Kapcsolattartás szabályai

Nem pszichoszomatikus, hanem pszihés betegség. Én úgy tudom kezelhető, vagy legalább is egyensúlyban tartható. Az apa legalább a gyerekei miatt orvoshoz kéne, hogy forduljon.

Bizony nem pszichoszomatikus, hanem pszichés. Két külön kategória. A pszichés betegekkel való kapcsolattartás okoz pszichoszomatikus tüneteket az egyébként egészséges egyedeken. Viszont az érintett pont ezért nem fordul orvoshoz, mert akkor akkor be kéne ismernie a betegsége tényét, és ezeknek a betegségeknek egyik sajátsága, hogy nem vesznek tudomást a jelekről, a környezetet hibáztatják. Innentől nehéz az egész biznisz.
Más: tetszik Derrill gondolata, hogy a családjogi pereket a nemek eltitkolásával kéne lefolytatni... Innen jött az ötlet, hogy esetleg ezen a fórumon is más lenne a "gyerek fekvése", ha a segitségkérő nem
árulná el a nemét. A POZITIV DISZKRIMINÁCIÓ NEM SEGIT A NEGATIV DISZKRIMINÁCIÓ OKOZTA KÁROKON.

Álljunk meg egy pillanatra. Mi az, hogy valaki szenved egy betegségben, és nem megy orvoshoz? Plusz, ha az apa betegsége volna kizárólag a probléma, akkor egyszerű volna a képlet és ráadásul Nyuszt nem vonhatná az apát felelősségre. Úgy láttam, hogy Nyusztnak ez a sok kozül az egyik gondja, azonban ha valóban ez az ellentétek, nézeteltérések rákfenéje, akkor világos a helyzet és két felnőtt ember ezt egyszerűen megoldja.

Nyuszt, leulsz és elmondod neki, hogy a gyerekek érdekében fontos, hogy meggyógyuljon és elmész vele az orvoshoz. El fog menni veled, ha nem azt gondolja, hogy csapda, és a így akarod a gyerekektől orokre elszakítani. Add ezt neki írásban, vagy mittudom én.

Drága Monkey,
Irigyellek a naivitásodért, nekem ez arról szól, hogy nem voltál még közeli kapcsolatban pszichés beteggel, nem érezted még át ennek sem a súlyát, sem a felelősségét. Ez nem elmarasztalás a részemről, tényleg irigység. A pszichés betegek 90 %-a teszi tönkre a saját szeretteit azzal, hogy nem hajlandó elhinni NEKIK, hogy beteg, mert BENNE ez fel sem merül.

Másik,
ne irigyelj, évekig hallgattam, hogy pszichés problémáim vannak, elmentem neurológushoz, pszichológushoz, személyiségvizsgálatnak vetettem alá magam és tobb, mint rendben volt minden. Uakkor volt olyan érzésem néha, hogy szereptévesztésben vagyunk az orvossal. Ha valaki beteg, bizony felmerül benne. Ha valakin átmegy a vonat, az nyomot hagy. Ez nem betegség. Ha elveszik a gyermeked, az is sokkol, és nyomot hagy. Ez sem betegség. Ha nem sokkolna, az nagyobb gond volna.

Másik,
tudod mit? Irigyelj.

Monkey,
Köszönöm az őszinte választ. Veled ezért nincs semmi baj, mert igy viszonyulsz a dolgokhoz, hős vagy. Csak sajnos, a te bátorságod és jó értelemben vett bizonytalanságod ellenére sokkal többen vannak azok, akik nem hajlandóak tudomásul venni a saját problámáikat, nem olyan tudatosak és bátrak, mint te, hanem - habár betegek - nem a saját harcukat vivják a saját érdekükben, hanem más életekkel játszanak, és ezért még igazán felelőssé sem tehetőek. De attól egy tönkretett élet még egy tönkretett élet. Lettlégyen nő avagy férfi, aki azt tönkretette, kedves Derrill.

Másik,
nagyon fontos, hogy külonbséget tegyünk felnőtt emberek konfliktusa és a gyerekek érdeke kozott. Ezt nem szabad osszemosni.

