végrehajtás kérdések


Optibista # 2020.06.02. 09:47

De, olvasgattam már a Vht törvényt többször is. Sőt, mielőtt licitáltam jártam végrehajtás specialista ügyvédnél, háromnál is. Volt, amelyik azt mondta, hogy az a szó, hogy "beköltözhető" nem szerepel a Vht törvényben. Pedig dr Ötker, Ferenciek tere melletti ügyvéd volt és még fizettem is érte a konzultációért. A házat is megnéztem, az adós mutatta meg. Most is kerestem ügyvédet. Kb 5-nek írtam már. Sőt még a családban is van jogász. Amikor meghallják, hogy vízmű, akkor ledermednek. Vízórát akarsz? Fizess! De hát van vízóra. Nem baj, akkor is fizess. Mintha a 4. negyedik hatalmi ág lenne. Illetve pl most olvasgatom a 41. §-t. Ez most nem azt jelenti, hogy no lecserélte a vízórát a vízmű, rájött, hogy nem is volt kifizetetlen fogyasztás, akkor szólnia kellene a végrehajtónak? Gondolom a válasz az az, hogy nem, mert a bíróság szerint jogerős a tartozás. Vagy hát csak az adós valószínűsítheti okirattal, én nem. Pedig már megírtam a végrehajtónak (tértivevényesen), hogy kifizetetlen fogyasztás nem volt. A fene sem megy el ezen.

drbjozsef # 2020.06.02. 06:13

Úgy érted, hogy licitáltál egy ingatlanra úgy, hogy nemhogy a guglival nem keresgéltél a témában, de még csak a Vht.-t sem futottad át?
Hát, ez eléggé a vadász tipikus esete.

Vht. 40.§ (1) A végrehajtást kérő köteles a végrehajtandó követelés megszűnését és csökkenését haladéktalanul bejelenteni a végrehajtónak, köteles egyúttal a végrehajtó felhívásának megfelelően a 34. § (5) bekezdésében említett összegeket is megfizetni.
(2) A végrehajtást kérő felelős a bejelentés elmulasztásából eredő költségért és kárért, valamint a 34. § (5) bekezdésében említett összegek meg nem fizetéséért.

Optibista # 2020.06.01. 20:16

Köszönöm a válaszokat.
Egyvalamit azonban még mindig nem értek. A vízműnél az adós számlája még mindig él. Sorozatosan kapta a csekkeket egyre nagyobb összegekkel. Egy nálam is van. Ha most vagy az adós vagy én befizetek erre a számlára közvetlenül a vízműnek, akkor a végrehajtó erről nem is fog tudni. Ő továbbra is ugyanazt az összeget próbálja meg behajtani az adóson, mint amiről ő tud? Ez most akkor két különböző adósság?

drbjozsef # 2020.06.01. 10:23

És ha csak egy töredéke folyt be az eljárásból a követelésnek, akkor a maradékkal mi lesz? Automatikusan folytatódik az eljárás? Vagy újat kell indítania a vízműnek?

Folytatódik. Az adóssal szemben. Az ingatlan árverés ugyanolyan végrehajtási cselekmény, mint az inkasszó, az ingó foglalás, vagy a munkabérből tiltás. Ha nem térül meg az összes követelés, megy tovább. Vagy szünetel, ha nincs semmi végrehajtható.

Vagy ha most nem fizetem ki, akkor nem járok még rosszabbul, ha egy új végrehajtási eljárást indít a vízmű egy még magasabb összeggel?
Ha további követelése van, indíthat. Mondjuk újabb be nem fizetett számlára. De az adóssal szemben, legalábbis a birtokbaadási időpontig. Onnantól ellened.

Nincs arra esély, hogy neki ez már bukta és akkor és ismét előhúzhatom a vízszámlákat, hogy ni? Vagy legalább megegyezésre akar töredekni?
Nincs. Megegyzni meg bármikor lehet. Két fél kell hozzá.

A Kúriáig vitellel több gondom is van. Velem kötött szerződést a vízmű. Ez nem változtat a helyzeten kapásból?
Nem tudom, de szerintem ha a szűkítő az előző tulaj miatt van bent, akkor annak kiszedésére perelhetsz.

