verde
Szerintem meg a rendőrségen tegyél feljelentést tartás elmulasztása miatt, plusz valóban kérj végrehajtást.

zozo73
Ha ez így van, akkor viszont véleményem szerint meg kell szüntetni az eljárást.
Tisztelt Hozzáértők!
Volt férjem nem fizeti a gyerektartást rendesen, amikor éppen úgy van kedve elküldi. Letiltás van a fizetésén már két éve, de mivel a saját munkáltatója, nem tudnak vele mit kezdeni. A könyvelő papíron a bérszámfejtéskor, minden hó 31-én, levonja tőle a következő havit, ő pedig nem küldi el, nem utalja át. A határozat szerint minden hó 5-ig kellene fizetnie, ez sajnos csak papíron történik meg, hozzám a pénz már nem jut el. A könyvelője már többször próbált rá hatni, de semmi sikerrel, ebben a hónapban azt mondta, hogy már bérszámfejtéskor sem vonja le tőle, mert ez így, ha nincs mögötte pénzmozgás, csalás.
Azt javasolta nekem, hogy jelentsem fel a volt férjemet az apehnél, talán ők tudnak rá hatni. Anyagi problémái nincsenek apának, ez volt az első amire rákérdeztem a könyvelőjénél, egyszerűen csak az én bosszantásom miatt nem fizet.
A Végrehajtó Iroda azt javasolta, hogy függesztessem fel a letiltást és kérjem a végrehajtást…igen ám, de minden a cége nevén van, a céget pedig az édesanyja nevére íratta át.
Egyszerűen nem tudom mit csináljak, én mindent ott hagytam neki a gyorsabb menekülés miatt, nem volt vagyon megosztásunk, lemondtam mindenről a javára, csak a gyerektartás mértékéig segíti a gyerekeink életét, már ha fizeti.
Ő vadi új mercédesszel jár, márkás ruhákban, miközben én sakkozok a pénzzel, hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen, ami szükséges…
Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy minden hó 5-ig kötelezve van a gyerektartás fizetésre és mégis megteheti, hogy nem fizet, vagy csak hetekkel később. Nekem viszont időben be kell fizetnem a számlákat, az ebédet a suliban…
Kérem segítsenek!
A válóperi határozatban foglaltaknak, eleget teszek, fizetem folyamatosan. Hajlandó is vagyok fizetni 6 hónapnál régebbre is, csak azt nem amit már megkkapott egyszer! Így viszont úgy tűnik nem hajlandó együttműködni. Mi tévő legyek?

Amíg nincs megállapodás, addig a határozatban foglaltakat vagy köteles fizetni. Ha a folyamatosat nem fizeted ebben a körben, akkor el is fog ítélni a bíróság.
Van határozat a tdíjról, azt fizetem is rendszeresen. Valóban kb 8 évig nem fizettem anyagi okok miatt, és ezért jelentett föl a volt feleségem. A tárgyaláson a bírónő azt mondta, hogy a mama követeléséhez képest állapodjunk meg egy alacsonyabb összegben és egy év múlva visszatérünk az eljáráshoz. Az anyuka és az én megállapodásom annyiban különbözik, hogy én nem vagyok hajlandó azt a cca: 200 000Ft-ot kifizetni neki, amit egyszer már megkapott az államtól. Azt majd én elrendezem az állammal. Minden egyébben megegyeztünk, viszont egyszerűen nem írja alá. Na most ha én fizetem a megállapodás egyéb pontjait, egy év múlva mit mondunk mi alapján fizettem, és mi volt a megállapodás? Aláíratlan megállapodás, nem megállapodás. Vagy rosszul gondolom? Többszöri ügyvédi felszólításra sem írja alá, még választ sem küld, hogy elfogadja vagy sem. Mindemellett fenyeget, hogy jelzi a bíróság felé, hogy nem teljesítem a megállapodásban rögzítetteket.
Erre vonatkozott a kérdésem. (Ha valóban jelzi ezt a bíróságnak, mi lehet ennek a következménye? Isten látja lelkem, hogy megpróbálok vele együttműködni, és segíteni, ha jár ha nem, de egyszerűen nem jutunk egyről a kettőre.
Attól függetlenül, hogy nem jár neki 6 hónapnál régebbre tdíj, mégis hajlandó lennék fizetni de ő nem ír alá semmit, elmarasztalhat ezért engem a bíróság?
Volt férjem nem fizeti a gyerektartást rendesen, amikor éppen úgy van kedve elküldi. Letiltás van a fizetésén már két éve, de mivel a saját munkáltatója, nem tudnak vele mit kezdeni. A könyvelő papíron a bérszámfejtéskor, minden hó 31-én, levonja tőle a következő havit, ő pedig nem küldi el, nem utalja át. A határozat szerint minden hó 5-ig kellene fizetnie, ez sajnos csak papíron történik meg, hozzám a pénz már nem jut el. A könyvelője már többször próbált rá hatni, de semmi sikerrel, ebben a hónapban azt mondta, hogy már bérszámfejtéskor sem vonja le tőle, mert ez így, ha nincs mögötte pénzmozgás, csalás.
Azt javasolta nekem, hogy jelentsem fel a volt férjemet az apehnél, talán ők tudnak rá hatni. Anyagi problémái nincsenek apának, ez volt az első amire rákérdeztem a könyvelőjénél, egyszerűen csak az én bosszantásom miatt nem fizet.
A Végrehajtó Iroda azt javasolta, hogy függesztessem fel a letiltást és kérjem a végrehajtást...igen ám, de minden a cége nevén van, a céget pedig az édesanyja nevére íratta át.
Egyszerűen nem tudom mit csináljak, én mindent ott hagytam neki a gyorsabb menekülés miatt, nem volt vagyon megosztásunk, lemondtam mindenről a javára, csak a gyerektartás mértékéig segíti a gyerekeink életét, már ha fizeti.
Ő vadi új mercédesszel jár, márkás ruhákban, miközben én sakkozok a pénzzel, hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen, ami szükséges...
Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy minden hó 5-ig kötelezve van a gyerektartás fizetésre és mégis megteheti, hogy nem fizet, vagy csak hetekkel később. Nekem viszont időben be kell fizetnem a számlákat, az ebédet a suliban...

