Köszönöm a választ.
A visszautasítás után, ha jól értem a gyermekeim sem fognak örökölni, hanem a még élő testvéreim.
Továbbá az idézésben szereplő közjegyzői díj megfizetésre sem vagyok köteles?
Öröklés lemondás
Nem lemond. Visszautasít.
Tisztelt Fórum!
11 évvel ezelőtt édesanyám halálakor derült ki, hogy az édesapám halála után eladott családi ház árából, egy kisebb társasházat vásárolt az édesanyám,amit az 5 gyermekéből, 4-re íratott, (rám nem, mivel az apai részt, a félház 1/5-ét, kikértem) így, az öröklésből az anyám halála után az új lakásból, kimaradtam.
Most 11 év után, megkeresett a közjegyző, hogy hagyatéki tárgyalásra kell mennem, nem derül ki miért. Én nem szeretnék elmenni és az előzmények után, további esetleges örökségből sem kérek. Elegendő-e lemondanom levélben a közjegyzőnek az örökrészemről, vagy milyen formai elemeket kíván ez a kérés, hogy a gyermekeimet, sem engem ne érintsen az ügy a továbbiakban.
Köszönettel várom a válaszát.
kati1975
„Bocsánat azt elfelejtettem h az öröklésben egy lakás is érintett, és azt természetesen nem akarnám felajánlani az Államnak csak a termőföldeket erre van lehetőség? (valahol azt olvastam az örökséget csak egészben lehet felajánlani..)”
Lehet.
„Köszönöm szépen a válaszát.
Akkor ha úgy döntök egyik termőföldet mondjuk megtartom, akkor annak sincs akadálya?”
Szerintem lehet.
Tisztelt Obuda Fan!
Bocsánat azt elfelejtettem h az öröklésben egy lakás is érintett, és azt természetesen nem akarnám felajánlani az Államnak csak a termőföldeket erre van lehetőség? (valahol azt olvastam az örökséget csak egészben lehet felajánlani..)
Tisztelt ObudaFan!
Köszönöm szépen a válaszát.
Akkor ha úgy döntök egyik termőföldet mondjuk megtartom, akkor annak sincs akadálya?
A törvényi szabály az, hogy ha az örökösként érdekelt a hagyatéki eljárásban az általa öröklés, halál esetére szóló ajándékozás, dologi hagyomány jogcímén megszerzett a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezés, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklését a Magyar Állam részére felajánlja, azt elfogadottnak kell tekinteni. Ilyenkor a közjegyző a hagyatékot ajándékozás jogcímén a Magyar Államnak adja át az örökös öröklés jogcímén történő közbenső jogszerzésének megállapítása mellett.
Ebből szerintem az következik, hogy külön is fel lehet ajánlani és el kell fogadják.
Tisztelt Fórum!
Az lenne a kérdésem, hogy több termőföld öröklése esetén lehet e választani közölük h miről mondok le,és mit tartok meg?
egyáltalán van e ilyen hogy le tudok mondani az állam javára, az Állam köteles e elfogani, illetve ha át tudnám engedni másnak (aki talán jobban tudja hasznosítani)?
ha ő nem akarja mindet átvenni akkor úgy is lehetséges az átruházás?
Előre is nagyon köszönöm
Esetleg köthetnétek egy osztályos egyezséget, aztán majd te ajándékozol a gyereknek.
Igen, kell.
Tisztelt ObudaFan!
Nővéremmel ketten örököltük édesanyánk lakását. Örökrészéről fiam javára lemondott testvérem a hagyatéki eljárásban. A közjegyző közölte, hogy lemondani nem lehet csak ajándékozni. Ha ez így van, akkor- mivel fiam nem egyenságbeli rokona- kell-e ajándékozási illetéket fizetnie?
Köszönettel,
Béla
Az örökös csak az örökrészével felel a hagyatéki tartozásokért.
Üdvözlöm!
Sajnos édesapám elhunyt. Nem volt szoros a kapcsolatunk, ezért a magánéletéről elég keveset tudok. Az biztos, hogy voltak tartozásai, a vagyona pedig összesen egy régi autó. Terhelhet e engem felelősség a saját vagyonomból a tartozásaira amennyiben elfogadom az örökséget és a temetését én fizetem, vagy csak arra a részre tarthatnak igényt ami neki volt?
Előre is köszönöm válaszát!