Monkey jókat írsz.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Haniel, érdekes, hogy a nők nem tekintik a gyerekeik apját családtagnak. Nem hiába mondtam, hogy ha a gyerek apja rászorul segítségre, az anya segíthetne - ha már ennyire specifikus egy család osszetétele, és nem a Nyusztéra gondolok, hanem megint a jelenségre. Ma már a család fogalma a felmenőkhoz rendelhető rokonságot jelenti, a gyerekek apja nem tartozik bele, sőt ki van rekesztve, a válás után pláne. Ez is elgondolkodtató.

Egy férfi rendszrint azért szaporodik, hogy családot alapítson, a nőnél ez a teherbe esés kovetkezménye. A nőnek a saját családja, rokonai mindíg fontosabbak lesznek, mint az inszeminátor- és bankautómatává leminősített édesapának, és ugyanezt gondolja jónak gyereke számára is. A gyerek válás után rendszerint tobbet van az anyai rokonságnál, mint az apjávál, vagy az apai rokonságnál.

Abban azonban egyetértünk, hogy nemcsak energiát, de amennyi pénzt is arra fordítanak, hogy idegeneket felbérelve egymás ellen, még jobban kifejezésre juttassák egymás elleni gyűloletüket, abból a gyerekeket a világ legjobb egyetemeire lehetne küldeni.

És, nem beszéltem a felnőtt emberek jogairól, szívem szerint be is tiltanám azt kiskorúakkal szemben és a szűlői felügyeleti jogot megszüntetném, lecserélném szűlői felügyeleti kotelezettségre, a múlasztásokat pedig szankcionálnám és a családjogi lobbynak juttatnám, hogy kompenzálja az így kiesett bevételüket, és akkor kikerülne a bírósági jegyzőknyvből, hogy az édesapa kizárólag a saját jogaira hivatkozik, a gyermek érdekét nem tartja szem előtt. Ez persze ugyanúgy illuzórikus, mint Derill felvetése a nemi titoktartászól.

Egyet azért tisztázzunk: Lehet, hogy akkut helyzetben a férfiak iszonyú szenvedésen mennek keresztül, de hosszú távon a gyerekek és az édesanyák, azaz a nők bukfenceznek a legnagyobbat. Ezért ha elsőre nőellenesnek tűnne a szemléletem, nem az. Elsősorban gyerekpárti, másodsorban nőpárti, harmadsorban így van vele minden apa, ezért éli meg ilyen iszonyatosan ezeket a helyzeteket. Szereti a gyerekeit és velük együtt az anyjukat.

Egy utolsó utáni hozzászólás:

Sok éven át azzal a hozzáállással közelítettem, mint amit monkey említett: majd én megváltoztatom, majd én kigyógyítom. Még évekkel a válásunk után is tettem próbálkozásokat, időpontot kértem neki vizsgálatra, sőt, egy ízben még azt is felajánlottam, hogy én is elmegyek vele terápiára, ha hajlandó azt vállalni.

Aztán időközben utánanéztem, és "kiképeztem" magam bipolaritásból, és szépen rá kellett jönnöm, hogy én megtettem mindent, ami képességemben állt, és nem vagyok felelős érte. Pontosan azért, mert 1. már nem a férjem, 2. nem is a gyerekem.

Ja, és monkey! Kösz a hozzászólást, igazán felvidítottad a reggelemet! (Mármint, hogy azért nem hiszel nekem, mert 600 ezer apa nem lehet mind pszichotikus és agresszív, ergo nem mondhatok igazat, és nyilván az én exem sem az :-) )

3. - A GYEREKEID apja... ??? - esetleg... ?

Erről beszélek Nyuszt, csak magadra tudod vonatkoztatni a helyzetet, hogy a Te szempontodból kicsoda ő: Nem férjed, gyereked, koszonod. A gyerekek érdeke, szempontja nem számít. Amúgy valószínű, sok mindent megpróbáltál, és az ok-okozati osszefüggés a statisztika és a te eseted kozott valóban nem hozható létre, azonban az adatokat vissza lehet vezetni a jelenségre. És hogy otthon mi folyik, mindenki tudja. Minden családban ugyanaz.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Bogie, megnéztem az oldalt, hát nem akarok zugorvoskodni, de lényegében egy tűnetrendszert azonosítanak be betegségnek, ami - ha jól forgatom ki a szavakat - gyakorlatilag gyógyíthatatlan, magát a tűnetet lehet kezelni.

