Ezt buktad, nem tudod kimenteni magad.
Felszámolás,végelszámolás
Köszönöm,
Mit jelent a mulasztás kimentése?
Egyszerűen annyi történt, hogy az FMH-ra fellebbeztem, viszont rosszul számoltam ki és nem naptári hanem munkanapra a 15 napot. Ezért a közjegyző nem fogadta már azt el.
A pénzt követelő cég a felszámoló cég megbízásából járt állítólag el. A felszámolói díj állam által meg nem térített felét követeli, amely a felszámolás lezárásakor emelkedett jogerőre. Ez 2012.02.14. volt.
Ők 2015.07. folyamán jelentkeztek követelésükkel.
Ez esetben az egy éven belül nem kellett volna igényükkel jelentkezni?
Fozziebear
Ha sikerül a mulasztást kimenteni, akkor perujitas sem kell, csak igazolási kérelem és ellentmondás. Ha nem, akkor még a perujitas sem fog menni.
Mire alapozná azt a perújítást? Novum, crimen vagy res iudicata?
Egy Bt felszámolásával kapcsolatban lenne egy kérdésem:
A Bt. felszámolása jogerősen befejeződött 2012. február 14-én. (Határozat dátuma)
2015. júliusában egy harmadik fél követeléssel lépett fel a korábbi beltagnál, a felszámolótól kapott (de nem bemutatott) megbízás alapján, követelve a felszámolás bíróság által megítélt díjának felét, mert azt az állam nem térítette meg a felszámolónak (csak a felét).
A beltag írásban kifogásolta ezt, melyre választ nem kapott, de pár hónappal később fizetési meghagyást bocsátottak ki ellene. Ezt sajnálatos tévedés miatt határidő után fellebbezte meg, így a közjegyző azt elutasította, a FMH jogerőre emelkedett 2016. áprilisában.
2017. júliusában ismét megjelent a cég a követelésével, hivatkozva a már végrehajtható, jogerős FMH-ra.
Kérdés: igaz-e itt az, hogy a mögöttes felelőssel szemben a jogosult a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságától számított egy éven belül érvényesítheti csak az igényét? (a követelés már a felszámolás UTÁN keletkezett hiszen felszámolói díj).
Ha igen, érdemben lehet arra menni, hogy perújítást kérjen a kötelezett?
Előre is köszönöm a választ.
FB
A NAV követelés a
bevallási időszak vége + 5 év után évül el.
Ha közben intézkedtek, akkor az hosszabbítja valamennyivel.
Ha elévül miért kerülne máshová?!
Minek... hisz elévült.
"NAV-os hátralék az okos könyvelőnk miatt, "
Francokat ...az okos cégvezető miatt!!!
Mivel kizárólag a cégvezető felelőssége az adózás (és minden más) helyessége.
De az a tény, hogy egy cég kényszertörlés alá kerül.
Már eleve mindent elmond a cégvezetés gagyiságáról.
Miért pont azt értené meg, hogy
nem a könyvelő hibája a NAV hátralék,
hanem a cégvezetésé.
Ha nincs semmiféle lehtőség a tartozás méltányosságból történő eltörlésére, de a kifizetés még részletekben sem megoldható, a tartozás - mint adók módjára behajtandó köztartozás - 4 év után elévül? Egyúttal átkerül az illetékes önkormányzati adóhatósághoz behajtási eljárásra, jól tudom?
2011-ben kényszertörlés alá került, ami 2015-ben átment felszámolásba. Mivel nem volt vagyon, csak NAV-os hátralék az okos könyvelőnk miatt, ezért egyszerűsített felszámolás történt. Ennek díját az állam megelőlegezi, majd a beltagra terheli. Ezt nem tudjuk most kifizetni.
„2011-ben kényszertörlés alá került, majd 2016-ban egyszerűsített felszámolási eljárásban megszünt a régi betéti társaságunk.”
Értem... 2011-ben kényszertörlés volt, majd 2016-ban felszámolás ?
Pontosabban ?
