeknek a szülőknél lesz a helye (...) Lesz harmónia és boldogság, megértés és szeretet" a számukra.

monkey # 2006.01.07. 15:02

pappa, igazad van.

Az apától való elszakítás nem cél, hanem eszkoz: a leszámolás eszkoze. Hogy honnan jon ez a gyűlolet? Ezt volna jó kideríteni. Ez csaknem személyiségjegy??? Reménykedünk, de akkor a kor szellemének a része kell hogy legyen. Azonban mi váltja ki? Ezt volna érdemes megfejteni. Kinek mi a tippje?

monkey # 2006.01.07. 15:12

Nyuszt,
mint mondtam, elképesztő a sztorid. Nem tudom, milyen a bipoláris betegség, és hogy el lehet-e kapni a gyerekektől, vagy előtte is megvolt-e, ill. hogy ezt tudtad-e előtte, vlmint. h. akkor miért nincs orvosi felügyelet alatt az exed? Szóval furcsa az egész, az alkohol, mint tényező általánosan merült fel, nem a gyerekeid apjára vonatkoztatva, ha mégis az volt a látszat, bocsásd meg. Nincs ilyen, hogy apai agresszivitás, jellemző, hogy így fogalmazol. Az anyától kiinduló erőszak sokkal nagyobb arányban tettenérhető, mint az apától, valamint a gyerekeiket egyedül nevelő anyáknál gyakoribb a családon belüli erőszak, mint az átlagos családoknál, függetlenül attól, hogy a női szervezetek mit súlykolnak. Az is elgondolkodtató, hogy mindíg magukat sajnálják, és a gyerekről szó sincs, holott ott a gyerek.

pappa # 2006.01.07. 15:41

Az új kor divatja az is hogy emberekre pszichés betegségeket aggatnak. A gyereket pofozó anya egy szegény egyedülálló túlterhelt anya, ha az apa keverne le egyet anyának a gyerek pofozásáért, lehetne rohanni feljelenteni.

nyuszt # 2006.01.07. 15:51

Monkey!

Az erőszak, akár anyai, akár apai, akár mástól kell elszenvednie egy gyereknek (meg persze bárki másnak), legyen szó verbális vagy fizikai bántásról, MINDIG káros, és méltatlan, és senkinek nincs joga hozzá, hogy olyan döntést hozzon, aminek következtében a gyereknek ilyet kell elszenvednie.

HA én üvöltöznék velük, vagy pofoznám őket, vagy bármi mást csinálnék, akkor igenis el kellene őket távolítani a közelemből, amíg nem kezeltetem magam.

De mivel ezt ő teszi - igaz, csak, ha feldühödik, mégpedig NEM a volt felesége szekálása miatt, hanem, mert mondjuk nem pontosan úgy hajtogatják a ruhájukat, ahogyan "kell", vagy nem olyan rövidre vágják a körmeiket, ahogyan őszerinte ideális, netán nem hagyják, hogy tövig vágja nekik, bla-bla-bla, szóval ezért tőle kell óvni a gyerekeket.

Ha minden pasi olyan lenne, mint amit leírnál - na akkor minimum felére esne a válások száma.

Ami a bipoláris személyiségzavart illeti: nem, ezt nem lehet senkitől elkapni. Egyértelmű a genetikai hajlam, bár nem "kötelező" betegség - olyan, mint a cukorbetegség, szívinfarktus, mellrák. Ha volt a rokonságban, nagyobb rá az esély. És ez nem olyan betegség, amivel születik valaki, a tünetek általában a 20-as években jönnek elő. Ezek: váltakozó hangulati időszakok, az egyikben szuper-aktív, gyorsan gondolkodó, szinte fáradhatatlan, néha már mániákus időszakok, a másikban ingerültség, vagy letörtség, depressziós tünetek. A két állapot akár pár óránként is váltakozhat, vagy kitarthat az egyik akár pár hétig is. A betegség lefolyása kezelés nélkül egyre romló, sűrűsödő és erősődő epizódokat jelent.

