Gyerektartás dij


Goodwitch # 2008.07.30. 21:58

Bagaméri!

Hidd el, tudomásul vette, hogy van még másik két gyerek. De ezt tovább már hová ragozza? Az ítélethozatalnál majd figyelembe veszi, és nyilván nem fog 20%-ot megítélni, ahogyan azt a felperes szeretné.

Nyilván azzal van elfoglalva, hogy a keresetcsökkenésed indokoltságát bizonyítva lássa, mert lássuk be, azért vannak külön élő szülők (szándékosan nem írtam apákat), akik képesek csak azért minimálbéres vállalkozók lenni, hogy minél kevesebbet kelljen a gyerekekre "költeni".

Gondolom nyújtottál be orvosi igazolást az egészségi állapotodról. Ha még nem tetted meg, az nem ártana.

Egyébként a per alatt befizetett magasabb tartásdíjat utólag már nem lehet visszakövetelni, ezért tanácsoltam, hogy annyit fizess, amennyi alapösszegre kérted a leszállítást, és az esetleges végrehajtáskor kérd annak a felfüggesztését.


Goodwitch

Goodwitch # 2008.07.30. 22:05

SHARK!

Mivel nagykorú vagy, és a tanulmányaidat megszakítottad, már nem egyértelmű, hogy megítélné a bíróság a rokontartást. Ráadásul önálló jövedelemmel is rendelkezel.

Egyébként is max. 25%-ra lehet "lenyúlni" az apádat (látom, nem felhőtlen a kapcsolat), de 20%-nál többet nemigen ítélnének akkor sem, ha folyamatosak lennének a tanulmányaid, és nem lenne jövedelmed.

Megpróbálni meglehet, a per illetékmentes, de én nem fogadnék a sikerre.


Goodwitch

nandy # 2008.07.30. 22:21

Shark!

Azért elég vicces, hogy ügyvédi irodában dolgozol és mégis itt kérdezel :))

Amúgy az ügyvédi irodánál dolgozom…

Egyedül vagyok gyerkőc és még nappali tagozatra járok a fősulin!

de szeretnék visszamenni nappalira tanulni,

Idézetek tőled. hmmmm...

Nem áskálódás volt a célom, csupán szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy van némi ellentmondás az állításaid között.

SHARK1 # 2008.07.31. 05:55

Nandy!
Te megbeszéled a főnököddel a magánéleted?
Bocsi,de én nem szeretném!
Nem kell semmi csavart keresni abban,amit írtam.
Egy egyszerű kérdés volt,de ha te élvezed ezt a "magyarázzunk bele mindent-mindenbe", akkor nagyon szívesen kreálok neked valótlan dolgokat csak azért,hogy elszórakoztassalak!:-)
Tudod!Mindent az ügyfélért...:-)

Köszi a válaszokat

Bagaméri # 2008.07.31. 06:16

Kedves Goodwitch!

A betegségemmel kapcsolatosan a bíróság külön megkereste a szakorvost, aki állítólag (én nem láttam) több oldalas információval látta el a bíróságot.A bíró pedig orvosi titokként kezeli a dokumentumot.Tehát ez rendben van.

Én nem az a típus vagyok,aki ki akar bújni.Most is pályáztam egy állásra és bízok benne,hogy sikerül.(Max. túlképzettség miatt esek ki.Már ilyen is volt.)

"a per alatt befizetett magasabb tartásdíjat utólag már nem lehet visszakövetelni"
A helyzet az, hogy a feleségemet is megviselte már az egész történet.(Sírógörcsök,remegés,nem tud aludni - fél év óta küszködik)
Tegnap előtt felkerestünk egy pszichiátert,és egy rakás gyógyszer,vissza kell járnia - "teljes idegi kimerültség".
Így, hogy ki lett fizetve,talán segített a feleségemen is pillanatnyilag.Ez nagyon lényeges.
Úgy tudom,hogy ha megállapítják a kereset beadástól kezdődően a leszállított összeget,akkor azt a következőkben beszámítják majd.(Vagy nem kell fizetni egy darabig, vagy kevesebbet,amíg ki nem egyenlítődik.)

monalisa1 # 2008.07.31. 09:29

SHARK

Az írásaidból azt én nem tudom kihámozni, hogy előzekről édesanyád kapott-e már utánad t.díjat vagy sem, ha igen, akkor a bírói itéletben/végzésben benne van - elől a rendelkező részben -, hogy az a te esetedben a papád mindenkori jövedelme alapján százalékosan mennyi is. (15-től max 25%-ig.)

