Kapcsolattartás szabályai

Egy, a fórumon nem szokványos problémám van.
Én vagyok az a - talán ritka - anya, aki nem kívánja akadályozni az apával való kapcsolattartást, sőt igyekszik elősegíteni azt.
Ennek első lépése volt rendszert vinni a dologba, mert volt egy év, amikor összesen 3-szor jött el hozzájuk. Akkoriban a lakáskörülményei nem tették lehetővé, hogy nála aludjanak.
Azóta ez némileg változott, és az én kezdeményezésemre a gyámhatóság előtt egyezséget kötöttünk, amiben pontosan le van írva, melyik hétvégeken jön (minden páros hétvége), mikor viszi el őket és mikorra köteles őket visszahozni.

A gond az, hogy az apuka azt gondolja, ő jogosult az adott helyzetben felmérni, hogy meddig is maradnak, és aszerint variálja a visszaérkezés időpontját. Hol kicsit, hol sokat késnek: van, hogy egyszerűen azt mondja, nincs semmi értelme a megadott időre visszajönni. Ha programom lenne estére, akkor faggat, hogy mi az, mert azt hiszi, ő jogosult eldönteni, hogy indokolt-e az adott program vagy sem, netán elhalaszthatom, vagy mehetnék később is, vagy - szerinte - nem is fontos.

A gyámhatósági egyezségben az áll, hogy 100 ezer forintra büntethetik, ha nem hozza őket időre vissza, illetve, ha engem szid nekik, ahogy sokszor szokta. ("Anyád paranoiás, idegbeteg, stb.")

Most akkor mit csináljak? Itt a - mostani - férjem, aki látja, hogy mikorra érnek haza, illetve hallja, hogy miket mond, amikor elmennek vagy visszajönnek. Elég ő tanúnak? És mi van azokkal a láthatásokkal, amit a papír nem szabályozott: pl. most is szóltam neki, hogy nagy a hó, elvihetné őket szánkózni, ha ráér. Amikor megjött, kijelentette, hogy majd este 6-ra jönnek. Mondtam, hogy ez így nem jó, ma van a születésnapom, elég, ha 2 órát szánkóznak ebben a hidegben, utána szeretnénk itthon ünnepelni. Nem szólt semmit. Ez nála azt szokta jelenteni, hogy akkor is az lesz, amit ő akar és kész. Ilyenkorra mi érvényes? Vagy jobb, ha többet inkább nem is engedem el őket/ ajánlom fel az elmenést olyan alkalmakkor, ami nem szerepel a papírban?

Elegem van már abból, hogy minden alkalommal, amikor elmennek, berendezkedhetek a teljes bizonytalanságra, és aznap, netán másnap is itt várjam őket, mikor méltóztatik hazajönni velük!
(Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek is elegük van abból, hogy itthon azt mondja nekik, hogy "Persze, visszaérünk erre-meg-arra!" azután elmegy velük valahová a világ végére, vagy mondjuk a szomszéd városba a barátnőjéhez - akivel mellesleg nincs semmi bajom, nála legalább rendesen esznek, és meleg van - aztán arra hivatkozva nem jönnek haza, hogy a., nincs busz b., nincs vonat c.,rohanni kéne valamelyikre. Én egyelőre csak meghallgatom a gyerekeimet, empatikus vagyok, meg minden, de a gyámügyes nő tanácsára elhárítom a cselekvés felelőségét azzal, hogy ezt nekik kell megbeszélniük, amikor nála vannak, én nem lehetek a szószólójuk. Csak hát ez kezd arra hajlani, hogy amikor igazán fontos lenne a számukra, hogy tényleg visszaérjenek, akkor nem hajlandóak elmenni az apjukkal.)

Szóval összefoglalva:

• ki elegendő tanúnak, hogy bizonyítsam, nem jöttek haza időre?
• mi vonatkozik a plusszban összehozott láthatásokra? (Netán mindig írásos szerződést kéne kötnünk, ha ilyenre elengedem őket?!)
• mi a fenét érdemes csinálni? Ha például jelzem a gyámügyön, jobban szeretném, ha valami módon először csak jól ráijesztenének (végül is az egyezség után vagy fél évig nagyon pöpecül betartotta az időpontokat, már arra gondoltam, hogy előbb jönnek, és a kapu előtt, vagy a sarkon várják, hogy elüsse az óra az egészet, és becsöngessenek.) szóval akkor nem büntetnek mindjárt? Mert ugyebár, ha tőle levonnak 100 ezret, akkor ő majd szépen nem fizet nekem tartásdíjat, mondván, hogy nincs miből, így tulajdonképpen én fizetném ki a büntetést... :(

Szóval összefoglalva:

• ki elegendő tanúnak, hogy bizonyítsam, nem jöttek haza időre? - tanú bárki lehet, a férjed, rokonod, anyukád, szomszédod stb. Nem köteles tanuskodni, de ha tanuskodik, köteles igazat mondani. Tehát megteheti.

• mi vonatkozik a plusszban összehozott láthatásokra? (Netán mindig írásos szerződést kéne kötnünk, ha ilyenre elengedem őket?!) - semmi. Megegyezés kérdése, lehet szóban is, de ugy látom jobb irásban, de szerintem ennek sincs jelentősége. Mondd meg neki, hogy ez igy nem oké, vagy van kompromisszum, és figyelembe veszi a Te igényeidet is, vagy nincs plusz.
• mi a fenét érdemes csinálni? Ha például jelzem a gyámügyön, jobban szeretném, ha valami módon először csak jól ráijesztenének (végül is az egyezség után vagy fél évig nagyon pöpecül betartotta az időpontokat, már arra gondoltam, hogy előbb jönnek, és a kapu előtt, vagy a sarkon várják, hogy elüsse az óra az egészet, és becsöngessenek.) szóval akkor nem büntetnek mindjárt? Mert ugyebár, ha tőle levonnak 100 ezret, akkor ő majd szépen nem fizet nekem tartásdíjat, mondván, hogy nincs miből, így tulajdonképpen én fizetném ki a büntetést... :( - attól, hogy tőle levonnak, neked még köteles tartásdijat fizetni. De ne aggódj. Elvileg nem büntethetik azonnal. Van egy olyan elv: fokozatosság elve, amit minden gyámhivatal köteles (lenne) betartani. Ez azt jelenti, hogy először figyelmeztetik, utána birságolják párszor, és ha az eredménytelennek látszik, akkor alkalmazzák a Gyer. 31. §-át, tehát korlátozzák a kapcsolattartási jogát, sulyosabb esetben szüneteltetik, még sulyosabb esetben felfüggesztik. Ez ugyan a gyerekeknek is ártana, de reméljük idáig nem megy el a dolog.