Hogy miért nem áll orvosi felügyelet alatt? Mert ez nem kényszergyógykezelhető (legalábbis a pszichiáter, akivel beszéltem, ezt állította) ő pedig egyszerűen UTÁLJA az orvosokat, és nem hajlandó azt sem elismerni, hogy bármi baja lenne. Hát ennyi.

Bogie # 2006.01.07. 21:00

Derill, a bipolaritást azt nem a környezet okozza, pontosan nem is tudják, hogy mi okozza. Ott van például a felnőttkori epilepsia, ha nem köthető balesethez, akkor nem tudják, hogy mi a kiváltó ok.

A bipolaritás nem az ember idegesítése vagy frusztrációjának következménye...

Ahogy Nyuszt is írta, kell hozzá hajlam, de attól még nem lehet tudni, hogy mikor válik valaki bipolárissá, általában 25-35 éves korban alakul ki vagyis akkor produkál tüneteket, de előfordul gyermek korban is. Elképzelhető, hogy a betegségnek még a jelei sem voltak érzékelhetők (legalábbis egy laikus számára), amikor ők összekötötték az életüket. Vagy ugyan voltak jelei, de évekig nem jelentkeztek a tünetek és a család azt remélte, hogy kinőtte, akkor meg minek beszélni róla, elijeszteni vele egy leendő feleséget...

A bipoláris betegek állapota ráadásul gyógyszerrel is nehezen tartható rendben, ezért személyes terápiákat kell(ene) alkalmazni, ehhez viszont a beteg aktív együttműködése szüksége. A kor előrehaladtával a fázisok sűrűsödnek és tovább tartanak.

Ez nem Nyuszt hibája, ez senkinek sem a hibája.

B.

a.kotnyelespszichomókus.hu

monkey # 2006.01.07. 22:36

Nyuszt, nem hiszek neked.
És elmondom, miért: A házasságok fele felbomlik, Maon tobb mint 600 ezer no neveli egyedül gyermekét, gyermekeit. Ugyanennyi férfi, azaz apa érintett. Nem hiszem, hogy ennyi férfi erőszakos volna, vagy pszichésen zavart és bárkit is bántalmazna, a családjáról nem is beszélve. Azt sem hiszem, hogy ennyi férfi tróger volna, inkább azt hiszem, hogy egy óriási erkolcsi fertő jellemzi a társadalmat, nagyon nagy biznisz a gyerekbiznisz és ezt így jó fenntartani.

A nők nincsenek kisebbségben, de elnyomásban vannak, ez tény. Kisebbrendűségben élnek, kisebbségi komplexusuk van, joggal, hiszen már alkatilag is hátrányos helyzetben vannak. Manapság a nők nem egyenjogúságot, hanem privilégiumokat vindikálnak maguknak, jóvátételt, kompenzációt, kárpótlást. Ez is érthető, jogos. A szolidaritás kozottuk igen nagy, az egymásra gyakorolt nyomás úgyszintén, nincs kitáncolás a sorból, ha nem akarsz ejtve lenni. A tomeges presszió hatása az egyénre iszonyú dolgokat művel az emberrel. Gyámhatóság, -hivatalok, bíróságok, gyjszolgálatok, óvodák mind csupa nők. Egy édesapa esélytelen. A nők borzalmas fanatizmussal tudnak kegyetlenek lenni. Ezt a pusztító kegyetlenséget érzi meg minden férfi és hadd ne mondjam, gyerek. Ahogy megszületik a gyerek, kozeledik a leszámolás ideje. A gyerek az eszkoz, a fegyver. Egyszer csak felgyorsulnak az események és az apa fel sem fogja, mi torténik korulotte. És igy lesz apátlan 900 ezer gyerek, és ezeknek fele lány. És így biztosított az utánpótlás. Ezeknek a lányoknak a sorsát most nem részletezem, elég elgondolkodni rajta, nem kell hozzá egyetem. Nyuszt, bármi torténik, hadd menjenek múzeumba a vak lányoddal és mutasd a lányodnak, hogy orulsz, hadd oruljon o is neki, hiszen más nem fogja ot úgyse muzeumba vinni, vagy moziba, vagy színházba, vagy felőlem akár búvárkodni... Miért ne menne a lányod az apjával bárhová??? Ha ki akarnak ülni a hegyoldalra és megnézni a napfelkeltét KETTEN, hadd menjenek. Kívánom a vak lányodnak. És az apjának is. És neked is...