Erre mondom azt, hogy ez nem a betegség, hanem csak a tűnet. A betegség tűnetei erős diszharmóniára utalnak, ami ismét csak az iszonyatos érzelmi veszteség - ez olyan, akár, mint egy fizikai, szervi sérülés - kovetkezménye lehet. A szélsőséges érzelmi kilengések nyilván folyamatosan egymást kompenzálják. Paradox módon egyébként pont azokat az embereket gyotri ez az állapot, akik állandóan a harmónia megteremtésére torekednek a kornyezetükben. Melyik lett előbb? - A tyúk, vagy a tojás?

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Haniel, akkor nyilván te sem számítasz rá. Amúgy jól hangzik, amit írsz, uakkor vsznleg nem egyéves volt-ak a gyerek-ek, amikor elváltatok. A gondok mindig ott vannak, amikor a gyerekek kicsik és az anyjuk azt gondolja, hogy az új életben az apjuknak nincs helye, felejtsék el egymást a gyerekekkel. Ez a nagyobb probléma, és a gyerekeket is ilyenkor éri a legnagyobb kár.

Engem meggyőztél haniel, ha ez ennyire világos és egyértelmű, akkor Nyuszt exét is biztosan meg lehet győzni. Akkor szépen kézbe kell venni a dolgot.

Bogie: mindennek vannak előjelei, a bipolaritásnak ugyanugy. Ráadásul épp nyuszt irja le, hogy öröklődik is. Én ha felelősséggel tervezek gyereket, ezt is figyelembe veszem, mint mindent. Egyébként is a bipolaritás ezen módja biztos, hogy agressziv alaptulajdonságokon nyugszik, hiszen agresszivitásban nyilvánul meg. Tehát nyuszt amikor szült, azt már tudhatta, hogy ha a férje ideges, flusztrált, agressziv módon vezeti le. Nyusziból sosem lesz farkas, és farkasból is igen ritkán lesz nyuszi. Tehát a dolgok előre láthatóak, valamilyen mértékben kiszámithatóak.

Monkey mondta egyszer, abból főzünk, amink van. Ez van, tehát ezt kell elfogadni. Ha mégis ugy látja nyuszt, hogy ez a gyermekekre veszélyes, miért nem kért pszichológiai vizsgálatot a kapcsolattartásnál? Ha pedig kért, és ezt nem állapították meg, akkor ezt kell tudomásul vennie és elfogadnia. Gyermekének ez a férfi az apja, mert ő igy akarta.

haniel: ha a gyerek-apa-anya kapcsolat konfliktusos, akkor a gyerek érdekében igenis van feladata és felelőssége nyusztnak is. Nem mondom, hogy nem próbált meg mindent, de azt igen, hogy ne adja fel, és mindaddig próbálkozzon, amig a gyermekei apjáról van szó. Monkey-nek igaza van abban, hogy az elvált nők nem tekintik családtagnak a gyermekeik apját. Hiszen nekik nem felelt meg férjnek valamilyen oknál fogva, és ugy gondolják, akkor apának sem jó. Főleg, ha már van másik. Megpróbálják az életükből kiiktatni (persze ugy, hogy a tartásdijat azért megkapják). Jól irta monkey, hogy mindenkire rábizzák a gyereküket, csak épp az apa "alkalmatlan" erre szerintük. Bármely uj párkapcsolatával 5 perc alatt hihetetlenül jó kapcsolata van a gyereknek, miközben az apa évekik fokozatos kapcsolattartási "szoktatáson" van, mert a gyerek "fél" tőle stb.

