Gyermekelhelyezés megváltoztatása 14 év felett


Hamupipi # 2006.09.26. 10:49

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. 10 éve elváltam, azóta közös gyermekünket az apa neveli (mivel rögtön külföldön vállaltam munkát). Az exszel sosem volt jó a kapcsolat, a láthatást minden létező módon mindig akadályozta. Ennek ellenére a fiamat megbízhatóan, mondhatni eredményesen nevelte (kitűnő tanuló, kiváló sportoló). Az én kapcsolatom a gyerekkel mindig nagyon jó, a lehetőségekhez képes szoros volt (kb kéthavonként találkoztunk, hetente többször telefon).
1-2 éve, mióta kamaszodik, a gyereknek egyre több konfliktusa van az apjával, és többször is említette, hogy szívesen hozzám költözne. Olvastam több helyen, hogy 14 éves kor felett a gyerek önállóan eldöntheti, melyik szülővel kíván élni, de konkrét jogszabályi hivatkozást sehol nem találtam (Csjt. ilyet konkrétan nem említ). Pert a gyermekelhelyezés megváltoztatására semmiképp nem szeretnék indítani, mert nagyon nehezen jutottunk el egy viszonylagos, nagyon törékeny egyensúlyhoz az exszel. Ezt semmiképp nem szeretném veszélyeztetni. Fiam két hét múlva lesz 14 éves, és ha a hír igaz, elkezdem szervezni a hazatelepülésemet.
Tudnátok segíteni abban, hogy jó-e ez az infó, és hol találok konkrét hivatkozást?
Előre is nagyon szépen köszönöm!

tomas64 # 2006.09.26. 10:57

Az információd nem jó. A gyermekelhelyezést csak bírói úton támadhatod meg, ahol a gyermek véleménye fontos,de nem kizárólagos. Semmiképp nem mondható az, hogy ő dönti el, melyik szülővel kíván élni. A Csjt rendelkezikl arról is, hogy a 16. életévét betöltött gyermek a gyámhivatal engwedélyével a szülői házat elhagyhatja, és akár a különélő szülőhöz, akár más 3. személyhez költözhet. Ez azonban a szülői felügyeleti jogot ne mérinti.

Hamupipi # 2006.09.26. 11:36

Nagyon szépen köszi a gyors infót. Tehát, ha a gyerek összepakolna és hozzám költözne, - megfelelő bírósági döntés hiányában - köteleznék rá, hogy menjen vissza az apjához lakni, ugye?

tomas64 # 2006.09.26. 11:40

Ha az apa kérné, igen. Lásd, tegnapi Juszt bjátszás a Tv. ügyvédjében!

Hamupipi # 2006.09.26. 11:48

Mégegyszer nagyon szépen köszönöm, sokat segítettél. Megyek, megnézem honnét tudnám letölteni ezt a műsort.

Hamupipi # 2006.09.26. 11:59

Ne haragudj Thomas, hogy értetlenkedem, az adást nem tudtam letölteni, de a leírásban ezt a mondatot találtam: "Béla jelenleg közelebb van ahhoz, hogy lássa gyermekét, hiszen Dávid hamarosan 14 éves lesz, így maga dönthet arról hol szeretne élni."
Akkor ezek szerint ez sem áll meg, csak 16 éves kor felett?

Hamupipi # 2006.09.26. 12:17

Mégis sikerült letölteni :) Szó szerint ez hangzott el a műsorban: "(...) Dávid hamarosan 14 éves lesz, így maga dönthet arról, hol szeretne élni."
Ez lenne a mi esetünk is... Sajnos, a műsorban sem hangzik el semmilyen jogszabályi utalás.

tomas64 # 2006.09.26. 12:40

(2) A tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülői házat vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság engedélyével a szülők beleegyezése nélkül is elhagyhatja, ha az fontos okból érdekében áll.

Ez a Csjt 77.§. (2) bekezdése, amit idéztem, Juszt úr tévedett!

_Wasp_ # 2006.09.26. 13:40

Nem értünk egyet.

A Csjt. 74. §-a - az 1991. évi LXIV. törvénnyel a hazai jogrendszerbe iktatott, a Gyermek Jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény 12. cikkével összhangban - kimondja, hogy ha a gyermek a 14. életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak az egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés a fejlődését veszélyezteti.

Elhelyezés megváltoztatására irányuló pert lehet indítani, és 14 év felett, ha a gyermeked nálad kíván lakni, úgy feltehetően javadra fognak ítélni.

Ajánlom figyelmedbe (elvált apáknak figyelmeztetésül) a 2002 / 439 es BH-t, ahol a bíróság az anya többszörösen jogsértő magatartása ellenére is a javára változtatta meg gyermekük elhelyezését.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

tomas64 # 2006.09.26. 13:50

Wasp!
Az általad beidézett szakasz tartalma nem azonos azzal amit Juszt mondott:
" a gyermeke hamarosan 14 éves lesz és maga dönti el, hova szeretne kerülni "
A kedves kérdező egyébként leszögezte, nem akar gyermekelhelyezés megváltoztatás iránt pereskedni. Amúgy pedig, ha az apa 10 éven át becsülettel nevelte, nem valószínű, hogy megnyerné a pert, ebben nem értek egyet.