Ha folytatod nappali tagodatos tanulmányaidat, és erről a papádnak a hiteles igazolást októberben/februárban kötelezően bemutatod - és szemeszterenként újra és újra -, akkor jogosult leszel ismét a papád keresményét a meghatározott százalék erejéig megkapni.

A papád meg akár keresetet indíthat az édesanyád ellen t.díj mérséklése iránt, mivelhogy mint nagykorú gyermeke, több-kevesebb saját keresménnyel rendelkezel már. (Anyukádnak az ezirányú bírói kérdésre a valós helyzetre vonatkozóan válaszolnia kell.)

Monalisa
laikus válaszoló

monalisa1 # 2008.07.31. 09:30

SHARK

Az írásaidból azt én nem tudom kihámozni, hogy előzekről édesanyád kapott-e már utánad t.díjat vagy sem, ha igen, akkor a bírói itéletben/végzésben benne van - elől a rendelkező részben -, hogy az a te esetedben a papád mindenkori jövedelme alapján százalékosan mennyi is. (15-től max 25%-ig.)

Ha folytatod nappali tagodatos tanulmányaidat, és erről a papádnak a hiteles igazolást októberben/februárban kötelezően bemutatod - és szemeszterenként újra és újra -, akkor jogosult leszel ismét a papád keresményét a meghatározott százalék erejéig megkapni.

A papád meg akár keresetet indíthat az édesanyád ellen t.díj mérséklése iránt, mivelhogy mint nagykorú gyermeke, több-kevesebb saját keresménnyel rendelkezel már. (Anyukádnak az ezirányú bírói kérdésre a valós helyzetre vonatkozóan válaszolnia kell.)

Monalisa
laikus válaszoló

monalisa1 # 2008.07.31. 09:33

Bocs, nem volt szándékom kétszer is beírni, de nagyon lelassult a motor - az utóbbi időben nem is egy esetben már.

Judmi # 2008.07.31. 11:19

Sziasztok!

Ismét segítségért jöttem,de ne ítéljetek el,azért mert ezzel/ilyen kérdréssel fordulok hozzátok...
Mi a párommal az én szüleimnél lakunk,ő be van ide jelentkezve állandóra. Anno a bíróság meghatározott neki egy összeget,amit gy.tartásdíjként fizetni kell. A párom alkalmi munkavállalóival dolgozik... Kérdésem a következő lenne. Én hogyan tudnám "beperelni" a páromat,hogy nekem is fizessen gy.tartást? Neki ideiglenesen be kellene jelentkeznie valami címre?(pl. keresztanyukámékhoz,vagy mamámhoz-Ők jók lennének?)Ha esetleg követelnék vagyis követelni tudnék tartásdíjat,megfeleződne az összeg a két gyerek között?? Ehhez pert kell indítani???

Köszönöm a segítségeteket... (egy mok.mok nevű hozzászóló ajánlott ilyet egy másik fórumozónak)

Szamba13 # 2008.07.31. 12:07

Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni.
Tudja valaki, hol és hogy lehet kérni a tartásdíj fizetésből való letiltását?
A válásunk után végrehajtó szólította fel a volt férjem munkahelyét a letiltásra (ez még kb. 2002-2003-ban volt), majd felmondott a munkahelyén, s ez után postán fizetett (már amikor).
Több éve így fizet, de nagyon rendszertelenül, már több havi pénz kimaradt, ezért szeretném kérni a letiltást. Kihez kell fordulni? Bírósághoz? Végrehajtóhoz? Mi kell hozzá? Van költsége?
Köszi a segítséget előre is!
Üdv.
Szamba

monalisa1 # 2008.07.31. 14:27

Judmi

Amikor valaki közös fedél alatt él a gyermeke apjával, és mint ilyen bizonyára a pénz közös köztük, akkor vélhetően nincs mód az apát t.díj fizetésre kötelezni.

Egy eltartott gyermek után a t.díj 15-25%., ezen belül a bíróság által meghatározott minimum/hó összeget akkor is fizetni kell ha a kötelezettnek történetesen nincs állandó munkája. (Azt hogy miből fizeti, az az ő dolga, gondja, de akár a saját kárára is a fizetési kötelezettség.)