Mert, ha kényszertörlés volt 2011-ben akkor jogutód nélkül szűnt meg a cég nem ? Mit számlotak fel 2016-ban ?
Most akkor mi van ? Mert én nem értek hozzá csak kérdezem háááátha tanulok valami újat.
Szerintem nincs.
2011-ben kényszertörlés alá került, majd 2016-ban egyszerűsített felszámolási eljárásban megszünt a régi betéti társaságunk. Az eljárásban a felszámoló díját a bíróság az ügyvezetőre terhelte. Méltányossági kérelmet nyújtottunk be a törlésre, mert se munkahely, se jövedelem nincs. A bíróság elutasította, mivel a költségvetésbe fizetendő díjat nincs módja eltörölni. Felajánlotta a részletfizetés lehetőségét.
Van bármilyen jogi lehetőségünk, hogy a felszámoló díját eltöröltethessük?
Ha hajlandóak vagytok a teljes tartozást kifizetni, akkor vélhetően elkerülhető az eltiltás.
Esetleg mi lehet a legkevésbé rossz megoldás?
Végelszámolás alatt is simán lehetséges a kényszertörlés, tehát ezt nem tartanám megoldásnak.
igen
Előző kérdésem kiegészíteném annyival, hogy adótartozással indíthatunk-e végelszámolást, ha a cég vagyona fedezi a tartozás összegét?
válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Társaságunk adószámát törölték, megfellebbeztük, de másodfokon is ugyanaz a határozat született.
Érdeklődnék, hogy hány nap múlva lesz jogerős, illetve a kényszertörlés előtt, ha felszámolást kérünk magunk ellen elkerülhető-e az ügyvezető eltiltása. Köszönöm válaszát.
Arra azért nem árt vigyázni, hogy nehogy kényszertörléssé forduljon át az eljárás. Ha a végelszámolást nem lehet befejezni, mert a cégnek tartozása van, idejében kezdeményezni kell a felszámolást, jogi képviselővel.
Ha a taggyűlés arról döntött, hogy a végelszámoló ingyenesen végzi a feladatát, akkor nincs.
A 120 eFt-ot meg tartogasd a végére, mert a társaság törlését ügyvéden keresztül kell kérni.
A végelszámolást 3 éven belül be kell fejezni.
Azt a járulékot, amit munkanélküliként kell fizetned, azt nem fizetheted a társaság tőkéjéből, legfeljebb a társaság törlését követően, ha a megmaradt pénz felosztásra kerül.
De én vagyok a végelszámoló, akkor sincs járulékbefizetési kötelezettségem?
Arra felkészültem, hogy a kb 2 éve elmaradt egészségbiztosítási díjat (a fejemben "tb"-ként volt, mondjuk ez nem is lényeg, a havi kb 7 ezerre azért számítottam) visszamenőleg meg kell majd fizetnem, meg gondolom kapok büntetést is amiért nem lett kifizetve időben, de 1,5 milliót nem tudok fizetni ha rajtam akarják majd behajtani... a cégnek 120 ezer forintja maradt, az bent van a házipénztárban, abból tudnék még fizetni.
2017. 01.01-től 7110.- Ft.
Dehogy kell fizetni!
A dátumok lennének a legfontosabbak.
A helyedben elmennék egy másik könyvelőhöz és egy ügyvédhez is, pontosan kellene tudni, hogy mikor döntött a taggyűlés a végelszámolásról és mikortól jár el a végelszámoló. Attól kezdve, neked már semmilyen társasági járulékbefizetési kötelezettséged nincs.
A könyvelő rosszul tudja.
Amit lejjebb írnak, az havi 4.500 Ft körüli egészségbiztosítási díj.
hát, kifizetném én, ha tudnám...
igazából az tiszta, hogy mindenképp kell fizetni, csak kérdés, hogy a cég teljes tartozása átterhelhető-e rám (ha igen, miért?) vagy csak amit biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező természetes személynek előírnak.
helytelenül fogalmaztam, valóban végelszámolás van, nincs felszámolás alatt a cég.