_Wasp_ # 2006.09.26. 14:07

A Juszt műsort nem láttam (egyébként tele van pontatlanságokkal, csúsztatásokkal, de szeretem nézni, mert nem minden tanulság nélkül való).

A lényeg, hogy helyes vagy sem, de 14 éves gyermeknek az elhelyezésbe, láthatásokba nagyon komoly beleszólása van.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Hamupipi # 2006.09.26. 16:32

Igen, a pereskedést mindenképpen szeretném elkerülni. Tíz év után addig jutottunk, hogy viszonylag problémamentesen meg tudunk egyezni a láthatásokról. Ha pert indítok, az ex egész biztos bekeményít, és legalább a per végéig komoly problémák lennének a láthatással. Nem szeretném kitenni a gyereket annak, hogy rendőrrel kelljen érte menni. Másfelől, szeretnék felkészülni arra, mit tehetek ha a gyerekem egyszer avval jön, hogy anyu, nem akarok hazamenni többet. A "nagyon komoly beleszólás" sajnos nekem nem elég... Nagyon köszi a BH-t, meg fogom nézni.
És mindkettőtöknek nagyon köszönöm a segítséget!

_Wasp_ # 2006.09.26. 18:10

Azt hiszem nem értettél meg minket.

A pert nemigen tudod elkerülni, hacsak a volt férjed nem egyezik bele abba, hogy a gyermeked nálad lakjon.

És egy per soha nem 100%-os kimenetelű. Továbbá a saját ügyeddel szemben nyilván elfogult vagy, nem veszed figyelembe, hogy a gyerek azt mondja, amit hallani szeretnél. Korántsem biztos, hogy a véleményét az apja előtt is felvállalná.

Ha a gyermeked "nagyon komoly beleszólása", és döntési lehetősége nem elegendő számodra, akkor nehéz ügy elé nézel.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Hamupipi # 2006.09.26. 18:51

Naná, hogy saját ügyemben elfogult vagyok (melyik szülő nem az?). Viszont soha, egy percig sem jutott volna az eszembe változtatni a helyzeten, de még felhozni sem ezt a témát a gyerek előtt, ha nem maga a gyerek kéri spontán módon, több alkalommal egymás után. (Pár éve nem jön ki az apjával, az első perctől pedig az új házasságból született kisöccsével. De "komoly" gondok nincsenek, a gyerek nem szenved, jó anyagi és pszichikai körülmények között él, ebben biztos vagyok.) Tehát az biztos, hogy vállalná a véleményét akárki előtt. Éppen arra szeretnék felkészülni, ha az otthoni helyzet számára tarthatatlanná válna. Abban reménykedtem, hogy ehhez elég pl. egy gyámhatósági helybenhagyó határozat. Sajnos az 100 %-ban kizárt, hogy az ex önként beleegyezzen a gyermekelhelyezés megváltoztatásába.

_Wasp_ # 2006.09.26. 19:07

A gyermek 16 éves kora alatt a Gyámhatóságnak ilyen jogköre nincs, az elhelyezés megváltoztatása, mint írtuk, csak bírói úton lehetséges.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Hamupipi # 2006.09.26. 20:16

Értem, köszi :)

mmxxyy # 2010.06.20. 13:02

T Szakértők

14 éves elmúlt a fiam.az apja karácsony ota nem volt láthatáson,kötelezhetőe a gyerek ha enm akar menni, hogy nyáron egy hétre az apja elvigye.
illetve mikor dönti el a gyerek hogy elég a formai kapcsolatokbol , és nem akarja a láthatást, ami a gyakorlatban nincs is..

gyámhivatal? biroság? hova menjek?

köszönöm kálmánné

ObudaFan # 2010.06.21. 11:40

Attól, hogy az apa nem él a jogával, nem fogja azt megszüntetni a hatóság. Viszont bírságolni bírságolhatja őt a hatóság a kérelmedre, mert nem él vele.

fannnus # 2010.08.05. 15:49

Jó napot! Érdeklődni szeretnék, hogy mi van olyankor, ha egy 17 éves lány el akar otthonról költözni, mert a szüleivel nem jön ki jól. Ez a lány történetesen én lennék. Kell szülői beleegyezés? Mert a szüleim nem mennének bele. De otthon maradni nem akarok. A szüleim állandóan ordítanak, pofozgatnak, már elegem van.

Előre is köszönöm.