Mond meg a gyerekek apjának, hogy olvasson jogiforumot.

Köszönöm a választ. Időközben elküldtem neki SMS-ben a figyelmeztetést, ha netán elfelejtette volna, hogy mi szerepelt az egyezségben, meg azt is, hogy tudjon róla, hogy attól még, hogy "egyezség"-nek nevezik, jogerős és végrehajtható.
Úgyhogy másodpercre a megbeszélt időre jöttek :) - bár ezt tényleg nem tudom, hogy csinálja...

Nem tudom hány évesek a gyerekek, de azért kicsi gyereknél előfordulhat, hogy a gyerek még épp nagyon játszik, ezért nem tud az apa időben elindulni. Voltam már pár kapcsolattartáson, és volt olyan, hogy három és fél éves gyerekkel uszodába mentünk. A gyerek iszonyuan élvezte a játékot (beleült egy uszógumiba, egy hullahopp karikának megfogta az egyik részét, én meg húztam, majd a karikát a tőlem kb. 3 méterre lévő apának továbbadtam, és ő tovább huzta). Nagyon nehéz volt kivarázsolni utána a vizből, hogy időre visszaérjünk a kapcsolattartás végére. Ilyen tehát előfordulhat bármelyik gyereknél. Érdemes ezt is figyelembe venni, de nyilván nem árt, ha apuka is tudja, hogy lehetőleg neki is igyekeznie kell, hogy a megbeszélt időre visszaérjen, vagy legalább szóljon oda, hogy mi az oka a késésnek (forgalom stb.), hogy az anya ne legyen ideges. Ezek megbeszélhetőek. A pasik kicsit mások mint a nők, másképp müködnek, igy igen nehezen tudják megérteni a nők elvárásait, és nem azért, mert szándékosan keresztbe akarnak tenni, hanem mert másképp müködnek.

Ami miatt teljesen biztos vagyok benne, hogy mindez szándékos, az éppen az, hogy a gyámügyes egyezség előtt 1-2 vagy több órákat késtek, aztán megtudta, hogy mennyire bírságolhatják, és hirtelen MÁSODPERCRE pontosak lettek. Aztán most, hogy elindítottam a tartásdíj emelése iránti pert, elkezdtek megint késni, és persze minden alkalommal nagyon pökhendien oktat ki, hogy "Ugyan már! Mit problémázol mindenen! Na és, ha később értünk haza?!"
Majd most SMS-ben felhívtam a figyelmét az egyezség jogi következményeire, és - voálá: megint MÁSODPERCRE pontosan érkeztek.
Egyébként a gyerekek már nem kicsik (9-15 évesek) és nem ritka az, hogy 10-15 perc késés után rájuk csörgök, hogy mégis mi a fene van (magától soha nem csörög ide, hogy késnek), és ilyenkor azt a választ kapom, hogy "Mindjárt INDULUNK, csak még ide-meg-oda beugrunk" vagy "Most nem tudunk még indulni, hiszen még csak most értünk ide (rokonhoz, játszótérre, múzeumba, stb.)" vagy csak "Mi a fenének kellen most hazamenniük?!"
Ez azt jelenti, hogy még csak el se kezdtek készülődni, nem pedig a gyerekek miatt késnek egy kicsit...

Te ismered a gyerekek apját, azonban én azt gondolom, hogy a pasik többsége ilyen és nem szándékosan, hanem mert ilyennek születnek. Amikor megijeszted a szankcióval, akkor igyekszik, aztán amikor a bűntetés kilátásba helyezése elmarad, akkor elkezd "elfelejteni" odafigyelni. Ha megint szólsz, megint igyekszik.

Próbált nézni az ő helyzetéből. Amikor megértitek egymást, hogy mit miért csinál valamit ő ugy ahogy csinál, és Te ugy ahogy csinálod, akkor sokkal könnyebb megegyezni utána.

Ha Te lennél a helyében és jönne a kapcsolattartás vége (mondjuk kizárt, hogy az egész kapcsolattartás alatt az órát figyeled), akkor szólsz a gyerekeknek, hogy készülődjenek. Az egyiknek ez a baja, a másiknak az, az egyik még megnézné azt a müsort, a másik még lejátsza azt a játékot a számitógépen, vagy csak épp focizik a téren.... nehéz ügy. Ugyanakkor nyilván tenned kell valamit, hogy ne fajuljon el, de ugy látom meg van a megoldás:) Időnként ird meg neki sms-ben a jogszabályt.

Bár a gyerekeid lassan olyan nagyok lesznek, hogy már önállóan döntik el mikor jönnek-mennek (a nagyobbiknál egyre inkább ez lesz), ily módon a kapcsolattartás időpontja és tartama is már csak nyomdafesték lesz.

Õszintén szólva én azt hiszem egyáltalán nem szólnék bele, hogy a gyerekek mikor meddig vannak az apánál. Ha jólesik nekik, elég nagyok hozzá, és gondolom talán még lakáskulcsuk is van. Jobb nekik, ha szabadon jöhetnek mehetnek köztetek, ahogy ehhez kedvük van, mert elég nagyok (legalább is a nagyobbik) ahhoz, hogy eldöntse mit szeretne.

Nyilván, ha neked az idődet hozzájuk kell igazitanod, tehát nem tudsz elmenni otthonról, amig haza nem érnek stb. akkor kicsit más a helyzet, akkor jobb, ha pontosságra szoktatod őket. De azt hiszem ez egyre inkább vitákat fog szülni. Amikor pedig egy hatóság beleavatkozik, ezek a viták majdnem mindig elmérgesednek. Igen jó szakembernek kell lennie annak, aki itt képes az ügyet leállitani.