Monalisa
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2008.07.31. 14:31

Szamba13

Ismét a végrehajtóhoz, hiszen a t.díj fizetésről szóló jogerős bírósági kötelezés évekkel ezelőtt már megvan.

Nincs a saját nevén autó vagy motor, netán lakás és/vagy ingatlan melyre a végrehajtó foglalást rendelhetne el? (Ezt a neked kell tudni, és aszerint informálni a végrehajtót.)

Judmi # 2008.07.31. 15:11

Pedig mok.mok így ajánlott valakinek valami hasonlót... A sógornőmék is egy háztartásban élnek,mégis fizet a férje(azaz a volt férje) gy.tartást.

nandy # 2008.07.31. 15:36

Kihez kell fordulni? Bírósághoz? Végrehajtóhoz? Mi kell hozzá? Van költsége?

Az adós lakhelye szernt illetékes végrehajtóhoz kell fordulni, és nem kell semmit előre fizetni.

Érdemes felleltározni az apuka vagyonát, mert ezzel gyorsíthatod a vh.-t.

És ne feledd, ha továbbra is rendszertelenül (vagy nem) fizet, kb. 5 havonta érdemes újra felkeresni a végrehajtót.

nandy # 2008.07.31. 15:37

Mi kell hozzá?

Vidd magaddal a bírósági végzést.

Judmi # 2008.08.01. 04:33

Na csak megtaláltam mok.mok hozzászólását...
"...pereld be férjedet gyerektartásilag,mondjátok,hogy különéltek,a szociális juttatás is jobb." 2008.07.14. (gyerektartás díj)

Bagaméri # 2008.08.01. 05:59

"Úgy tudom,hogy ha megállapítják a kereset beadástól kezdődően a leszállított összeget,akkor azt a következőkben beszámítják majd.(Vagy nem kell fizetni egy darabig, vagy kevesebbet,amíg ki nem egyenlítődik.)"

Valaki tudna ezzel kapcsolatban a bírói gyakorlatról írni?

kisné # 2008.08.01. 07:20

2. hónapja nem kaptam meg a gyerektartást, az apa arra hivatkozik, hogy nyáron nála is vannak a gyerekek. Igen ám, de aruhákat én a dom, a gyerek szemüvegét, tanszereeit, tankönyveit én veszem.
Ráadásul saját cégének a főnöke.
Mit tehetek?

Goodwitch # 2008.08.01. 08:06

Kisné!

Kérj végrehajtást. A tartásdíjfizetési kötelezettség nem szünetel a nyári kapcsolattartás idejére, ezt nagyon helyesen gondolod. Végre fogják hajtani. Esetleg lehet indítani ellene büntetőeljárást is, tartás elmulasztása címén. Persze mindennek feltétele, hogy legyen végrehajtható határozat a tartásdíj fizetéséről. Ha nincs, akkor előbb a tartásdíj megállapítása iránt keresetet kell indítani, amelyben akár 6 hónapra visszamenőleg is követelheted a tartásdíj megfizetésst.


Goodwitch

ObudaFan # 2008.08.01. 09:33

„Úgy tudom,hogy ha megállapítják a kereset beadástól kezdődően a leszállított összeget,akkor azt a következőkben beszámítják majd.(Vagy nem kell fizetni egy darabig, vagy kevesebbet,amíg ki nem egyenlítődik.)“

Valaki tudna ezzel kapcsolatban a bírói gyakorlatról írni?

Igen, a túlfizetést be lehet számítani.

Gyöngyusz # 2008.08.01. 10:03

kedves monalisa1, Láma és Goodwich,

nagyon köszönöm a válaszokat, nagyon sokat segített
:-) azt kell hogy mondjam, ebben a mai jogi útvesztőben nagyon nagyon jól esik hogy kap az ember egy kis útmutatást, mégegyszer köszi nektek.
esetleg szeretném megkérdezni még, ha tudtok rá válaszolni,
van egy Földhivatal által a nevemre bejegyzett saját tulajdonu lakásom, elváltunk, a volt férjem pedig kizárt a lakásból. Van egy közjegyzői okiratom, melyben ( OTP ) lemondott a nevemre. A lakás OTP hiteles, nekem kell(ene) fizetnem. Kirakhatom őt onnan, szeretném eladni, de úgy hogy nem jutok be a lakásba nem tudom eladni,és most úgy néz ki hogy arra játszik, hogy BAR listára kerüljek. ha oda mennék egy lakatossal és kiraknám, megtehetem? vagy rendőrt hivhat? hangsúlyozom a lakás az enyém.egyedül. még annyi neheziti a dolgomat, talán, hogy kiadta albérletbe..