monkey # 2006.01.07. 22:47

Ja, Nyuszt-
és, biztos vagyok benne, hogy a gyerekeid apja meg fog gyógyulni, ha te is akarod. Van egy olyan érzésem, hogy csak te tudod meggyógyítani. Viszont te valóban. Ha nem tudod, hogyan, akkor csak ne csinálj semmit. Az már a kezdet.

Bogie # 2006.01.07. 22:50

Te Monkey, hogy te miket nem hordasz össze:
"A nők nincsenek kisebbségben, de elnyomásban vannak, ez tény. Kisebbrendűségben élnek, kisebbségi komplexusuk van, joggal, hiszen már alkatilag is hátrányos helyzetben vannak."

"Első pillanattól távolságra intik az apát, ez egy tévesen bevett szokásnak, női rogeszmének tűnő gyakorlat, kőkorszaki reflex, de nem, teljesen tudatos."

Õszintén sajnálom, ha te tényleg ilyen környezetben élsz.

Bogie # 2006.01.07. 22:56

Monkey nézz már utána, annak a nyavalyának!

http://www.psychnet-uk.com/…disorder.htm

monkey # 2006.01.07. 23:08

Bogie, kosz a részvétet. Utánanézek.

Bogie # 2006.01.07. 23:17

Csak azért nyaggatlak vele, mert nekem úgy tűnik, mintha egy kalap alá vennéd Nyusztot mindenkivel, akiknek a különböző értékrend és személyiség ellentétek miatt romlott meg a kapcsolata a párjukkal, közben azért minden esetnek megvan a maga sajátossága. Ez a betegség pedig elég objektívan körülhatárolható, vagyis Nyuszt elmondása nélkül is megismerheted, így nem érzed az esetleges részrehajlást.

Nem egy sértődésről vagy félreértésről, haragról van szó, amit általában megfelelő érzékenységgel és kompromisszumkészséggel orvosolni lehetne.

Ezért gondoltam, hogy mielőtt a gyógyulásról és egyebekről "fantáziálnál" egy picit beleolvashatnál, hogy miről is van szó.

monkey # 2006.01.07. 23:42

Bogie, koszonom, de nem volt serto a kifogasod. Ha kiállsz a sarokra, ne sértődj meg... Uakkor en is sarkitok, nem lehet regényeket írni, Nyusztot pedig szándékosan vettem egy kalap alá a jelenséggel, amiről beszéltem, akár azon az áron, hogy megsértem, hogy tegyen meg mindent azért, hogy legyenek a gyerekei az apjukkal vegye úgy, hogy a kotelessége, a gyerekeinek tartozik ezzel. Az értékrendbeli külonbségre ne hivatkozz, mert a magyar társadalom óvatosan fogalmazva is éppen eléggé homogén gondolkodású.

Az oldal, amit linkeltél nem nyílik meg nekem, de éppen vmi nem stimmel a net-kapcsolatommal, vsznleg azért, még próbálkozom vele. Akármi is legyen a betegség, főleg ha hajlamosságon múlik, kell lennie kiváltónak, akkor szinte olyan, mintha nem is betegség, hanem vmi tűnet volna, olyan, mint a nátha, az asztma, a rák. Vsznleg nem immunrendszeri probléma, mint az említettek, de mivel gondolom, nem vírus okozza, pszichoszomatikus lehet. Ezért mondtam, hogy Nyuszt a kulcs.