Egy ügyfelem mondta egyszer: ti benne ültök a mókuskerékben, és rohantok, mert nem tehettek mást. Persze üvölthettek közben, hogy valaki csináljon már valamit. De ti bentről ezt a mókuskereket nem tudjátok leállitani. Kivülről lehet csak, és akkor sem ugy, hogy megfogjuk, mert a hirtelen megállás pofáraesést eredményez a mókusnál. Szép lassan kell a kereket lefékezni. Kivülről. De ha nincs aki képes erre, akkor vagy futsz tovább, vagy kisebb esések árán fékezel, amig megáll a kerék. Aztán max. törölgeted a véres orrodat. Tehát óvatosan!

Talán jó lenne NEM MINDIG elvárni hogy legyenek pontosak.

Na igen. Normál helyzetben, ha valaki tényleg nem akadályozza a kapcsolattartást, akkor ugy müködik, hogy telefon, és beszélnek egymással a felek, ki mit tervezett, melyiket lehet esetleg áttenni, ha a másik is pont akkorra tervezett valamit. De a normál helyzet igen ritka, azzal itt a fórumon nem találkozunk.

És én már alig bírom kivárni, hogy a gyerekek akkorák legyenek, hogy egyedül "átugranak" az apjukhoz, amikor olyan kedvük van. Csak ez még nagyon-nagyon messze van, mert

1. A legidősebb lányom aliglátó, hivatalosan vak
2. A legfiatalabb pedig még csak 2-ikos.

És egyébként nem ragaszkodom a tökéletes pontossághoz, 5-10-15 perc késés teljesen normális, HA nem úgy jön egymás után, hogy most 5, legközelebb 15, utána 25, aztán 35 perc - azaz egy egyértelmű tendencia, ami nála nagyon hamar oda torkollik, hogy kora délutánra várom őket, aztán este későn érnek haza. A másik meg, amit egy késés esetén - szerintem jogosan - elvárok, hogy idecsörögjön, egyszerűen azért, hogy ne izguljak, vagy esetleg átszervezzem a programomat.

Ami miatt egyébként még hasznos, hogy egyelőre nem "önjáróak" a gyerekek, hogy így talán "kényszerből" eltöltenek annyi időt az apjukkal, hogy esetleg később, önszántukból is hajlandóak legyenek erre.
Én ugyan próbáltam az apát a gyámügyön is, meg azóta is néhány alakalommal figyelmeztetni, hogy jobban figyelhetne arra, mit szeretnének a gyerekek, és nem mindig azt csinálni, amit ő szeretne, mert már nem sok ideje van arra, hogy jó kapcsolatot építsen ki velük. Egyelőre azonban nem sok sikert könyvelhetek el.
Szerintem sokkal többet érne, ha pl. leülne velük társasozni, vagy elmennek a cukrászdába, mint, ha elvonatoznak valahova múzeumba, ahonnan úgy jönnek haza, hogy húzzák a szájukat, és örömujjonganak, hogy a következő hétvége pihenés, nem kell menni az apához.
És ugyanez egyébként a hazajövésre is érvényes: ha a gyerek nyaggatja, hogy pl. a Megasztárra haza szeretnének jönni (apánál nincs tévé-illetve antenna nincs, csak DVD-lejátszó), akkor nem azt kellene néznie, hogy hány óra "neki jogosan járó" kapcsolattartástól esik így el (aminek jó részét egyébként alvással töltenék), hanem arra, hogy, ha tudják, hogy bármikor eljöhetnek tőle, sokkal könnyebben maradnak máskor. Amit ennyire erőltetnek, az ellen a legtöbb gyerek kézzel-lábbal tiltakozik...

Igen ez az a helyzet, ami nem sablonos. Jogos az igény, hogy tudni akarod, hogy hol van a lányod, mi történt vele, tényleg szóljon oda. Azonban mégis hidd el, igen nehéz ezt tartani. Voltam már pár kapcsolattartáson. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy figyeljek az időre - meg megfigyeljem mi történik, hogyan viszonyul a gyerek az apjához, mennyire "nekem" csinált a kapcsolattartás, vagy ez-e a szokásos kapcsolattartás. Mégis, volt, hogy én is belemelegedtem a játékba, és nagyon észnél kellett lennem, hogy időben visszaérjünk. Nőként tudtam, hogy egy órával előbb el kell kezdeni mondogatni, hogy lassan indulnunk kell, és félkor már készen kellett lennünk (felöltözve, megszáritkozva). Egyáltalán nem csodálom, ha mindez egy pasinak nem sikerül elsőre. Nekünk van tapasztalatunk a gyerek kezelésében, a pasi még csak most kezdi, hiszen most láthatja, nem olyan sürün van a gyerekkel stb. És hidd el, nagyon igyekszik.

Ha igazi sikert akarsz, nem a gyámügyön próbálkozol, hanem személyesen. Többször, akár minden alkalommal, lehet, hogy hónapokon keresztül. Mondd el neki, hogy mi a gondod, mit csinál rosszul, miért, hogyan kellene, és miért. Csak 4 dolog. Ez esetben ő is elmondja, hogy mit miért csinál ugy ahogy csinálja, vagy esetleg ő miben elégedetlen.

A kapcsolatok 99 százaléka azért rossz, mert az emberek nem beszélgetnek egymással.

Ebben igazad van, már ami az utolsó mondatot illeti. Mondd meg neki.

Újból ismételni tudom: ha véletlen késések lennének, ha "igyekszik, csak még most tanulja" akkor nem ilyen tendenciákkal történnének a dolgok, plussz nem lennének a számomra árulkodó jelek: ha már induláskor vitatja, jogtalannak tartja, hogy mi a fenének este 6-re visszaérni, aztán utána mélyen kussol, és nem felel, bármit mondok is - akkor tutira biztosra mehetek, hogy eldöntötte, szarik a fejemre, és akkor is később jönnek, netán pofátlanul későn.