Nem veszik észre, hogy ez rajtuk mulik. A gyerek attól fél, akire az anya azt mondja, hogy félnie kell. Ha az anya a kapcsolattartás előtt ideges, flusztrált, nyilvánvalóan a gyerek is az lesz. A kapcsolattartást pedig egy idő után a háta közepére sem kivánja, mert mindig rossz élményei vannak (anya ideges, nem lehet hozzászólni, állandóan sir, azt mondogatja most mi lesz nélküle, meg vajon mi fog történnni apánál stb.). Ezek a manipulációk igen könnyen elsajátithatók egy nő részéről. A családon belüli terror lelki terror formájában valósul meg. Nem, vagy csak igen nehezen kimutatható, és emberi életek tömkelegét teszi tönkre.

monkey-nak igaza van abban, hogy a nők mindent a saját szemszögükből látnak, azt nézik, rájuk milyen hatással van valaminek a léte vagy nem léte. Monkey viszont a gyerek szempontjából nézi, a gyerekre milyen hatással van valaminek a léte vagy nem léte. Az, hogy nyusztnak senkije az apa, erre utal, és nem veszi észre, hogy az, hogy a gyerekei apja, nemcsak feljogositja, hanem a kötelességévé is teszi, hogy próbáljon meg mindent annak érdekében, hogy a gyerekei apja jobb legyen. Ehhez pedig nem az kell, hogy közlöm vele, hogy kezeltesse magát, hanem az, hogy ha jön, örömet mutasson a gyermekei felé sőt, ne csak mutassa, hanem érezze is azt, hogy örül annak, hogy az apát érdeklik a gyerekei, hogy tesz értük a maga módján.

Nem lehet a szülőt csak ugy kiiktatni a gyerek életéből egy megjegyzéssel: beteg, kezeltesse magát. Ez az ő felelőssége is. Amire egyébként azt mondják, hogy ez egy kezelhetetlen pszichés betegség és még az okát sem tudjuk, arra én azt mondom, hogy akkor próbáljuk meg szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel, türelemmel gyógyitani. Megnézni, hogy mi az a betegség, és mindezzel mit lehet belőle kihozni.

Ez viszont hozzáállás kérdése is. Sajnos félre kell tenni a sértődöttséget és minden indulatot, ami igen nehéz. Nem magadért, a gyerekeidért, még akkor is, ha nehéz.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Derill!

Ha olyan témákban, amikhez nem értesz, olyan kijelentéseket teszel, hogy "biztos hogy..." azzal saját hitelességedet teszed erősen megkérdőjelezhetővé.

A bipolaritásnál nincsen "biztos, hogy". És nem ilyen-vagy-olyan külső hatásra jön létre. Az illető agyában elkezdenek másképp működni a bizonyos dolgokat termelő sejtek. Ugyanúgy, mint a cukorbetegnél. Ha nálad mesterségesen előidéznénk ugyanazt az "anyaghiányt" (az egyszerűség kedvéért nevezem így, nem érdekes, hogy milyen anyagok), akkor bizony bizony te is elkezdenél a leírt tünetek szerint viselkedni. ÉS mindemellett nagy valószínűséggel nem is vennéd észre, hogy belül van a gond, hiszen amit te tapasztalsz, az az, hogy "mindenki hülye" "mindenki hülyeségeket csinál" "mindenki téged bosszant", vagy a másik fázisban, hogy "neked sosincs szerencséd" "téged senki nem szeret" és, hogy "semmi értelme az életednek". És ezeket te HITELES érzésekként élnéd meg - csak a környezeted látná, hogy semmi nem változott, csak te.

Derill!

Időközben rádöbbentem, mi is mehet végbe benned, miért ilyen nehéz azt mondanod, hogy "OK, ez egy olyan helyzet, amiben nem hibáztathatunk senkit, nem láthatta előre senki, egyszerűen csak megtörtént".
Szerintem van egy biztonságos, számodra megnyugtató világképed, amiben - mint azt haniel írta - minden kiszámítható, előre látható (ha előrelátóan és felelősséggel dönt valaki)és mindennek jól körülírható oka van.

Ha pedig elismernéd a fentieket - mármint, hogy ez egy előre nem látható eset - akkor felborulna a biztonságos világképed. Akkor el kellene fogadnod, hogy a dolgok néha csak úgy megtörténnek, és néha nincs figyelmeztető jel, néha nem lehet kivédeni őket, néha nem tehetsz ellenük előre semmit, és sokszor a hibást/felelőst sem lehet megnevezni. Ez pedig a biztonságos világképed teljes összeomlását jelentené.