Láma # 2008.08.01. 10:54

Kicsit nehézkes az eset,de szépen finoman is megoldható.
Ha nincs haszonélvezeti joga vagy tulajdoni hányada abban az ingatlanban, akkor én először is tértivevényes ajánlottal küldött levélben felszólítanám,hogy a levél átvételétől számítva 8 napon belül hagyja el a tulajdonodat képező ingatlant.Esetleg bele lehetne írni, hogy a 8 nap türelmi idő után önkényes lakásfoglalásnak tekinted és rendőrségi intézkedést fogsz ellene kérni, hogy a törvényes jogaidnak érvényt szerezz.
Ha 8 nap után még mindig ott van,akkor viszed a leveled másolatát a visszaérkezett tértivevénnyel a rendőrségre és kéred az intézkedést.

Hallottam hasonló helyzetről,hogy kiadta albérletbe egy nagyon nagy darab pasasnak 1 hónapra az illető,mert a volt párja nem akart kiköltözni.A nagy darab pasasnak volt egy nagy darab felesége és két gyereke is.Feljogosította a tulaj, hogy hívjon lakatost,ha nem tud bejutni.Adott fénymásolatot a pasasnak,hogy kijönnek a rendőrök,akkor igazolni tudja a tulajdoni viszonyokat és a bérleti szerződést mutassa meg.Gyorsan rendeződtek a dolgok.


Nem végeztem még el a jogi egyetemet.

vereband # 2008.08.01. 11:09

kérdésem a következő: bontóper folyamatban, első tárgyalás majd ősszel valamikor, gyerekek nálam. Apuka kitalálta, hogy ügyvédi letétbe helyezi a gyerektartásdíjat-ami egy nevetségesen kevés összeg havi szinten sajnos-, mert problémái vannak velem. Heti több nap szeretne láthatást, mondjuk ez az egyik gondja.

Ez bevett dolog? - letétbe helyezés.

köszi a válaszokat
Andi

Gyöngyusz # 2008.08.01. 11:24

kedves Láma,

nem baj hogy nem végezted el a jogi egyetemet, tisztában vagyok azzal, hogy a választ adók még nem végzett jogászok,( tisztelet a kivételnek) , de egy ügyvédi irodába ha be szeretnél menni mert van pár kérdésed máris 10-20 e Ft-tal gombolnak le, és szerintem itt sokunknak az a problémája ( többek között) hogy nem engedheti ezt meg magának...
köszönöm, hogy válaszoltál.
azt szeretném még megkérdezni, hogy lakáshasználati jog ( ami nincs neki) az nem okoz problémát? arra gondolok, hogy ő a volt férjem, és be is van jelentve abba a lakásba. nekem furcsa, hogy a lakás tulajdonjogilag az enyém és mégsem.ha beperelne a lakásért,lehet azzal védekezni, hogy én miatta kerülök BAR-ra, mert nekem nincs rá pénzem, hogy Ő helyette fizessem a hitelt.viszont igy meg nem tudom eladni..
és ha kirakom, kizárom mi van ha másnap feltöri és visszaköltözik? sajna én a fővárosban lakom jelenleg a lakás meg vidéken van.tudsz valami tanácsot adni?
köszi!

Láma # 2008.08.01. 11:28

Szerintem ideiglenes intézkedést kell kérned a bíróságtól mind a gyermekek elhelyezésében,mind a tartásdíj összegében,mind a láthatásban.

Közös szülői felügylet van?
Csjt. 72. § (1) A szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják - ellentétes megállapodásuk hiányában - akkor is, ha már nem élnek együtt.
(2) Ha a házasság felbontása vagy a gyermek elhelyezése iránti perben a gyermeket a szülők megegyezése vagy a bíróság döntése alapján valamelyik szülőnél elhelyezték, a felügyeletet ez a szülő gyakorolja, kivéve, ha a szülők kérelmére a bíróság a gyermekelhelyezéssel egyidejűleg közös szülői felügyeletet rendelt el, illetve a szülőknek a közös szülői felügyeletre vonatkozó egyezségét jóváhagyta.


Nem végeztem még el a jogi egyetemet.