Ami a beszélgetést illeti: CSAK SMS-ben lehet vele tárgyalni, mert akkor nem vág közbe, és nem kezd el hőbörögni.
Tudom, hogy kezelésre szorulna, (a hangulatingadozásai, az agressziója az impulzivitása és a folyton változó monomániái miatt,) tudják ezt mind a hivatalos helyeken is, de tenni nem lehet érte, mert haszna csak az önként vállalt kezelésnek van.
(Első ránézésre normálisnak látszik az idegenek számára. Közelebbről megismerve a legtöbben játszanak a gondolattal, hogy mániás-depresszív, azaz bipoláris, de szerintem "csak" borderline.)
És persze kívánhatnék jobb apukát a gyerekeimnek - de ez van, ezt kell elviselni. (És most ne gyere légyszíves a "te választottad" című fejezettel, mert így igaz, de többek között azért váltam el tőle, mert rájöttem, 16 évesen nem jól választottam...)

És ami a "belemelegednek a játékba" dogot illeti: az életben nem játszott a gyerekeivel olyat, amibe "belemelegedhetnek" - a vele töltött időt mindig "értelmesen" töltik: kirándulás (bár rajta kívül senki nem szeret kirándulni) múzeumok, vagy csak egyszerűen "okosság-folyam", azaz mindenfélékről tudományos magyarázatokat ad elő a gyerekeinek, akik persze ezt 1. nem értik 2. unják. Ez persze olyasmi, ami nem hányható igazán a szemére - ő ilyen, a vidám, gyerekes játszásra képtelen, folyton komoly és minden körülmények között "okos" és "hozzáértő" (vagy legalábbis mindig annak akar látszani)

Erre tényleg csak azt tudnám irni, hogy Te választottál ilyen pasit a gyerekeid apjának. Elfogadom, hogy rosszul választottál, de ettől még Te választottad.

Ma a világon mindenki azt csinál amit akar, de viselnie kell a következményeit. Nálad sajnos ez a következmény. Nyilván próbálhatsz rajta változtatni, tudod is az utját. Nem könnyü feladat, de a türelem és az idő sok mindent megold.

"De a normál helyzet igen ritka, azzal itt a fórumon nem találkozunk. "

Azért van olyan is, csak az nem az asszonyra panaszkodik :)

B

Nyuszt, csak egy ötlet: mi lenne, ha legközelebb ő mondaná meg, hogy mikorra jönnek vissza és nem te? Akkor viszont tartania kellene, mert ő vállalta. Ez megér egy próbát, nem? Talán jobban működik...

Nem működik, mert akkor este 9-re jönnének. Ugyanis még nem sikerült felfognia, hogy a másnapi iskola nálunk hajnali 3/4 6-os kelést jelent, és ahhoz nem elég este 10 után ágyba kerülni.
(Az este 9 nem kitaláció - szerinte bőven elég lenne akkorra hazahoznia őket.)
Arról nem is beszélve, hogy a párom hajnali 3-kor indul dolgozni, az iskolába indításhoz nekem is fel kell kelnem 5-kor - tehát nekünk sem elfogadható, hogy a láthatások idején az ő kedvéért virrasszunk.
Mindenkinek más a bioritmusa - mi általában 1/2 8-kor lefektetjük a gyerekeket, és 9-kor már mi is mélyen alszunk.

Szerintem, ha mindig te diktálsz, mert te tudsz mindent jól, akkor ne csodálkozz, hogy ilyen gyerekes reakciókat váltasz ki belőle.

Amit írsz az logikus, de egyet meg kellene értened, bármennyire is nem szereted, neked is engedned kell ahhoz, hogy javuljon a helyzet, ha egyáltalán akarod...

Helló! Megkérdezték tőlem: Egy apa, aki külföldre megy át akarja engedni gyermeke láthatási jogát az új feleségének. Lehet-e? Szerintem nem, de nem tudom megindokolni. Szerintetek?

Nyuszt, azt mondanám, amit mindíg fenntartok, hogy azt tedd, és a gyerekek apja is azt tegye, ami a gyerekeknek jó. Látom, itt nemcsak abban nincs egyetértés, hogy mi jó a gyerekeknek, hanem a gyerekek adás-vételének az időpontja sem megfelelő, mert időeltolódás van az életetekben. Ha ti 9kor mélyen alszotok, akkor mikor éltek? Ne haragúdj, de ilyen alapon bármilyen feltételt szabhadsz a gyerekek apjának, ezért azt gondolom, sokkal toleránsabbnak kellene lenned, hiszen az apjuk a gyerekekkel való együttlétet rendkívüli helyzetként éli meg, akárcsak a gyerekek, és biztos vagyok benne, ilyenkor másodlagos nála is, hogy neki éppen hány órát kell pihennie, sőt minden egyebet félre tesz és a gyerekekre koncentrál. Az, hogy te ezt nem látod, nem támogatod, nem mutatsz oromet, nem érdeklődsz irántuk, ellenkezőleg, a vita és veszekedés lehetőségét látod benne, triviálisnak és lehangolónak tűnik számára. Bárhogy is nézzük, úgy csinálsz, mintha a gyerekek a tieid lennének és az apjuk a te kegyeidet élvezné azzal, hogy a gyerekekkel együtt lehet, napersze a gyerekek is, hogy az apjukkal lehetnek. Fordított helyzetben te sem lennél jobb, ha csak ő nem volna nálad toleránsabb.

Derill, ezt a dumát, hogy te választottad ezt a pasit, vagy ezt a nőt, ki kellene tiltani a családjogi terminológiából.