Van egy végrehajtható határozat a tartásról. Ha azt nem teljesíted, akkor emiatt büntethető vagy, attól függetlenül, miben nem sikerül megállapodni.
Sziasztok!
Volt feleségem feljelentést tett,mert nem fizettem a gyerektartást. (Visszamenőleg 8 hónapra kifizettem a tdíjat.) Megvolt az első tárgyalás és abban maradtunk hogy egy évre felfüggesztik az eljárást, állapodjunk meg az anyagiakkal kapcsolatban, és visszatérünk az ügyre 1 év múlva. Egy pár levélváltást követően úgygondolom megszületett a „megállapodás“, de egyszerűen nem hajlandó aláírni. Többszöri ügyvédi felszólításra sem reagál, sem azt, hogy jó, sem azt hogy nem. Mindemellett azzal fenyegetőzik, hogy ha nem fizetem a megállapodásban foglaltakat, kénytelen lesz jelezni ezt a bíróság felé. Visszamenőleg valóban nem fizetek, hisz nincs aláírt megállapodás.
Ha valóban jelzi ezt a bíróságnak, mi lehet ennek a következménye?
Attól függetlenül, hogy nem jár neki 6 hónapnál régebbre tdíj, mégis hajlandó lennék fizetni de ő nem ír alá semmit, elmarasztalhat ezért engem a bíróság?
Tisztelt Fórumozók!
Gyerektartás szabályozását szeretnénk bíróságon keresztül szabályozni. Mind az apa, mind az anya beadta a keresetet, az egyikre már kitűzték a tárgyalás időpontját. Mi a teendő ebben az esetben, jelezni kell a bíróságon, hogy az alperes másik leadványban a felperes, vagy nem kell tenni semmit?
Büntet a bíróság, ha nem szólnak?

Van. Nem csak vissza kell fizetni, hanem adók módjára behajtják.
ObudaFan !
Köszönöm válaszát.
A volt feleségemtől hallottam , hogy amennyiben nem fizetem a gyermektartást akkor van lehetőség arra , hogy az állam fizesse átmenetileg. Ha jól tudom ezt az összeget a későbbiek során nekem vissza kell majd fizetnem. Van erre lehetőség ?
Obudafan!
Köszönöm a biztató választ, úgy legyen.
B.
ObudaFan !
Köszönöm válaszát.
A volt feleségemtől hallottam , hogy amennyiben nem fizetem a gyermektartást akkor van lehetőség arra , hogy az állam fizesse átmenetileg. Ha jól tudom ezt az összeget a későbbiek során nekem vissza kell majd fizetnem. Van erre lehetőség ?
Értem.
Köszönöm.
Akkor kérdezd meg a végrehajtót hogy milyen költségei voltak +a jegybanki kamat alapján számold ki a késedelmikamatot+vedd hozzá a végrehajtó jutalékát.Na most pont annyi.
de most komolyan miért itt irogatsz ez ügyben?
Nem érted hogy a vh-t kell meg kérdezni??
Rendben. A séta megtörtént, (már rég). Előttem a tulajdoni lap, amin szerepel a bejegyzés.
Én a jelenlegi "árfolyamra lennék kíváncsi, hogy most mekkora összeggel terhelt az ingatlan.
Jó izü séta a főldhivatalba és ott teljes tulajdoni lapot kikérni.Azon rajta van a végrehajtó neve címe.
Sajnos a testvérem nem partner ebben, a bíróságon pedig nekem nem adnak adnak ki adatokat.
Irány a bejegyezettő végrehajtó és pontosan megtudod.
Szép estét!
Kérdésem a gyerektartási díjjal kapcsolatos.
Az örökölt ingatlan tulajdonlapján a következő bejegyző határozat szerepel: Végrehajtási jog 21356,-Ft és járulékai erejéig (név, cím)
A bejegyzés dátuma: 1992.
Testvérem nem fizetett gyerektartás.
Tudom, hogy azóta sincs rendezve.
Kérdésem: Jelenleg ez az - járulékaival terhelt - összeg mekkora lehet?
Örülnék egy kis iránymutatásnak.
dozsori

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02