A hagyatéki eljárásban vissza kell utasítani az öröklést.
Üdvözlöm!
A kérdésem a következő lenne,Édesapámmal nem tartom a kapcsolatot,de azt az információt kaptam,hogy esedékes a halála. Tudomásom szerint a lakáson amiben él tartozás van,pontosabban banki hitel. Tehát a kölcsön fedezete a lakás! Nem szeretném örökölni a tartozását,még ha a bank el is viszi a lakást,a fent maradó összeget rajtam számon kérhetik a halála után? Illetve ha leszeretnék mondani az örökségemről,pontosan mit kéne tennem? Én vagyok az egyedüli gyereke!
Válaszát előre is köszönöm!
Azért az esetleg lehet fedezetelvonó ügylet. Érdemes lenne egy végrendelettel megtámogatni, hogy legfeljebb a kötelesrész vonatkozásában merülhessen fel a lemondás fedezetelvonó jellege.
Tisztelt ObudaFan!!Feleségemmel közös tulajdonú házunkat két gyermekünk örökli.Egyik gyermek tele van adóssággal, várható hogy a bank egyikünk halála esetén elidegenítési tilalmat tesz a házra. Ha az érintett gyerek /3 unokával/ lemond az örökségről ez elkerülhető e? Árulom a házat de valamelyikünk hirtelen halála esetén a bank adná el a házat annyiért ami neki megfelel mélyen az értéke alatt Előre is köszönöm válaszát!
Az öröklést egyben lehet visszautasítani, tehát a vagyont és a tartozást geyütt. Ha visszautasítod, helyetted a gyermekeid örökölnek, tehát ha ezt sem szeretnétek, nekik is vissza kell utasítani.
Egyébként ha nem utasítjátok vissza, az örökös csak az örökrészével felel a hagyatéki tartozásokért.
Más kérdés, hogy adóstársak vagytok, ami azt jelenti, hogy a tartozásért jelen esetben "saját jogon" te magad is felelsz, ha visszautasítod az öröklést, ha nem. Az autólízingnél, ahol nem írod, hogy adóstárs lennél, ott pedig ennek hiányában is felelsz a közös vagyon rádeső részével, ha az együttélés alatt kötöttétek a szerződést.
A ház meg egyébként vélhetően közös vagyon.
Üdvözlöm!
Hagyatéki tárgyalás előtt állok, a férjem után csak adósságot örököltem. Két felnőtt gyermekem van. Azt hallottam, hogy az örökséget vissza lehet utasítani. Ez az adósságra is vonatkozik? Huszonhat millió forint jelzálog van a házunkon, adóstársak voltunk a férjemmel, de a ház tuladonjoga teljesen az én nevemen vqn. Ilyen esetben mi lesz a házzal? Az öröklésről való lemondással a házat is elveszítem? A gyerekeimnek is le kell mondaniuk az öröklésről? Van még egy millió forint folyószámlahitel és szintén egy milló forint autó lízing hiteltarozás is az örökségben.
Várom válaszát, köszönettel
Igen.
Tisztelt Válaszoló!
2010-ben apám meghalt, örökségről lemondtam a nagymértékű tartozások miatt.
2015-ben az apai nagyanyám is meghalt. A nevén lévő bankszámlát én (apám után) és a nagynéném örököltük.
Megkaphatom a bankszámlán lévő rám eső részt, attól függetlenül, hogy 2010-ben lemondtam az apai örökségről? Ez a számla akkor nem volt az örökség része.
Köszönöm
Legcelszerubb a hagyateki eljarasban szemelyesen vagy ket tanuval ellatott iratban.
Köszönöm a gyors választ ! Tehát mindemképp ráterhelik de lemondhatok rola ? Miként tehetem ezt ?? Személyesen vagy nyilatkoznom kell tanuknelött ??
Az orokreszedre raterhelik. Visszautasithatod.
Üdvözetem ! Olyan kérdésem.lenne hogy édesapànk nem rég halt meg s anyum illetve hugom elött van a hagyatéki eljàràs . Nos nekem elég sok adossàgom van amit fizetek bérem letiltàsàval .ha örökölnék akkor ràterhelgetik a szülöi hàzra artozàsom ?? Ezt ki tudom kerülni ha lrmondok rola ??isten mentsen anyum sorsàt tovàbb keseriteni ezzel is .
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02