:)))
csak mosolyogni lehet itt..egy-két megjegyzésen...
őrület,hogy emberek mennyire tudják megutálni egymást,olyannyira,hogy a "mikor viszed?mikor hozod a gyereket?-is baromi nagy probléma!Hát én csak annyit mondanék,hogy sajna ez mindkét fél szegénységi bizonyítványa!
Mi van ha késik az a hazajövetel????Mi történik akkor???Na bumm,nem 9kor,hanem netán 10kor fexik le az a szerencsétlen gyerek...

nyuszt: mi lenne akkor, ha azt mondanád, hogy egyik héten legyenek nála a gyerekek, másik héten nálad. Akkor ő ugy osztja be az egy hetét, ahogy akarja, Te meg nyugodtan tudsz aludni.

kissarnold: nem lehet, a pasi feleségének nincs láthatási joga a jelenlegi szabályozás szerint. A pasi szülei kérhetnek kapcsolattartást a gyámhivataltól, ha szabályozzák, akkor náluk lehet a gyerek.

monkey: mindenki felelős a választásáért, és főleg azért, ha elhamarkodott kapcsolatokból még gyermek is születik. Mindenki olyan társat választ magának, amilyet akar (néha amilyenre lehetősége van), ezek után viszont viseli a választása következményeit - sajnos sokszor a gyerek is - egy életen át. Ha rajtam mulna, mindenkinek olyan társa lenne, amilyen számára a legjobb. Értem én, hogy sokan nem képesek felmérni, hogy az pontosan milyen is, de épp emiatt kell viselnie a következményeket.

október: ez sajnos nem egészen igy van. Sokszor az egyik fél igen kompromisszumkész lenne, de a másik fél mereven elzárkózik, mindenféle jogokra és papirokra hivatkozva, illetve csak akkor akar rugalmas lenni, amikor az neki jó, amikor a másiknak lenne jó, akkor természetesen nem. Az ilyennel nem tudsz mit kezdeni, ez egy rossz választás eredménye, a következmény pedig sokszor éveken át tartó háboru, amiben mindenki csak vesztes lehet. A legfőbb vesztes pedig a gyerek.

Persze, hogy lehetne ezt másképp is, de ezt épp a gondozó szülőnek kellene elkezdenie, hiszen ő van helyzeti előnyben, ő diktál. Ha ő azt mondaná, hogy igaz, hogy a biróság igy határozta meg, de felezzük el a gyereket, hiszen legalább a fele a tied. Vidd el minden második héten. Nyilvánvaló, hogy ilyen hozzáállásnál nem lenne probléma (hacsak utána nem kötne bele mindenbe, hogy miért nem volt jó ez a rendszer. Az sem jobb, hogy a gyerek kéthetente pár órát vagy napot van az apával. Sőt . Ez még rosszabb, mert ezt nyilván senki sem akarja tanulással tölteni, hanem játékkal, konkrét együttléttel szeretné. Tehát problémásabb mint a hetes megosztás.

Nos, öntsünk egy kicsit tisztább vizet a pohárba:

A kapcsolattartás jelenlegi módja olyanfokú kompromisszumkészség mutatója nálam, hogy ez talán már nem is igazán hasznos sok esetben. Az egyetlen, ami miatt mégis hajlandó voltam rá, az az, hogy a gyerekek érdekeit HOSSZÚ TÁVON néztem, és megpróbáltam-próbálom kihozni a helyzetből a legkevésbé rosszat. A helyzet pedig:

Apuka - mint már említettem - súlyos pszichés problémákkal él (azt nem írhatom, hogy küzd, mert ezt nem teszi). Dühkitörései vannak, és érzelmileg teljesen labilis. Ennek egyik következménye volt pl. hogy egy alkalommal, amikor az én házamban, a gyerekek előtt kezdett el ordibálni velem, és szidni valami miatt, és én erre kitettem a szűrét, ezután 6 hónapig a gyerkei felé sem nézett. Amikor rákérdeztem sms-ben, hosszú litániákat küldött, hogy "én hűséget esküdtem neki" meg, hogy azért nem jön, mert mélyen megbántottam, és majd eljön a gyerekeiért, ha bocsánatot kérek tőle. (Nem ő kér tőlem, meg a gyerekeitől, hanem én!) A másik irányú véglet volt, amikor a nála lakó fiunkat egy éve nagyon összeverte, és ő hozzánk menekült.

Egészen eddig úgy alakultak a láthatások, hogy jött, amikor jött, elvitte őket, ha programjuk volt, vagy játszottak itt, ha úgy tartotta kedvük. Egész napra sose vitte el őket, ugyanis az ő lakásán 5 ember nem tudott volna még leülni se, nem hogy lefeküdni.

Amikor ez az összeveréses eset történ - nem az első tettlegesség egyébként - berezeltem. Ha egy nyavalyás műanyag zacskó tulajdonjogán úgy össze tudott veszni a gyerekkel, és annyira felhúzta magát, hogy így összeverje, akkor nem túl jó ötlet, ha elviszi a többi gyereket magával.

A verés miatt bejelentést tettünk a gyámhatóságon, a fiam cuccait is elhoztuk, és elindítottam a kapcsolattartás megváltoztatása iránti pert. Azt szerettem volna, ha a labilitása miatt, meg az 1 év alatt történ összesen 2 db kapcsolattartás miatt egyelőre felügyelet mellett láthatja csak a gyerekeit.

A bíróság átdobta az ügyet a gyámügynek. Az ügyintéző elmondta nekem, hogy azért, mert talán sikerül egyezséget kötni. Azt is ismertette, hogy miféle hercehurcával járna, ha a bíróság intézné az ügyet (pszichológiai vizsgálatok, faggatózás, tanúk...) Ekkor úgy ítéltem meg, hogy ez nem szolgálná a gyerekek érdekeit: ha mindenki elkezdi őket faggatni arról, milyen is az apjuk, szokott-e üvöltözni, megötütte-e már őket, stb. - akkor elkezdik majd olyan mumusnak látni, amilyennek nem szeretném, ha látnák.
NAGYON NEHÉZ - és nem miattam - egyezkedést követően (ami során apuka pl. elsírta magát, hogy "és engem ki véd meg a saját anyámtól?!", merthogy az egyik kifogásom az volt, hogy rendszeresen, amikor az édesanyját meglátogatják, ők ketten összekapnak, és üvöltöznek, amit a gyerekek utálnak, és félnek is tőle), szóval megegyeztünk, hogy rendszeresen jön a gyerekeiért, és fokozatosan növelheti a kapcsolattartás idejét. Megadtunk egy zárónapot, amikor újra leülünk egyezkedni, az addig történteket figyelembe véve. Õ ígéri, hogy nem üvöltözik velük, valamint, hogy addigra megoldja, hogy legyen hol lefeküdniük. És akkor, ha minden rendben volt, és a gyerekek hajlandóak rá, akkor elviheti őket ottalvással is.

Elárulom a kedves fanyalgóknak és ítélkezőknek, hogy nem könnyű szívvel engedtem el őket, de megtettem. Sokat köszönhetek a gyámügyes hölgynek is, akivel elbeszélgettem, és meggyőzött, hogy hiába van igazam: azaz rövid távon képes az apuka összeszedni magát és kedvesnek lenni, de hosszabb távon eljön a türelmetlenség és a dühkitörések ideje - akkor sem az a megoldás, hogy erőmet megfeszítve igyekszek egy normális apa-képet fenntartani a gyerekeimben. Igenis nem vagyok felelős az ő hülyeségéért, és, ha hülyén viselkedik, az ő baja. Ha kiabál, megfélemlít, akkor a gyerekek azt ismerik meg, amilyen ő valójában. És, ha emiatt esetleg megútálják - nos ez sem az én hatásköröm, nem akadályozhatom meg ennek a megtörténtét, azt egyedül ő maga teheti meg.

Az én feladatom az első időszakban az volt, hogy felkészítsem a gyerekeket az ottalvós kapcsolattartásra.
Mielőtt billentyűt ragadnátok: minden pedagógiai és pszichológiai tudásomat és érzékemet latba vetve igenis becsületesen dolgoztam "az ügyön". Mert bizony - ha a gyomorkövet levonjuk, ami a gondolattól képződött, hogy a gyerekeket esetleg bánthatja - vonzónak tűnt az a lehetőség, hogy 2 hetente lenne egy szabad hétvégénk.

Sikerrel jártam. Nem ujjongva ugyan, de teljesen elfogadva azt, hogy "mostantól ez így lesz", felkészültek az ottalvós hétvégékre.

Elejével az apjuk nagyon pontosan betartott mindent: nem kiabált - legalábbis hozzám nem jutott el ilyesmi - és időre hazajöttek. Az ottalvással sem volt különösebb gond. Aztán elkezdtek húzódozni, néha megütötte a fülemet egy-egy panasz szó az apjuk kiabálása miatt.

Lábjegyzet: mindezidő alatt apuka tartásdíjat nem fizetett. Mikor végrehajtást kértem, akkor hajlandó volt megegyezni, hogy elkezd fizetni, de csak a minimumot (3 gyerek=összesen 13500 Ft). Aztán, amikor látszott, hogy nagyon jól megy neki, de kijelentette, hogy soha nem fog a minimumnál többet fizetni, akkor pert indítottam.

Ekkor elkezdődtek a késések. Olyan esetek pl. hogy amikor rácsörögtem, hogy miért is nincsenek még itt, azt felelte a telefonon, hogy tőlünk 70 km-re valahol, épp most mentek be egy múzeumba a vak lányommal. (Akit nyilván "nagyon" érdekelhetett a dolog.)

Szóval mindezek ismeretében eléggé mosolyt fakasztó volt a tanácsokat olvasni arról, hogy pl '1 hetet itt, egy hetet ott", vagy, hogy "csak toleránsabbnak kellene kicsit lenni".

És kedves monkey!

Én nem kritizálom senki életvitelét, bioritmusát, légyszíves te se tedd. Az egész család korán kelő és korán fekvő - azaz a gúny, hogy "mikor éltek" nem talált. Igenis 9-kor mélyen alszunk (többnyire-én most például éppen nem) és már 5-kor ébren vagyunk. Akinek ilyen a bioritmusa, annak ilyen - és ezt talán éppen az apjuknak kellene figyelembe vennie szerintem. (Vicces, de most legutóbb épp azzal bíztak meg a gyerekek, hogy beszéljem meg az apjukkal, hogy ne maradjanak már fent olyan sokáig, mert aztán nagyon nehezükre esik visszaállni az iskolai rendbe, és kedd-szerda, mire belerázódnak.) Csakhogy neki az a kényelmesebb, ha a gyerekek alkalmazkodnak őhozzá. Õ pedig szeret 10-11-ig is aludni, és ez csak úgy érhető el, ha előtte jó sokáig tévéznek. (Még így se: a másik panaszuk, hogy folyton kiabál velük, ha felkelnek, és nincsenek síri csendben, pedig ők már 7-kor éhesek, és baromira unatkoznak.)
A másik vicces egyébként, hogy természetemnél fogva éjjeli bagoly voltam-vagyok. Csak mivel a gyerekeim, és a férjem is hajnalban kelős korán fekvős, KÉNYTELEN VOLTAM ALKALMAZKODNI - pontosan azt tettem, amit monkey számon kérsz rajtam.

Abban viszont egyetértünk, hogy "a dumát, hogy te választottad ezt a pasit, vagy ezt a nőt, ki kellene tiltani a családjogi terminológiából".

Derill: eszedbe jutott már, hogy ezt nyilván mindenki minimum ezerszer végiggondolta, és túlvan már a fejének valami kemény felülethez történő ütemes csapkodásán is - tehát semmi hasznosat nem tudsz elérni az ilyen megnyilatkozásokkal? Van egy alapszabály a pszichológiában: ha valaki hibázott, és arra rájött (mert, ha nem jött volna rá, még mindig együtt lennének) azt először is nem olvassuk többet az illető fejére, másodszor pedig nem kérdezzük, hogy "miért?" Mindig azzal a helyzettel kell kezdeni valamit, ami éppen van. Ha 20 éve a helyzet az volt, hogy ott egy áhítatosan szerelmes fiú, akit ő is szeret, akkor azzal kellett kezdeni valamit. Ha azt kezdte, hogy összeházasodtak, akkor azt látta a leghelyesebbnek. Aztán 20 év múlva mondjuk azzzal a helyzettel kellett kezdjen valamit, hogy itt egy alkoholista pacák, aki terrorizálja a családját. Ha erre azt lépte, hogy elválik, nyilván ezt látta a leghelyesebbnek. És végül, ha mondjuk 5 év múlva lesz egy apa, aki leszokott, és normális kapcsolatra vágyik a gyerekeivel - nos akkor meg azzal a helyztettel kell kezdjen valamit. És ezért nem hajt semmi hasznot, ha folyton a fent idézett mondatot olvasod a fejére.