Mennyi az átfutási ideje egy ilyen pernek vagy persorozatnak? Mennyi a költsége? Mekkora a siker valószínűsége? Nagyobb, mint 20%?
Passz.

Meg lehet azt tenni, hogy most kifizetem a sarcot és aztán visszaperelem? Hogy legalább víz legyen?

Nem hiszem. A vízművektől semmiképpen, de ha az előző tulaj tartozását fizeted meg, akkor azt tőle természetesen követelheted. Persze, ha már nincs vagyona, a behajtásra nem biztos, hogy lesz esélyed...

Vadsuhanc # 2020.06.01. 08:40

Gerbera317. Köszönöm a válaszod!

Optibista # 2020.05.31. 19:57

Értem, valós. És ha csak egy töredéke folyt be az eljárásból a követelésnek, akkor a maradékkal mi lesz? Automatikusan folytatódik az eljárás? Vagy újat kell indítania a vízműnek? Vagy ha most nem fizetem ki, akkor nem járok még rosszabbul, ha egy új végrehajtási eljárást indít a vízmű egy még magasabb összeggel? Nincs arra esély, hogy neki ez már bukta és akkor és ismét előhúzhatom a vízszámlákat, hogy ni? Vagy legalább megegyezésre akar töredekni?
A Kúriáig vitellel több gondom is van. Velem kötött szerződést a vízmű. Ez nem változtat a helyzeten kapásból? Mennyi az átfutási ideje egy ilyen pernek vagy persorozatnak? Mennyi a költsége? Mekkora a siker valószínűsége? Nagyobb, mint 20%? Meg lehet azt tenni, hogy most kifizetem a sarcot és aztán visszaperelem? Hogy legalább víz legyen? Illetve akkor látnám esetleg értelmét ennek a sok pereskedésnek ha úgy működne a dolog, mint Amerikában, ahol olyan pereket akaszthatnak a cégek nyakába, hogy egyszer s mindenkorra elmenjen a kedvük attól, hogy disznóságokat csináljanak, ne csak erre az egy esetre vonatkozzon a sok küzdelem. Itt nem az a helyzet, ha jól értem.

drbjozsef # 2020.05.31. 17:06

Abban sajnos igazad van, hogy az árverési vétel, mint eredeti szerzésmód, nem szabadna, hogy azt eredményezze, hogy nem használtható rendeltetésszerűen az ingatlan az adós tartozásai miatt.

Sajnos a joggyakorlat ebben még nem egységes a jogszabályok ellentmondásai miatt, de itt az alkalom, vidd el az ügyet a kúriáig, legyen valami jogegységi határozat...

drbjozsef # 2020.05.31. 17:04

Mi van akkor, ha egy végrehajtásba ment követelésről kiderül, hogy nem is valós.

Bár nincs kérdőjel, de ha ez a kérdés, pontos választ kaptál rá. A jogerős végrehajtható okirattól számítva, egyáltalán nem számít.

Ha küldök egy fizetési meghagyást kétmillió forintról neked, és jogerőssé válik, akkor onnantól azt be fogják rajtad hajtani akkor is, ha még csak soha nem is találkoztunk. Sokak szoktak óbégatni ezen, hogy ez micsoda dolog már, pedig nem, jó oka van ennek : a jogerőssé válásig van féltucat lehetősége a delikvensnek felszólalni, meg hát érdemes kellő gondossággal eljárni.

Amiről jogerős okirat van, az már "valós". Nagyon is.

gerbera317 # 2020.05.31. 15:07

Rossz volt az. Ha azt kérdezted volna, hogy az árverési vevő megtámadhatja-e a végrehajtás alapjául szolgáló ítéletet vagy fizetési meghagyást (így, két sorban), az lett volna a jó kérdés. A válasz pedig az lett volna, hogy "még mit nem".

Optibista # 2020.05.31. 14:52

Miért rossz ez a kérdés? Pont ezt szerettem volna tudni...

gerbera317 # 2020.05.31. 08:08

Nagyon rossz kérdés. A végrehajtandó határozat jogerőre emelkedését követően senki sem vitathatja már a követelést sem jogalapjában, sem összegszerűségében. Harmadik személy pedig pláne nem. Pontosabban: eleve nem.

Optibista # 2020.05.30. 20:51

Végrehajtással kapcsolatos kérdésem lenne: Mi van akkor, ha egy végrehajtásba ment követelésről kiderül, hogy nem is valós. Becsült fogyasztási adatokon alapul. A végrehajtási eljárás maga még ugye nem teszi jogossá ezt a követelést?
Kicsit bővebben:
Árverezett ingatlant vásároltam, vízdíjtartozás volt, a végrehajtásból befolyt összeg nem fedezte. A tartozás összege 300-400 ezer HUF. Pontos összeget nem mond a vízművek. A vízmű a végrehajtást kérők között volt, ott még csak kb 200 ezer forinttal. Az adós nem foglalkozik a dologgal, viszont én megtalálom a régi vízszámlákat. Azok szerint nem is volt tartozás. 2013-ban nincs tartozás. 129m3-ig kifizetve a fogyasztás. Utána 7 évig üresen áll az ingatlan. 7 év után óracsere, amikor is 130 m3 van benne. A vízmű nem tudott órát olvasni 7 évig. Az óra 2012.ben lett cserélve, tehát 2013-ban még hiteles. Becsült, átalány fogyasztási adatok alapján, illetve azok kamatos kamata alapján indítottak végrehajtást. A vízmű 222m3-el számolt, illetve azok késedelmi kamataival meg még nem tudom mivel. Nem kapok tőle infót, mert harmadik személynek számítok, de a becsült adatokkal való számolást az ügyfélszolgálaton is elismerik. Az ügyfélszolgálat javaslatára levelet írtam a vízmű jogi osztályának. Válasz még nincs.

gerbera317 # 2020.05.29. 14:04

engedményezés időpontjától melyik kamattal kell számolni?
A végrehajtható okirat szerintivel. Amit az alacsonyabb kamatláb miatt nem követel az engedményes, azt a végrehajtó elengedésnek tekinti. De a végrehajtható okirat alapján felszámított ügyértéket meg nem hamisíthatja.

Vadsuhanc # 2020.05.29. 13:06

Tisztelt Fórumozók!

Az eredeti végrehajtás kérőnek a végrehajtás elrendelésekor végrehajtható okirat alapján x tőke után 12 % kamat jár évente. 2017. 05.03 napján az eredeti végrehajtás kérő engedményezési szerződést kötött a jelenlegi végrehajtás kérővel és a közösen nekem írt értesítésben és teljesítési utasításban az x tőke után az engedményesnek 6.99 % kamat jár. Az engedményes minden iratban azóta is ezt a 6.99 % kamatot jelölöi meg. A végrehajtónak és a nekem írt levelekben is.

Kérdésem, hogy a végrehajtónak a 2017. év uben történe engedményezés időpontjától melyik kamattal kell számolni?

gerbera317 # 2020.05.25. 11:47

A végrehajtót a behajtási jutalék a behajtott ügyértékhez igazodva illeti meg, ennek összege 5 millió forintig 8%.
Innentől már csak az a kérdés, mit értünk "behajtott" ügyértéken. Egy legújabb BH. szerint a teljes ügyértéket. Ugyanis elszaporodtak mostanságra a kamuelengedések, a végrehajtók pedig nem hülyék. Annyira.

karperd # 2020.05.25. 11:02

Szép napot!

Ha pl. 5 millió Ft helyett 1 millió Ft megállapodás jött létre, a vh jutalék annak arányában változik?
A végrahajtói jutalék maximum hány százaléka lehet összegnek?

Köszönettel

gerbera317 # 2020.05.25. 08:28

A kijárási korlátozás végét is előre beharangozták. Valószínűleg a vészhelyzet végével is így lesz.

drbjozsef # 2020.05.25. 08:22

Mikortól szűnt meg, vagy mikor várható hogy megszűnik (felhatalmazás keddi visszavonása?)?

Még nem szűnt meg. Mikor várható? Ha döntöttek róla. Politika, tehát lehet holnap, és lehet októberben is.

facsiga77 # 2020.05.25. 08:02

"Nem érted. A tanácstalan arc nem a végrehajtó arca, hanem a munkáltatóé, amikor megjelenik nála a végrehajtó..."

Értem én. :)
Valamint azt is értem, hogy ha a hatóság ellenőrzését meghiúsítja az pedig számviteli fegyelem megsértése bcs.

Annyira nem vicc ez.

facsiga77 # 2020.05.25. 08:00

"Még a "kimegy ingóságokért" is határeset, az szinte biztos, hogy nem viszi el őket, legfeljebb leltározza és lefoglalja, de az adós őrizetében hagyja."

Az általános gyakorlat az hogy ha nem lát extra dolgokat akkor körbenéz és megállapítja hogy itt nincs semmi foglalni való.

Megtapasztaltam én is párszor, pedig volt ott komolyabb lapostévé meg új külön fagyasztó és hűtő, stb.

Viszont így gyorsan le van tudva, 8500.- elszámolva, és így napi 20-30 is meglehet.

Ha meg foglal akkor az adós ugrál, ordibál, meg papírokat keres órákig, plusz irodában is csak munka lesz vele. Csak a nyűg van vele, a tartozás meg úgyis befolyik, ha meg nem majd fizeti a díjat a vh kérő.

gerbera317 # 2020.05.25. 07:53

@facsiga77
Nem érted. A tanácstalan arc nem a végrehajtó arca, hanem a munkáltatóé, amikor megjelenik nála a végrehajtó...

facsiga77 # 2020.05.25. 07:48

gerbera:

"Pedig érdemes volna látni. Annyi tanácstalan arcot, mint egy ilyen helyzetben, te még nem láttál."

Eddig minden ilyen irányú kérésemet prolongálták, vagy agyonhallgatták.
Viszont a veszélyhelyzet után még egyszer kérem, és mennek a kari panaszok hosszú tömött sorban.

Aztán csak lesz valami állásfoglalás, hogy mikor és hogyan kell betartani a törvényt...

facsiga77 # 2020.05.25. 07:45

Köszönöm a válaszokat! :)

Akkor úgy kérdezem, hogy megszűnt már jogilag a veszélyhelyzet? Mikortól szűnt meg, vagy mikor várható hogy megszűnik (felhatalmazás keddi visszavonása?)?

Azt hogy nem szeretnek ingót foglalni azt tudtam, itt most pontosan azért kellene valahova elszállíttatni a végrehajtónak hogy elektronikus árverésre kerülhessen, csak ez a veszélyhelyzet miatt akadályozott.

A munkáltató ellenőrzésére a Vht 60. § ad módot, kizárólag vh kérő kérésére. :)
Természetesen ezt sem szeretik csinálni, mert dolgozni büdös.
Viszont azok ellen a munkáltatók ellen akik kamu módon jelentenek valamit hogy ne bírságoljanak, de ne is kelljen fizetni más mód nincs.

Tényleg köszönök minden építő gondolatot vagy véleményt.

gerbera317 # 2020.05.25. 07:36

hogy a végrehajtó kimenjen egy munkáltatóhoz, és ott ő ellenőrizze a letiltás számítását, azt valahogy nem látom magam előtt
Pedig érdemes volna látni. Annyi tanácstalan arcot, mint egy ilyen helyzetben, te még nem láttál. És ezen az sem javít, ha történtetesen jelen van az ügyvezető is. Ha pedig nem piaci résztvevő, hanem valami költségvetési szerv vagy efféle a munkáltató, ott olyan sűrűségű a töqetlenség, hogy az szinte tapintható.

drbjozsef # 2020.05.25. 05:51

facsiga,

57/2020. (III. 23.) Korm. rendelet
6. § (1) Meghatározott cselekmény végrehajtása iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint eljárási cselekményt foganatosítani - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet azzal, hogy a vonatkozó határidők a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődnek.

Bizonyos határidők a vészelyzet vége+15 napon újraindulnak, lásd 3-4-5.§ is.

Mondjuk azt, hogy a végrehajtó kimenjen egy munkáltatóhoz, és ott ő ellenőrizze a letiltás számítását, azt valahogy nem látom magam előtt... :D

Még a "kimegy ingóságokért" is határeset, az szinte biztos, hogy nem viszi el őket, legfeljebb leltározza és lefoglalja, de az adós őrizetében hagyja.