Dr.Attika # 2010.08.05. 16:15

Kedves Fannus!
Nagykorúvá válásodik köteles vagy a szülőkkel egy háztartásban élni. Ha bántalmaznak a szülők, akkor jogod van ezt bejelenteni a gyámhatóságnak és kérni a segítségüket. Nyilván lépni fognak és nekik jogukban áll, sőt kötelességük kiemelni ebből a környezetből. Gyámhatóság az adott önkormányzatnál működik. ( Magyarul Polgármesteri Hivatal.) Menj be oda és add elő a problémádat. Bizonyosan intézkedni fognak soronkívül és kiemelnek ebből a környezetből. Ha csak úgy lelépsz, akkor körözni fognak és egyéb kellemetlen dolog következik.

Arc2010 # 2010.09.17. 16:03

Tiszteletem. 9 eve valtam el a felesegemtol, azota o neveli ket gyermekunket. Jelenleg kulfoldon elek es dolgozom. A gyermekek most fejezik be a 8. osztalyt 15 evesek mar elmulanak addigra. Szeretnem ha a gyermekeim velem es uj felesegemmel elnenek.
Kerdesem a kovetkezo lenne: szukseges e nekem magyarorszagon letelepednem ismet ahhoz, hogy eselyem legyen a per megnyeresere? En szeretnem oket kulfoldre vinni magammal hogy ott tanuljanak tovabb. Abban az esetben ha en kapnam a gyamsagot kell e meg az anya beleegyezese ahhoz, hogy kulfoldon eljenek velem? Mindket gyermek szeretne hozzam koltozni ezt kijelentettek anyjuknak is aki ellenzi a dolgot. Ilyen perek eseteben mennyire befolyasolo tenyezo a gyermek akarata?
Valaszukat varom, tisztelettel.

ObudaFan # 2010.09.17. 19:35

Nem kell itthon élni hozzá, és a bíróság az anya beleegyezése nélkül is dönthet arról, hogy külföldre költözhetnek.

kiscsita # 2010.12.29. 20:35

Tisztelt Fórumozók!

Tanácsot szeretnék kérni az alábbi ügyben:

Unokahúgom a szülők válása óta (7 éve) az édesanyjánál nevelkedik. 15 éves lesz hamarosan.

Édesanyja testi-lelki terrorban tarja, a láthatásokat folyamatosan akadályozza, a gyermektartást feléli, anélkül, hogy a gyermeknek jutna belőle ennivaló, iskolára stb.

A helyzet odáig fajult, hogy felindulásból kidobta a gyereket az utcára, aki így az édesapjához költözött. Azonnal bejelentették a gyámhatósághoz, a gyermekelhelyezési per még bő 1,5 hónappal későbbre van kitűzve. A gyámhatóságtól semmilyen apukánál történő elhelyezésre átmeneti engedélyt nem ad, várják a tárgyalást...

Anyuka realizálva a helyzetet, illetve kezébe kapva a tárgyalási behívót össze-vissza fenyegetőzik, 1,5 hónap után követeli vissza a gyereket, aki retteg visszamenni hozzá.

Kérdésem: a jogerős bírói határozatig a gyermeket akarata ellenére pl. rendőrséggel hazavitetheti-e az anyja (14 éves kora előtt erre már volt példa).
Mit tudnánk tenni, hogy a bírósági határozatig (ami gondolom nem 1-2 hónap alatt lesz meg) is az apjánál maradhasson a gyerek?

Várom mielőbbi válaszotokat!
Köszönettel,

Éva

monalisa1 # 2010.12.30. 08:43

Lehet a bíróságtól ideiglenes intézkedést kérni, vagyis hogy a végső döntésig a kislány az apjánál lakhasson. (Külön beadványt kell írni és az okokat röviden leírni.) Jó ha ezt ügyvéd fogalmazza meg.

Egy 14. életévét betöltött gyermek véleményét már megkérdezi a bíróság, nélküle a kérdésben nem döntenek.

A "kedves" mama valószínűleg azért kapott észbe mert ha a kislány az apjához kerül akkor az eddigi t.díj fizetés "iránya" megváltozik...

16. életéve betöltése után a gyermek már annál a szülőnél lakik amelyiknél akar - ehhez nem kell külön peres eljárás, azonban a gyámhatóság előzetes hozzájárulása igen.

Sajnos az anya jelen idő szerint hívhat rendőrt a kislányt hazazsuppolni, mivelhogy jelen idő szerint nála van elhelyezve ő.

monaLius
laikus hozzászóló

Tordesillas # 2010.12.30. 13:31

"Azonnal bejelentették a gyámhatósághoz, a gyermekelhelyezési per még bő 1,5 hónappal későbbre van kitűzve. A gyámhatóságtól semmilyen apukánál történő elhelyezésre átmeneti engedélyt nem ad, várják a tárgyalást…"

Ha ez így igaz, akkor a gyámhivatal szerintem nagyon nagy mulasztást követett el, ugyanis ideiglenesen el kellett volna azt a gyermeket azonnal helyezni az apánál és keresetet benyújtani a bírósághoz a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt, egyidejűleg megkeresni a MÁK-ot, hogy a családi pótlékot az apának folyósítsák, apának pedig mondani, hogy ne fizessen tartásdíjat.