És október!

Ha szerinted mindezen probléma az én szegénységi bizonyítványom (is) akkor azt kívánom, legalább egy rövid időt bárcsak eltölthetnél az én cipőmben...

És derill!

Sokszor említetted másoknak, hogy az a szülő, aki a másik ellen uszítja, neveli a gyerekeket, nem alkalmas a nevelésükre, és súlyos esetben a kapcsolattartási jogát is felfüggeszthetik.

Nos én bármikor megtehetném, hogy elindítok egy ilyen ügyet vele szemben - de egyelőre nem teszem.

Mert mérlegeltem, és az jött ki belőle, hogy az együtt töltött idejüknek ez mégis a kisebb részét teszi ki, valamint, hogy azzal, hogy az életük nagyobbik részét velem töltik, és látnak olyannak, amilyen vagyok, úgysem hisznek el neki mindenféle hülyeségeket. Ezt támasztja alá, hogy az ilyen uszítások rendre úgy végződnek, hogy hazajövetel után tőlem kérdezik meg, hogy pl. ez-vagy-az mit jelent, meg vajon miért monhatja az apjuk.

Szóval azt sütöttem ki, hogy a veszteség, amit így okoz, nem éri meg, hogy pereskedjek, és elvegyem a gyerekeitől, mert - remélem ezért felnőve nem fognak lehülyézni a gyerekeim - még mindig azt remélem, hogy több hasznosat kapnak ettől az ilyen-olyan kapcsolattól, semmint megérje az egész hercehurca, aminek a végén nem igazán tudnék egyenesen a gyerekeim szemébe nézni.

Akkor sorra:

• ha ilyen volt a pasi, akkor miért szültél neki ennyi gyereket?
• ha nem volt ilyen, akkor nyilvánvalóan a házasság alatt lett ilyen. Ebben viszont akkor Te is hibás vagy.
• ez a mult amit irtál. Most ilyenek nincsenek. Az, hogy egy pasi dühkitörést kap amikor szivatják a nők a kapcsolattartással, elzárják tőlük a gyerekeket, teljes mértékben természetes, nem hinném, hogy nyugodtan kellene ilyenkor viselkednie, hisz ez azt jelentené, hogy nem is érdeklik a gyerekei.

A biróság nem azért dobta át a gyámügynek, mert azt gondolta megegyezés lesz, hanem mert eltelt a jogerős határozat meghozatala óta két év, és nem volt hatásköre. Pszichológiai vizsgálatok, faggatózás, tanuk a gyámhivatali eljárásban is ugyanugy megvannak, hiszen másképp nem lehet tisztázni a helyzetet. Ez ugyanis csak a Te álláspontod, a pasié nyilván más. A pasi olyan amilyen - te választottad gyermekeid apjaként -, és úgy neveli a gyerekeket, a hogy ő gondolja jónak. Az, hogy Te ezzel nem értesz egyet, az a magánügyed, ő meg nyilván azzal nem ért egyet, ahogyan Te neveled őket (ha nem is egészében, de részleteiben biztosan).

Két különböző személyiség vagytok, a gyermekeitek pedig megtanulnak veled is és megtanulnak az apjukkal is szót érteni, együtt élni. Nem hinném, hogy egyedül neked lenne jogod ahhoz, hogy meghatározd, hogy mi történjen a gyerekeiddel, ehhez legalább ugyanannyi joga van az apának is.

„Én nem kritizálom senki életvitelét, bioritmusát, légyszíves te se tedd. Az egész család korán kelő és korán fekvő - azaz a gúny, hogy "mikor éltek" nem talált. Igenis 9-kor mélyen alszunk (többnyire-én most például éppen nem) és már 5-kor ébren vagyunk. Akinek ilyen a bioritmusa, annak ilyen - és ezt talán éppen az apjuknak kellene figyelembe vennie szerintem. ” Nem hinném, hogy neked nem kellene ugyanugy figyelembe venned az apa bioritmusát, és azt, hogy nála esetleg más bioritmus van érvényben, akkor is, ha a gyerekek ott vannak. Ha vele élnének, akkor egész más lenne a gyerekek bioritmusa is, és nem árt ha megszokják, hogy fél 8-kor még nem kell kidőlniük, mert lehet, hogy nincs is rá lehetőségük. Monkey-nak igaza van abban, hogy Te éld a Te életed, a hogy Te akarod, de az apát hagyd, hogy élje az ő életét, ahogy ő akarja. A gyerekek pedig megtanulják mindkettőt, és ha majd felnőnek, választanak.

„Abban viszont egyetértünk, hogy "a dumát, hogy te választottad ezt a pasit, vagy ezt a nőt, ki kellene tiltani a családjogi terminológiából".” Igen, erre lenne mód, ha nem lennének a választásnak ilyen következményei. De vannak, és ezt tudomásul kell venni, mert nincs más választásod. Ha egyszer ilyen férfit választottál gyermekeid apjaként, akkor ebben Te vagy a hibás, ezért ezt kell elfogadnod. Ha pedig nem ilyen választottál, hanem melletted lett ilyen, akkor viszont szintén ugyanolyan hibás vagy, mint ő. Ha ezt a tényt el tudod fogadni, akkor máris gondolkodhatsz azon a megoldáson, hogy hogyan tudod a rossz választásod hatásait a leghatékonyabban csökkenteni. Ha képes vagy elfogadni, hogy ő ilyen és ezen nem valószinü, hogy változtatni tudsz, akkor könnyebben tudod elfogadni ennek (az ő milyenségének) a hatásait is.
„Mindig azzal a helyzettel kell kezdeni valamit, ami éppen van. ” - látod én ugyanezt papolom. Meg azt, hogy minden helyzet kialakulásáért ketten voltatok felelősek.
„Aztán 20 év múlva mondjuk azzzal a helyzettel kellett kezdjen valamit, hogy itt egy alkoholista pacák, aki terrorizálja a családját. ” - mint emlitettem, ebben nyilvánvalóan neked is volt szereped, ha házasságkötés előtt nem volt alkoholista.

Senkinek sem a fejére akarok olvasni dolgokat, senkit sem hibáztatni akarok, hanem azt akarom elérni, hogy vegye észre, most ez a helyzet, és nem az a megoldás, hogy szekálom a másikat.

„Ha szerinted mindezen probléma az én szegénységi bizonyítványom (is) akkor azt kívánom, legalább egy rövid időt bárcsak eltölthetnél az én cipőmben... ” - én sosem leszek a Te cipődben, mert nem élhetek helyetted. Megértem az aggódásodat a lányod miatt, azonban az eddigi irásaidból is az derült ki, hogy az apával most nincsenek komoly gondok, az egyetlen problémád, hogy időnként késik.

„Mert mérlegeltem, és az jött ki belőle, hogy az együtt töltött idejüknek ez mégis a kisebb részét teszi ki, valamint, hogy azzal, hogy az életük nagyobbik részét velem töltik, és látnak olyannak, amilyen vagyok, úgysem hisznek el neki mindenféle hülyeségeket. Ezt támasztja alá, hogy az ilyen uszítások rendre úgy végződnek, hogy hazajövetel után tőlem kérdezik meg, hogy pl. ez-vagy-az mit jelent, meg vajon miért monhatja az apjuk.

Szóval azt sütöttem ki, hogy a veszteség, amit így okoz, nem éri meg, hogy pereskedjek, és elvegyem a gyerekeitől,”

Ezzel maximálisan egyetértek. Ha nekiállnál pereskedni, annak sosem lenne vége, a gyerekeid innák meg a levét, rámenne a vagyonod, a végére idegroncs lennél. Ezért sem ér ennyit az egész. A gyerekeidnek most jó a kapcsolatuk az apjukkal, tehát szerintem fogadd el, hogy ő ilyen amilyen, még akkor is, ha ugy érzed, hogy minden egyes perc, amit az apjukkal töltenek, tulélőtábor a számukra. Nem biztos ugyanis, hogy ők is igy érzik.

Egy - szerintem részemről egyelőre utolsó - hozzászólásom ehhez a témához:

Az az álláspontod, miszerint egy ma nem működő kapcsolat kizárólag hibás választáson alapul általam nem elfogadható. Ugyanis ez csak egy statikus világban lenne igaz. (egyébként nem az én exem alkoholista, az csupán egy elvi eset volt, illusztrációs céllal.)

Abban az esetben mondhatnád, hogy, ha most hülye az exed, akkor te választottad ezt a hülyét.

Szerintem azonban az emberek nem statikusak. Születésüktől kezdve halálukig változnak ilyen-olyan irányba. Ezért szerintem igenis elképzelhető, hogy az a pasi/nő akit valaki választott, igenis megfelelő választás volt. Azután igenis előfordulhat, hogy az egyik személyiségében negatív irányba "fejlődjön", a másik pedig esetleg pozitívba.

És mindjárt visszapasszolnám az ide vágó érvedet, hogy akkor a változásért a másik is felelős. Tudom, hogy soha nem foglak tudni erről meggyőzni, de nekem mély meggyőződésem, hogy SOHA SENKIT NEM TUDSZ MEGVÁLTOZTATNI, MAGADON KÍVÜL. ("A legnagyobb dolog a világon, amit elérhetsz: hogy önmagadat megváltoztatod. A legnagyobb dolog a világon, amit NEM érhetsz el: hogy másokat megváltoztass.") Tehát én egyszerűen nem fogadom el, hogy valakinek a személyiségváltozásáért külső személy legyen felelős.

Szerintem abszurd is lenne: képzeld el a fent általam példának hozott esetet (ismerek ilyet). Azaz az egyik fél a házasság során sokat fejlődött pozitív irányba, a másik viszont negatív irányba mozdult el. Kiindulásnak nagyjából azonos pontról indultak, ezért is gondolták úgy, hogy illenek egymáshoz. Most el tudod képzelni, hogy a pozitív fejlődésért részben a negatív irányba elmozdult szereplőnek lehet köszönetet mondani? És mindeközben a másik szereplő, aki pozitív irányba fejlődött (TÉNYLEG, és nem csak az ő elképzelése szerint) elképzelhető, hogy, miközben egyre jobb és jobb emberré vált, ezzel párhuzamosan elősegítette a párja negatív irányú változását? Ez eléggé abszurd, már csak matematikailag is paradoxon.

Összefoglalva: az emberek változnak. Elég, ha az egyik fél sokkal gyorsabban fejlődik, mint a másik, és máris nem passzolnak egymáshoz. Aki gyorsabban fejlődött, annak már mások az igényei, míg a párja esetleg még tökéletesen elégedett lenne az eredeti felállással is. Ha most mondjuk a pasi az, aki fejlődött, és hiába próbálkozik azzal az eleve halálra ítélt dologgal, hogy a párját hasonló szintre fejlessze, esetleg X év után talál valakit, aki megfelel a számára. Lelép vele. Szeretne szépen válni - de ez egy alacsonyabb szinten lévő ex képességeit meghaladhatja. A pasi nem hibáztatható: hiszen ő csak szeretett volna fejlődni, tett is érte, és sikerült is. Próbálta az asszonyt is magával vonszolni - sikertelenül. Az asszony sem hibáztatható: nagyjából ott tart még, ahol induláskor volt. Tőle nem tellett többre, nem állt képességében gyorsabban fejlődni.

Ezek után teljesen fölösleges bármelyiküknek a fejére olvasni az általad szokottakat.

Ja, és nem neked írtam, hogy járhatnál egy kicsit az én cipőmben, hanem októbernek.