Lenne-e esély???? - ez egy alapkérdés. A férjem 13 évvel ezelőtt elvált. Nem volt békés a válóper és az utána következő évek sem voltak azok. A tartásdíjat 2 gyerek után fizet, akiket az édesanyjuk a teljes családjának és új férjének összefogásával elzárt az édespjuk elől (tudom, lehetett volna a gyámhatósághoz fordulni ... de a férjem úgy gondolta, éppen elég, ha a volt felesége gyűri a lányokat). A tartásdíjat pontosan fizette. Egyszer kértünk módosítást, amikor megszületett a közös gyermekünk. Az évek teltek-múltak. A nagyobbik lány betöltötte a 18. életévét. Semmi hír nem érkezett felől. Ma már túl van a 20. évén is és egészen véletlenül derült ki, hogy külföldre költözött és valószínűleg ott tanul. A kisebbik most kezdte meg középiskolai tanulmányait, de róla sem tudunk többet. És az is véletlenül derült ki, hogy az édesanya igen magas pozícióba került és a férjem fizetésének legalább a 4 szeresét keresi havonta (a cége honlapján fent van ez az összeg a kormányrendelet hatására)és van a férjével egy jól működő kft-jük. A tartásdíjat pedig vonják. Sajnos a gazdasági válság válság megroggyantotta az otthoni életünket, az én keresetem folyamatos csökkentést mutat (szélnek nem akarja ereszteni a cég a munkatársait, így valahogy megpróbálja, megpróbáljuk kihúzni a válságos időszakot).
Tehát a kérdés: van-e esélyünk arra, hogy a tartásdíjat megszüntessük ... ha lehet úgy, hogy ne kelljen nekünk benyújtani a megélhetesünket meghatározó rezsiszámlákat, havi kiadásokat a család minden tagjára lebontva ...
Köszönöm
sziamiaiú