Ilyet pedig senkitől nem lehet kérni. Úgyhogy én sem győzködlek tovább.

haniel: egyetlen okból várja el bárki. Azért, mert van egy vagy több gyerek, aki az egészről nem tehet. Egy rossz döntés eredményei, egy olyan rossz döntésé, amit Te hoztál meg , amikor egy férfitől gyermeket szültél. Hibát követtél el, amit meg kell próbálnod rendbehozni, vagy legalább az eredményét jelentősen csökkenteni, akkor is, ha reménytelennek látszik. És nem az a megoldás, hogy az apát kiiktatjuk. Az csak akkor megoldás, ha az apa olyan bűnöket követ el, ami megbocsájthatatlan (gyermeke életére tör, vagy megerőszakolja stb.)

„Egy anyának felelőssége, hogy az apával való kapcsolattartást elősegítse, a viszonyukat ápolja, de nem feladata a volt házastárs pátyolgatása. Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa:-)))”

Pont ez a baj veletek, amit Monkey is irt. Ez rólatok szól szerintetek és nem a gyerekről. És persze igy is viselkedtek: „Nem változtatom meg, nem teszek semmit, mert semmi közöm hozzá, nem az én dolgom. Fejemet a földbe dugom és mindent háritok, én nem tehetek semmiről.”

Egyszerübb azt mondani, hogy én nem értek semmit, ezért irom, hogy "biztos, hogy....". Azonban az élet engem igazolt eddig. Nem vagyok tévedhetetlen, de mégis ugy gondolom, hogy mindig mindenen lehet változtatni, csak akarni kell.

Igenis tehettek mindenről, és tehetnétek azért, hogy ez ne igy legyen. De kényelmesebb igy, és a nőkből álló állami szervezet még bólogat is rá, helyesnek tartja.

nyuszt: kérdezd meg a közös ismerőseiteket, hogy amielőtt Ti megismerkedtetek, milyen volt a pasi, ha flusztrálták. Nem fogsz olyan választ kapni, hogy magába roskadó, magányba vonuló stb. Azt fogják mondani, hogy ordibált, agresszivan viselkedett.

Mert már akkor is ilyen volt. Ha beteg is, a betegség csak felnagyította az alaptulajdonságait, nem megváltoztatta. Az, hogy ezek a betegségek (nevezzük igy) egyszer csak a felszinre törnek, nem ok nélkül történik. Lehet, hogy egy normális kapcsolatban ez sosem jött volna elő.

Egyébként is sokkal könnyebb valakire rásütni, hogy ez és ez a betegsége, mert van néhány tünet, ami hasonlit. Ilyet én is mondhatok, tettem is már, mert olyan tüneteket produkált, és azt mondtam rá, érdemes lenne megvizsgáltatni, mert gyanus. Épp a borderlinről volt szó, moamoa biztos emlékszik. Amit pedig megfigyeltem, hogy a borderline tünetei a kapcsolattartást akadályozó nők egy részénél felbukkannak.

Mindenkit meg lehet változtatni, de az alapok sosem változnak. Ha valaki agressziv tipus, ezt nem tudod megváltoztatni, de el tudod érni, hogy sose kerüljön sor agresszivitásra. Ez az ami rajtad mulik, ezért mondom, hogy felelős mindenki a választásáért. Ha nem akarom, hogy bucira verjék a fejemet, nem megyek be a ringbe.

Tényleg felesleges ilyenekről győzködni. Ok nélkül semmi sem történik.

Talán segit megérteni, hogy mit érez a gyerek mindezenközben:
Mágia

Emlékszem rá, egyszer megvert apu,
mert rossz voltam. Sarokba állított.
Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon,
mert közben ásított.

A könnyeimmel köröket rajzoltam fel a falra,
s titkos jelt a körökre,
ne verjen meg többé soha,
és tűnjön el örökre!

Most nincs velünk. Elment
nagyon sok napja már,
s az oviban utálom azt, akit
este az apja vár.

Anyu azt mondja, itthagyott,
de eljön majd, ha véget ér a per.
Csak én tudom, miattam nem jöhet,
hisz én tüntettem el!

Írta: Ransburg Jenő

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve